Verhovayak Lapja, 1952 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1952-07-02 / 7. szám
(VERHOVAY JOURNAL) VOL. XXXV. 1952 JULIUS 2 51 NO. 7 A VERHOV AY TESTVÉRISÉGI NAPOK COLUMBUSBAN Mit jelentenek a Testvériség! Napok? — Hatalmas siker volt a kugliverseny A magyar társas nép. Nem szeret négy fal közé bezárkózni, mint más komorabb északi nemzetek. Viszont az amerikai élet teljesen elüt attól a társadalmi élettől, amelyhez magyar amerikás testvéreink az óhazában voltak szokva. A régi Magyarországon az élet lassan, sokszor csigalassúsággal folyt. Semmi munka nem volt sietős, legfeljebb az aratás száraz, tikkasztó nyárban, amikor attól kellett félni, hogy a mag .kipereg a kalászból s az “élet” fele tönkremegy. A tavaszi szántás és vetés után a gazda majdnem ölbe tett kézzel várta a búza beérését és legfeljebb az állatoknak nézett utána, mikor a legelőről hazajöttek. A kicsépelt gabonát elvitte szekerén a malomba és onnan mint lisztet vitte haza. Az ezernyi házi munka mellett a moslék elkészitése és a baromfiak gondozása is az asszonyra maradt. Ősszel, mikor szüret Után a must savanyu borrá forrott, megkezdődtek a lakodalmak “uj borra”. Télen át a gazda Szerszámait javitgatta, csiszolta és az ég-világon semmi egyéb dolga nem volt. A férfiak hosszú estéken át elidogáltak a falu kocsmájában. Daloltak, politizáltak, amig meg nem kondult az estéli harangszó jelentve, hogy kész a vacsora, Az asszonyoknak sok volt a dolguk a ház körül mosás, söprés, szilvalekvárfőzés, tollfosztás, kukoricahántás és morzsolás, de azért egy kis tereferere mindig összeállhattak az utcán, hogy melyik lány melyik legénynek való, hogy milyen tátottszáju ember ennek vagy annak a tűzről pattant menyecskének az ura, de milyen vasorru bába az anyósa, az égetni való vén boszorkány. A mi magyarjaink kijutva az óhazából nagyot néztek, mikor először meglátták a new yorki kikötőben a nagy felhőkarcolókat, a városok háztengereit, a gyárak füstjét és a gyárakba tóduló ember tömegeket. Azt is hamarosan megtanulták, hogy itt erősen meg kell dolgozni a megélhetésért. Magyar testvéreink lementek a bányák mélyére előteremteni a föld kincseit, a “fekete gyémántokat”, vakító acélkemencék vakító tüzébe tekintve gyártani az acélt a repülő szörnyetegekre. De dolgozni azután érdemes, mert a keresetből oly pompás dolgokra telik, amilyenekről az óhazában álmodni sem mertek. Felépítheti kis családi házát, megveszi első káréját, a konyhába vehet refrigeratort, este pedig hallgathatja a cigányt a rádióból vagy nézheti a bolondos television müsorszámokat. Bizony ez a lázasan rohanó amerikai élet egészen más, mint az otthoni mélázó, csigalassuságu élet. Itt ugyancsak neki kell gyürkőzni a munkának, ha boldogulni akar valaki. A folytonos pénzszerzési gondok; a házépítés, az autó, a television részleteit folyton kell fizetni, akár van munka, akár nincs. Lihegve rohanunk a jobbat keresve, hogy a gyerekeket taníttathassuk, hogy a lányunk jól menjen férjhez. Biz’ ez sok erőfeszítésbe, nélkülözésbe kerül. A nehéz munka után aztán édes a pihenés. Arra, hogy sokszor összejöjjünk az ismerősökkel, hogy megbeszéljük a világ sorsát, arra nem igen marad idő. így azután az emberek lassan mind jobban maguknak élnek, semmi közös dolog nem érdekli őket, a régi magyaros gondolkozás lekopik róluk. Már se barát, se barátnő nincsen. Az élet taposó malmába betörtek az emberek. A régi magyar testvéri érzület kivesz, a magyarság szertehull. A fiuk amerikai gyárakban vagy hivatalokban dolgoznak, a lányok más nemzetből származott amerikaiakhoz mennek férjhez és elfelejtik, hogy szüleik valaha magyarok voltak. Hogy is tarthatnának össze, ha a régi magyar szeretet, a testvéri érzület kihal? A Verhovay Egyesület alapitói megérezték és mostani vezetőik is érzik, hogy igy nem folytathatjuk tovább, mert különben Tompa Mihály szerint “mint oldott kéve széthull nemzetünk.” A régi magyar testvériség! szellemet ápolnunk kell. Kell oly módot találni, ami a mai rohanó életben is, amerikai jelleg-Frank J. Lausche, Ohio állam kormányzója ünnepi beszédét mondja egyesületünk columbusi ünnepségén Ohio állam kormányzója, egyesületünk régi tagja, komoly megfontolt beszédében, melyet ezernél több ünnepre gyűlt Verhovayhoz intézett, hitvallást tett a vasfüggöny mögött sinyló'dő magyar véreink mellett. gél, de igaz magyar érzülettel összekalapálja a szétporladó magyarságot. Szerencsére az amerikai nemzeti ünnepek, a Decoration Day, a Labor Day és a Thanksgiving Day, meg néha a Karácsony úgy esnek, hogy a rendes heti weekendet meghosszabbítják. Jó alkalmak arra, hogy az egy nemzetiséghez tartozó amerkaiak újra rátaláljanak egymásra és régi nemzeti módjukon élvezhessék az élet örömeit. A testvéri szellem ápolására BENCZE JÁNOS központi elnök a Decoration Day körüli weekendet testvériségi napoknak nyilvánította. Célja az volt, hogy az Egyesület egész országra szóló összejövetelén nemcsak egy város környékének magyarsága, hanem az egész Amerikában élő magyarság összejöhessen. Jó alkalom ez arra, hogy a még az óhazából ismert, de Amerika má-3 részeire szakadt magyarok újra megláthassák egymást és el- / beszélgethessenek a régi jó időkről, ha úgy tetszik, vagy a mostani jólétről vagy nehéz küzdésekről, hosszú évek munkája után. Mindenki kipanaszkodhatja magát szive szerint ez összejövetelen, vagy eldicsekedhetik a házával vagy a fiával, aki sokra vitte Amerikában és több lett, mint az apja. Az asszonyok meglátják újra régi ismerőseiket és újra eltereferélhetnek szabadon, senkitől sem háborgatva. A fiatalság pedig, amelyik már csak hallomásból tudja, hogy mi az a magyaros élet, láthatja itt, hogy bizony a magyar életnek is megvannak a maga szépségei. A rátarti kislány, aki talán szégyelte, hogy ő magyar szülők gyermeke, felolvad ebben a meleg testvéri érzésben és látja, hogy a már-már elangolosodott magyar fiukban is megvan a szivük (Folytatás a 3-ik oldalon)
