Veszprém - hetilap, 1865-1866 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1866-10-21 / 17. szám
«wvtflAT 135 JlAftw*» Elköltözőhöz. ...........................szegény Cordelia ! És még sem az, mert szivem gazdagabb Mint nyelvem. Schakespeare. Tehát csak elmégysz — itt hagyod hazád! Elfordulsz a szülőtől, mely nevelt! Puszfu'ni hagyod ősid hajiokát S epedni annyi szívrokon kebelt! — Megáldunk .... ezivünk mit tehetne mást? Ám fog-e rajtad, jó barát, te lásd! Megáldunk — oh pedig ez mily nehéz! De nem szabad ezt néked sejtened. Megáldunk és szeműi k könnyekbe vész — Örök halottul él köztünk neved. Eredj — de öld ki szíved életét, Tán sorsod nem lesz úgy öröksetét. Meguntad már ez égnek csillagát? E föld gyümölcse nem elég 6zelid? Nem nézheted ott ősid szent lakát? S apáid drága vére undok itt? Hidd el — a sír csak ott ad enyhclyet: Hol értted szülöd könnye reszketett. S mit vársz te ott s mi várhat ott reád ? — Az önmagától üldözött remény Ki a kész boldogságot elhagyád : Derülhet-e neked egy szikrafény? Igen — derülhet .... az emlékezet, De az örömre téged nem vezet. S ha nagyravágyó szived célt nem ér — Ha őrült képzeted csalóka láng — Ha elcsüggedsz nehéz pályád felén Van-e erőd, mely megvigasztaland ? Van, a halál — igaz: de sírodon Tövis terem csak s még az sem rokon. A hulló csillag jobb hazát keres S kihal örökre elhunyt fényivel. A hütelen patak tengerbe vesz S nevét is eltemette vesztivei. S kit isten — hiszszük — nagyra alkotott: Az ember nem lehetne, volna jobb? Lásd — fáj a puszta gondolat nekem. S bujdosni téged vajh mi kényszerit? Pénz, hírvágy, úri bíbor és selyem? — Hagyd a beteg szív im e rémeit. Szeress — s ha egy két szív kevés neked: Ott van hazád, ott árva nemzeted. ß> Ne hagyd itt e hont — légy igaz fia. Ha hírre vágysz: itt feltalálod azt. Ha lelk-d ép: légy eszmebajnoka. Ha elfogyott erőd : ez megnyugaszt. De hogy elhagyd, a nép e hon terén Nem oly gazdag még és nem oly szegény. Ne nézd a büszke népek magzatát — Ne nézd elbujdosott testvéridet : A z nem talál keblében már hazát, Ezek ... . de hullasd inkább könnyedet. Idegen föld magyarnak mostoha, Szivet, szerelmet nem lel ott soha. S ha mégis, mégis távol útra kelsz: Legyen veled az ég, e bü barát. S ha mindent vesztve majdan mit se nyersz, Jusson eszedbe elhagyott hazád. Menj és tanulj — veled jár sóhajunk. S jöjj vissza hozzánk, nyitva áll karunk! Egy titok. (Franciából Dr. Rf.) Nathalie azzal a türelmetlenséggel várta a holnapot, melyet csak egy féltékeny foghat fel. Végre eljött a perez ... a kapitány eltávozott.. . S nyomában a megbízott . . A fiatal nö számította a perceket, pillanatokat; égett, remegett látni megbízottja visszatértét. Három negyed óra eltelt s végre megél kezett portól izzadságtól lépetten. — Nós — szólt Nathalie megváltozott hangon — mit tudsz? beszélj . . . mindent elmondj ... ki ne teled] legkisebb körülményt . . . — Asszonyom, én tehát követtem az uraságot, vigyázva, hogy észre ne vetessem. Az uraság ugyan jó- messze vetetett, egész .a Maraisig, a régi templomutcába; végre betért egy rozzant házba . . . nem tudom, hányadik számú, de oda találnék... olyan mint egy járda ... nincs kapuja. ) — Nincs kapuja . . . olyan mintegy járda . . . mily szörnyűség! . . . s azután . . . — En is beléptem, egy perezre az uraság után . . . hallottam lépteit folyton .. a harmadik emeleten megállt, ez a legutolsó emelet; ott kulcsot dugott egy zárba . .. 6 fölnyitott egy ajtót. . . — Saját maga nyitotta fel. . . nem kocogott bizonyosán tudod ? — Oh igen asszonyom ... — A szörny!. . . van egy kulcsa! ... És nagybátyám még védte. De folytasd . . . — Mikor hallottam, hogy az ajtót ismét rázárja, egész kényelmesen oda mentem ... és elkezdtem nézni a kulcslyukon keresztül; az ajtót, melyen az uraság bement könny en megtaláltam, mivel az emelet azon részén nincs több két ajtónál. — Húsz franckai többet kapsz! Folytasd. — Észrevettem az uraságot, egy ládát húzott a szoba közepére. — Egy ládát ? — Azután láttam, hogy levetkőzött. — Levetkőzött? Istenem, mily boldogtalan vagyok! S azulán. — Nem láthatám mindig; de egy perez múlva ismét megjelent az uraság; szürke blouse volt rajta s török házi sapka a fejében . . . — Szürke blouse, most? De hát mit csinál ezekben a blouseokbati? S azután . . . — Azt gondolám asszonyom, hogy elég lesz enyit tudnia 8 siettem gyorsan önnek elmondani. — Elég. Eredj keress bérkocsit... várjon oda len ... te ülj a kocsis mellé ... S állítsd meg majd a háznál, hon- nét jöttél. A megbízott sietett kocsit keresni; Nathalie gyorsan vette kalapját, nagykendöjét s ment nagybátyjához. Megvagyok csalva —kiáltá— bizonyitékaim vágynak... férjem e percben kedvesénél . . . szürke blouseban van, falun kéket viselt ... de meglepem . . . — Azután . . . — Oh! azután nem fog ön többé látni. Az öreg urnák nem volt ideje felelni s húgát visz- szatartani. Nathalie már elment, felült a bérkocsira, s a I megbízott a kocsis mellé. Eó, ÜT.
