O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)

Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.

itt látni szinte egymás mellett a sivatagi rókát és az ugróegeret, a sakált, a hiénát, az antilopot és gazellát, a különböző madár és hüllőfajokat, amint éppen etették őket. A látottak ill. az állatok elhelyezése, a hazai meglehetősen szük állatkerti viszonyokra emlékeztettek, miután a kifutók ugyanolyan szűkek voltak a benne levő fajok képviselői számára mint itthon, bár a ketrecek a szabad ég alatt állottak. Mindezek megszemlélése után útnak indultunk legdélibb gyűjtőhelyünk, Timimuon felé, melynek vidékétől oly sokat vártunk. Timimoun közvetlen határába csak éjféltájban érkeztünk, s ott éjszakáztunk a szabad ég alatt. Másnap ellenben reggel korán bementünk és mostmár egész közelről is gyönyörködhettünk abban a városban, amely a természet és a berber-szudáni épitészet szerencsés ötvözete. Vörösre festett házai közül, melyek szinte beleolvadnak a Nagy Nyugati Erg-be, csak a főtér közepén álló hófehér marabu házacska világlik ki. Ennek az un. vörös oázisnak a határában, egy hatalmas pálmakertben ütöttük fel sátrainkat, s innen járogattunk ki hol hajnalban, hol késő délután, hol pedig este landroverünkkel a magas homokhegyekkel tarkitott sivatagba gyűjteni. Két alkalommal kint is aludtunk, s a főútvonalunktól jól eltávolodva egészen mélyen bementünk a sivatagba. De mind a két esetben az algériai kísérőinken kivül még egy nomád is volt velünk, akit direkt sivatagi kisérőnek fogadtunk fel. Egy ilyen kisérő dija nem is olyan kevés volt. Huszonöt-harminc dinárt fizettünk egy-egy alkalomra, amely a mi pénzünkön százötven-száznyolcvan forintnak felel meg. Ezért az összegért vagy délután 5 órától másnap legkésőbb délig vehető igénybe, vagy hajnal 4 órától egészen délig állt rendelkezésünkre. Egy-egy ilyen éjszakai kirándulás ill. portya alkalmával már délután 5 órakor felvettük emberünket és vele együtt immár öten robogtunk a sivatagnak abba a részébe, ahova ő vezetett bennünket s amely előtte ismert rész volt. Itt a sötétedés beálltáig, a homokban felfedezhető nyomokat figyelve és annak irányát követve, állatok után kutattunk. Közbe-közbe egy-egy lyuknál megálltunk, és olykor-olykor azokból ott pihenő vagy oda behúzódott viperát, varanuszt vagy más kisebb gyikot kapartunk ill. ástunk ki. E ténykedésünket jóformán a besötétedésig folytattuk, egész addig, mig sivatagi módra, azaz homokkal megmosott kézzel el nem fogyasztottuk a magunkkal hozott elemózsiát. Este 8 óra után, amikor már jól besötétedett és a csillagok is feljöttek, újra munkához láttunk. Ez alkalommal azonban egészen másképpen mint a délután folyamán. Beültünk a landroverünkbe és azzal a dünékközött és a homokbuckákon keresztül robogtunk, erős fényszórókkal messzire pásztázva az előttünk lévő területet, hogy a rejtekhelyéről előbujt sivatagi rókák és ugróegerek közül legalább egynéhányat befoghassunk. És ha útközben bármilyen emlőst megpillantottunk, rögtön nyomába eredtünk. Egy jó darabig hajszoltuk, egyrészt, hogy kifárasszuk, másrészt, hogy minél jobban megközelítsük. Amikor már aránylag elég közel voltunk hozzá, gépkocsink egy pillanatra megállt, de csak pont annyi időre, hogy legalább két személy közülünk a jobb- és baloldalról kiugorhasson, és a zsákmányul kiszemelt állatot tovább követő gépkocsi mellett rohanva, az annak fénysugarában még benne lévő menekülő kisemlőst bekeritse és elfogja. A kocsiban bentmaradó pedig az űzött kis vad menekülési irányát figyelve dirigálta tovább a soffőrt, megkönnyítve azzal bizonyos mértékig annak a hepe-hupás talajon való vezetés igen nehéz és roppant fárasztó munkáját. Ezt a már általunk korábban és az addigi utunk alatt is alkalmazott, helyenként pedig meglehetősen jól bevált gyűjtési módot órákig folytattuk; a végén a nomádunk által javasolt helyre mentünk, ahol vaságyainkat kibontva és fekhelyeinket előkészitve hamar bebujtunk a hálózsákba, és álomra hajtottuk fejünket.