Verhovayak Lapja, 1953 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1953-11-04 / 11. szám
1953 november 4 Verhovayak Lapja 5-Ifc OLDAL Az Amerikai Magyar Szövetség Közgyűlése (Folytatás az első oldalról.) vendég) Trenton, N. J.-böl; Hattayer József, Dr. Cholnoky Tibor és neje, Dr. Molnár Kálmán, a 48-as new yorki fióktól; ifj. Debreczeni Sándor, (magyar rádiófelolvasó Charleroi, Pa.-ban), a 85-ös, Daisytown, Pa.-i fiók tagja. Elnézést kérünk azoktól, akikkel nem volt alkalmunk találkozni. A közgyűlés sikeréhez a Verhovay különben is nagyban hozzájárult. BENCZE JÁNOS központi elnök a művelődési ügyek bizottságának elnöke volt, RÉVÉSZ KÁLMÁN központi titkár az alapszabály és határozatok bizottságának előadója, SZALÁNCZY JÁNOS központi pénztárnok, a pénzügyi bizottság elnöke, SZABÓ JÁNOS központi számvevő üz igazolási és jelölő bizottság titkára volt. VÍZI LAJOS igazgató a pénzügyi bizottság tagja, FALUSSY C. ALAJOS igazgató az alapszabály és határozatok bizottságának tagja, Ibos Albert igazgató a művelődési ügyek bizottságának tagja. FALUSSY C. ALAJOS. igazgató volt a keddi, október 6,- ebéd programvezetője. Október 7.-én, szerdán, a koreai hadviseltek ebédjén, SZABÓ JÁNOS központi számvevő volt egyik ünnepi szónok, mig a szerda testi banketten, az amerikai magyar sajtó százéves fennállásának ünnepén, RÉVÉSZ KÁLMÁN központi titkár és BENCZE JÁNOS központi (elnök szerepeltek beszédeikkel. Illusztris amerikai vendégeink kökül többen szónokoltak az ünnepi lakomákon, igy Dallas S. Townsend ezredes, igazságügyi h. államtitkár, Theodore Francis Green rhode-islandi szenátor és Walter H. Judd jninnesotai kongresszusi tag. Az október 6.-i, keddi igazgatósági gyűlést Ft. Gáspár János, igazgató, passaici plébános nyitotta meg imával. Az igazgatók ebédjén dr. Leffler Andor evangélikus főesperes előadása után Falussy Alajos, Verhovay igazgató bemutatta az előkelő amerikai vendégeket. Green szenátor és Judd kongresszusi tag hatásos nyilatkozatokat tettek Magyarország és leigázott népének védelmére. Ezt a fontos összejövetelt Nt. Daróezy Sándor, az Amerikai Magyar Református Lelkészegyesület elnöke és dr. Újlaki Ferenc,. AMSz igazgatósági elnök vezették be beszédükkel és imájukkal. A közgyűlést Szántay Dániel, az AMSz országos elnöke nyitotta meg október 6-án, kedden d. u. fél háromkor. Béky Zoltán esperes imája után Ft. Kish Gyula, trentoni plébános emlékezett meg “In Memoriam” elmélkedésében néhai két AMSz-i igazgatóról, Ft. Biró Benedekről és Szántó Lajosról, majd meghívta a közgyűlés tagjait a washingtoni St. Matthews kathedrálisban másnap (okt. 7-ére) reggel 8 órára hirdetett szent misére, hogy a közgyűlés tagjait imába foglalja. Dr. Újlaki Ferenc október 6-i emlékbeszéde és a tisztviselők beszámolói után a hátralevő időt a kiküldöttek különféle bizottságokra oszolva, kemény munkával töltötték. Átvizsgálták a szövetség 3 évi munkáját és meghatározták a következő három évre a szövetség irányát és munka terveit. A közgyűlésnek két fontos tárgyát kell elsősorban kiemelni. Elsősorban azt az általános kívánságot hangoztatták, hogy a végrehajtó titkári hivatalt továbbra is állandó jellegűvé tegyék. Balogh István mostani titkár lemondott tisztségéről, hogy más kötelezettségeket vállaljon, de kifejezte, hogy hajlandó megmaradni hivatalában részleges elfoglaltsági alapon, ha a küldöttek ezt jóváhagyják. A kérdésben az újonnan megválasztott igazgatóság fog dönteni 1953. október 29-i ülésén Washington, D. C.ben. A másik fontos kérdés a közgyűlés ügyrendjén a Szövetség további pénzügyi támogatásának a kérdése volt. Sajnos az adományok csökkenése folytán az. utóbbi időben az AMSzl munkássága megcsökkent. És ez, tekintve a szövetség nagy jelentőségét az amerikai magyarság érdekeinek megvédésében, igen nehéz helyzetbe isodorja a magyarságot. A Szövetség felhívja, tehát a tagokat, hogy tagdíjaikat pontosan fizessék be és mákokat is buzdítsanak arra, hogy tagok legyenek és az eddiginél nagyobb /adományokat adjanak. A kérdés teljesen meg volna oldva, ha minél több tag, tekintve az idők nehézségét, ezu'tán két dollár évi tagdíj helyett 12 dollárt fizetne. Elsősorban kívánatos azonban, hogy uj tagokat szerezzünk akár 2, akár 12 dolláros alapon, főleg a második és harmadik nemzedék és az uj amerikások között. A probléma elég fogas, de nem keresztülvihetetlen, ha minden kiküldött a saját városában mozgat meg mindent, hog-y minél többen legyenek a szövetség tagjai. Itt említjük meg, hogy a Verhovay Egyesület Igazgatósága szeptemberi féléves gyűlésén oly tervezetet fogadott el, amelyet ha meg lehetne valósítani, szép összegeket juttatna a Szövetség pénztárába. E tervezetet az újonnan megválasztott igazgatóságnak nyújtották át tanulmányozásra és megfontolásra. A keddi megnyitó banketten Szánitay Dániel elnök és dr. Szabó István, a Magyar Református Egyházkerület elnöke vezettek. Ezen a banketten hangzott el Dallas S. Townsend ezredesnek, az Egyesült Államok h. igazságügyminiszterének beszéde. A h. igazságügyminiszter büszkének éá boldognak mondotta magát, hogy a “vasfüggöny mögötti 13 vértanú nemzetnek” a képviselői a diszasztalnál foglalnak helyet. A nagyhatású beszéd után, mely mutatja Amerika vezetőinek megértését az üldözött magyarság szenvedéseivel szemben. Dr. Vincze Károly, a Független Magyar Református Egyház főesperesének záró előadása fejezte be a bankettet, amelyben az AMSz jelentőségét, céljait és törekvéseit fejtegette. A Fehér Házban, október 7-én az AMSz 32 férfiből és két nőből álló külön küldöttségét Eisenhower Elnök őszinte meleg szavakkal és lényéből, áradó közvetlen szívességgel fogadta, ami a jelenlévők'mindegyikét boldoggá tette. A látogatást megelőzőleg az Elnök ép Amerika egyik legfontosabb testületének, a National Security Council-nak a gyűlésén volt és kijött az ülésről, hogy az amerikai magyar tisztelgő küldöttségnek ne kelljen soká várakoznia. A szokásos sajtó-konferenciát is más napra halasztotta, mintsem, hogy a mi szerény küldöttségünket elutasítsa. Ilyen megtisztelés után minden magyar amerikai büszke . lehet arra, hogy Amerika Első Polgára drága idejéből ennyit ajándékozott az amerikai magyarságnak. — Gobozy István Cleveland, Ohioból az egyik emlékiratot olvasta fel, mig Balogh István, az AMSz végrehajtó titkára a másik emlékiratot. Ezután Chase Ferenc, az AMSz tiszteletbeli h. elnöke és neje átadták az Elnöknek és Mrs. Eisenhowernek szánt gyönyörű és értékes ajándékot: egy művészies cigaretta tárcát, valamint egy nagyértékű ezüst tálcát és serleget az AMSz és az amerikai magyarság nevében. Az Elnök elbűvölő kedves mosollyal meleg búcsút vett a küldöttség tagjaitól, mialatt a fényképészek egy csomó felvételt készítettek a jelenetről. Otthon maradt rabigában görbedő testvéreink részére is biztató lehet a meleg, szívélyes fogadtatás Amerika Elnökétől. A koreai hadviseltek tiszteletére adott szerdai, október 7-i ebéden Ft. Kish Gyula igazgató elnökölt és a beszédek sorát Ft. Jakab András, detroiti plébános, az AMSz tb. alelnöke nyitotta meg. Bőtty János, youngstowni lelkész, a Magyar Presbyteriánus Konferencia elnökének imája után Fiók Aladár, pittsburghi h. megyei ügyész, mondta az ünnepi beszédet Amerika magyar származású hadviseltjeihez. A Szövetség a beszédet minden meghívott hadviseltnek meg fogja küldeni. Szabó János, Verhovay központi számvevő gyönyörű beszéde zárta be az ünnepséget. Megható jelenet volt, mikor a nagy vendégsereg felállással ünnepelte a Diamond,, Ohio-ból díszvendégül érkező Chépke Bálintot és nejét, két leányát és vejét. Chépke Bálint és neje egyik katona fia a második világháborúban, másik fiuk pedig a koreai hadszíntéren halt meg, mig harmadik fiuk még mindig katona Európában. A közgyűlés gondoskodott arról, hogy az amerikai-magyar Szabad Sajtó 100 éves jubileumát az alkalomhoz méltóan ünnepeljék meg az október 7-i, szerdai fényes estebéden. A SZÁZÉVES SZABAD AMERIKAI MAGYAR SAJTÓ méltatása zárta be a közgyűlést. Káldor Kálmán megnyitó beszéde után, amelyben a magyar sajtó 100 éves amerikai történetét ismertette, Nt. Borshy Kerekes György vezette le a szép és emlékezetes estét. A sajtó megjelent képviselőit Révész Kálmán mutatta be. Az est ünnepi szónoka Nt. Vasváry Ödön volt, aki nagyszerűen felépített előadásában, egy évszázad emlékeit idézte fel megkapó és meggyőző módon, ismét bizonyságot szolgáltatva arról, hogy mennyire ismeri a tárgyat. Beszédét a hallgatóság — teljes joggal — a Kongresszus egyik fénypontjának Ítélte. Utána Szántay Dániel az AMSz elnöke, Bencze János, a Verhovay Egyesület központi elnöke és Szegedy L. István, az American Life Insurance Association, Bridgeport, főtitkára beszéltek. E beszédek valóban méltó tiszteletadást jelentett a magyar-amerikai újságírók százesztendős évfordulóján. A sajtót a díszvacsorán a következők /képviselték: Káldor Kálmán, St. Louis, Mo., Gombos Zoltán, Cleveland, Ohio és New York City, Kolos Béla, Detroit, Mich., Kelemen P. János, Dayton, Ohio, Fáy-Fisher Andor, Pittsburgh, Pa., Nadányi Pál, New York City, Dr. Deák Zoltán, New York City és Gabel Vilmos, New York, N. Y. A választásoknál a delegátusok lelgondo ása az volt, hogy az igazgatóságban az amerikai magyaréág minden rétege képviselve legyen,] A kiküldöttek örömmel látták ezt a’törekvést és a választásnál a vallásfelekezetek ke lő képviseletére is tekintettel voltak. Szántay Dánielt, Chicago, Il.inois-ból újra elnöknek .választották meg. Alelnökök Gobozy István, Dr. Molnár Kálmán és Lengyel Ignác lettek. Radvány Ferencet, a 13. Verhovay fiók elnökét azzal tisztelték meg, hogy tiszteletbeli' alelnöknek választották meg. A Verhovayt az AMSz igazgatóságában; újból BENCZE JÁNOS központi elnök fogja képviselni. Igen érdekes vita folyt le az alapszabályok és határozatok bizottságának ülésén. Egy csoport kiküldöttffiazt kívánta, hogy minden követ mozgassanak meg az AMSz fejlesztése^ érdekében, azáltal, hogy minden !; nagyar-amerikai egyénnek megadja) e a lehetőséget, hogy a szervezet mj ködösében résztvegyen. Hangsúlyozták annak a fontosságát, hogy a Szövetség közelebb jusson saját lakóhelyükön élő egyénekhez, vidéki fiókok révén. Ily módon fel lehetne fokozni a Szövetség tevékenységét. Az érdekes és hasznos vita arra a határozatra vezetett, amely felhatalmazza a Szövetség elnökét, hogy az igazgatóság beleegyezésével külön négytagú bizottságot küldjön ki Végrehajtó Bizottság néven az igazgatóság tagjai közül, hogy karöltve a titkárral, vigyenek életerőt a Szövetség működésébe. E határozat világosan mutatja, mennyire érzik az amerikai magyalok annak a szükségét, hogy az AMSz minél erősebben terjeszkedjék és hogy a Szövetséget a magyarság egyénenként is támogassa. Mindig tudtuk, hogy az AMSz' értékes munkát végez és a kiküldöttek biztosak voltak abban, hogy a /közgyűlés eredményesen fog bezáródni. De a Szövetség igazi értékét és 'fontosságát elsősorban az mutatta, hogy vezető politikusok, Amerika helyettes ligazságügyminisztere, egy szenátor és egy kongresszusi tag tartották érdemesnek eljönni az AMSz közgyűlésére, valamint az az őszintén szívélyes és meleg fogadtatás, amellyel Eisenhower Elnök az AMSz küicfött- Iségét fogadta. Ez mutatja a magyarság folyton növekedő súlyát Amerikában. Kell, hogy mindenkit lelkesítsen ez az eredmény arra, hogy mindent elkövessünk az AMSz fellendítésére. Fején találta a szöget az egyik kiküldött, mikor azt mondta: ‘“Örülhetünk, hogy magyarnak teremtett bennünket az Isten.” ----------------------------------o—------------Chase Ferencné átadja Eisenhower elnöknek a Fehér Házban, 1953 október 7-én, azt a gyönyörű ezüst kancsót és tálcát, amelyet ő és férje, az amerikai magyarság nevében ajándékozta az Elnök feleségének, amikor az Elnök az Amerikai Magyar Szövetség küldöttségét fogadta. A képen láthatók (balról-jobbra) Nt. Béky Zoltán ref. esperes (Trenton, N. J.); Chase Ferencné (New Rochelle, N. Y.); Dr. Leffler Andor lutheránus főesperes (Cleveland, O.); Gobozy István ügyvéd, az AMSz alelnöke s a küldöttség szónoka: Ft. Kish Gyula plébános, az AMSz igazgatója (Trenton, N. J.) s Eisenhower elnök.