O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)

Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.

Ennek pedig az volt a magyarázata - amit egyébként udvariasan közöltek is velünk hogy ők tisztátalan állathoz nem nyúlnak, ezt nekik - lévén mohamedánok - a vallásuk tiltja. A fennmaradó időnkben természetesen a környéket jártuk, rengeteg követ megforgattunk, gyűjtöttünk a patak partján és a forráskifolyóban, valamint a cement víztárolóban, rovarcsapdákat helyeztünk le, talajt futtattunk, sőt arra is szorítottunk időt, hogy talajforgatás révén gilisztákat szedjünk, szürkületkor hálóval denevért fogjunk. Az est beálltával pedig majd minden nap kimentünk landroverünkkel a terepre, hogy a már ismertetett módon a szokásos ugróegér vadászatunkat is megejtsük. Augusztus 18-án este is, ugy 9 óra körül ilyen ugróegér gyűjtésre indultunk landroverünkkel. A kocsiban az első sorban BOUMESBAH ABDELKADER gépkocsivezető, jobbján meg ez alkalommal ZILAHY expediciós társam ült. A második sorban mögötte ABDELAZIZ MADANI preparátor, tőle balra pedig szerény személyem. Az elindulást követő néhány száz méter megtétele után erdőkerülőnkkel találkoztunk, aki puskájával a vállán, portyájáról hazatérőben éppen a szálláshelyünkre tartott. Sofőrünk meghívását egyből elfogadva beszállt a kocsiba, s mellettem, a baloldalon helyezkedett el. Csatlakozásának valamennyien megörültünk. Miután vadászfegyvere is vele volt, igy nemcsak terepismeretére számíthattunk, hanem valami nagyobb emlős (róka, sakál) elejtésére is. Táborhelyünktől mintegy 15-20 km-re kezdtük meg a szokott módon a gyűjtést, és aránylag rövid idő alatt már két élő ugróegeret zsákmányoltunk. Alig raktuk el azonban a másodikat, amikor kocsink előtt kb. 15-20 m-re egy harmadik is feltűnt. Miután akkor már valamennyien az autóban voltunk, azonnal nyomába szegődtünk, de az egér röviddel ezután egy buckán lévő alacsony bokor előtt megtorpant. Megálltunk persze mi is, s a széleken ülők a motorháztól mindöszsze 8-10 m-re levő kisemlős után rohantak. S miután akkor még jól látható volt, hogy az állat tovább nem ment, menekülésre viszont számítani lehetett, igy a gépkocsivezető és én pár percre visszamaradtunk. Csakhamar ő is kiszállt s nyomban követni akartam én is, sőt már el is mozdultam jobbra. Sajnos azonban nekem kiszállnom már nem sikerült. Az erdőkerülő visszahagyott és 7-es sörétes patronnal töltött régi tipusu lőfegyvere, az ajtók becsukása ill. erős becsapása következtében eldőlt, kakasa - az ülés széléhez érve - "kioldódott" és tőlem 10-15 cm-re elsült. A lövés a bal combom, a mellem és a jobb felkarom közepét érte. Mig azonban a sörétek a mellen és a felkaron csak felületes sebeket, szinte csak horzsolásokat okoztak, addig a combcsontomat kettétörték, tetemes (kb. 20 cm-es) zúzott sebet ejtve. Az eldördülés hallatára a másik négy expediciós társ pillanatok alatt a kocsihoz rohant és kétségbe esve vette tudomásul a történteket. Miután szerencsére az eszméletemet nem vesztettem el - jóllehet fájdalmam igen nagy volt, erősen véreztem, s ráadásul a lábam a rajtalévő gumicsizma súlyától 180°-ra is elfordult és lógott - sebem felett két kezem erősen szoritva tartva, utasítást adtam, hogy azonnal vigyenek a baleset helyétől legközelebb (kb. 20 km-re) lévő Batna város kórházába. Mondanom sem kell, hogy az odáig tartó utat, melyet, hogy röviditsünk buckákon és tekervényesen tettünk meg, végig szenvedtem, erdőkerülőnk ALLAHhoz imádkozva végig sírta, a többiek pedig végigdrukkolták. Szinte ötpercenként érdeklődtek hogylétem felől, kíváncsian várva a válaszom, hogy egyáltalán élek-e még? Magam ugyan különösebb félelmet nem éreztem, arra azonban el voltam készülve - látva a hatalmas és erősen vérző sebet -, hogy a bal lábam elvesztésével fizetek algériai expediciós utamért. Amikor a város határába értünk, attól kezdve gépkocsivezetőnk fénnyel és kürttel "vészjeleket" adott le, hogy utunkból kitérjenek és mihamarabb a kórházba érhessünk. Egy csendorautó utánunk is fordult és a kórházig követett bennünket, ahol