Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-02 / 3. szám
4-IK OLDAL 1955 március 2. Verhovayak Lapja Journal of the Verhovay Fraternal Insurance Ass’n. OFFICE OF PUBLICATION 7907 West Jefferson Ave. Detroit 17, Mich. PUBLISHED MONTHLY BY THE Verhovay Fraternal Insurance Association Managing Editor: JOHN BENCZE, Főszerkesztő Editor: COLOM AN RE VESZ, Szerkesztő Editor’s Office — Sserkesztőség: «0—442 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. Telephone: COurt 1-1454 er 1-8455 _________ All articles and changes of address should be sent to ths VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA MINDEN A IAPOT ÉRDEKLŐ KÖZLEMÉNY ÉS CÍMVÁLTOZÁS A VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION CÍMÉRE KÜLDENDŐ: 436—442 FOURTH AVENUE, PITTSBURGH 19, PA. SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada ......................................... $1.00 a year Foreign Countries ...................................................... $1.50 a year Entered as Second Class Matter at the Post Office at Detroit. Michigan under the Act of March 3, 1879. 1848. MÁRCIUS 15. Mintha valami ellentmondás rejtőznék abban a tényben, hogy március 15-én szavakkal méltatjuk a százhét évvel ezelőtti ifjúság cselekvését. Évtizedek óta harsognak az ünnepi-beszédek, szavalatok; vezércikkeket Írnak a napi- és hetilapok, s az ünnepélyeken résztvevő közönség tomboló lelkesedéssel tapsol, talán könnyekig meghatódik. S utána ? — Az ünnepély után leszedik az emelvényről a díszeket, behúzzák a piros-fehér-zöld zászlókat, s a közönség megvitatja, hogy melyik müsorszám volt jó, kinek a szereplésén lehetett a legjobban szórakozni. így aztán ünnepléseink általában ki merültek a kokárdák kitűzésében és a véget nem érő kimondott vagy nyomtatott szavakban. Pedig Széchenyi István megállapítása szerint: “A szólás í.té-g korántsem érzés, a nyelvnek pengése még korántsem dobogása a. szívnek, s ekkép a beszélő, sőt . a legékesebben szóló is korántsem magyar még.” Az ő szellemében, a cselekvő magyar szellemében mondom, hogy ha csak a szavaknál marad a március 15-i ünnepély, ha csak gyönyörködtetni vagy szórakoztatni tud — akár elsőrangú módon is — még mindig célját tévesztette. A mai nap ünnepi beszéde és minden szava csak akkor jogosult, ha meg tud győzni bennünket a cselekvés, a tett szükségességérő!. Csak akkor ünnepeljük méltón március 15-ét, ha elhatározás születik bennünk: követni, mégpedig akarati siken követni a 48-as ifjúságot. Követni?! de miért kövessük, és követhetjük-e a Petőfi Sándor, Jókai és a többiek körül gyülekező ifjúságot? Magunkévá tehetjük-e március 35-ének mozgató eszméit? — Ezek a forradalmian ható, a régi jogosultságát kétségbe vonni "látszó kérdések ifjúságunk leikéből törnek elő. Hogy miért és hogyan, minek a révén került leikébe a kétkedés mardosása, ne kérdezzük most. A lér.veg a kérdés, melynek tagadhatatlan fönnállásán apáink annyiszor megütköztek, s méltatlankodva tekintettek a magyarság jövőjét hordozó ifjúságra, kinek racionalizmusa már a magyar történelem arany betűs lapjait is kikezdte. Igen, szomorú valóság ez: ifjúságunk nagy százaléka nem tud már lelkesedve tekinteni évezredes történelmünk hivatalosan dicsőnek nevezett korszakaira; valóban fáj, hogy nem tudunk eléggé érzők lenni, hanem az ész mérlegére rakjuk a történelmi oszlopcsarnokban álló hősöket, kiket a kegyelet sem bírálni, néha pedig követni sem engedett. £ a legszomorubb az, hogy az ifjúság fiatalos kárörömmel vet el akár évezredes történelmi multat is, ha abban egy parányi hibát vél fölfedezni, ha a történelem nem mindenben az ifjúságot igazolja. így van ez március 15-ével is. Sokan nem tudják, hogy mit ünnepiünk „ ezen a napon. Nem az események egymásutánjára gondolok, melyet minden iskolás tankönyvben megtalálhatunk. Nem! Talán percnyi pontossággal emlékezhetünk még, hogy mikor jöttek ki a 48-as fiatalok a Pilvaxkávéházból, mikor állt oda Petőfi elszavalni a Nemzeti Dalt,-de nem tudjuk már, miért kell ennek egy évszázadon át örülni, miért kell még ma is március 15-ét ünnepelni. Pedig meg kell tanulnunk, hogy mit jelent ez az ünnep, és hogy mit jelent a történelem minden egyes szakaszának állomása. Nem baj, ha kétely támadt bennünk — a baj, ha kétely marad bennünk. A kérdés önmagában még nem jelent rosszat, de ha csak kérdezünk, nem tudjuk betölteni a magyarság történelmi feladatát; mert nekünk egyszer válaszolnunk ke'l, felelnünk kell szóval és cselekedettel a történelmi ‘‘ina” nyitvahagyott kegyetlen kérdőjeleire. Március 15 ét igenis ünnepelnünk kell, mert ez a nap a magyarság élniakarásának kinyilvánítása volt. Mindegy most, hogy milyen eredménybe vezetett a szabadságharc; mindegy, hogy az összes módszer, az összes eszme helyes volt-e, a lényeg: a magyarság nagy' fölhorkanása, a szavak felredobása és az áldozatos nemzetszolgálat gyakorlati megvalósítása. Ezt tanuljuk meg a 48-as ifjúktól. ezt ünnepeljük ma, mert valóban ünnep, hogy a “dagályos képeket” és “cifra szavakat” szerető magyarság megragadta a munka, a cselekvés ekeszarvát. Másodszor pedig azért ünnepeljük március 15-ét, mert ezen a napon továbbién lült egy árva nemzet kicsi élete. Előbbre jutottunk, egy lépéssel tovább haladtunk az események országútién. Látszólag talán nem sokat értünk el a szabadságharcban, hiszen utána az elnyomás keserű évei következtek. Mégis, gazdagodtunk egy nagy történelmi tapasztalattal, me lyet nagyjaink már előre tudtak, s ez a tapasztalat: vigyáznunk kell érzelmeinkre, mert a magyart érzelmei tragédiába sodorják. Érre figyelmeztet bennünket Széchenyi, erről ir mintegy' képletesen Arany János, kinek 1847 ben megjelent Toldijában a magyarságot jelképező Miklósnak épp hirtelen haragból fakadó cselekvése miatt kell küzködnie, szenvednie. A kor nem figyelt a nyíltan vagy képletesen kimondott figyelmeztetésekre, de megtanulta a szabadságharc véres tapasztalatából. S igy, ha a Gondviselés sokszor nem is egyenes utón vezet bennünket, akkor saját szenveoéseink által jelölt kanyargós, rögös utón megyünk előre, de megyünk előre. £ március idusa számunkra ezt is jelenti. Ünnepelünk ma, mert 1848. március 15-én a szabadság és függetlenség jelszava kilépett i. gondolkodók szótárából, előngrott a költők rímeiből és egy nagy kiáltással átharsogta egész Európát. Mai Fiatal Magyarság! Halld meg, hogy e kiáltás neked is szól. A füledbe cseng' 100 év távlatából, egy' tompa morajból, a bilincsek csörgéséből előtörő kiáltás: .SZABADSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK1!! Halljuk meg mi fiatalok ezt a szózatot, s adjuk tovább a magyarság történelmi alapélményét jelentő szabadságóhajt az egész világnak. De ne csak szóval, hanem magatartással. Mutassuk meg itt külföldön, hogy életrevalók vagyunk, hogy megérdemeljük a segítést, a megbecsülést, a szabadságot. Bizonyítsuk bc> Nyugatnak, hogy hozzájuk tartozunk, hogy mi is tudunk nekik adni. A munkás r. maga állásában becsületességével, hajtársiasságával a magyar név tiszteletét segítené elő, t s ha szórakozásaiban nem nyúl azonnal a bicskához, ha nem töri össze a vendéglők asztalait, akkor már sok nehézséget távol tartott országunktól. — A gimnazista diák is meg tudná mutatni annak az osztrák társának, hogy a magyar nemcsak footballozni tud jobban, bánom meg tudja becsülni a külföldet, törekszik megismerni nyelvüket és megérteni, sőt megszeretni az "idegen kultúrát. Hasonlókép az egyetemista a maga szaktudásával, tudományos felkészültségével, világtávlatával mutassa meg: Európa eleven részei vagyunk! így kell fölfogni emigráció* küldetésünket, igy kell megalapoznunk történelmünkből és a jelenből elhangzó kérésünket: szabadítsátok föl Magyarországot! Különben hiábavaló minden újságcikk, minden elvont értékezés, düh, siránkozás vagy ítélkezés. Vegyük tudomásul: Nyugat csak azért a népért fog sikraszállni — akár katonai erejével, akár a béketárgyalásoknál — melyet arra érdemesnek tart! S ezt a véleményt mi is alakítjuk. Már az eddigiekben is körvonalaztam, hogy mit tartok méltó ünneplésnek, pedig voitakép csak az ifjúság részéről elhangzó kérdésre válaszoltam: miért ünnepelünk? Az ifjúság szkeptikus kérdezgetése alapjában tamadta meg március 15-ét, s mégis egy másik kérdésre, talán a tapasztaltabbak cselekvéséből kiolvasható kérdésre nehezebb válaszolni: hogvan kel! ünnepelnünk, és hogyan keil követnünk március 15-ének példaadó tartalmát? A történelmi analógiák kérdése mindig nehéz probléma volt, s épp ezért az ezzel rokon kérdés: a történelmi példamutatás kérdése is. Bizonyára alapjában elhibázott lépés, ha politikai elgondolásaink alátámasztására használjuk föl a multat. Hiszen már maga a megjelölés: .múlt és jelen, mondhatnám, két dimenziót, jelent. A múltban született, talán megvalósításra szánt eszmék még nem jelentik azt, hogy a jelenkor fázisában aktuálisak Azért mert egy eszme 100 vagy 500 évet is megélt, még nem biztos, hogy 1955-ben is föltétlenül követendő. S a fiatalság előbb említett kérdései egy jogos mozzanatot föltétlenül tartalmaznak: figyelmeztetnek bennünket, hogy a történelem által ránkhagyományozódott. eszmei tartalmakkal óvatosán kell eljárnunk. Nehezen tudom elképzelni, hogy a nagy elődök követése merő másolásból állna. £ aki ilyen alapon, az utánzás alapján vezeti le meggyőződését és egyéb szempontokat nem vesz figyelembe, csaknem biztos, hogy téved. Ugyanígy történelmi alapon március lS-ének eszméit nem lehet egyszerűen átteni a mai korba. Lehet belőle kiragadni jogos mozzanatokat, de ha egyszerűen kopiiozni akarnék az akkori elgondolásokat, bizonyára ellene mondanánk a márciusi ifjak szellemének. Mert le.őfiék igenis azt kívánják tőlünk, hogy a magunk adottságaiból kiindulva irányuljunk a magyar, holnap alakítására, mint ők tették. Nem álmokban ke., ringatni magunkat, ■ nem a múlt kellemes élményeit, számunkra kényelmes életformáját,kell a jövőbe vetítenünk, hanem revideálni kell álláspontul*.• kin, tartsunk számadást, s évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt meggörcsösöeett felfogásunkat alakítsuk át a jelenkor szellemének megfelelően. Haladnunk kel! a szó legnemesebb értelmében, mert aki nem halad, meghalt, és esai. tehertétel lesz azon az országon, melyen mindenáron segíteni akar. Március 15-ét méltón ünnepelni tehát nem is olyan egyszerű, mert március 15. feladatot ró ránk. Nem maradhatunk csak a műsor élvezésénél és bírálatánál, nem maradhatunk a szavaknál, de nem is múlhat el ünneplésünk ezzel a délelőttel, hanem tovább, kell folytatni hétköznapjainkon épülő életünket. Mindenkinek-ad elég célt, elég hivatást ez az ünnep, s fiatalnak, öregnek egyaránt szól'ennek a napnak egyik legnagyobb szózata: tanuljunk meg összefogni! Tanuljuk meg, hogy csak az egységes akarat teremthet történelmet — mint ezt a március 15-e bebizonyította — csak az összefogás, csak az együttes kiáltás hangzik az égig. Magyarok! becsüljük meg egymást, hogy megbecsüljenek bennünket! HANÁK TIEOR. Montgomery, a magyarság barátja Amerika a második világháború előtt csak abból ismerte Magyarországot, ami kigyót-békát ellenségei rákiáltottak. Csak kevesen látták Magyarország igazát az amerikaiak közül. így Jeremiah Smith, aki az első háború után fáradozott Magyarország gazdasági talpraállitásán és Bandholz ezredes, aki a román betörés idején védte meg a magyarokat az ellenség túlkapásai ellen. E két barátunk azonban csak magánember volt. ők nem mint Amerika diplomáciai megbízottai jártak nálunk és szavuknak nem lehetett az a súlya mint a most, múlt év végén elhalálozott John Flournoy Montgomery szaváé, aki nyolc évig „volt Amerika rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere Budapesten. Ez alatt az idő alatt bő alkalma volt megismerni és megszeretni bennünket. Szeretetét azzal mutatta meg, hogy mindjárt a második világháború után kiállott a magyar igazság mel(Folytatás a 15-ik oldalon)
