Verhovayak Lapja, 1953 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-06 / 5. szám

(VERHOVAY JOURNAL) VOL. XXXVI. 1953 MÁJUS 6. 51 NO. 5. AZ IGAZGATÓSÁGI GYŰLÉS JEGYZŐKÖNYVE A TOLEDOI TALÁLKOZÓ 92 CSAPAT. NEW YORKTÓL CALIFORNIÁIG Sokszáz vendég készül erre a Verhovav ünnepre Felvétetett a Verhovay Segély Egylet Igazgatóságának 1953. március 23.-án, hétfőn és a következő napokon, Pittsburgh, Pa.­­ban, a Verhovay Székház tanácstermében tartott rendes gyű­lésén. Jelen vannak: BENCZE JÁNOS központi elnök, Dr. KOVÁCS ANDOR és MACKER GYULA alelnökök, BANES B. GAY, FA­­LUSSY C. ALAJOS, GROSS HENRY, GYULAY SÁNDOR. IBOS ALBERT, KOLOZSVÁRY KÁLMÁN, LANG ISTVÁN, PHILLIPS J. RICHARD, TURNER JÓZSEF, VIZI LAJOS, VIZZI .JÁNOS és RÉVÉSZ KÁLMÁN, SZALÁNCZY JÁNOS és SZABÓ JÁNOS köz­ponti tisztviselők. 1. A gyűlést BENCZE JÁNOS központi elnök és az Igazga­tóság elnöke reggel 10 órakor megnyitja. Meleg szavakkal üdvözli a folyó év első ülésszaka alkalmából összegyűlt igazgatókat; örömmel látja viszont az Igazgatóságot és reméli, hogy a gyűlés fontos tárgyalásai a legszebb egyetértésben fognak lefolyni. Tel­jes tudatában van az igazgatói tisztséggel járó felelősségnek, va­lamint annak, hogy Egyesületünknek milyen nagy szüksége van egészséges és a haladást biztositó vezetésre és kifejezi azt a re­ményét. hogy az Igazgatóság minden tagja osztozik vele ebben a felfogásban. 2. VÍZI LAJOS igazgató tolmácsolja az Igazgatóságnak az 59. fiók (Scalp Level, Pa.) ügykezelőjének,-MILLER JÓZSEF­NEK legőszmtébb jókívánságait. Az Igazgatóság hálás köszönet­tel veszi tudomásul figyelmességét. 3. BENCZE JÁNOS központi elnök, PAPP GÁSPÁR, az El­lenőrző Bizottság nevében, tolmácsolja az Ellenőrző Bizottság tagjainak legjobb kívánságait és azt a reményt, hogy az Igazga­tóság gyűlése a lehető legnagyobb sikerrel fog végződni. Az Igaz­gatóság ezt is hálás szívvel veszi tudomásul Ellenben aggoda­lommal értesül BANDY ANDRÁS betegségéről és kifejezi azt az óhaját, hogy az Ellenőrző Bizottság közbecsülésben álló tagja mielőbb teljesen felépüljön. 4. Az Igazgatóság hálásan fogadja a MACKER GYULA al­­elnök által, HECK JÓZSEF és LUKÁCS ISTVÁN részéről (36. fiók), valamint SZABÓ JÓZSEF (443. fiók) Detroit, Michigan részéről kifejezett jókívánságokat. 5. Az Igazgatóság ugyancsak hálás szívvel veszi tudomásul DUS J. LÁSZLÓ szervezési felügyelő Cleveland, Ohio köszöntését, valamint BALOGH LAJOSNAK, a clevelandi 45. fiók alelnöké­­nek és a 19 B kerület nagygyülési delegátusának üdvözleteit. 6. A központi tisztviselők által előterjesztett tárgysorozatot az Igazgatóság elfogadja. 7. Tekintettel arra, hogy az 1952. márciusi igazgatósági gyű­lés egy évre korlátozta az Igazgatóság elnökének működési ide­jét, az Igazgatóság e tisztség betöltése céljából választást tart. Közös megegyezéssal e tisztség időtartamát újból egy évben ha­tározza meg az Igazgatóság és egyhangúlag újból BENCZE JÁ- r.ost választja meg az Igazgatóság elnökévé. 8. A központi tisztviselők az Egyesület 1952 év második fe­lére vonatkozó működésről szóló jelentésüket előterjesztik. Az Igazgatóság ezt a jelentést részletes tárgyalás alapjául elfogad­ja. Az Évi Jelentést (Annual Statement) is átvizsgálja. 9. A Központi Hivatal működésének megvizsgálására az Igazgatóság a következő bizottságokra oszlik: Pénzügyi és Befektetési Bizottság: Macker alelnök, Phil­lips, Banes, Gross igazgatók; Panaszok és Kérelmek Bizottsága: Vizi Lajos, Vizzi Já­nos, Kolozsváry Kálmán és Falussy C. Alajos igazgatók; Szervezési Bizottság' Dr. Kovács alelnök, Turner, Gyu­­lay, Lang és Ibos igazgatók. 10. Az Igazgatóság elrendeli, hogy március 25.-én, szerdán este, a Rőosevelt Szálló egyik külön szobájában, társas-vacsora keretében kerüljön sor SZALÁNCZY JÁNOS központi pénztárnok, GROSS HENRY igazgató és HIRSCH LIPÓT helyettes központi titkár Verhovay “ELISMERT” kitüntetésének átadására. (Folytatás a 8-ik oldalon) Mikor kitavaszodik és meg­jelennek az első bóditó virá­gok május havában, a kis mé-i hecskék is zümmögve szálldo­gálnak ki a kaptárból a mezei virágokhoz és gyűjtik be télire a sárgán csillogó édes mézet. A Verhovay Testvériségi Na­pokra is májusban csak úgy özönlenek a jelentkezők. Hiába a mulatság, az édes méz illata odacsalogatja az embereket. No de ne hasonlitgassuk mi most a toledoi napokat és láto­gatóikat szépen döngicsélő mé­­hekhez, mert hiszen Toledo vá­rosában május végén ádáz csa­ta fog folyni. Igaz, hogy vér­­telen csata, de nem kevésbbé ádáz. A Vei'hovay kitűnő kug­lizóbajnokai összecsapnak a sorompók közt, hogy melyik vigye el a babért vagyis az Al­bert B. Ari jutalmat a nagy fazék pénzzel, a “Big Pot of Cash”-sel. A költők az ilyen nagy tusák előtt bemutatják hőseiket, felsorolják mindegyik­nek az érdemeit és hogy mit, várhatunk tőle régi nagy hős­tettei után. Csak az a bökkenő, hogy itt 92 hirneves csapatot kellene dicsőíteni, amelyek közt női Amazonjaink 24 csapata is szerepel. Hogy tudnám én en­nek a sok embernek, főleg en­nek a sok lánynak és asszony­nak a dicsőségét elzengeni? Be kellene barangolni egész Ame­rikát széltében-hosszában az óperenciáig, New Yorktól a los-angelesi partokig, amelye­ket a Csendes-Óceán mos hul­lámaival. Régen a kis király-^ ságok idejében az ilyen küzdel­met hetedhét országra szóló viadalként énekelték volna, meg. Kevés erőmmel ily nagy eseményt úgy sem tudnék mél­tóan megénekelni, szóljunk te­hát csakis azokról, akik újon­nan jöttek, hogy először mér­jék össze fegyvereiket a kipró­bált kuglizókkal. A -Johnstown, Pennsy’vania-i 8 as fiók Petruska István ügykezelő ve­zetésével két csapatot küld ki„ hogy .megmérkőzzenek a Verhovay régi kipróbált csapataival. De ott lesz a 482-es fiók Berkley, W. Va. is Gall Lajos vezetésével a bányavidék szi­véből, ahol még mindig él a Ver­­hovay 13 alapítójának szelleme és a csapat már alig várja, hogy kezd­hessen a dijakért és a dicsőségért. De vendéglátó fiókunk, a to'edol sem hagyja magát. Micsoda szégyen volna, ha ép a vendéglátó gazda nem venné ki részét a küzdelemből. Azt pedig nem engedik ők, nem anyám­asszony katonái ők, hanem derék magyar leventék. Egyetlen-egy sincs közöttük, akinek ne volna legalább 159 pontja és az általános 183 és 197 között mozog. A csapat tagjai, Far­kas Lajos, Sirotnyák Vilmos, Iváncsó István, Vargó Gyula, Szendi Richard, Tinta Vilmos legények a talpukon, akik nem engednek a 48-ból. A hires New York városában szé­ke’ő 48-as fiókunk két csapatot ne­vezett be a toledoi bajnoki viadalra. A Csendes Óceán tengeri levegőjét hozza magával, a Les Angeles, Cal. működő 525-ik fiókunk is, mely mint a mült esztendőben ezidén is egy csapattal vesz részt a mérkő­zésen. Soha ennyien ilyen korán nem je­lentkeztek, még Chicagóban sem 195:-ben. Már mindegyikünknek visz­ket a talpa, hogy' ott lehessen és a csapatvezetők megkapják a mér­kőzések sorrendjét. Jön vagy 550 kug­­lizó és körülbelül ugyanannyi ven­dég, aki csak gyönyörködik majd a viadalokban. A sok to’edoi látogató majd Vállay Gyula, kerületi szervező és Iváncsó J. István toledoi fiók el­nök lelkes rendezését dicséri. A mér­kőzés sorrendjét R. R. Dil inger mérkőzési titkár állítja össze és el­küldi a csapatoknak. A gondos vendéglátó fiók nem fe­lejtkezett meg semmiről sem,, ami a Verhovay Testvériségi Napoknak és az Országos Kug’izómérkőzésnek a sikerét biztosítja. Tudják nagyon jól, hogy oly kiváló csapatok, mint a Verhovay csapatai elvárják, hogy 'tehetségükhöz mért kifogástalan pá­lyákat kapjanak. Az idén nem kell majd az egyik mérkőzésről a másikra emeleteket szaladgálni, mert mind a földszinten van egymás mellett. Hogy nem hitvány összeeszkábált, rozoga pályákról van szó, azt rögtön meg­érthetjük, ha tudjuk, hogy a’ig pár éve készültek és a Hagerty Bowling Center több mint félmillió dollárt költött reájuk. Meg is van a foga­natja hogy nem verte fogához a ga­rast. A Bowling Center a legjobbat adja, amit ?dni lehet. Nem felejtkezett meg a rendező bizottság a vendégek e helyezéséről sem. Tudja a vezetőség, hogy az ün­nepélyt csak az élvezheti, aki jól ki­­a’udta magát. Ha kényelmetlenül össze vannak zsúfolva a vendégek és nincs biztosítva, hogy a szállóban keleti kényelemben élhessen a ven­dégsereg, amit még a török basák is megirigyelhetnének, akkor \ége a mu'atságnak. Hely lesz bőven 500 vendég részére a Commodore Perry Szá lóban, a többieknek pedig a szemközti Secor Szállóban,, ahol nem magasabbak az árak mint a Com­modore Perry-ben. A fiókok ügyke­zelői kaptak egy csomó megrende­lési levelezőlapot. A jelentkezéseket a következő címre kell kü’deni: “Toledo Convention and Visitors’ Bureau, 218 Huron Street, Toledo, Ohio”. A szálló vezetősége küld majd árjegyzékeket. Annyit már most is mondhat,, hogy egy szoba egy ággyal 4.50 dollárba vagy valamivel többe, egy szoba kettős ággyal 7 (Folytatása a 7-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents