Verhovayak Lapja, 1953 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1953-03-04 / 3. szám
8-IK OLDAL 1953. március 4. Verhovayak Lapja ÜNNEPI BESZÉD Elmondotta a 278. számú Verhovay fiók márciusi emlékünnepén, Omahában, Neb. 1952. március 16.-án Ft. DICZKY PÁL. Magyar Testvérek ! Engedjétek meg, hogy ma, amikor először van alkalmam Hozzátok szólani, első szavam a köszöntés szava legyen. Hogy lelkem érzéseit megértsétek, egy bibliai történetet fogok elmondani. Amikor Izraelben éhség tört ki, Jákob azt mondotta fiainak: “Menjetek Egyiptomba s szerezzetek ennivalót, nehogy éhenhaljunk.” S a testvérek .elindultak oda, ahol József, akit ők rutul eladtak, akkor már kormányzó volt. Amikor alázatosan letérdepeltek, könyörögni az életért s élelemért, József nem tudta elfojtani testvéri érzéseit, még a keserű emlékek hatása alatt sem s magához ölelte és hazaküldte őket, hogy hozzák el atyjukat is magukkal, a bőség földjére. Tehetett volna máskép is, hiszen biztosan eszébe jutott, hogy ezek adták el őt, biztosan eszébe jutott, hogy ezek miatt kellett elhagynia hazáját, biztosan eszébe jutott a börtön, amit el kellett viselnie s mégis, amikor meg•átta szerencsétlenségbe jutott, kiéhezett testvéreit, a szeretet érzése legyőzi a bosszú, a harag indulatait s a kiomló könnyek ledöntik az emberi gonoszság építette válaszfalakat. Testvérek, amikor én Amerika földjére léptem, ez a jelenet jutott eszembe azon sok kedvesség és szeretet láttára, amellyel amerikai magyar testvéreim fogadtak. Én tudom, hogy sok magyar testvér szivében él a keserűség, amikor az óhazára gondol, amely neki nem tudott egy kis kunyhót sem adni, amelyben meghúzódhatott volna, nem tudott egy darab földet adni, amelyben lakhatott volna, vagy egy munkahelyet adni, amely »a megélhetést biztosította volna. Én tudom, hogy sok amerikai magyar lelkében szomorúság él, amikor a hazára gondol, mert emlékei között talán csak mcgnemértés, szerencsétlenség vagy talán csak* gyűlölet, üldöztetés és az elszenvedett jogtalanság keserű érzései élnek. Én tudom, hogy amikor itt felcsendül a zengzetes magyar szó, olyan tisztán és édesen, mint valamikor otthon, akkor a Ti lelketekben az édesanyára való emlékezés legkedvesebb érzelmeibe belekeverednek mostohává vált kezének hideg érintése, amely Titeket kilökött a messze idegenbe, a létért való küzdelem nehéz harcába. S ha ma, mi emigráns magyarok, Felétek közeledünk s Felétek nyújtjuk kezünket, tesszük ezt a múlt minden hibájának tudatában, de azzal az érzéssel, hogy a nemzeti lélekben élő testvéri szeretetnek győznie kell. Titeket az élet Józseffé tett, de ha nem tett azzá testben, tegyen azzá lélekben. Az a Magyarország, amit Ti ott hagytatok, nincs többé. Annak az országnak a népe, két háború poklában, egy országcsonkitás gazdasági nyomorában s egy bolsevista megszállás kimondhatatlan szenvedéseiben vezekel a múlt bűneiért. Mi pedig, akik tudtuk, hogy a bolsevizmussal kiegyezni nem leheti s azok, akik hamar belátták, hogy “a felszabadítók” baráti ölelése szorítássá válik minden értékhordozó magyar számára, vállaltuk az emigráció nehéz s annyi szenvedéssel teli útját, azok nyomán, akik nemzetünk régebbi tragédiái után mutatták meg a nemzetért való küzdelem helyes útját, és itt Esősorban Kossuthra gondolok. Mert ma azért gyűltünk Sssze, hogy emlékezzünk a magyar nemzet történelmének egyik legszebb napjára, az 1848 március 15-ére. Sokan mondhatnák, miért épen ez a nap történelmünk egyik legszebb napja? S a felelet nagyon könnyű, mert ezen a napon nyilatkozott meg a nemzet szabadságszeretete, az egységes, egész nemzeté. Mert amint Petőfi Írja: “Szép vagy te, szebb minden országbeli testvérednél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szivek.” f 1848. márc. 15-i naplófeljegyzések). A magyar népnek nem kellett osztályharcot vívnia nemessége, papsága ellen, saját szabadságáért, mert “a mi forradalmunk nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezrek meg ezrek csoportosultak össze Isten szabad ege alatt, ezrek meg ezrek emelték égre kezeiket s egy szivvel-szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait: “A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” (Arany 1848. nov. 1. cikke). Persze a szabadság gondolata nem egy nap alatt született meg. Ott élt már a nép lelkében, amikor a nagymajtényi sikon letörött a zászló s elhallgatott a tárogató s a Nagy Fejedelem emigrált, mert túl jól ismerte a császári bocsánat igazi értékét vagy mert úgy gondolta, jobb szabadon járni, még éhezve és hazátlanul is, mint guzsbakötve kegyelemkenyéren tengődni. S a nép lelkében kiirthatatlanul ott élt a szabadság vágya, amelyet talán épen a bujdosó fejedelembe vetett hit éltetett a legjobban. Testében meghajlik az erőt és hatalmat képviselő megszállók előtt, de lelke az elnyomás legsúlyosabb napjaiban is a szabadsági-ól álmodik. Ki ne ismerné az én szülőföldemnek gyönyörű dalát: Felszántom a császár udvarát, Belévetem hazám bubáját Hadd tudja meg Császár Felsége Mi terem a magyar szivébe. Bánat terem abban, buvetés, A magyar élete szenvedés, Áldd meg Isten császár Felségét, Ne sanyargassa magyar népét. A forrongó és az ember jogait követelő európai társadalom soraiban a reformkorszak magyarja is részt kér. S az országgyűlések feszült légkörében, Kossuth és Széchenyi párharcában kialakul, majd 1848. március 15.-én forradalmi hangulatban megszületik a magyar szabadság legtisztább s az egész nemzet számára egységes csillaga. Ami ezután következik, az egy világ bámulatát vivta ki. Az első meglepetéséből felocsúdott császári udvar katonaságot küld a magyar szabadság elfojtására s ugyanakkor a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeket, nemzeti érzéseik felkeltésével küldi harcba a hosszú elnyomásból épen felébredő nemzet ellen. S ezek a szedett-vedett, épen összetoborzott magyar, csapatok egyik csapást a másik után mérik az akkori Európa egyik legjobban felfegyverzett és legjobban kiképzett hadseregére, az osztrák ármádiára. Az első sikerek után a lengyelek tömegesen jönnek át s vállvetve harcolnak az őket guzsbakötő császári hatalom ellen. S amig a végeken a fellázított kisebbségek gyilkolják a falvak népét s irtják ki utolsókig a kúriák lakóit, a nemzeti hadsereg kiveri az országból az ármádiát, A kétfejű osztrák sas, amikor fészkét fenyegetve érzi, segítségért kiált s Kelet, mint a történelemben annyiszor, elindítja hordáit, hogy eltiporják, tönkretegyék a magyar szabadság gyönge virágát. S ma, amikor ennek a szabadságnak emléknapját tartjuk, tegyük ezti azzal a büszke nemzeti öntudattal, hogy a szabadságünnepben olyan kincset; ápolgatunk, amellyel kevés nemzet dicsekedhet. De hiú öntetszelgés lenne ez az ünnep, ha nem igyekeznénk levonni belőle a tanulságokat a mi korunk és nemzedékünk számára. Az elnyomatás éveiből lassan felébredő nemzet a kiegyezés útját választja s az emigrációban a felszabadításért harcoló Kossuth magára marad, szinte elszakadva nemzetétől s harcos lelkiiletének roppant feszültségében elutasítja még a hazatérést biztositó császári kegyet is s egyedül, magára maradtan hal meg a számkivetésben. Ma egy ilyen nemzeti kiegyezés gondolata lehetetlen. Ma odahaza nemcsak a magyarság értékhordozó egyedeinek tervszerű kiirtása folyik, hanem a nemzeti léleknek s lelkületnek egy rabszolga beágyazása egy tőlünk fajilag, ielkületileg távclálló materialista világnézet szlávimerialismusba oltott eszmevilágába. És mert otthon még ezt a szabadság-ünnepet sem ülhetik szabadon; s belőle annyit említenek, ami megüti Kelet törekvéseinek mérőfokát, azért nekünk, az országon kivül élő magyaroknak és nemzeti emigrációnak kötelessége a világ lelkiismeretét felhívni azokra az igazságtalanságokra, melyek népünket s országunkat, a szabadság- legszebb virágát megtermő népet és országot érik. Azért mondtam, hogy az országon kivül élő magyarokat, mert azoktól, akik leszakadtak az édesanya kebléről és fajukat megtagadva eltűntek a nemzetköziség sülyesztőjében, sokat nem várhatunk, csak esetleg rosszindulatot. De akik úgy érzik, hogy 30, 40, 50 évi távoliét után is ezt kell mondaniok: “Én amerikai magyar vagyok” s amikor felcsendül) a magyar szó, lelkűkben ott él a gyermekkor emléke, egy annyi vérrel öntözött föld szeretete, akkor ezeknek mondom ma: “Legyetek egyiptomi Józsefek lélekben, mert lehet, hogy a Ti munkátok, segitségtek lesz egy nemzeti múlt tiszta hagyományainak s nagy értékeinek egyedüli őrzője. A kint élő magyarságnak és emigrációnak hivatása ma felmérhetetlen. A külföldi propagandán kivül saját nemzeti értékeinknek átmentése s hagyományainknak őrzése mérhetetlen feladatot ró minden, a nemzeti gondolattal felelősséget érző emberre. Mi, amikor ide jöttünk, azzal a gondolattal jöttünk,, hogy ennek az államnak hűséges polgárai leszünk s a törvényeknek engedelmeskedve tesszük azt, amit az állam jóléte tőlünk megkíván, de az emberi szabadság s épen ezen állam nemes hagyományai tudatában óhajtjuk ápolni: nemzeti öntudatunkat s őrizni hagyományainkat. S itt elsősorban a nyelv ápolására gondolok. Hálás szívvel köszönjük meg az omahai magyaroknak, hogy ilyen szép magyar otthont létesítettek, saját kezük munkájával s ezzel a legnehezebb kérdést a magyar hagyományok ápolásánál máris megoldották:. A második az egység kérdése. A keménykezü nemzeti királyok idejét kivéve; sohasem volt egységes a nemzet, tehát nem csoda, ha ilyen a kinti magyarság is. Álljon mementoként az egyik ausztriai falu hagyománya, ahol egy völgyet a magyarok halálvölgyének neveznek. A hagyomány azt tartja, hogy a magyar főseregtől elszakadt, kisebb portyázó csapatot ide csalták be az ausztriakusok s az utolsó emberig legyilkolták. Ez a sorsa a külön utón járóknak. Ma az egész világ egy falat épit a legnagyobb veszedelem, a bolsevizmus ellen s ennek a falnak bástyáit az egyes nemzetek adják meg. Kétségkívül nem vagyunk egyformák, sem testben, sem lélekben. De senkinek sincs, joga ahhoz, hogy a magyar nemzet védelmi bástyájának megfurója legyen. Igenis, ellenzékre mindig szükség van, de épitő ellenzékre s nem furkáló patkányokra, akik öntetszelgésben, vagy saját egyéni értékeik túlértékelt félreismerésében, önző szándékkal pusztít, ront s rombol, felelősségérzet nélkül. Ha a magyarságnak annyi önzetlen munkása volna, amennyi talán nem egészen önzetlen vezére van, talán már mienk lenne a legerősebb nemzeti bástya. Akár egyeszkedő, akár ellenzéki lelkületű egyének vagyunk, lelkünk előtt egy cél álljon, a nemzet érdekeinek célja s ebben nem lehet senkinek külön véleménye. S minden munka, még a legtávolabbi ellenzéké is, csak építheti a nemzetvédelem bástyáját. így értsük meg ezt a mai ünnepet. Ezt a szellemet kivánja tőlünk a magyar márciusi forradalom emléke, amely egységessé tudta forrasztani a nemzetet. S ha egyszer eljön az idő, amikor Isten elküldi nekünk a mi Mózesünket, akinek akaratára eltűnik a minket otthonunktól elválasztó Vörös Tenger, ha kell békésen, de ha kell, egységes erős lendülettel tudjunk menetelni s énekelni egy nemzet szabadságvágyából született dalát: Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza! r ) ] j ] i i i CALL vom MD CROSS TODAY! * NATIONAL BLOOD PROGRAM * I
