Verhovayak Lapja, 1952 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1952-11-05 / 11. szám

2-IK OLDAL 1952. november 5. Verhovayak Lapja Az Igazgatóság gyűlésének jegyzőkönyve (Folytatás az 1-ső oldalról) heti MOLNÁR K. MIHÁLY, a 147. fiók, Avella, Pa. ügykezelő­jének kívánságát. 15) Az Igazgatóság elfogadja a Bizottság javaslatát és SZUKHENT TIVADAR MIHÁLY-nak, a 214. Fiók, Flint, Mich., tagjának engedélyezi tanulmányi kölcsön folyósítását, tekintve azt, hogy nevezett kérvénye az összes idevágó feltételeknek megfelel. 16) Az Igazgatóság ugyancsak jóváhagyja a GYURÁN J. ÁGNES-nek, a 370. fiók, Lynch, Ky. tagjának utalandó tanul­mányi kölcsönt. 17) Az Igazgatóság elfogadja a Bizottság javaslatát és elrendeli DOLGOS JÓZSEFNÉ, a 32. fiók, Gary, W. Va. tagjának a csonkulási osztályba, 1949. február 1.-től visszamenőleg való visszahelyezését feltéve, hogy a tagtársnő az emlitett idő­ponttól kezdve kiegyenliti a csonkulási havidijakat. Ezzel az esettel kapcsolatban az Igazgatóság a jövőre nézve elrendeli, hogy minden olyan esetben, amikor valamely tag­társunk felveszi utolsó betegsegélyét, a csonkulási osztálynak továbbra is tagja maradjon. Ha akad olyan tagtársunk, aki nem óhajt a csonkulási osztályba tartozni, jelentse be ezt a kívánságát irásbelileg a központi hivatalnál. 18) Az Igazgatóság, a Bizottság javaslatára elrendeli SZA­­LÁNCZY JÁNOS központi pénztárnok, azelőtt az Igazgatóság tagja kitüntetését a Verhovay “ELISMERT” cimmel, az ezzel járó díszjelvénnyel és diszokmánnyal. Nevezett központi tiszt­viselőnk erre a kitüntetésre páratlan ügybuzgalmával, lelkiisme rétessé gével, szakértelmével és minden tekintetben körültekintő munkásságával rászolgált. 19) Az Igazgatóság' ugyanezt a kitüntetést adományozza GROSS HENRY igazgatónak, aki 6. éve tagja az Igazgatóságnak és 22 esztendőn keresztül volt a hozzánk csatlakozott Munkás Betegsegélyző Szövetség igazgatóságának tagja, illetve elnöke. Ezen hosszú idő alatt kifejtett fontos tevékenységével a kitün­tetést minden tekintetben kiérdemelte. 20) Az Igazgatóság elrendeli MOLNÁR ANDRÁS-nak, a 34. fiók tagjának és 25 esztendőn keresztül működő hűséges és •odaadó ellenőrének az “ELISMERT” cimmel és az azzal járó díszjelvénnyel és diszokmánnyal való kitüntetését. 21) Az Igazgatóság elrendeli továbbá PAPP MIHÁLY-nak, a 214. fiók, Flint, Michigan kitüntetését az “ELISMERT” cim­­sael, díszjelvénnyel és diszokmánnyal, nevezettnek a 214. fióknál kifejtett, 15 esztendőn keresztül végzett, minden dicséretet meg­érdemlő munkásságának elismeréséül. 22) Az Igazgatóság a Bizottság javaslatára elrendeli, hogy a 45. fiók, Cleveland. Ohio, 45 éves jubileumi ünnepségén, 1952. október 5.-én. BENCZE JÁNOS központi elnök és a két helybeli igazgató vegyen részt. 23) Az Igazgatóság' ugyancsak elrendeli, hogy a 214. fiók, Elint, Michigan 1952. október 26.-án tartandó negyvenéves jubű ieumán, Egyesületünket egy központi tisztviselő és PHILLIPS J. RICHARD körzeti igazgató képviselje. 24) Dr. GÖMÖRY C. SÁMUEL, az Egyesület főorvosa meg­jelenik az Igazgatóság' előtt. 25) Az Igazgatóság tudatában van annak, hogy FÜREDY FRANCES mennyire fontos munkát végez a központi számvevő részére és azért elrendeli hogy a központi számvevő “helyette­sének” léptessék elő. Felhatalmazzák arra, hogy csekkeket Írjon alá. Az Igazgatóság elrendeli továbbá, hogy e határozata 1952. október l.-jén lépjen életbe. 26) Mr. Harley N. BRUCE, Egyesületünk Actuaryje meg jelenik az Igazgatóság előtt, a közel jövőben életbe léptetendő három ui biztosítás forrna megvitatása és megvilágítása céljából. 27) MATASY ISTVÁN jogtanácsos megjelenik az igazgató­­sági gyűlésen. 28) Az Igazgatóság elrendeli, hogy MACKER GYULA alel­­nök és a központi tisztviselők egyike küldessék ki az Egyesület képviseletében azokra az ünnepségekre, amelyeket a 194. fiók, j Rossford, Ohio és a 27. fiók, Toledo, Ohio rendeznek, 1952. októ­ber 19.-én, a két fiók egyesülése alkalmából. 29) A Pénzügyi Bizottság előterjeszti jelentését, amelynek alapján az Igazgatóság a következő határozatokat hozza: 30) Az Igazgatóság elfogadja a Pénzügyi Bizottság jelentését. 31) Az Igazgatóság elfogadja a Pénzügyi Bizottságnak a Hazelwoodi Magyar Társaskörre vonatkozó javaslatát. 32) Az Igazgatóság elfogadja a Pénzügyi Bizottság javas­latát a 2. fiók, Kulpmont, Pa. kérelmét illetőleg. 33) GYULAY SÁNDOR igazgató, a Szervezési és Tervezési Bizottság jegyzője felolvassa a Bizottság jelentését és javaslatait, melyeket az Igazgatóság elfogad. 34) Az Igazgatóság elrendeli a következő határozatnak a jegyzőkönyvbe iktatását, melyet New York állam biztosítási felügyelőségének (Insurance Department) kívánságára hozott. Ez a hatóság ugyanis Alapszabályunk némely szakaszát kifo gásolta s azért azoknak a módosítása kívánatos. Mivel New York Állam Biztosítási Felügyelősége Alapsza­bályunk bizonyos pontjait kifogásolja s ezek módosítását kívánja; addig is amig ezt a következő Konvenció megteheti, az Igaz« i gatóság a következő határozatot hozza: HATÁROZAT Mivel New York Állam Biztosítási Felügyelősége THOMAS J. CALOGERO, Acting Deputy Superintendent utján felhívta a Verhovay Segély Egylet figyelmét arra, hogy a jelenlegi Alap­szabály egyes rendelkezései nem elfogadhatók, amint azok meg­vannak szövegezve jelenleg: f A New York Állam Biztosítási Felügyelősége, 1952. május 6-i levelében bizonyos változtatásokat javasolt, hogy az Alap­szabályok összhangban legyenek New York Állam biztosítási tör­vényeivel. Ezért a javasolt változtatásoknak megfelelően, a kö­vetkező módosítások eszközöltetnek, mivel azokat New York Állam Biztosítási Felügyelősége már előzőleg elfogadta, mint az állami törvényekkel megegyezőket. 1. 31. paragrafus. 47-48 oldal a következőképen módosul' “A tagsági igazolvány, annak mellékletei és módosításai az egylet szabadalomlevele vagy bejegyeztetésének cikkelyei, al­kotmánya és Alapszabályai, a kérelmező által aláirt felvételi iv és biztosithatósági nyilatkozat, mely ehhez van csatolva, képezik az egylet és a tag között kötött szerződést a kiállítás napján; és ezeknek az Egyesület titkára által hitelesített máso­latai a szerződési feltételek bizonyítékául kell. hogy szolgáljanak. Az egylet alapszabályainak, szabadalom-levelének vagy bejegyez tetési cikkelyeinek minden módosítása, változása és kiegészítése, mely a tagsági igazolvány kibocsátása után lett elfogadva, a tagot és kedvezményezetteit úgy kötik és a szerződés minden tekintetben úgy értelmezendő, mintha ezek a módosítások, vál­tozások és kiegészítések már a felvételi kérelem aláírása és a tagsági igazolvány átvétele előtt érvényben lettek volna.” 2. 31. paragrafus, 50-51. oldal, 6) pont. a következőképen módosul: “6) A kedvezményezettek megváltoztatása, A tag kedvezményezetteit bármikor megváltoztathatja, de/ csakis az Egyesület által előirt és rendelkezésre bocsátott vagy elfogadható formájú űrlap felhasználásával és a tagsági igazol­ványnak az Egyesület központi hivatalához való egyidejű be­küldése mellett. Az Egyesület központi hivatala az örökös-vál­toztatást a tagsági igazolványra rávezeti vagy az eredeti tagsági igazolvány feltételeivel azonos uj igazolványt bocsát ki az uj örökös vagy örökösök feltüntetésével. A változtatás a kérelem keltének napján lép hatályba, az Egyesületet azonban anyagi felelősség nem terheli, ha a változtatás beérkezte előtt fizetést: •eszközöl az eredeti szerződés meghagyásai szerint. Csak az az örökös-megváltoztatás érvényes vagy kötelező, amelyet a tag a fenti eljárásnak megfelelően, Írásban kér.” 3. 32. paragrafus 62. oldal — 1) pont. a következőképen módosul: “a tag halála idején a tagsági igazolvány és a balesetbizto­sítási egyezmény teljes érvényben volt és a tag nem volt hátra­lékban vagy a tag elhalálozása a háromhónapos várakozási idő alatt történt.” 4. 30. paragrafus. 46. oldal. Ez oldal harmadik sorában kezdődő mondat a következő­­képen módosul: “Ellenkező esetben a haláleseti segély az elhunyt tag sze­mélyes megbízottjának fizetendő ki.” 5. 31. paragrafus. 50. oldal, 4) pont. a következőképen módosul: “4) öngyilkosság. Ha a tag a tagsági igazolvány keltétől számított egy éven belül öngyilkosság következtében hal meg, akár ép vagy nem ép elme állapotban, az egylet fizetési kötele­zettsége nem lesz több. mint az az összeg, kamatok nélkül, melyet a tag a Haláleseti Alapra fizetett havidijak fejében.” 6 31. paragrafus 50. oldal, 5) pont. a következőképen módosul: “5) Ha a tag a kedvezményezett szándékos cselekménye által hal el, a kedvezményezett igénye magától értetődőié«' (ipso facto) megszűnik és a segély az elhalt tag hagyatékának (estate) utalandó ki. 7. 31. paragrafus. 54-55. oldal, 14) pont. Ennek a 14. pontnak utolsó két bekezdése elmarad. A 14

Next

/
Thumbnails
Contents