Verhovayak Lapja, 1953 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-03 / 6. szám
2-IK OLDAL 1953. junius 3. Verhovayak Lapja iniipi fi 'i 11 iiMiwniiwiinh'ii1 "ii mi1 i wn iIhmt—» ■ ipa iw *hiiwhiiIwiimf| j A 2t FÍ 28 E : TALÁLKOZÓ Dr. SOMOGYI FERENC, a clevelandi Szent István Szabad Egyetem tanára, 573. fiókunk elnökének ünnepi beszéde, 1953 május 24.-én, vasárnap, a 14. fiók Cleveland, Ohio, uj tagokat avató és BOZSVAY JÁNOS valamint TORDA JAKAB Verhovay “ELISMERT” kitüntetésének átadása alkalmából rendezett ünnepségen. Hölgyeim és Uraim! Ne várjanak tőlem szóvirágos, gyönyörű beszédet. Kissé elfogódottan állok itt. Elfogódottságomnak nem is egy, hanem kettős oka van. Az egyik ok az, a rnegtiszteltetés, amelyben a Verhovay Segély Egylet 14. fiókja részesített, amikor ennek a ritka-szép ünnepi alkalomnak méltatására csekélységemet kérte fel. A másik ok a mai ünnepi találkozó kettős célja: egyrészt két kiváló, több évtizedes munkásságra visszatekintő tágításunk, derék magyar testvérünk, BOZSVAY JÁNOS és TORDA JAKAB kitüntetésének átadása,' Iriásrészt az uj fiókegyesületi tagok felavatása. Kedves Magyar Testvérek! Találkozásra gyűltünk egybe. Találkozásra az újabbak a régebbiekkel. A kezdők azokkal, akik már hosszú évtizedekre visszatekintő egyesületi működésűk elismerésének látható jelét kapják meg. Találkozásra, hogy az idősebbek jogos büszkeséggel mondhassák el: fáradozásuk nem volt hiábavaló időtöltés, az újak pedig, hogy példájukon felbuzduljanak, tanuljanak tőlük és kövessék őket azon az utón, amelyet annyi fáradsággal tapostak ki számukra. Önkénytelenül is KOLOZSVÁRY KÁLMÁN bátyánk, igazgató testvérünk újévi köszöntője jut eszembe, amely az ó- és az újév találkozását az öregebb és újabb amepikas magyarok találkozásához hasonlította Engedjék meg, hogy szerény mondanivalómat ehhez a gyönyörű, megkapóan emberi és őszintén magyar lélekből fakadó hasonlathoz fűzzem. Könnyű és igen hálás feladat lenne, ha én is megragadnám a kínálkozó kedvező alkalmat és arról beszélnék, mit jelentett nekünk, újabbaknak, hogy ideérkezésünkkor nem idegenbe jöttünk hanem a Verhovayak testvérsegitő, nagy, erős és gazdag, izig-vérig magyar családjába léphettünk s hogy ebben a meghitt körben -— a két óceán partjai közt mindenütt — meleg otthonra találtunk, ahol a Verhovayak magyar szeretete és megértő támogatása fogadott bennünket s a Bozsvay Jánosok, Torda Jakabok példája kölcsönzött, erőt, a kezdeti nehézségek leküzdésére. Mondom, könnyű és hálás feladat lenne most erről beszélni. Mégsem ezt cselekszem. Inkább arra mutatok rá, hogy minden találkozáshoz, a mi mai találkozásunkhoz is kölcsönös megértés szükséges. És azt hiszem, ezt ma különösképen hangsúlyozhatom. Csodálatos véletlen ugyanis, hogy ma éppen pünkösd ünnepe van. A zugó szelek és tüzes nyelvek alakjában ránkáradó Szentlélek megvilágositó erejének, a megértésnek az ünnepe. S ebben a pillanatban — mintegy 35-40 év távlatából — ifjúkori emlékek szállnak felém színes ^szárnyakon. Szülőfalum áldott magyar népének ősi szép szokását látóin lelkemipel és ezüstösen csilingelő, lágy leányhangok sajátos dallamu énekét hallom szivemmel: ,,, "Mi van ma, mi van ma? Piros pünkösd napja! Elhozta az Isten piros pünkösd napját, • Mi is meghordozzuk királykisasszonykát, Piros pünkösd napján falunk legszebb lányát!” Talán csak véletlen, talán az ősi vér ösztönös hajlama, talán az Örök Lélek legszebb akarata, hogy éppen ma, piros pünkösd napján, a megértő szeretet nagy ünnepén — a két, — vagy ha tetszik ötezeréves múlt hagyományait őrző magyar nép idegenbe szakadt árva, számkivetett maradékai gyanánt mi ugyancsak, meghordozzuk a “királykisasszonykát”. Nem a falu legszebb lányát, hanem egész ‘ magyarságunk jövőjének hordozóját, biztató Ígéretét, legszebb reménységét itt kinn és otthon egyaránt: a TALÁLKOZÁS megkapóan szép gondolatát. Mi magyarok, szeretjük és gyakran ünnepeljük, sokszor “meghordozzuk” ezt a gondolatot. S ez érthető. Hiszen a TALÁLKOZÁSOK NÉPE vagyunk. Kétezer évvel ezelőtt bennünk, magyarokban találkozik össze újból az ősturáni fajtának egymástól régesrégen elszakadt nyugati (ugor) és keleti (ogur) ága. Ezer évvel ezelőtt megint bennünk találkozik — ott a Duna-Tisza táján — a keleti pogányság és nyugati kereszténység. A vallás-szabadság békéjében minákmk találkozik az egész világon először a régi katolikus és az uj protestáns hit. Kétszázötven évvel ezelőtt, II. Rákóczi Ferenc táborában találkozik — ugyanazért a hazáért és szabadságért mindenét kockára vető áldozatkészséggel —í ismét az egész világon először: jobbágy és földesur, államfenntartó nép s vele sorsközösségben élő minden kisebbség. De nálunk forr egybe a legtökéletesebb osztatlansággal Kossuth Lajos mögött is az akkori társadalom valamennyi rétegének minden hős fia. Történelmünk tanuságtételén túl pedig mi, újabbak, szeretjük és ünnepeljük a TALÁLKOZÁS gondolatát azért is, mert amikor egész életünk fáradságos munkájának minden eredményét, a szellemi, erkölcsi és gazdasági felemelkedés bontakozó reménységét, a nagy magyar lelki találkozás szebb és boldogabb jövővel biztató ígéretét elöntötte és megsemmisítette a sátáni gonoszsággal ránkzuditott idegén áradat, amikor már-már azt hittük, számunkra minden elveszett: akkor itt Magyar-Amerikában, még pontosabban a Verhovayak nagy magyar családjában olyan újabb TALÁLKOZÁS jutott osztályrészünkké, amely — s azt hiszem, ezt sorstársaim nevében is joggal mondhatom — sok mindenért, talán mindenért is, némi kárpótlást nyújtott. A magam és feleségem élményeiből tudom, hogy ez a találkozás csak a (Folytatás az 5-ik oldalon) Mélységes szomorúsággal adjuk hir ül tagjainknak, olvasóinknak, hogy id. Daragó József, egyesületünk volt kpi. elnöke, 1953. május 11.-én, 79 éves korában. Miami, Floridában elhunyt. Id. Daragó József neve összeforrott a Verhovay Segély Egylet történetével, hosszú évtizedeken át vezérszerepet töltött be nemcsak egyesületünkben, ott volt minden amerikai-magyar mozgalomban s alaposan kivette részét mindig, mindenütt a közéleti munkából. A megboldogult közvetlen családján kivül, elsősorban az akroni magyarságé volt. Éppen •ezért' az Akroni Magyar Hírlap kiváló szerkesztőjének, Tarnóczy Árpádnak, akihez a megboldogultat kivételesen megértő barátság fűzte, adjuk át a szót, amikor beszámolunk a szomorú gyászesetről és a temetésről: “Mélységes szomorúsággal adjuk hírül olvasóinknak, — hogy idb. DARAGÓ József, a Daragó család törzse, közéletünk egyik legkiválóbb vezéregyénisége, aki évtizedeken át yplt elnöke a Verhovay S. Egyletnek, -r- befejezte földi életét, amit népes szép családján kivül, — egészen az amerikai magyarságnak ajándékozott... Daragó József azonban mégis elsősorban a miénk, akroniaké volt. Dolgos, alkotó életének mindin fénye ... elsősorban bennünket.vett körül. A neve, csodálatos energiája, alkotó munkájának fel sem becsülhető értéke .. . miránk ragyogott. És most, hogy búcsúzunk tőle, a búcsú szomorúságának gyásza is... elsősorban ránk sötéílik. A mi “Magyarházunkban” az ő második otthonában állította fel bánatos családja a ravatalt; a mi pásztoraink egyike, az Első Ref. Egyház kiváló papja, Rev. BAKAY Árpád végzi el ravatalánál Isten szolgájának szerepét. így kívánta ezt utolsó óráiban és kétségtelenül azért, mert ő is köztük volt azoknak a “sátorverőknek”, akik kolóniánk első magyar egyházának az alapkövét lehílyezték. Nekrológot írni még nem lehet Róla, az “Amerikai Magyarság Daragójáról,” amikor még csak_ temetjük. Széles ut volt az, amit “amerikai magyar” rendeltetéssel bejárt. És ma még csak siratjuk. És könvnyes szemmel “az a széles ut” be sem tekinthető egészen. Idb. Daragó Józsefet május 15-én, pénteken délelőtt kísértük el utolsó földi útjára, a Magyarházból, ahol csütörtökön délután ravatalozták fel a Floridából érkezett koporsót. Még aznap este megnyílt a nagyterem ajtaja azok számára, akik tisztelegni kívántak ravatalánál. A terem zsúfolásig telt meg a szeretet, tisztelet és barátság zarándokaival és Nt. Bakay Árpád lelkész ur istentiszteletet is tartott a koporsónál. Koszorúk százai jelezték a ravatal körül azt a valóságot, hogy Daiygó József nem csupán a népes, gyászoló család halottja. A virágos háttért, teljes. teremszélességben, a VERHOVAY név dominálta, középen a központi tisztikar és az igazgatóság gyönyörű koszorújával. Akron, Cleveland, Alliance, az egész vidék és a legtöbb nagyobb távoli osztályok is küldtek koszorút egykori fór elnökük ravatalára, aki annak idején, — úgyszólván egyetlen ciklus alatt, — olyan oszlopokkal erősítette meg a Verhovay kezdetleges egyleti épületét, - amiket többé sem idő, sem csapás, sem egyéb vihar nem tudott mEggvöngiteni és ... ez a biztonság ezreket és ezreket hozott be a Verhovay testvérségbe. Kolczsváry Kálmán az Igazgatóság nevében, megkapóan szép szavakkal emlékezett meg Daragó József munkálkodásának felbecsülhetetlen értékeiről: Szabó János központi főszámvevő, — aki a második nemzedék képviselője a központi tisztikarban, — angolul beszélt, de . .. a legtisztább magyar “világításban.” És velük jött a ravatalhoz a maga régi barátságával, de szintén a Verhovay névvel, Dr. Gömöry Sámuel, az Egylet főorvosa és Verhovay névvel tisztelgett a ravatalnál Takács Béla, a 91-es akroni fiók elnöke is. Jellemzően “Verhovay légkör” áramlott szét a teremben, minden irányban, a gyászoló család felé is és mi, akik ezt a magyar sajtó hasábjain is regisztráljuk, — nagy megnyugvással állapítjuk meg, hogy ez a nagyon kifejező tisztelgés mindenekfölött: az Országos Verhovay egylet népének hálája és elismerése volt. A pénteki gyászszertartás d. e. 10 órakor kezdődött meg Nt. Bakay Árpád imájával és prédikációjával. Ezt követték a fentebb említett tisztelgések és búcsúbeszédek s aztán a család tagjai búcsúztak el halottjuktól. És déli 12 óra körül kivitték a koporsót a Magyarházból. Az utolsó földi útra. A clevelandi Highland Park Crematoriumba, ahol volt még néhányperces szertartás. így távozott el Daragó József közülünk: a maga családi köréből, a mi társadalmunkból és az amerikai magyar élet éléről, ahol annyit dolgozott, fáradt és áldozott a mi “amerikás’’ életünk magyar céljaiért. A gyászoló család 1947-ben elhunyt jóságos felesége mellett helyezi el hamvait. Nyugodjék békében!”
