O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 16. (Budapest, 1975)

Dely, O. Gy.: Állattani gyűjtőúton Algériában 85-104. o.

Bogár Pióca 100 db 70 db 157 db 1200 db Giliszta Csiga Talaj-, alga- és mohaminták 35 fiola Mindenekelőtt zoológus szemmel nézve roppant nagy élmény volt számomra több mint 15 év elteltével újra látni a sivatagot, de most ez alkalommal a világ legnagyobb sivatagját a Szaharát. Ezt a legtöbb ember unalmas, élőlények nélküli homoktengernek képzeli. Nekünk korántsem az volt. Igaz mi nemcsak átszeltük annak egy részét,hanem több időt is eltöltöttünk benne és próbáltuk azt az ott fellelhető állatokkal együtt kissé jobban megismerni. S annak ellenére, hogy ez utóbbiak után, abban a forró és gyűjtésre legkevésbé alkalmas időszakban sokszor órákig is hiába kutattunk, számunkra a Szahara még sem volt egyhangú, hanem inkább változatos és felejthetetlen élményeket nyújtó terület a maga jellegzetes állatvilágával. Utunk alatt ugyanis helyenként hatalmas kiterjedésű homokos vidékeket (ergeket) láttunk, melyek egyforma ságát több kilométer hosszú, olykor 50-100 m magasságot is meghaladó szél által épitett gátak (dünék) tarkították, máshol pedig kopár sztyeppék tűntek fel előttünk, jóllehet, hogy azokon jóformán semmilyen növény sem nőtt. Bizonyos területein pedig egyszer hatalmas kiterjedésű kavicsos fensikok, másszor meg sziklás dombok és hegyek váltották egymást, bár 3-400 km-en keresztül fát vagy bokrot itt sem igen láttunk, de még a sivatagi fűnek sem akadtunk a nyomára, amelyet nagyritkán az Ergek-ben csak-csak felfedeztünk. Tájképileg tehát ha változatosnak nem is, de unalmasnak semmiesetre sem nevezhető a Szahara. Nem is beszélve arról, hogy a rajta keresztül vezető egyetlen és jól szembetűnő beton ut is a Szahara képének változatosságához járul hozzá: A többi utak persze már nem. Ez utóbbiakat, vagyis azokat, amelyeket a nomádok még annak neveznek, mi meg sem kíséreljük ide sorolni, hisz többnyire észre sem vehetők annyira befútta azokat homokkal a szél. Igaz, hogy helyenként nemcsak ezeket hanem magát a főútvonalat is eltakarja a homok. Az emiitetteken kivül azonban még egyéb újdonsággal is meglepett bennünket e sivatag. A beton ut szélén egymásután sorakozó villany- ill. telefonoszlopok közül ugyanis egyik-másik, hol félig, hol pedig egészen a kifeszített dróthuzalig homoktömbbel eltakart, s azt az érzést keltette bennünk mintha a pózna maga egy kisebb homokhegynek, dünének a közepéből emelkedne ki. Ezek a kis un. homokpiramisok persze, ugyanúgy mint a több kilométer hosszúságú vagy egymagában álló s nemegyszer a 200 m magasságot is meghaladó homokhegyeknek tűnő dünék valójában nem hegyek, melyeket kívülről homok borit, hanem szél által épitett óriási tömbök. Ezeket a Szaharában lejátszódó természeti jelenségek hozzák létre. A környék talajának és a felmelegedett homok hőmérséklete között ugyanis oly nagy a különbség, hogy napsütéskor ezeken a piramisokon felfelé áramló szél keletkezik. A felfelé áramló légáramlat pedig az egészen apró homokszemcséket magával ragadja s ezekkel növeli a homokhegyek magasságát. Továbbá ugyancsak felejthetetlen élményt nyújtottak az utunk alatt a messzi távolban fel-feltünő oázisok és a mellékutakról a főútvonal felé tartó "karavánok, valamint az, ahogyan a benszülöttek a többé-kevésbé felmálházott tevéik mellett bandukolva, vagy a tevén elhelyezkedve kifáradtan és a szomjúságtól eltikkadtan kisérték azt. Hisz itt a sivatagban bármilyen rövid utat is tesznek meg, időben az akkor is sokáig tart, mert tevével, amely sima utón legfeljebb 4, hegyes vidéken pedig 2 km-t tesz meg óránként nem lehet gyorsan haladni. De emlékezetes marad számunkra mindig a sivatag gyönyörű