Verhovayak Lapja, 1952 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1952-08-06 / 8. szám
1952 augusztus 6 3-IK OLDAL Verhovayak Lapja A 14-ik, Cleveland, Ohio-i fiókunk 1952. május 25-én, vasárnap tartott aranyjubileumi bankettjén készült fennti képünk. Balról-jobbra: Dr. Reményi József egyetemi tanár, Papp Gáspár, Ellenőrző Bizottságunk elnöke; Macker Gyula, alelnök: Dús László szervezési felügyelő, a bankett áldomás mestere; Bencze János, kpi elnök; Kolozsváry Kálmán, igazgató; Dr. Kovács Andor, alelnök; Kovács Imre, a 14-ik fiók elnöke. A színpadon Majoros Ilonka az amerikai himnuszt énekli, Dr. Mészáros Sándor zenekarának kísérete mellett. A Bencze-Révész tagszerzési kampány beszámolója (Folytatás az 1-ső oldalról.) kampányban résztvettek, hálásan köszönjük erőfeszítésüket, köszönjük az ügykezelőknek, a többi fiók-tisztviselőnek és a tiókok tagságának, hogy igyekezetükkel elősegítették a szép eredményt. A fiókok hivatása az Egyesületet minden Verhovay tag javára szolgáló törekvéseiben támogatni és mindaddig, amig a fiókok hajlandók ezt a nagy épitő hivatást vállalni, az eredmény csak haladás lehet. Azoknak a fiókoknak, amelyek nem mozdultak meg, szeretettel csak annyit üzenünk: MÉG MOST SEM KÉSŐ! SZEREZZÉK MEG A TŐLÜK KÉRT UJ TAGOKAT MOST! A tagszerzési versenyben résztvevő fiókokat az elábbiakban soroljuk fel: Parent Branch, Hazleton, Pa., Br. 2, Mount Carmel, Pa., Br. 5., Maynard, Ohio, Br. 7, Pricedale, Pa., Br. 8, Johnstown, Pa., Br. 10, Barton, Ohio, Br. 13, Trenton, N. J., Br. 14, Cleveland, Ohio, Br. 17, Lorain, Ohio, Br. 20, Fairport Harbor, Ohio, Br. 21, Youngstown, Ohio, Br. 23, Pocahontas, Va., Br. 25, Mt. Hope, W. Va., Br 26, Sharon, Pa., Br. 27, Toledo, Ohio, Br. 29, Berwick, Pa., Br. 30, Elizabeth, Pa., Br. 31, Barnesboro, Pa., Br. 32, Gary, W. Va., Br. 33, Windber, Pa., Br. 34, Pittsburgh, Pa., Br. 36, Detroit, Mich., Br. 37, Chicago, 111., Br. 39, Beaver Falls, Pa., Br. 40, Martins Ferry, Ohio, Br. 41, Murray City, Ohio, Br. 43, Bronsville, Pa., Br. 45. Cleveland, Ohio, Br. 48, New York, N. Y., Br. 52, New Brunswick, N. J., Br. 53, Bradley, Ohio, Br. 59, Scalp Level, Pa., Br. 61, Vintondale, Pa., Br. 62, Ambridge, Pa., Br. 63, Barberton, Ohio, Br. 64 Canton, Ohio, Br. 66, New Castle, Pa., Br. 68, Bridgeport, Conn., Br. 70, Newark, N. J., Br. 71, Duquesne, Pa., Br. 73, Adena, Ohio, Br. 74, Chicago, 111., Br. 76, Philadelphia, Pa., Br. 84, Lackawanna, N. Y., Br. 85, Daisytown, Pa., Br. 87, Passaic, N. J., Br. 88, Yatesboro, Pa., Br. 89, Homestead, Pa., Br. 90, Allentown, Pa., Br. 91, Akron, Ohio, Br. 96, Chicago, 111., Br. 98, Bethlehem, Pa., Br. 106, Niles, Ohio, Br. 108, Youngstown, Ohio, Br. 114, Cincinnati, Ohio, Br. 120, Perth Amboy, N. J., Br. 123, Kalamazzo, Mich., Br. 127, Joliet, 111., Br. 129, Columbus, Ohio, Br. 130, East Chicago, Ind., Br. 132, South Bend, Ind., Br. 133, Phillipsburg, N. J., Br. 136, Grand Rapids, Mich., Br. 138, Gary, Ind., Br. 141, Ellwood City, Pa., Br. 145, Jersey City, N. J., Br. 147, Avella, Pa., Br. 150, Masontown, Pa., Br. 152, East Pittsburgh, Pa., Br. 159, Phoenixville, Pa., Br. 163, McKees Rocks, Pa., Br. 164, Chicago, 111., Br. 168 Palmerton, Pa., Br. 170, Medina, Ohio, Br. 171, Sharpsville, Pa., Br. 174, Scranton, Pa., Br. 176, Roebling, N. J., Br. 180, Zeilenople, Pa., Br. 187, Granite City, 111., Br. 189, Alliance, Ohio, Br. 192, Middletown, Ohio, Br. 194, Rossford, Ohio, Br. 201 Jacobs Creek, Pa., Br. 204, Cudahy, Wis., Br. 210, Vestaburg, Pa., Br. 213, Red Jacket, W. Va., Br. 214, Flint, Mich., Br. 215, Muskegon Heights, Mich., Br. 216, Northampton, Pa.. Br. 220 Conneaut, Ohio, Br. 226, McKeesport, Pa., Br. 227, Fremont, Ohio, Br. 234, Alpha, N. J., Br. 237, Steubenville, Ohio, Br. 247, Clune, Pa., Br. 248, Monaville, W. Va., Br. 249, Dayton, Ohio. Br. 269, Roseton, N. Y., Br. 272, Jessup, Pa., Br. 275, Milwaukee, Wis., Br. 277, Pittsburgh, Pa., Br. 278, Omaha, Neb., Br. 285, Oakdale, Pa., Br. 238, Crescent, Ohio, Br. 289, Hegewich, 111., Br. 290, Depew, N. Y„ Br. 293, Thorpe, W. Va., Br. 295, Stowe, Pa., Br. 296, Springdale, Pa., Br. 301, Port Clinton, Ohio, Br. 303, Washington Park, 111., Br. 305, Woodbridge, N. J., Br. 307, Dixon, 111., Br. 310, Lynch, Ky., Br. 334, Roda, Va., Br. 336, Harrisburg, Pa., Br. 338. Warren, Ohio, Br. 341, Brownswille, Pa., Br. 342, Chicago, 111., Br. 343, Williamson, W. Va., Br. 344, Richmond, Ind., Br. 347, Nettleton, Pa., Br. 348, Mona, W.Va., Br. 352, Coraopolis, Pa., Br. 362, Dayton, O., Br. 364, Youngstown, Ohio, Br. 369, Alliance, Ohio, Br. 373, Wheelwright, Ky., Br. 376, Pittsburgh, Pa., Br. 383, Buffalo, N. Y., Br. 386, Nanty GIo, Pa., Br. 387, Cleveland, Ohio, Br. 389, Perryopolis, Pa., Br. 391, Canton, Ohio, Br. 395, McKeesport, Pa., Br. 399, Richeyville, Pa., Br. 409, Windber Pa., Br. 415, Central City. Pa., Br. 417, Trenton, N. J., Br. 418, Mansfield, Ohio, Br. 420, Nazareth, Pa., Br. 424, Tarrytown, N. Y.. Br. 429, Dearborn, Mich., Br. 430, Homestead, Pa., Br. 432, Kimutatás az 1952 május havában a felnőtt és gyermekoszályba felvett uj tagokról New Members in the Senior and Juvenile Order Month of May, 1952. Par. Hazleton, Pa. 9 2. Mt. Carmel, Pa. 1 8. Johnstown, Pa. 11 13. Trenton, N. J. 2 14. Cleveland, Ohio 15 17. Lorain, Ohio 8 20. Fairport Harbor, Ohio 1 21. Youngstown, Ohio 1 25. Mt. Hope, W. Va. 6 27. Toledo, Ohio 1 32. Gary, W. Va. 1 33. Windber, Pa, 2 34. Pittsburgh, Pa. 5 36. Detroit, Mich. 12 41. Murray City, Ohio 1 45. Cleveland, Ohio 6 48. New York, N. Y. 20 52. New Brunswick, N. J. 2 62. Ambridge, Pa. 1 68. Bridgeport, Conn. 1 71. Duquesne, Pa. 1 74. Chicago ,111. 3 76. Philadelphia, Pa. 3 84. Lackawanna, N. Y. 2 90. Allentown, Pa. 1 91. Akron, Ohio 4 96. Chicago, 111. 1 98. Bethlehem, Pa. 1 108. Youngstown, Ohio 4 120. Perth Amboy, N. J. 4 129. Columbus, Ohio 29 130. East Chicago, Ind. 3 132. South Bend, Ind. 11 133. Phillipsburgh, N. J. 6 138. Gary, Ind. 1 150. Masontown, Pa. 2 152. East Pittsburgh, Pa. 1 168. Palmerton, Pa. 1 Spellman bíboros érsek: “Egész szivemmel egyiittérzek a szenvedő magyar néppel.. ” SPELLMAN bíboros érsek az elmúlt héten hosszú kihallgatáson fogadta BARTHA ALBERT vezérezredes, v. honvédelmi minisztert; akinek MINDSZENTY bíborossal való (kapcsolatai előtte ismeretesek. Élénken érdeklődött arról, hogy milyen hírek érkeznek Magyarországról, főleg MINDSZENTY bíboros és ZAKÁR titkár sorsát illetőleg. Megemlékezett MINDSZENTY bíboros new yorki látogatásáról és BARTA minisztert fogadószobájában hellyel kínálva meg, ezt mondotta: — Kérem foglaljon abban a székben helyet—ott ült MINDSZENTY bíboros... SPELLMAN bíboros a meleg, baráti hangú beszélgetést a következőképen fejezte be: — Élénk figyelemmel kisé-Crescent, Ohio, Br. 433, United, Pa., Br. 443, Detroit, Mich., Br. 447, Dayton, O., Br. 448, Avella, Pa., Br. 452, Colliers, W. Va., Br. 466, Home Office, Pittsburgh, Pa., Br. 475, Milwaukee, Wis., Br. 477, Niles, Ohio, Br. 478, Bobtown, Pa., Br. 482, Beckley, W. Va., Br. 485, Lebanon, Pa., Br. 490, Elkhart, Ind., Br. 500, Detroit, Mich., Br, 501, Carteret, N. J., Br. 503, Chicago, HL, Br. 511, Detroit, Mich., Br. 514, Youngstown, Ohio, Br. 518, New Brunswick, N. J., Br. 520, Jerome, Pa., Br. 525, Los Angeles, Calif., Br. 534, Peoria, 111., Br. 537, Dante, Va., Br. 562, Salina, Pa., Br. 564, Tiltonsville, Ohio, Br. 566, Farmington, W. Va., Br. 569, West Mifflin, Pa., Br. 575, Pittsburgh, Pa. 187. Gratnite City, 111. 1 189. Alliance, Ohio 3 192. Middletown, Ohio 1 201. Jacobs Creek, Pa. 1 214. * Flint, Mich. 2 226. McKeesport, Pa. 1 227. Fremont, Ohio 1 247. Clune, Pa. 1 272. Jessup, Pa. 1 278. Omaha, Nebr. 10 289. Hegewich, 111. 2 305. Woodbridge, N. J. 1 334. Roda, Va. 1 342. Chicago, 111. 1 348. Mona, W. Va. 1 352. Coraopolis, Pa. 2 369. Alliance, Ohio 3 376. Pittsburgh, Pa. 5 383. Buffalo, N. Y. 11 386. Nanty Glo, Pa. 1 389. Perryopolis, Pa. 1 415. Central City, Pa. 1 417. Trenton, N. J. 1 418. Mansfield, Ohio 1 432. Crescent, Ohio 3 443. Detroit, Mich. 6 466. Pittsburgh, Pa. 1 500. Detroit, Mich. 5 503. Chicago, 111. 2 511. Detroit, Mich. 6 514. Youngstown, Ohio 4 518. New Brunswick, N. J. 12 525. Los Angeles, Cal. 8 537. Dante, Va. - 1 SENIOR ORDER 155 JUVENILE ORDER 131 TOTAL NEW MEMBERS 286 rem Magyarország és a magyar nép sorsát. Ismerem a magyar népet, magam is jártam Magyarországon és szívesen gondolok az ott töltött időre. Mai állapotában egész szivemmel együttérzek a szenvedő magyar néppel és bízom abban, hogy Szent István országára rövidesen jobb napok virradnak ... BARTHA ALBERT miniszter a beszélgetés végeztével átnyújtott a bíborosnak egy fényképfelvételt, amely az 1946. évi utolsó Szent Jobb körmenet egy jelenetét ábrázolja MINDSZENTY bíborossal, aki a körmenetet vezette. Mihalik Károly, a 34-ik fiókunk tagja, 1951. junius 28-án eltűnt. A 70 éves tagtársunkról azóta semmi hir nincs. Kérjük azokat, akik az eltűnt testvérünket felismerik vagy tudják, hogy mi történt vele, értesítsék nejét. Cím: Mrs. K. Mihalik, 412 Path Way, Pittsburgh 7, Pa.