O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)
Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.
utunk egész időtartama alatt végig száraz, igen meleg idő volt, ami nemcsak az utazást nehezítette meg (a kocsiban ha megálltunk sohasem mutatott a hőmérőnk 50 C°nál kevesebbet), de ez a nyári évszak, azzal a rettenetes meleggel - amint az majd a későbbiekben is kitűnik - a gyűjtésnek sem kedvezett. Amint arról már fentebb is emlitést tettem, expediciós utunkra július 17-én indultunk el a fővárosból. Előbb az Angleterre szállóba jött értem a kocsi, hogy a nálam viszszamaradt gyüjtőfelszerelést és a személyi holmijaimat felvegye. Majd innen az egyetemre "hajtottunk", ahol az utunkhoz szükséges összes kellékeket, a campingfelszereléstől, a benzin- és víztároló kannákon keresztül a preparáláshoz szükséges anyagokig beraktuk a kocsiba és megfelelően elhelyeztük. Délelőtt 10 óra körül végeztünk a pakolással, majd elbúcsúzva az egyetem néhány laboránsától, akik a csomagok elhelyezésénél szintén segítettek, elindultunk El Asnam felé az ott javában tevékenykedő ZILAHY kollégámért. Már jó délután volt amikor megérkeztünk Boufarik és Blida érintésével El Asnam-ba. Expedíciós társam éppen rendezgette az aznapi zsákmányát, amikor beléptünk remek szálláshelyére. S mivel váratlanul érkeztünk, rövid megbeszélés után az addig gyűjtött anyagának az elrakásához, valamint a gyüjtőfelszerelések összepakolásához láttunk. Ezt követően pedig berakodtunk a kocsiba, hogy másnap már teljes létszámmal és az egész gyüjtőfelszereléssel folytathassuk utunkat. Aznap este házigazdánk, FEKETE KAROLY vendégei voltunk, kinek lakásában nekem is jutott kényelmes hely. Mig algériai kísérőink, Monsieur ABDELAZIZ MADANI, az egyetem zoológiai tanszékének egyik preparátora, akit a már korábban is emiitett zoológiai tanszék vezetője, Monsieur TELLAI adott mellénk, és Monsieur BOUMESBAH ABDELKADER, gépkocsivezető-technikusunk, akit a már szóba hozott BARDO MÚZEUM igazgatója, Monsieur MAMMERI bocsátott rendelkezésünkre, szintén ismerőseiknél szálltak meg. S minthogy a becsomagolás kissé elhúzódott, igy nem maradt más hátra számomra, minthogy az esti órákban csak rövid sétát tegyek FEKETE és ZILAHY honfitársaim kíséretében és tőlük tájékozódjak arról a városról, amelynek épitése állítólag még Konstantin császár idejében elkezdődött, s amelynek főterén a legrégibb afrikai keresztény templom áll. A vacsora után még egy darabig beszélgettünk a megteendő utvonalunkról és az előttünk álló tervekről, de a következő napi program 10 óra után már ágyba parancsolt bennünket, hogy másnap korán reggel végleg elindulhassunk az első főgyüjtési helyünkre, a Parti- vagy Teli-Atlasz (500-2000 m) lánchegységhez tartozó Ouarsenis hegységbe. Az Ouarsenis hegységben első állomásnak a hegység legszebb településéül ismert Teniet El Had-tói kb. 4-5 km-re fekvő Ain Beda-t választottuk, ahol a gépkocsivezetőnk apósának a házában megszállva és annak vendégszeretetét élvezve két napig tartózkodtunk. A mintegy 1175 m magasságban lévő vidéket bejárva, főleg a ház közelében található forráskifolyóban ill. annak cement viztárolójában és környékén, majd pedig ettől jónéhány száz méterre fekvő tavacskában és annak parti részén fogott állatoknak (piócák, rovarok, pókok, csigák, kétéltűek és hüllők), a légfegyverrel lőtt néhány madárnak és az esti "portyázás" alatt gyűjtött kisemlősöknek örvendhettünk. A harmadik napon azonban innen tovább menve Ksar El Boukhari-tól nem messze, kb. 6-8 km-re álltunk meg és az Ain Kharma-hoz tartozó erdő szabad ege alatt táboroztunk le, hogy ott keressük a fellelhető élőlényeket. Az itt eltöltött negyedik nap délutánján azonban tábort bontottunk, s bucsut véve az Ouarsenis-tői s az addig látott paratölgy-, pinea- és cédrus erdőktől, elindultunk délre a sivatag felé.