O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)
Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.
kicsinyek és olyannyira növényekkel beültetettek, hogy gyűjtésre még azok sem jöhettek számításba. Igy pl. a MAGYAR NAGYKÖVETSÉG kertjében - mely alégirai viszonylatban tekintélyes nagyságúnak számit - nem volt annyi beültetlen, szabad hely, hogy a mintegy 1,5 m széles és 2 m magas légy- (MALESE) csapdát felállíthassuk. Amikor tehát 8-10 nap eltelte után, tullévén a hivatalos és más formai un. protokolláris látogatásokon, már ugy láttuk, hogy a még visszamaradó vám- és egyéb adminisztratív ügyek lebonyolítására egyikünk személye is elegendő lesz, s expedíciós utunk indulási dátuma sem Ígérkezett egészen közelinek, ugy döntöttük, hogy ZILAHY kollégámat, a magunkkal hozott gyüjtőfelszerelések egyrészével átvisszük El Asnamba, hogy a gyűjtőmunka is mihamarabb megkezdődjön. El Asnam-ra pedig azért esett a választásunk, mert ott a TESCO egyik kiküldött vízügyi szakembere, FEKETE KÁROLY mérnök dolgozott. Vele repülőutunk alatt ismerkedtünk meg, még akkor, amikor az algériai kiküldetésünkkel kapcsolatos problémáinkról korántsem gondoltuk, hogy eredményesen megoldódnak, s helyzetünk meglehetősen reménytelennek látszott. És elpanaszolva neki a nehézségeket már akkor felajánlotta számunkra, hogy algériai tartózkodásunk alatt - amennyiben más lehetőségünk nem adódik - vetődjünk el El Asnam-ba, ahol az ő munkahelye és lakása van, és ahol nemcsak szállást tud biztosítani számunkra, hanem helyi és környékbeli ismereteinek az átadásával és az élelemnek a beszerzésével is segíteni tud bennünket. A gyűjtés mihamarabbi megkezdése érdekében ragadtuk meg ezt a lehetőséget tehát, és ugyancsak NAGYKÖVETSÉGÜNK segítségét ismét igénybevéve, gépkocsival át is szállítottuk ZILAHY kollégát a gyüjtőfelszerelés egyrészével a fővárostól kb. 220 km-re levő El Asnam-ba, ahol expedíciós társam a munkál röviddel a megérkezés után el is kezdte. Expedíciós utunkra 1973 július 17-én indultunk el és augusztus 18-án fejeztük be a gyűjtést kényszer-körülmények között. Ezalatt az idő alatt a következő útvonalon jártunk, ill. ezek környékén hosszabb-rövidebb időre megállva, olykor letáborozva kutattunk az ott élő állatvilág után: (Lásd a mellékelt térképet) I. Algir - 2. Boufarik - 3. Blida - 4. El Asnam - 5. Ksar El Boukhari - 6. Teniet El Had - 7. Ain Oussera - 8. Djelfa - 9. Laghouat -10. El Bayadh II. Ain Sefra - 12. Béchar - 13. Beni Abbes - 14. Timimoun - 15. El Golea - 16. Ghardaia - 17. Ouargla - 18. Touggourt - 19. El Oued - 20. Biskra -21. BATNA (! ). A fentebb feltüntetett utvonalat, mely már magában is a 6000 km-t megközelítette, nem számolva az útvonalon belül az egyes lelőhelyek felkeresését és a különböző helyeken történt éjszakai gyűjtésekkel járó utazgatásokat, 33 nap alatt tettük meg. E 33 nap, a 4 főgyüjtési helyen végzett több napos gyűjtést és az egyes gyűjtési helyekhez való utazgatásokat is beleértve a következők szerint oszlott meg: 6 nap az Atlasz hegységben (Ouarsenis), 15 nap a Grand Erg Occidental-ban, 7 nap a Grand Erg Oriental-ban és - sajnos- - a tervezett 8 nap helyett csak 5 nap az Aures hegységben. Ennek az élményekben gazdag és szép, de ugyanakkor igen nehéz útnak - a szűkre szabott terjedelem miatt - az alábbiakban csak a főbb állomásait említem. Az egyes helyekre általában hajnalban vagy kora reggeli órákban indultunk, de útközben rövidebb-hosszabb időre meg-meg álltunk, hogy állatok után kutassunk. Néha azonban le kellett állnunk egy-egy kis időre a hütőviz felforrásának veszélye miatt is. Ha városon vagy nagyobb településeken keresztül vitt az utvonalunk, és időnk en-