Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)

1866-09-02 / 10. szám

aaAAAAP 7 4: JlAA^W

egyetemesség miatt bizonytalan összeg erejéig, hanem ez összeg még kiváltságos elsőséggel is bir általa netán hasznosítható magánadósságok j fölött. A telekkönyvi intézmény sarkelveinek ilyetén felforgatása még azon szerencsétlenek ellenében is szerencsétlen lépés volna, kik önfentartá- suk érdekében kényszeritvék az ádáz viszonyok miatt a terhes inségkölcsönt elfogadni.

S aztán mi az a községenkénti nyilvántartása a tartozásnak? Ennek vagy van jogérvénye, vagy nincs. Ha van: a telekkönyvi hivatal ajtajára fellehet irni a „lasciate ogni speranza“ jelszavát, ha pedig nincs: ugyan mire való?

Értjük a bélyeg, százalékos illeték s több ilyes költségektőli — óhajtandó — mentesség fontosságát, de vájjon kevesebb esély van-e ennek megnyerésére a rendes, formaszerü — legfeljebb az ügy fontossága által igényelt soron kivüli el- intézésü — eljárásnál? Mi bizony nem hiszszük.

Minek hallgatnék el, hogy a fentebb vázolt határozmányok nemcsak a megye, sőt nem is csak az ország érdekeibe vágnak? S ki venné magára a felelősséget az érdekek ily sokféle szövevényének összekuszálásáért ?

Valóban a tanácskozmánynak tervbe vett némely intézkedése által a moratorium minden hátránya előidéztetnék annak egyetlen előnye nélkül.

Erős meggyőződésünk, hogy nyilvánosság mellett ilyetén megállapodások sohase jöhettek volna létre. Valamint hiszszük azt is, hogy a mit még jóvá lehet tenni: jóvá fog tetetni.

Pest-megyében az inségügy kezelésére legfőbb jogkörrel bir az egyetemes megyei tanács- kozmány s ennek csak kiküldöttje a központi bizottmány.

Nálunk, úgy látszik, ezentúlra megfordítva lesz a dolog, a mi még nem baj. Baj csak akkor volna, ha a legközelebb egybeülendő központi bi- zottmá y megnyugodnék jelen alakultságában s ki nem egészítené magát a közelben levő politikai, gazdászati és jogi értelmiség teljes bevonásával.

Csak az istenért azt ne higyjük, hogy mindnyájan képesek vagyunk mindenre s hogy nehá- nyan már minden kérdésben beható alapossággal végezhetünk.

— Végezetre van egy gyakorlatiatlannak látszó, de a gyakorlati életbe mélyen vágó megjegyzésünk.

Megyénkben, kivált őszi vetésből 5 — 6 mag a közönséges jó termés. Szakavatottak előtt kétségtelen, hogy az európai continensen a gabonaár emelkedésére vagy jelen fokon megállapodására még sok évig nem lehet számítani. Az pedig köny- nyen megtörténhetik, hogy jó termés esetére a jövő években odaszáll le a gabona ára, hol ez előtt egy évvel volt, t. i. a jelenlegi ár Va-adára. S ez

esetben az ínséget Ínséggel tetőzzük, a jelen évit továbbra is kiterjesztjük, ha a jelen árak szerint kell a kölcsönt visszafizetni. A megyei bizottmány tehát tehetne felterjesztést, hogy — miután a kölcsönnek természetben visszaszolgáltatása sok- nemü nehézséggel jár — mérőszámra meghatározott jelenlegi közforgalmi árak bizonyos összege adatnék kölcsön úgy, hogy a jövő években szintén a felsőbbségileg meghatározott akkori közforgalmi árak szerint lehetne p. a pesti piachoz képest a hasonmenyiségü mérőszám után a visz- szafizetést tenni. A ki például most 10 mérő után 5 írtjával 50 irtot vesz kölcsön: fizethetné vissza 2 írtjával 20 írttal.

Az állam mitse vesztene a számszerű különbség dacára is, mert az adóképesség megmenekülne, mig ellenkezőleg nagyon könnyen elveszhetik. Továbbá ilyen föltétel alatt valószínűleg egy év alatt visszafizettetnék a kölcsönzött összeg — a mi szintén nem jelentéktelen körülmény. Végre az állam nem iizéri szempontból bocsátkozik a segélyezésbe, mihelyt pedig e szempontot elejtjük: azonnal előtérbe nyomul azon állítás jogosultsága, hogy a vetőmag csak a jövő élelmi szükséglet elő- állithatásának eszközéül adatván, miután az eszköz olcsóbb vagy drágább volta a nélkülözhetle- nül szükséges élelmi szer mennyiségére befolyással nincs: tehát csak a mennyiség és nem az árkülönbség tétethetik józanul a segély kölcsön alapjává.

Pótlék az inségügyi javaslathoz.

Midőn a „Veszprém“ e. lap múlt 8-ik számában az inségügyi javaslatot közöltem, tettem azt azon elhatározó gondolattal, hogy kedvező fogadtatás esetében, annak részletére, — kiviteli módjára is kitérni el nem mulasz- tandom. A szives fogadtatás megtörtént, cikkem közölve lett, s igy gondolatomat valósítani, illetőleg — javaslatomhoz egy pótlékot adni szerencsémnek tartom ez alkalommal. —

Inségügyi javaslatomban csak a cél lebegett szemeim előtt, azon legszentebb cél, hogy lakostársaikon a rémitö ínségben segítve legyen, — és pedig úgy legyen segítve, hogy ez által megyénknek is állandó — sokszoros hasznot teremtsünk. Ez volna a minden árán, s minél előbb elérendő cél. De hátra vannak az eszközök, melyek e cél eléréséhez, és pedig olyan eléréséhez segítsenek, hogy általok úgy a megyére közönségesen, mint annak egyes tagjaira elviselhetlen terhek ne háruljanak, sőt a lehető legcsekélyebb áldozatot igényeljék. Erre nézve szerintem csak egy mód lehető és pedig :

1. Ha a megyei inségügyi bizottmány időhaladék nékül folyamodik az illető helyre egy „ad hoc“ megyei közgyűlés tarthatásért.

2. A közgyüléstarthatási engedély megérkezvén, as illető bizottmány rögtön közölje azt a megye községeivel, oly utasítás mellett, hogy a meghatározandó napon minden község két képviselőt küldjön a gyűlés helyére, ellátván azokat a kellő megbizó levelekkel.

3. Az összejött gyűlés válasszon a maga kebeléből