O. G. Dely szerk.: Vertebrata Hungarica 1/1-2. (Budapest, 1959)

Horváth, L.: A szegélycönózis elve a madarak fészkelőközösségében 49-58. o.

szintén a különböző vegetációju területek érintkező vonalán féBzkel. Ilyen a foltos sitke, a nádi sárssáay és a kékbegy. Morotvák,holtágak,szélesebb.lassufolyásu folyók partját szegélyező nádasok fészkelőközösségei érdekes képet mutat­nak. Ha elég széles a nádas, akkor megtaláljuk a parti szé­lében az /III/6./ Acrocephalus echoepobaenu s fészkelőközös­ség tipikus tagjait. A vezéralak mellett itt fészkel a cser­regő nádiposzáta,a nádi tücsökmadár, a fülemüle sitke, a ví­zicsibék /pettyes, kis, törpe/ és a cigány réce. /Nádas a­latt jelen esetben, természetesen nem tisztaállományu nádast értek, hanem főleg gyékénnyel és sással kevert jellegzetes vízparti növénytársulást,/ A nádszegély vizfelőli szélében telepedik az /III/5./ Acrocephalus arundlnaceu s fészkelőközössóg jellegzetes tag­jaival, a pccgémmel, a kis vöcsökkel ós a vizityukkal. Ahogy keskenyedik a nádszegély, ugy maradnak el a fészkelő fajok, elsősorban,természetesen, a vizfelőli közösség tagjai. Egé­szen keskeny nádszegélyben a két közösség maradók elemei összekeveredve mutatkoznak. Ilyen helyen már csak a nádiri­gót, a cserregő nádiposzátát, a foltos Bitkét találjuk meg. Amint láttuk, Magyarország 196 költő madarát 38 fészke­lőközössógbe lehet sorolni. Ezek közül 12, azaz csaknem az egyharmad része teljes egészében vagy legalább is tagjainak nagy része különböző vegetációju területek érintkező vonalán fészkel, tehát szegélycönózisnak kell tekintenünk. A határ­területen való fészkelést minden bizonnyal a következő té­nyezők idézték elő: 1./ a növényzet sürübb volta, amely a fészek számára jó takarást nyújt a fészekpusztitókkal ós az időjárás viszon­tagságaival szemben. 2./ ugyancsak a sürübb növényzet a madárnak is jobb rejtőzködési lehetőséget biztosit. 3./ sok esetben a könnyebb táplálékszerzés, 4./ esetleg a fészekhez való könnyebb visarzatalálás.

Next

/
Thumbnails
Contents