Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1955-08-03 / 8. szám
(VERHOVAY JOURNAL) VOL. XXXVIII. 1955. AUGUSZTUS 3. 51 NUMBER A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET KÖZPONTI ELNÖKÉTŐL MEGMIVé Alulírott, mint a Verhovay Segély Egylet elnöke, Alapszabályunk 6-ik szakaszának alapján, a VERHOVAY SEGÉLY EGYLET XXIII. RENDES NAGYGYŰLÉSÉT 1955. szeptember 12-ére, hétfőre, délelőtt 9 órára (E. D. S. T.) A WILLIAM PENN HOTELBE (Grant Street) Pittsburgh, Pennsylvaniában ezennel összehívom és felkérem az Egyesületnek szabályszerűen megválasztott nagygyülési képviselőit, hogy megbizó leveleikkel együtt, a fentjelzett időben és helyen megjelenni szíveskedjenek. Tagtársi tisztelettel RÉVÉSZ KÁLMÁN BENCZE JÁNOS központi titkár központi elnök FONTOS ÉRTESÍTÉS Szives tudomására hozzuk tagjainknak, hogy Pennsylvania állam Insurance Department-jének értesítése szerint a Rákóczi- Verhovay Egyesülési Szerződést az 1955. szeptember 12-én összeülő Verhovay Nagygyűlésnek jóvá kell hagyni. A határozat szerint az egyesülés kérdése tehát attól van függővé téve, hogy a XXIII. Nagygyűlésünk jóváhagyja-e azt. Bízunk abban, hogy a szeptemberben összeülő delegátustestvéreink átérzik ennek a kérdésnek történelmi jelentőségét és ők is hatalmas többséggel meg fogják szavazni a Rákóezi- Verhovay Egyesülési Szerződést éppen úgy, mint azt az egyesülés kérdésében leszavaztatott elődeik, az 1951-es Nagygyűlés alkotó tagjai tették. EMELKEDETT A DELEGÁTUSOK SZÁMA Hivatalos lapunk 1955. május 4-i számában közöltük a kerületi beosztást, kimutatva, hogy az 1954. december 31-i taglétszám alapján minden kerület hány delegátus kiküldésére jogosult. Megírtuk, hogy a választásnál az 1955. május 31-i zárlattal mutatkozó taglétszám veendő figyelembe és ha időközben — múlt évi zárlat óta — emelkedett a kerület taglétszáma, akkor esetleg a kerület által küldendő nagygyülési képviselők száma is emelkedik. örömmel közöljük, hogy négy kerületben emelkedett a taglétszám úgy, hogy ezek a kerületek egy képviselővel többet küldhetnek az 1955. szeptember 12-én kezdődő nagygyűlésünkre. Ez a négy kerület a következő: 5-ik KERÜLET (Alapitó-2-3-29-135-158-261-272 fiókok) egy delegátus helyett két delegátus küldésére jogosult. 25- B KERÜLET (443-ik fiók) két delegátus helyett 3 képviselőt küldhet a nagygyűlésre. 26- B KERÜLET (132-ik fiók) négy delegátus helyett ötnek küldésére jogosult. 27- B KERÜLET (15-ik fiók) 2 képviselő helyett három küldésére jogos. 8. KONVENCIÓNK FELADATAI Alig pár hét választ el bennünket 1955. szeptember 12.-e, hétfőtől, amikor Egyesületünk székhelyén összeül a Verhovay Segély Egylet XXIII.-ik nagygyűlése. Egyesületünk közel hét évtizedes fennállása óta nem volt ennél fontosabb, nagyobb jelentőségű konvenciónk, mert hiszen végre a megvalósítás stádiumába kerül az amerikai-magyarság régi álma-vágya, az erők egyesítése. A Rákóczi és a Verhovay egyesüléséből alakuló, hatalmas William Penn Fraternális Egyesületnek minden lehetősége és módja meg lesz arra, hogy rohamléptekben intézze el az összefogásból természetesen származó előnyöket és a fejlődés utján igazán megindulva, a sziklaszilárd alapzatra felépítse azt az intézményt, melynek nyílegyenes utjából el van hárítva minden akadály. Mint minden uj, a köz javát szolgáló intézkedésnek, igy az erők összefogásának is volt bizonyos ellenzéke. Egyesek azt kifogásolták, hogy minek adjuk fel az évtizedek során annyira patinás Verhovay-Rákóczi nevet. Mások a charter cseréjének természetes szükségességét nem látták szívesen. Voltak olyanok is, akik ma a repülőgép korszakában még mindig a lovas kocsival való közlekedést találnák megfelelőnek. Szerencsére a haladás és fejlődés szükségességét a hatalmas többség átérezte és megteremtette az egyesülés lehetőségét, melynek hasznát, jóságát, előnyeit csak a vakok nem akarják látni... Minden tekintetben nagy és hatalmas feladat vár azokra akik a tagság bizalmának letéteményeseiként, szeptember 12-én összeülnek, hogy Egyesületünk nagygyűlésén megbirkózzanak a rájuk váró feladatok egész sorával. A kerületi gyűlések az ország minden részében lefolytak, megválasztották a Nagygyűlés képviselőit. Jól eső és megnyugtató tudat számunkra, hogy delegátusokként olyanok kerültek megválasztásra, akik szivükön viselik Egyesületünk problémáit s alapos megfontolás után határoznak majd minden eléjük kerülő nagyfontosságu kérdésben. Talán írnunk sem kell, hogy a Konvenciónak első és legfontosabb tárgya a Verhovay-Rákóczi egyesülési szerződés ratifikálása, helybenhagyása. Amint arról lapunkban hírül szolgálunk, Pennsylvania állam Insurance Department je megkívánja, hogy az egyesülési szerződést a Verhovay Nagygyűlés is letárgyalja és megszavazza, mert hiszen ettől van függővé téve az egyesülés kérdésének végleges elintézése. Az utolsó négy esztendő során szükségszerű lépéseket tettünk abban az irányban, hogy megfelelő embereket állítsunk be a szervezési munkára. Ezeknek felkutatása, kiképzése, beállítása és áUandó, folytonos képzése nem volt könnyű feladat. A mindig jobban kiéleződő biztosítási versenyben csak úgy és csak akkor lehet boldogulnunk, ha olyan emberek végzik az üzletszerzést, akik tisztában vannak a biztosítási kötvények tömkelegének minden részletével s ugyanakkor minden egyes uj tagnak, a szükségleteinek megfelelő biztosítási ajánlattal tudnak szolgálni. Az elmúlt négy év során szembe néztünk az adott helyzettel, mert hiszen tapasztalataink azt mutatták, hogy csak idejük teljességét Egyesületünk szolgálatába állító, minden tekintetben képzett emberek tudják biztosítani Egyesületünk jogosan elkívánt fejlődését. Ezen a téren a vetést és a boronálást végeztük el, bízunk abban, hogy a következő esztendők során következik el igazán az aratás ideje. Ennek a szükségszerű rendszernek kiszélesítése, szintén egyik feladata a ránkkövetkező konvenciónak. Egy másik nagyon fontos feladata a konvenciónak, hogy a fiókok taglétszám szerinti többsége által már elfogadott uj Alapszabályra ráüsse a pecsétet, mert hiszen a nagygyűlés határozata szükséges ahhoz, hogy a szabályok 1956. január 1-vel életbelépjenek. A régi Alapszabályunk módosítása helyett, most egy teljesen uj szabályt készítettünk el, itt is figyelembe véve a korral való haladás követelményeit. Vannak akik ennek az uj szabálynak egyes pontjait kifogásolják, a konvención megjelenő delegátus testvéreink határoznak majd ezekben a kérdésekben is. (Folytatás a 14-ik oldalon)