Verhovayak Lapja, 1955 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1955-12-07 / 12. szám

I a-IK OLDAL Verhovayak Lapja 1955 december 7. A LEGSZEBB KARÁCSONY . . Békés este volt. Karácsony napjának estéje. Az amerikai kisváros egé­szen meseszerü ilyenkor: a fehérré festett házak ablakában sokszínű fény­ben. csillognak a karácsonyfák, a kiáradó világosságban szikrázik a hó s a sok fehérség miatt a házat környező sötétzöld fenyők egészen feketének tűnnek. A házban még nehéz volt a levegő az ünnepi vacsorától. Fáradtan pi­hentünk a tűzhely körül, beszélnünk is nehezünkre esett; a szomszéd szo­bából gyerekek hangja csengett: házigazdánk kisfia mutatta uj játékait a vendég' gyerekeknek. A mi felnőtt beszélgetésünk is a karácsonyi ajándékok­ról szólt. Amerikában lévén, ig-y szólt a kérdés: “Mit hozott Santa Claus?’’ Valaki a háziasszonyhoz fordult: / — No és Johnny, meg volt elégedve ... ? — Ó igen, az ajándékokkal nagyon boldog volt. De Sánta Claus-sal baj volt. Örömében úgy megölelte, hogy egy mozdulattal lehúzta piros sapkáját, parókáját, fehér szakállár. Hiába brummogott az öreg Santa, hiába kapta nagy-kesztyűs kezét az arca elé és fordult el, Johnny már rájött, hogy a Mikulás az édesapja volt. A társaság egyik tagja Izgatott hangon szólalt meg: — És ehhez mit szólt Johnny? Nagyon meglepődött? Örült vagy él volt* keseredve? — A kérdező egészen előrehaiolt székében és látszott arcán, hogy feszülten, várja a választ. Fiatalember volt, két gyereke közül az idő­sebb sem volt több hatévesnél. Háziasszonyunk kicsit elgondolkodva felelt: — Meglepődött, de nem mondhatnám, hogy nagyon el lett volna kese­redve. Különösen, mikor az apja megígérte, hogy jövőre már ő díszítheti a fát. Johnny apja hozzátette: — Én tulajdonképpen örülök, hogy így történt. Olyan nehéz megmonda­ni. Egyszer viszont még kell tudnia. Meg vallont, nagy gondtól szabadultam meg. — És az előbb izgatottan kérdező fiatalemberhez fordult: — Azért mondom; Sohse izgulj. A tieddel is igy lesz és továbbra is örülni fognak az ajándékoknak. Csak győzd nekik venni. A fiatalember mintha elpirult volna. • — Nem azért kérdeztem. Nem a gyerekeim izgatnak. Csak eszembe ju­tott. hogy milyen volt mikor én megtudtam a Santa Claus-mesét. Hogy tud­niillik mese. A legszebb karácsonyom volt. — És lassan, elgondolkodva is­mételte, meg: — Igen. a legszebb karácsonyom volt. Senki sem válaszolt, biztos mind a magunk gyermekkorába röppentünk vissza egy gondolatnyira. A csendben a fiatalember kezdett el újba beszélni. Hadd mondjam el nektek, hogy volt. Nem voltam jómódú gyerek. Apámnak farmja volt, úgyhogy éhes sohsem voltam, de másban nem igen bovölködtünk, Pedig apám is, anyám is dolgoztak keményen. De a föld kevés is volt, köves is volt. A. szomszédok sokszor csúfolták apámat, hogy szálan­ként szedi a fűvet a teheneknek. Ha a varosba költöztünk volna és apám gyárba ment volna, sokkal jobb lett volna. De nem akart. Azt hajtogatta, hogy egészségesebb a farmon, de tudtam, hogy a földet mindennél jobban szereti. Én sem vágytam nagyon a varosba; egyszer voltam benn és szó dűltem a forgalomtól. így hát én is apám mellett tartottam, amikor anyám nógatta őt, hog'y aaja ol a farmot és költözzünk be. Anyám azt mondta, hogy nekem lesz jobb. De én sírva kertem, hogy :sak»maradjunk, és hozzátetten * Hadd lám, hogy bírsz-e két férlival?” Its nem gondoltam arra, hog'y a si­rás nem volt éppen férfiúi erőm bizonyítéka. — \ alahogvan megszoktam, hogy szegények vagyunk. Nem tűnt fel. Iskolában minden fiú egyfajta kék vászonnadrágot viselt, otthon meg vök egy kutyám és enyém volt az erdő. Mi kellett több egy kilenc éves fiúnak ? — Igaz, a templomban feltűnt, hogy édesanyám másképp öltözött, mint a legtöbb asszony. De úgy találtam, hogy édesanyám a legszebb és a többi asszonyt nevetségesnek találtam puccos ruháikban és cicomás kalapjaikban. — Aztán egyszerre karácsony előtt voltunk. Mint minden gyerek, én is megírtam levelemet Sarta Clausnak. Nagyon sokat irtani bele. Volt az osz­tályban egy csuda gazdag fin és egyszer voltam a házukban. Hát beleírtam a Santa Clausnak szóló levélbe az összes játékokat, amiket ott láttam, vil­lainy vasúttól gőzmotorig mindent. Utolsó nap, karácsonyi szünet előtt, ez a gazdag fiú nagy előadást tartott Santa Clausról. Hogy hogyan is járja vé­gig az utcákat. Azt mondta: “Tudjátok Sántának van egy segédje. Annál van a lista. A játékosé az egyik oszlopba és a gyerekeké a másikba. Már­most, amikor leereszkednek a kéményen egy házba, kirakják a játékokat és Santa segédje kihúzza a kirakott játékokat és a gyerekek nevét. Ja. elfelej­tettem mondani, hogy a papák neve ott van a gyerekeké mellett, meg a ház­­szám és az utca neve. Santa mindig megkérdi, hogy hová mennek legköze­lebb. Először mindig hozzánk jönnek — tudjátok, papa a legfontosabb em­ber a faluban. Azért kapok Sántától olyan sok játékot. És azután biztosan tudja Santa, hogy a papám mennyire szeret engem és mennyire örül, lia én örülök. Hát azért is hagy olyan sokmindent nálunk ” — Hazamenet sokat gondolkoztam a gazdag fiú szavain. Biztosan igaza volt, a papája tényleg fontos ember volt és a fiú tényleg nagyon sok, gyönyörű játékot kapott. És visszaemlékeztem az én előző karácsonyomra. A fánk szép volt és a pulykától majd beteg lettem, annyit ettem. De a puly­ka a farmról való volt, azt nem Santa hozta. Santa nem hozott sokat és az épitőkockás doboz egészen össze Volt törve. Biztosan a zsákja legalján volt, hozzánk biztosan utoljára jött. — Amint igy töprengtem, egyszerre megálltam. A gondolat is megré­mített. Nem is akartam rágondolni, de nem tudtam ellenállni. A gazdag fiú azt mondta, hogy az ő papája a legfontosabb ember a faluban, azért megy hozzájuk Santa Claus elsőnek. Hozzánk miért jön utolsónak? Mert az én apám ngm fontos ember? A gazdag fiú azt mondta, hogy biztos azért ad neki Santa olyan sok ajándékot, mert tudja, begy az ő papája mennyire szereti őt. Hát akkor engem nem szeretnek a szüleim, azért kapok olyan keveset és olyan összetört dobozban? — Higyjétek meg, nagy harc folyt kilencéves fejemben. Éreztem, és bi­zonygattam magamnak, hogy apám is, anyám is szeretnek. Nem is lehet, hogy ne szeressenek. De a gazdag fiú olyan meggyőzően beszélt. Mégis úgy kell lenni, ahogy mondta. — Otthon különösen viselkedhettem, mert anyám többször is megkér­dezte, hogy mi bajom és nem faj-e valamim. Én csak a fejem ráztam és hamar elmentem lefeküdni. De nem tudtam elaludni, csak mindig az járt az eszemben, amit a gazdag fiú mondott, hogy az ő papája fontos, hogy az ő papája szereti őt és ezt Santa Claus is tekintetbe veszi. Láttam magam előtt, amint Santa és segédje állnak a mi szobánkban lenn, a tűzhely előtt, Santa segédje olvassa a nevemet és mondja, “Santa, ez az utolsó ház. Tudod, tz a farmer. Nem valami fontos ember és nem is nagyon szereti a gyereket. Pedig helyes kisfiú.” Mikor ezt igy elképzeltem, nagyon fájt a szivem. Emlékszem, hogy álomba sírtam magam. Mikor felébredtem, még sötét volt, de éreztem, hogy hajnal felé járhat az idő. Torkom száraz volt az esti •«Írástól, szomjas voltam. Lecsúsztam az ágyamról, hogy kimenjek vízért. Az ajtónál hangokat hallottam. A kulcslyukra tapasztottam a fülemet: apám és anyám voltak, jöttek fel a lépcsőn. “Nem tudom, mit csináljunk”, hallot­tam apám hangját, “hiába mondom neki, hogy Santa szegény. Látja a kira­katokat és más gyereknél látja a temérdek játékot, amiről azok is azt mond­ják, hogy Santa hozta.” Roppant izgatott voltam, ugylátszik a gazdag fiúnak igaza volt Ki szerettem volna rohanni és odakiáltani, hogy “ha igazán sze­retnél, altkor Sánta ide is hozna sokmindent!” De nem mertem mozdulni, csak figyeltem. Anyám halkan felelt: “Ne töprengj annyit. Adj hálát az Istennek,, hogy mind jól vagyunk. És hogy a fiunk olyan jó gyerek.” Apám kicsit hangosabban válaszolt: “Hiszen éppen ez az; hogy olyan jó gyerek és mégsem' tudunk neki több örömet szerezni.” Miért nincs nekem most száz dollárom arra, hogy villanvvasutat és gőzmetort vehetnék neki, mint más gyerek apja?” Újra anyám hangját hallottam: “Nyugodj meg. Majd megérti. Ka nem idén, majd jövőre. Egyszer vége lesz a Santa-mesének. És hidd meg, nem a Santa-iriese a fontos, hanem, hogy mennyire szeretjük a gyereket.” “Igen, de. . .”; apám válaszából nem hallottam többet, bementek a szóbába. — Karácsony napján azért nagyon izgatott voltam, hiszen gyerek vol­tam. Rohantam a fához és idegesen téptem le az első dobozról a papirt. A dobozban égy villanyvasut volt. Csak két kocsival, de villanyvasut. Ponto­san vissza tudok emlékezni, valami egészen különös volt: egy szempillantás és majd elállt a szívverésem az örömtől, de ugyanakkor belém ütött a két nap előtt éjtszakai beszélgetés emléke. Megfordultam. Anyám szorította apám kezét és úgy néztek engem. Soha olyan gyönyörűen nem néztek rám. Éreztem,»hogy nagyon szeretnek. Olyan nagyon, hogy jobban nem is lehet szeretni'. — így tudtam meg Sántáról az igazat. És ez volt életemben a legszebb karácsony. Harsányi András (Jöjjetek) Életbelépők az uj alapszabályok Hivatalos tisztelettel hozzuk Egyesületünk minden tagjának szives tudomására, hogy fiókjaink taglétszám szerinti többsége elfogadta a szeptemberi konvención hozott alapszabály módosi- Iásókat. 1956. január 1-vel tehát Egyesületünk, a WILLIAM PENN FRATERNALIS EGYESÜLET, az uj Alapszabályok ér­telmében folytatja — eddig a Verhovay Segély Egylet és a l Rákóczi Segély zó Egyesület nevek alatt folytatott — működését. Közöljük, hogy az 1955. november 2l-én és 22-én tartott rétid kívüli igazgatósági gyűlés felbontotta az alapszabályok nyomására beérkezett árajánlatokat, azok felett határozott és a szöveget azonnal nyomdába adta. A nyomdának még ez év vége előtt le kel! szállítani az alapszabályokat úgy. hogy mi azokat legkésőbb 1956. január 1-re kiküldhessük fiókjainkhoz, tagjainkhoz. Tagtársi tisztelettel; KÖZPONTI HIVATAL Kölcsöntörlesztés és kamatfizetés Szeretettel hívjuk fel Tagtársaink figyelmét a kölcsöntör­lesztés és kamatfizetés fontosságára. Akinek kötvényét kölcsön terheli igyekezzék befizetni az esedékes kamatokat december hó húszadika előtt a fiók ügykezelőjének, mert uj esztendő kezde­tével a ki nem fizetett kamatokat hozzá kell adnunk a kölcsön­összeghez s akkor már a kamatra is kamatot kél! fizetni. Nagyon helyesen cselekszik az a Tag aki kölcsönét rendsze­resen törleszti, a kölcsön kamatait pontosan mégfizeti, mert minden törlesztéssel és kamatfizetéssel az életbiztosításának ér­tékét emeli. NEM ÉRDEMES AGGÓDNI . . . Csak két lehetőség van: vagy egészséges vagy, vagy beteg. Ha egészséges vagy, nem érdemes aggódni. Ha beteg vagy, megint csak két lehetőség van: vagy meg­gyógyulsz vagy nem. Ha meggyógyulsz nem érdemes aggódni. Ha meghalsz, megint csak két lehetőség van: vagy a menny­országba kerülsz vagy a pokolba. Ha a mennyországba kerülsz, nincs miért aggódni; ha a pokolba kerülsz, annyira el leszel foglalva a barátaidat viszont­látni, hogy úgy se lesz időd aggódni . . . ÁLDOTT KARÁCSONYT—BOLDOG UJ ESZTENDŐT!

Next

/
Thumbnails
Contents