Verhovayak Lapja, 1954 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1954-06-02 / 6. szám
«-IK OLDAL 1954 junius 2. Verhovayak Lapja KOVÁTS MIHÁLY ezredes parancsnok Kállay Miklós, — Magyarországnak a német megszállás előtti utolsó alkotmányos miniszterelnöke, — volt a magyar ünnepi szónoka a Pittsburghban 1954, május 9.-én, vasárnap d.u. á Soldiers and Sailors Memorial Hallban tartott Kováts Mihály emlékünnepségnck. A minden tekintetben remekbe készült emlékbeszédet teljes egészében közöljük — tudva azt, hogy evvel szolgálatot teszünk azoknak, akik az ünnepségen nem lehettek jelen. ....... KOVÁTS MIHÁLY, magyar katona, Amerika hősi halottja, halálának 175 éves évfordulójáról emlékezünk meg. Szinte nehéz beleképzelni magunkat mostan, itten, a csodálatos fejlődés világában az akkori időkbe. Mennyi minden van másképen. Ám rögtön megragadhatja figyelmünket, és ezt jól jegyezzük meg, mint Amerika fejlődésének legnagyobb mércéjét, azt a nagy fordulatot, hogy valamikor Európa szabadságszerető fiai özönlöttek e földre harcolni Amerika szabadságáért, emberi jogokért, életbiztonságért, az élet szépségeiért, azért, ami az ember legnagyobb joga: hogy a maga ura lehessen. Ma forditva van. Most Amerika küldte egy évtized előtt fiait küzdeni Európa szabadságáért, emberek életéért, a tisztességért, humanitásért. A szabadságért való küzdelem képessége mutatja ember és nép értékeinek legmagasabb fokát. És ezen a fokon legfelül ma Amerika áll. Tőle várjuk, hogy a világ legnagyobb küzdelmét, ami még az emberiség előtt áll, a zsarnoksággal megvívja. Tőle várjuk, hogy úgy, mint egyszer már, alighogy kivívta a maga szabadságát, amiben része volt Kováts Mihálynak, hamarosan a mások szabadságáért, az elnyomottakért indult harcba, a rabszolgák felszabadításáért, Az Ui-isten őneki szánta a hivatást, hogy még egy felszabadító harcot hirdessen az akkori elnyomásnál sokkal rosszabb sorsban levő ezerszerannyi modern rabszolgáért, Európa és Ázsia letiport, kényszermunkába görnyedő országaiért, népeiért. Amerika hatalmának és tekintélyének mai világában ez a harc nem jelent még háborút. E nép hatalma és az ügy igazsága olyan mindent lehengerelő, hogy puszta akarása már győzelmet jelent, mintahogy Amerika minden harca mindig győzelmes volt. KOVÁTS MIHÁLY élettörténetét én most nem mondom el, mindenki ismeri azt. Ez egy magyar katona, és egy kor története. Ő otthon csak hivatásos katona lehetett, nem határozhatta meg maga soha miért, kiért, ki ellen harcol. Harcolhatott Mária Teréziáért, a magyar királynőért, az ő ügyében a mi érdekeinkért és éppen úgy Frigyes német császár hadaiban Mária Terézia ellen és ebben senkisem talált kivetni valót. Csak két nagy, csodákat formáló legnagyobb eszméért, a hazáért és a szabadságért való harc nem volt kardjára bizva. A hazáért, a szabadságért való harc egyelőre lezárult a Rákóczi időkkel. Ám a magyar katonavirtus csak magmaradt és helyet keresett magának a harctereken, a kornak történetében, példája ennek KOVÁTS MIHÁLY. És ekkor született meg a huszár modern fogalma. Igen, a magyar, ha tehette, huszár lett, mert akármilyen idegen kötelékben ott maradhatott meg legjobban magyarnak és ott élhette, gyakorolhatta a legfüggetlenebb, szabadabb katona életet. Mert ha a magyar nem is volt szabad, ő mint szabad magyar akart száguldani összenőve paripájával a futó ellenség nyomán. Amikor az ellenfelet csépelte ,azt érezte, hogy a magyar ellenségét aprítja. Volt még valami a huszárokkal. Az akkori, de már a megelőzőhadseregekben is volt egy internationalis fegyvernem, a legfontosabb: a tüzérség. Minden ország hadseregében vagy a franciák vagy az olaszok kezén volt. Mesterség lett. Természetesnek találta mindenki, hogy igy van. Ehhez, a Rákóczi harcok után egy másik, nem a hazaiakból, saját alattvalóikból rekrutálódott alakulattal bővült minden modern hadsereg, a gombamódra keletkező magyar huszár ezredekkel, brigádokkal. Igaz, hogy a Rákóczi után külföldre menekültek Bercsényi, Esterházy, Dessewffy, Bezerédy és más tábornokokkal. az élen először a franciáknál állottak fel huszárezredek, de stratégiai értéküket, reális taktikai felhasználásukat Frigyes császár teremtette meg és ebben az iskolában lett Kováts Mihály a lovas kiképzés mesterévé. A kiszolgált ezredes azután sok mindenütt megfordult, de későbbi sorsának, utjának kialakítója az a pár hónap volt, melyet Lengyelországban töltött. Megint egyszer egymásra találtunk, a magyar a lengyellel. A lengyelek nem adták ki KOVÁTS MIHÁLYT a bécsi konzulnak, ahogy mi sem adtunk ki ebben a háborúban egyetlen lengyelt sem a németnek abból a kétszázezerből, akik hozzánk menekültek. A lengyelek segitették akkor a magyar katonát, okmányt, pénzt adtak neki, hogy az amerikai hadseregbe juthasson. Nos, ebben a háborúban, mi szegény, magunkra hagyott, körülzárt magyarok, minden segítséggel, hatósági támogatással a hozzánk jöttékből százezer lengyel katonát tudtunk juttatni a szövetséges hadakhoz, hogy tovább harcolhassanak hazájuk és az emberiség szabadságáért. Ezzel iá' kopopgtathatunk Amerika kapuján. KOVÁTS MIHÁLY katonahivatását nyomon tudjuk követni hősi haláláig, bár kevés emlék maradt reánk egyes harcairól. Hogy nagyszerű harcos volt, azt biztosan megállapíthatjuk, mert az akkori katonaszellem nem nézte volna el, hogy a katonai képesség ne párosuljon személyes bátorsággal. Még biztosabb döntő vitézségére a másik tény, hogy magyar katona volt. Mert a magyarnál jobb katona nincs a világon, ha összeforrott tisztjével, kötelékével. Ennek a csodáját láthattuk az első világháborúban is. Olyan hűséget, kitartást, önzetlenséget nem mutathat a katona-történetirás, mint amirtőt akkor láttunk. Akkor valahogy érezte, hogy miért harcol. Tudat alatt. Egy darab fekete kenyéren, a lövészárokban és halálra sebesülten, jobban tudta, érezte, mint sok Írástudó, hogy nemzetéért, népének életéért harcol. Nem is kellett ezt mondani, nem is mondotta neki senki, de tudta. így harcolt volna és vívta volna meg történelme nagy csatáját most tíz éve a magyar katona a Kárpátokban, ha a sors azt megengedi neki, ha odaállhatott volna, ahol a hazát kell védeni. Ha egy millió magyar katona áll akkor a Kárpátok bércén, ott semmi emberfia, de még ördögfia sem jön be. A mostani háborúnak a tragédiája, hogy a magyar katona csak vesztett helyzetben harcolhatott és kellett pusztulnia. KOVÁTS MIHÁLY emléknapján adózzunk nekik könnyel és emlékezéssel. És mostan a távolkeleten is a szabadságért életét adó annyi magyar fiú harcol, erről a szörnyű magyar áldozatról is kell ma emlékeznünk! De kövessük tovább a magyar Óbester változatos sorsutját. Életrajzai, a róla megmaradt emlékeink, egy kérdést hagynak nyitva, magyarázat nélkül, — nem tudjuk elhatározásának indokát, értelmét, miért hagyja el szülőföldjét, az egész földrészt, ahol élt, ahol sikert ért el és ahol békességben élhetett volna. Mert bizony nem volt fiatal ember, felül az ötvenen, ami abban az időben már erősen előrehaladott kornak számitott. Lafayette, a lelkes és gazdag ifjú francia, de éppen úgy KOVÁTS MIHÁLY barátja és segítője, Pulaski, egészen fiatal emberek voltak. Ezeket a szabadságért való rajongáson kívül vihette a kalandvágy, ifjúkori hév, lelkesedés. Mások mehettek és mentek is üldözés elől menekülve, vagy jobb életkörülményeket keresve. Egyik sem illik KOVÁTS MIHÁLYRA. Ötven egynéhány éves korában, annyi harc és élmény után nem kereshetett újakat. Királynőjével kibékülve, jó anyagi körülmények között, ősi földjén, szép életjáradékkal, boldogan, zavartalanul élhetett volna. Meg kell keresnünk elhatározásának ’ valódi indítékát. Én azt hiszem, a sokak között, akik akkor Amerika földjére léptek, kevés volt olyan tudatos, megfontolt célú és elhatározásu, mint ő. Ö harcolt a magyar királynő ügyéért és harcolt a porosz király ügyéért. Látta a kor háborúit és politikáját maga körül. Fel kellett, hogy villanjon benne, látva az amerikaiak szabadságharcát, hogy ő elpazarolta életét, mert csak annak a harcnak van értelme, ha az egy nép szabadságáért, a maga ügyéért, apái sirjáért, unokái jobb életéért folyik. Ez az a nagy változás, ami benne kialakulhatott, ez az a nagy magáratalálás, ami kinyitotta a szemét és a szivét. Mundérja eddig csak egy katonát takart, de az most ember ruhája lett. Az embert katonává, a katonát emberré az formálja, ha tudja, hogy miért harcol és annak célja összeforr lényével. Én abban állapítom meg KOVÁTS MIHÁLY kiemelkedését korának és sorstársainak hosszú sorában, hogy ő tudatosan felkészülve, kialakult elgondolásokkal és teljesen önzetlenül sietett a szabadságharc segítségére. Ő nemcsak részt venni akar abban, hanem segitséget adni. Nem tüzelte ifjú lelkesedés, nem hajtotta elégedetlenség, sem érdek, de azt érezte, hogy reá, a huszáezredesre Amerikának, a szabadság ügyének szüksége van. Katonai meglátással egy uj fegyvernemet, amelyet ő döntőnek tartott, akart átadni a fiatal hadseregnek. Egy olyan fegyvernemet, amelyet a gondosan kiképzett angol hadsereg sem ismert. Igen, a magyar katona hadászati segitséget akart nyújtani és ha nem következik be korai vége, ahogy az amerikai hadvezetőség kezdte már fel is ismerni, az döntő lehetett volna. KOVÁTS MIHÁLY ezredest tehát a szabadság ügye megsegítésének pozitív szándéka szólította el hazájától és Európától, mert azt seholsem találta meg ottan. Ez igy súlyosnak hangzik. Mi az , hogy értsük azt, hogy Európában sem volt szabadság? Igen, azt halljuk, hogy nálunk Magyarországon nem volt, de Európa felvilágosodott, gazdag országaiban ne lett volna ? Már pedig igenis tudomásul kell venni, hogy ez igy van. Ebben az időben is, amelyet pedig az elnyomás korszakának nevez történelmünk, volt annyi szabadság nálunk, mint akárhol. Volt jobbágyság, de nem rosszabb, mint másutt, voltak kiváltságok, de távolról sem nagyobbak, mint másutt. Ellenben az az igaz, hogy még ebben a korszakban is, Magyarországon katonát, adót csak az országgyűlés szavazhatott meg, amiről szó sem volt sem Franciaországban, sem Németországban, sem Ausztriában. De ha előtte jártunk Európának szabadság- és alkotmányos jogainkkal, feltehetjük a kérdést, hogy miért nem volt ez elég KOVÁTS MIHÁLY ezredesnek, a nemesi származású földesurnak? Itt tárul fel előttünk az amerikai szabadság különbözősége és különbsége. Az amerikai ember szabadsága nem történelmi fejlődésben, törvénycikkekben, akárminő szépen, de mégis mesterségesen kialakult jog, — hanem szent, Istentől adott, veleszületett valami. Lénye, tartalma, mindene, értelme annak, hogy mi Amerika. KOVÁTS MIHÁLY, a független ur, nem elégedett meg a maga jogaival, mindenkiét kereste, akarta szolgálni ,mert ha csak magam vagyok szabad, az nem mindenkié és az sem biztos, hogy meddig az enyém, — de mindenki szabadsága az biztosan és elválaszthatatlanul az enyém is. Ez az az egyetemes, elválaszthatatlan elve a szabadságnak, amit Kossuth Lajos hirdetett, itt ezen a földön, de amit ma Amerika hivatalosan is a magáénak vall. Az amerikainak egyéni szabadsága mindig meg volt, hogy a nemzeti is meg legyen, ezért harcolt a magyar ezredes. A magyar történelemben végigvezet a szabadság gondolata és nincsen olyan népe még egy a világnak, amelynél, mint nálunk és a lengyeleknél, ez volt történelmüknek lényege. *• A szabadság szelleme, a Rákóczi harcok elültével mintha a magyar földön elveszett volna. De hogy nem veszett el a magyar emberben, azt mutatja KOVÁTS MIHÁLY példája. Újra csak 1848-ban robbant ki. Hogy most nincs szabadságharc, nincs felkelés, nem azért van, mert más lett volna a magyar ember, de a felkelés körülményei, fegyverei, technikai lehetőségei lezárultak. Ez nem jelent megnyugvást, belenyugvást, mert a múltban is felváltotta a felkelés korszakát a küzdelemnek egy uj formája: a nemzeti ellenállás. Azóta az ellenállás éppen olyan formálója a magyar sorsnak, mint volt a felkelés, a szabadságharc. Mindkettő célja ugyanaz, á zsarnok megdöndöntése s az idegen betolakodók kiszorítása s a nép jogainak biztositása. Az 1849-es utolsó szabadságharc után azonnal kezdtük az ellenállást, egészen a 67-es kiegyezésig ez volt nemzeti küzdelmünk formája. Passzív rezisztenciának hívták, akárcsak ma azt, -ami otthon történik. Akkor teljes sikert ért el, a 67-es kiegyezés ennek köszörihette létrejöttét. Bármilyen nagy volt is ezután a nemzeti fellendülés, megindult az ellenállás, a kiegyezésnek a magyar szuverén jogokat megnyirbáló részei ellen. De az ellenállás nagyszerű korszaka az első világháború elvesztése után indult meg teljes erejével. A nyomorult 1919-es kommunista kísérletet a nemzeti ellenállás úgy seperte el, ahogy megérdemelte. Nem volt csirája a magyar népben és semmi sem maradt abból, A magyar élniakarás, a halálra Ítélt ellenállása az élet elnyerésére, valójában Trianon után szökött a magasba. Az ország szét volt darabolva és a nemzet a megmaradt részen halálra Ítélve. Vérétől, kincsétől megfosztották, kirabolták. Azt hitték s azért csinálták igy, hogy életképtelen lesz, térdre kényszerül. Másképpen történt. Ez a kis szent föld úgy nekilátott a dolgának, olyan virágzásnak indult, hogy csodájára járhatott a világ. Nemcsak az anyagi jólét indult meg, hanem kulturfejlődése Európa legjobbjai közé avatta és szociális törekvései messze megelőzték a Nyugat némely boldog, gazdag országáét. Ez és minden, ami akkor történt, a magyar élniakarás alkotása, ellenállása a pusztulással és a halállal szemben, legnagyobb biztosítéka annak, hogy az Isten örök életre alkotta. (Folytatása a 7-ik oldalon.)
