O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 14. (Budapest, 1973)
Kovács, B.: A talaj, a növénytakaró és a sziki madártelepek összefüggése a Hortobágyon 41-46. o.
talános ságban adja Hortobágy jellegzetes növénytársulásait és talajait, mivel mind a talaj, mind a sziki növényzet mozaikszerűen változó. Lényeges eltérést találunk azonban a Balmazújváros - Tiszafüred vasútvonaltól északra és délre eső területek között. Ugyanis az északi területek általában a Tisza 90 m-es szintmagassága felett vannak, jobb minőségű legelőket alkotva. A déli részen egy ÉK - DNY irányú mélyedés húzódik végig Nyirőlapostól a kunmadarasi Nagylegelőn keresztül. A mélyedés egyrésze a Tisza 90 m-es szintmagassága alatt fekszik, melyet hóolvadás után víz borít hosszú ideig. Erre a területre,mely ideiglenes kiszáradó mocsarakkal borított, jobban jellemző a szologyosodás, melynek eredményeképpen a talaj felszínén több helyen jelenik meg amorf kovasav, a IV. osztályú Camphorosmás, vakszikes, szikfokos és szikpadkás mozaikjaival, melyeket április közepéig többnyire még víz borít. Hortobágy elsősorban mint pusztai fészkelőhely, legértékesebb területe Európának. A pusztán fészkelő madártársulások közül SZABÓ közleménye (7) alapján a szikpadka növényzetében (Artemisio - Festucetum pseudovinae pannonicum camphorosmetosum) a szikipacsirta ( Calan drella cinere a ), a széki lile ( Charadrius alexandrinu s), a mézpázsitos szikfoktársulásban (Puccinellietum limosae hungaricum) pedig a székicsér ( Glareola pratincol a) fészektelepeit érdemes kiemelni . A pusztai madárfészkelőhelyek közül a székicsér,a széki lile és a szikipacsirta fészektelepei a tavaszi hóolvadás után vízállásos, szikpadkás, többnyire 90 m alatti szintmagasságú harmad és negyed osztályú sziken alakultak ki. A mellékelt térképen jelzett fészektelepek egy ÉK - DNY irányú mélyedésben foglalnak helyet . Ezért, hortobágyi elterjedési területük jól elhatárolható, amely összefüggésben van a domborzattal, a vízzel; ezek aténye-