Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1955-06-01 / 6. szám

2-IK OLDAL Verhovayak Lapja 1955 junius 1. Hatalmas többség az egyesülés mellett (Folytatás az 1-ső oldalról) DEMKO JÁNOS (8C.): “Már az áldomáson szeretnék ott lenni.” TELEGDY GYULA (8D.): “A szerződést elfogadom, de szerintem a Nagygyűlésen részletes tárgyalás alá kellett volna azt venni.” ifj. MILLER JÓZSEF (11.): “100 százalékosan az egyesülés mellett vagyok, nem egyezem meg azonban azzal a szakasszal, mely a központi tisztviselők, stb. választására vonatkozik. Én a demokratikus kormányzási formában hiszek. Mivel uj egyesületet, a William Penn Fraternalis Egye­sületet alakítjuk meg, minden egyes tagnak egyenlő jogokat biztosítsunk, tekintet nélkül arra, hogy azelőtt melyik egyesülethez tartoztak.” MODOCK GYÖRGY (11.): “A tisztviselők nyugdiját a következő kon­venció delegátusainak szavazata állapítsa meg és ezek a delegátusok sza­vazzák meg a nyugdijat.” DEBRECZENI FERENC (12.): “Az egyesülési szerződés mind a két részről nagyon jó, kielégítő.” DÁVID LAJOS (14.): “A szerződés A) fejezetét (3. oldal) megértem, hogy az 1955. évi Nagygyűlés kezeit ezzel megkötik, de nem értem meg azt, hogy miért kell még az ezután következő Nagygyűlések kezét is ezzel a pont­tal megkötni, hogy kiket és hova válasszon a Nagygyűlés. Hagyja ezt a mindenkori delegátusokra.” DOMOKOS MÓZES (15.): “Adja Isten, hogy mindenki az egyesülés mellett szavazzon és hogy az egyesülés sikerüljön.” BUMBULUCZ JÁNOS (17.): “Az egyesülést jónak találom és látom, kívánok sok szerencsét.” PINTÉR FERENC (18.): “Az én véleményem szerint nem helyes, hogy a központi tisztviselők nyugdijkérdése össze van kötve az egyesülés kérdé­sével. Helyesebb volna, ha a nyugdíj kérdését a közösen összeülő két egye­sület delegátusai tárgyalnák meg.” KOMJÁTI FERENC (19.): “Véleményem szerint az egyesülés erősebbé teszi az egyesületeket.” BALOGH LAJOS (19B.): “Az egyesület uj nevével nem vagyok megelé­gedve.” TAKÁCS BÉLA (20.): “ Ennél szebb és jobb eszme még sohasem volt. Remélem és hiszem, hogy az egyesülés meg fog történni.” BEREGSZÁSZI MIKLÓS (21.): “Csak azt az egyet nem tartom helyes­nek, hogy a nyugdíjasaknak olyan nagy nyugdijat adtak.” HECK JÓZSEF (24.): “Fenntartással fogadom el az A) fejezet 6. és 7. pontjának határozatát, ami azt mondja, hogy e fejezet érvénye az 1971-es Nagygyűlés összeüléséig tart.” id. MOKRI JÁNOS (25.): “A már meglevő, jelenlegi Verhovay tagok részére, úgy a felnőtt, mint a gyermektagokra nézve semmiféle külön kivetés nem eszközölhető.” id. BOLDIZSÁR JÓZSEF (25.): “Elfogadom a szerződést, de a fenti dolgokkal nem vagyok megelégedve.” CSABY ISTVÁN (,25B): “Az egyesülési szerződés igen boldoggá tesz,” MÁZIK LAJOS (25C.): “Nagyon sokszor szeretném leirni azt, hogy el­fogadom a szerződést. Kérem a névszerinti szavazás eredményét a kerületi gyűlések megtartása előtt, ugv a magyar, mint angol hivatalos lapunkban közzétenni.” DANCH GYULA (26.): “Gratulálok. Mind a két csoport a nagyszerű munkáért kiváló elismerést érdemel.” HORVÁTH BÉLA (26A: “Az egyesülés O.K., de a névcsere ellen tilta­kozom. Csak rovott múltú egyének és kétes vállalatok szégyenük a nevüket. Gyászmagyar az, aki a magyar nevét szégyenli.” LACHMAN ANTAL (26.): “Az én nézetem szerint ez a legszebb és a legfontosabb ügy, amit az egyesüléssel cselekszünk. Minden józan gondol­­kozásu tagtestvér tudja, hogy az egyesülésben van az erő.” HESSLER GYULA (26B.): “Úgy a központi tisztviselők, mint az Igazgatóság fogadja legőszintébb gratulációmat. Isten bő áldását kérem további munkájukra.” PÁLLÁ MIKLÓS (26C.): “Semmi kifogásom nincsen az egyesülés el­len; már régen kellett volna a magyarságnak összefogni és összetartani.” KORINTUS JÁNOS (32.): “Az egyesülés a Verhovay Segély Egylet­nek nagy teljesítménye lesz és mint a William Penn Fraternális Egyesület minden idők legnagyobb sikerére számíthatunk.” A szerződést és az azzal kapcsolatos határozatot nem fogad­ták el: 1. Dr. Kovács Andor alelnök, igazgató, 2. Szabó János központi számvevő 3. Young A. Charles (33.), 4. Csömör Mózes (29.), 5, Smith S. Charles (21.), 6. Hattayer József (IC.). Akik az Egyesülési Szerződést és a Határozatot nem fogad­ták el, a szavazólapon a következő megjegyzéseket tették: Dr. KOVÁCS ANDOR alelnök: “100 százaléKosan a Verhovay Segyély Egylet és a Bridgeport, Connecticut-i Rákóczi Segélyző Egyesülettel való egyesülés mellett vagyok, ehhez kétség nem férhet. Ennek ellenére, amint az 1955. február 19.-én tartott Verhovay rendkivüli igazgatósági gyűlésen tiltakoztam, ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy a delegátusok megsza­­vaztatása nem a megfelelő eljárási mód, amikor az Egyesület életében ilyen nagyfontosságu kérdésben kell határozatot hozni.” SZABÓ JÁNOS, Központi számvevő: “Április 14,-i dátummal levelet kaptam az Önök aláírásával, mely arra kér, hogy a Verhovay-Rákóczi Egyesülési Szerződést és Határozatot tanul­mányozzam át és a szavazólapon szavazatomat leadva küldjem azt vissza a Központi Hivatalnak 1955. május hó 14.-ig. Az ügy alapos megfontolása után, a szavazólapot megjelöltem és mellé­kelve visszaküldöm a következő megjegyzések kíséretében. Az egyesülésben kétségtelenül több az erő és amikor két egyesület csat­lakozik, hogy egy nagyobb egységet alkossanak, ez legtöbbnyire erőgyara­podással jár. A fraternalizmus története tisztán mutatja, hogy szokássá vált egyesületeket nagy számmal alapítani, nemzetiségi csoportok szerint egyet vagy többet, mint az amerikai magyarságnak jelenleg négy nagy egyesülete van. Az egyesületek közül némelyik hatalmassá fejlődött, millió dollárnyi vagyont gyűjtve össze és a tagok ezreit látva el élet — és betegség — biz­tosítással. Más egyesületek kevésbé bírták a versenyt és kicsinyek maradtak. A kis egyesületek, hogy tagjaik érdekeit megvédjék, sok esetben nagyobb szervezetekhez csatlakoztak, mert tudatában voltak annak a ténynek, hogy nagyobb szervezetek több lehetőséget biztosítanak számukra. Vitatni se lehet, hogy két egyesület csatlakozása, mintahogy a múltban, úgy a jelenben is jó üzleti politika és ezt a nézetet magam is teljes mértékben vallom. LEGYEN TEHÁT VILÁGOS MINDENKI ELŐTT, hogy én az egyesülés mellett vagyok. A jelen esetben is, amint árra fentebb rámutattam, két szervezet azért kísérli meg az egyesülést, hogy abból mindkettőjük tagságára haszon származzon. Fontos azonban, hogy ez az egyesülés oly módon történ­jék, hogy tagjaink jogait és érdekeit állandóan szem előtt tartsuk, mert az egyesülés maradandó csak igy lesz; hogy az egyesülés létrehozása az Alap­szabályainkban lefektetett módozatok szerint történjék; hogy tagjaink akarat­­nyilvánításának szabad és méltányos ut adassék! Ezeknek megfelelően, bár az egyesülés, mellett vagyok, kifógásolom az Egyesülési Szerződés és Határozat megszavazásának szokatlan módszerét, tudatában vagyok annak, hogy mint az egyesület központi tisztviselője a Verhovay Segély Egylet tagságát szolgálom. Tudatában vagyok az eskümnek is, mely szerint Egyesületemhez hűséges leszek és törvényeit tisztelve azo­kat betartom. Az én őszinte meggyőződésem az, hogy mikor egy Nagygyűlés­nek vége van, a delegátusainak hatásköre és hatalma egyidejűleg ugyan­csak véget ér, hacsak az Alkotmányunk és Alapszabályunknak megfelelően nem hivatnak viáSza egy Nagygyűlésre. Tudomásom szerint ezt mi nem tettük meg és azért úgy érzem, hogy állást kell foglalnom, mégha egyedül vagyok is, aki ezt teszi. Mikor ezeket a megjegyzéseimet tisztelettel előterjesztem, szem előtt tartva, hogy a demokratikus életmódnak megfelelően egyénileg és mint fraternális ^egyesületek tagjainak együttesen is megvan ebben a nagy ameri­kai hazánkban az az elidegeníthetetlen jogunk, hogy véleményeinket szabadon nyilvánítsuk. Adjon az Isten elég bölcseséget, hogy megtaláljuk a VILLÁGOS­­SÄGOT, amit keresünk.” HATTAYER JÓZSEF (IC): “Nem az egyesülés ellen van kifogásom, de nem járulhatok hozzá két régi, jó, nagy magyar intézmény egy sírba teme­téséhez.” SMITH S. KÁROLY (21.) “Az a megjegyzésem, hogy mindkét egyesü­letre nagyon jó lenne az egyesülés és remélem, hogy ez a jövőben meg is fog történni, de nem egyezhetem meg abban úgy, ahogy az most lett elénk terjesztve.” CSÖMÖR MÓZES (29.) “Pontos átolvasás után, a 9. pont ellen van kifogásom és ez a nyugdijkérdés. Úgy érzem, hogy ennek elintézésére a konvenció van hivatva.” YOUNG CHARLES A. (33.) “Minden tekintetben jóváhagyom a szer­ződést, de nem járulhatok hozzá az Egyesülési Szerződés 9. szakaszához; miért fosszuk meg öreg tagjainkat az esetleges osztaléktól ezáltal, mely összeg az idős kötvénytulajdonosok részére lehetne fordítható.” Szavazási jogukkal a következő delegátusok nem éltek: 1. NAMETH A. JÁNOS (8B), 2. USZKO JÁNOS (12), 3. DEBRECZENI SÁNDOR (12), 4. ifj. POGÁNY GYÖRGY (16), 5. PÁLINKÁS IMRÉNÉ (19), 6. HORVÁTH L. JÁNOS (26B), 7. MONOS LESLIE (33). NYILATKOZAT Tagtársaim szives tudomására hozom ez utón is, hogy a Rákóczi Segé’yző Egyesülettel való egyesülésünk ügyében, mint a legutóbbi Nagygyűlés elnöke, csak szavazat-egyenlőség esetén élhettem volna szavazati jogommal. Kijelentőm, hogy szivvel­­lélekkel az egyesülés mellett vagyok és ha szavazati jogommal élhettem volna, úgy egész természetes, hogy az Egyesülési Szerződést és Határozatot minden megjegyzés nélkül elfogadtam volna. BENCZE JÁNOS S.k. központi elnök. * €5 Y ASZ JELENTE» 1955 JANUÁR HAVÁRÓL A Verhovay Segély Egylet szomorodott szivvel jelen- ] ti az alant megnevezett tagok elhunvtát: Név Fiók I] STév Fiók j Parent Eherhalt Sándor 98 Koltai Mrs. Adam 14 Danes Kalman 93 Sule Sándor 14 Szegi Sándor 100 Bencze László 15 Vaughan Mrs. Thomas 101 Dojcsak András 17 Kurczi Lajosi 108 t Gá l Imrene 21 Gall Imrene 108 Turner Joseph 27 Nagy János 120 Pirigyi Mrs. Barb. 34 Petus Mrs. John 130 Balogh Antn« 1 3t Simonyak Alexander 132 Gergacz William N. 34 Veres Ferenc 132 Horvath Mrs. Louis 36 Kadar Nicholas 159 Kocsi Albert 39 Nalesnik Janos 168 Halmi Lajosne 45 Biacsi Alex:180 Nagy Mrs. Frank 9 45 Károlyi Oszkár 189 Leva Georg« 1 43 Oros Vencel 201 Vámos John í 43 Pauliny Emil 214 Kevy Mrs. Elias ' .50 Pinkoczi Stephen 216 Fodor Peter I 56 Kelemen György 1.226 Becskereky Mrs. M. 1 61 Szegedi Sándor 236 Kiss John 69 Riczo András 275 Czapp József * 73 Laczko Erzsébet 443 Pribik John ' 84 Mihok Györgyne 518 Pataki Andrew 86 Vagase Istvanne 525 Frommer József ft 87 Mikula Stephen Jr.537 Papp George i LEGYEN ÁLMUK CSENDES! J

Next

/
Thumbnails
Contents