Verhovayak Lapja, 1952 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1952-03-05 / 3. szám
1952. március 5. 5-IK OLDAL Verhovayak Lapja fiók hírek Lapunk legközelebbi száma április 3-án, szerdán jelenik meg. Az e számba szánt közlemények beérkezésének határideje MÁRCIUS 27-IKE SZERDA REGGEL. Ez után beérkező közlemények a következő számban már nem helyezhetők el. ANGOL lapunk a hó 3-ik szerdáján jelenik meg és a hó 2-ik szerdáján zárul. A március 19-én megjelenő' ANGOL lapunk zárnapja MÁRCIUS 12-IKE és az ÁPRILIS 16-ÁN megjelenő ANGOL lapunk zárnapja ÁPRILIS 9-IKE, SZERDA. A zárnapok reggeli postája után beérkező közlemények a következő számban már nem helyezhetők el. * ¥ * 27-IK FIÓK, TOLEDO, OHIO A Verhovay Segély Egylet toledói, 27-ik fiókja február hó 10-én tartotta szokásos havi gyűlését, melyen a tagság nagyszámban jelent meg, részben azért is, hogy havidijfizetési kötelezettségének eleget tehessen. Bertalan Kálmán szervező ismertette, hogy Bencze János központi elnök május 30. és 31-ikét “ORSZÁGOS VERHOVAY NAPOKKÁ” nyilvánította. E két napon fog a Verhovay Országos Kuglizóverseny Columbusban lezajlani s az előjelek szerint ez nemcsak kimagasló sport eseménynek, de az ország minden részéből összesereglett tagtársak olyan nagyméretű találkozójának Ígérkezik, hogy az amerikai magyarság egyik legnagyobb társadalmi eseményét jelenti. A szervező ezután arról számolt be, hogy Bencze János közp. elnök és Révész Kálmán közp. titkár két! évtizedes munkája eredményét most élvezi az Egylet, mely hatalmassá és naggyá fejlődött az ő hozzáértő vezetésük alatt. Hogy ezen munkásság iránti elismerést kifejezhessék, a Verhovayak vezetőségének többi tagjai egy tagszerzési kampány megindítását határozták el vezető kollégáik tiszteletére “Bencze-Révész New Membership Anniversary Campaign” név alatt. Az ebben való részvételre Toledo fiókját is felkérték s a szervező azt javasolta, abban nemcsak ő és tisztségviselőink vegyenek részt, de a tagságot is kérjék fel annak támogatására. Takács elnök, Kerekes titkár és Palsa János is örömmel tették magukévá az indítványt s ennek eredményeként a toledoi fiók vezetősége egy körlevélben fordul majd tagjaihoz, kérve az ő segítségüket is a tagszerzési kampány minél hathatósabb kivitelezésére. Hisszük és reméljük, hogy a testvéri szellemben végzett egyiittmüködés olyan eredményt fog biztosítani, mely méltó lesz a két Verhovay vezető tisztviselő jubileumámoz. 37-IK FIÓK, CHICAGO, ILL. Fiókunk szokásos évi piknikjét, 1952. julius 27-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel fogja megtartani, a Burnside-i Magyar Ház kerthelyiségében, 817 East 92nd Street. Muzsikálni Szepesy Bálint hírneves rezesbandája fog. A rendezőség gondoskodik arról, hogy mindenkinek pompás szórakozásban legyen része. Nagyon kérjük a chicagói és környékbeli fiókokat, hogy ezen a napon ne tartsanak semmiféle mulatságot, hanem ünnepeljenek velünk együtt. Tagtársi tisztelettel, Székely István elnök, Rohály József ügykezelő. Öl-1K FIÓK, VINTONDALE, PA. Suprak Péter testvérünk a fiók ügykezelője ezúton tudatja a fiók tagjaival, hogy cime megváltozott. A jövőben minden levelet szíveskedjenek a tágtársak Box 161, Vintondale, Pa. címre küldeni. 90-IK FIÓK, ALLENTOWN, PA. Ezúton is közöljük tagtársainkkal, hogy a fiók ügykezelésével, központi hivatalunk KOVÁCS ANDRÁS kerületi szervezőt bizta meg, aki minden tekintetben a legnagyobb készséggel áll a fiók tagjainak rendelkezésére. Egyesületünk tagjainak kényelmére kerületi irodát nyitott Bethlehem, Pa.-ban, a 6 East Third St.-i épületben, a 205-ös szánni szobában. Telefon: Bethlehem 8-6162. Hivatalos órák, kedden és csütörtökön délután 4-től este 8-ig, szombaton reggel 9- től délután 1 óráig. Gyűléseinkét továbbra is minden hónap első vasárnapján tartjuk meg, délután egy órai kezdettel a Magyar Otthonban, Union Street. Kérjük tagtársainkat, hogyha a havi gyűlésen nem jelenhetnek meg, tagsági járulékukat a kerületi irodán a hivatalos órák alatt rendezzék. 98-IK FIÓK, BETHLEHEM, PA. Szives tudmására hozzuk tagjainknak, hogy a bethlehemi iroda megnyitásával egyidőben, gyűlésünk idejét megváltoztattuk és a jövőben minden hónap MÁSODIK VASÁRNAPJÁN délután egy órai kezdettel fogjuk azt megtartani a magyar római katholikus templom alatti teremben. Közöljük azt is, hogy a fiók ügykezelésével központi hivatalunk KOVÁCS ANDRÁS kerületi szervező tagtársunkat bizta meg, aki a legnagyobb készséggel áll tagjaink rendelkezésére. Akik a gyűlésen havidijukat nem rendezik, szíveskedjenek azt a kerületi irodán befizetni. Kerületi irodánk a 6 East Third Street alatti épület 205-ös számú szobájában nyert elhelyezést, ahol minden kedden és csütörtökön délután 4-től este 8 óráig, valamint szombaton reggel 9-től délután 1 óráig vannak hivatalos órák. Telefonszám Bethlehem 8-6162. 152-IK FIÓK, EAST PITTSBURGH, PA. Fiókunk 1952. január 11-én tartott gyűlésén a következő uj tisztikart választotta meg: Usko János elnök, id. Kindling Sándor alelnök, Tóth Imre pénzügyi titkár, Orosz János ellenőr. A fiók gyűlését minden hónap második péntekjén tartja meg East Pittsburghban, az Electric Avenuen lévő Hungarian Society Hallban. Kérjük a tagokat, hogy a gyűlésen jelenjenek meg és havi járulékaikat pontosan fizessék. Tagtársi tisztelettel, Fazekas F. Ernő, kerületi szervező. 208-IK FIÓK, FILBERT, W. VA. Ezúton hozzuk a fiók tagjainak tudomására, hogy 1952 február 3- án tartott gyűlésünk kimondotta, hogy a fiók csatlakozik a 32-ik fiókhoz s igy a 208-ik fiók megszűnik. Kérjük tagjainkat, hogy a jövőben minden egyleti ügyükkel a 32-ik fiók ügykezelőjéhez, Joseph Soltész, Box 126, Filbert, W’. Va„ forduljanak. 386.) NANTY GLO, PA. — Fiókunk minden tagja megrendülve vette ’tudomásul, hogy hűséges ügykezelőnk, Kovács János testvérünk, súlyos betegsége következtében elhunyt. A mélyen sújtott Kovács család gyászában megértéssel osztozik a fiók tagsága. Ezúton hozzuk tagtársaink tudomására, hogy fiókunk uj ügykezelője Somogyi M. Vilmos, cime R. D. No. 1. Box 253, Nanty Glo, Pa. Kérjük tagjainkat, hogy a jövőben minden egyleti ügyükkel teljes bizalommal Somogyi testvérünket keressék fel. HÚSVÉTI TÁNCMULATSÁG CRESCENT, OHIOBAN Jóelőre tudatjuk tagjainkkal, magyar testvéreinkkel, hogy a Crescent-i, Ohio, Verhovay Otthonban, a 288. és 432-ik fiókok nagyszabású HÚSVÉTI TÁNCMULATSÁGOT rendeznek, 1952 április 13.-án, vasárnap este 8 órai kezdettel. Az idei husvétnak messze környéken ez lesz a legfényesebb bálja, mivel a rendezőség egy minden tekintetben elsőrangú zenekart szerződtetett erre az ünnepi alkalomra. A rendezőség szives szeretettel hívja és várja erre a táncmulatságra, nemcsak a tagokat, hanem ismerőseiket, barátaikat is. Minden előkészület megtörtént arra nézve, hogy a résztvevők pompásan érezzék magukat és nagyszerűen szórakozzanak. 435-IK FIÓK, WYANDOTTE, MICH. 1952. február 1-vel a fiók megszűnt, a tagok a 443-ik, Detroit, Mich, fiókhoz lettek áthelyezve. Kérjük a volt 435-ik fiók tagjait, hogy a jövőben egyleti ügyeikkel teljes bizalommal forduljanak Szabó József kerületi szervezőhöz, 9689 Lyon Street, Detroit 17, Mich., aki minden tekin-503-IK FIÓK. CHICAGO, ILL. A chicagói magyarság egyik kimagasló eseméniének ígérkezik az a nagyszabású táncmulatság, melyet fiókunk kuglizó csapatai rendeznek, május 17-én, szombaton este a North West Haltban, 2403 W. North Ave. Az eddig rendezett mulatságaink résztvevői nagyon jól tudják, hogy jobban mulatni, kellemesebben szórakozni sehol sem lehet s igy biztosra vesszük, hogy kuglizóink bálja minden tekintetben nagy és kimagasló sikerű lesz. Már most szives szeretettel hívjuk tagjainkat, barátainkat erre a pompás bálra. Itt említjük meg, jó előre, hogy 1952. október 18-án, szombaton este, ugyancsak a North West Hallban, nagyszabású szüreti mulatságot rendezünk. Kérjük barátainkat, hogy jól jegyezzék meg ezt a dátumot, tetben rendelkezésükre áll. A havidijak befizethetők a 443-ik fiók gyűlésén, melyet minden hónap első vasárnap tartanak a volt Verhovay Otthonban> vagy az ugyanott lévő kerületi irodán. Biztosítjuk a megszűnt '435-ik fiók tagjait, hogy minden tekintetben szakszerű és udvarias kiszolgálásban fognak részesülni. 444.) WALLINGFORD, CONN. — Ezúton is tudomására hozzuk a fiók tagjainak, hogy 1952 március 1-vel a fiók működését megszüntettük s a tagokat, a new yorki 48-ik fiókhoz helyeztük át. Kérjük a fiók tagjait, hogy minden egyleti ügyekkel teljes bizalommal forduljanak Torna József szervezési felügyelőhöz, aki a 48-ik fiók ügykezelését is ellátja. Cime: 205 East 85th Street, Room 204, New York 28, N, Y. 349.) WEIRTON, W. VA. — Ezúton hozzuk tagtársaink tudomására, hogy 1952 március 16-án, vasárnap, délután 3 órai kezdettel nagyfontosságu gyűlést tartunk, ügykezelőnk lakásán, 4151 Ferry Road. Reméljük és hisszük, hogy akik szivükön viselik egyletünk és fiókunk sorsát azok feltétlenül jelen lesznek a gyűlésen, mert uj tisztviselőket fogunk választani. A gyűlésen jelen lesz kerületi szervezőnk is. Tagtársi tisztelettel BÁLINT JÁNOS, elnök, DURUTTYA JÓZSEF, ügykezelő. TUDJA-E, hogy a Verhovay sport segélyek utalásával hathatósan elősegíti a fiókoknál kifejtett sport tevékenységeket? Minden esztendőben orczágos kugliversenyt rendez, a mely alkalommal az ország minden részéből összesereglett Verhovay tagság — fiatalok, öregek, nők és férfiak — kellemes körülmények között újítják fel ismeretségüket. Egyegy ilyen találkozó sokáig emlékezetes esemény marad azok számára, akik ott voltak. Az örökösökről Tagjaink legnagyobb része egyesületünkbe való felvételük után, nem igen törődtek azzal, hogy életbiztosítási kötvényükön ki van megnevezve örökösként. Éppen ezért nem árt, ha most ezen a helyen, röviden rámutatunk ennek a kérdésnek a fontosságára. Nem egy tagtársunk van. akinek a vasfüggöny mögötti országok valamelyikében lakik az örököse. Amíg ez a háborúk előtt nem jelentett semmiféle nehézséget, ma - nagyon sok esetben - lehetetlen kifizetni a biztosítás összegét az ilyen örökösöknek. És ha hosszú utánjárás, a szükséges okmányok beszerzése után, ez mé,gis sikerül, a szegény európai örökös alig kap valamit, mert hiszen dollárokban lehetetlen az átutalás, az európai bankok csak a hivatalos árfolyamon átszámított összeget fizetik ki. Szerettei érdekében cselekszik helyeden az ilyen tagtársunk, ha örökösének egy itt Amerikában élő megbízható egyént nevez meg, aki azután, a tag halála esetén becsülettel végrehajtja akaratát és az örökséget kitevő összeget, árucikkben, élelmiszerekben stb. juttatja el az óhazai örökös címére. Nem egyszer előforul az is, hogy a tag gyermekeit nevezi meg örökösének. A gyermekek közül aztán egy az, aki öreg napjaiban gondját viseli, otthont ad számára. Az örökös nem lett megváltoztatva és igy a tag halála esetén, az összes gyermekeknek egyenlő arányban kell kifizetnünk a biztosítás összegét, pedig azt a sok gyermek közül csak egy érdemelte volna meg igazán. Számtalan olyan régi tagunk van, aki élet társát nevezte meg örökösének, de az élettárs megelőzte a halálban a tagot. Ha az örökös halála után, újabb megnevezésről a tag nem gondoskodott, alapszabályunk szerint kell eljárni, és az elhunyt örökös részét a gyermekek részére kell kifizetnünk. Kérjük tagtársainkat, vegyék elő életbiztosítási kötvényüket s állapítsák meg, hogy ma is annak szánják-e biztosításuk összegét, akit 10-20-30 évvel ezelőtt örökösként megneveztek?----------■-«.* £%.•----------Kerestetés Kelemen Mária, Kelemen József és Drávecz Teréz leánya keresi nagybátyját, Kelemen Mihályt, akitől 1932-ben kapott utoljára egy lapot, Columbus, Ohio-ból. Kérjük azon tagtársainkat, akik Kelemen Mihályt ismerik, hogy pontos címét küldjék be a központi hivatalba, hogy azt továbbíthassuk Kelemen Mária címére.