O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 13. (Budapest, 1972)

Dely, O. G.: Adatok a Kárpát-medencei törékeny gyík (Anguis fragilis Linnaeus) rendszertanához és elterjedéséhez 39-79. o.

POPOVI CI, 1962; BESCHKOV, 1966; LÁC, 1967) és a jelen munka ebei atai még távolról sem elegendők, mivel azok csak Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország és Románia területére szorítkoznak. A többi európai országból viszont csak kis számú példányra vonatkozó szórványos adataink vannak. A lábatlan gyik földrajzi elterjedéséről és alfaji megoszlásáról tiszta képünk csak Kelet-Közép-Európából van. A következő kép rajzolódik elénk: A Duna vonalától Nyugatra - a Dunazug hegység kevert állományától eltekintve - tiszta fragilis populációk élnek. A Dunától Kelet-Délkeletre túlnyomóan a colchicus alfaj elterjedt, azonban bizonyos vidékeken (Bulgária hegyvidékein, Erdély nyugati peremén) szigetszerűen előfordulnak fragilis- vagy legalábbis uralkodó

an fragilis-jellegű populációk is, Csehszlovákiában, mint említettem, az irodalmi adatok alapján jobbára a colchicus alfaj elterjedt, de jelek mutatnak arra is, hogy vagy a tipikus alfaj, vagy a két subspecies kevert állománya is megtalálható. Ami pedig az állat további európai elterjedését illeti, egyelőre csatlakozom a WERMUTH által felvázolt elterjedési képhez. Alátámasztani látszanak az általam vizsgált olaszországi,dániai, németországi és ausztriai példányok is. Egyedül a lengyelországi á]latok okoznak némi fejtörést. WERMUTH szerint ugyanis Lengyelország a fragilis areájába tartozik, ennek ellenére a Krakkó környéki példányon egyértelműen a colchicus alfaj bélyegei dominálnak. Ez is alátámasztja azt a megjegyzésemet, hogy WERMUTH nagyvonalakban megfelelő elterjedési térképe finomításra szorul. Bár jelent meg néhány elmélet az Anguis fragilis faunagenezJ.séről (STUGREN & PUHN & POPOVICl, 1962, BESCHKOV, 1966), s azok megkíséreltek némi magyarázatot találni az alfajok szétterjedését és jelenkori elterjedését illetően, ezekből azonban az tü-