Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-05-02 / 5. szám
2-IK OLDAL 1951. május 2.- Verhovayak Lapja Fényesen Sikerült A 36-ik Fiók 45 Éves Jubileumi Ünnepsége (Folytatás az 1-ső oldatról) dott át Bencze János központi elnök az ünnepeltnek. Marczis József a kitüntetést meghatottan köszönte meg és kijelentette, hogy “én nem mondom azt, hogy dolgoztam eleget, dolgozzon most már más is, hanem ígérem, hogy minden erőmmel tovább fogom szolgálni Egyesületünket.” Phillips Richard igazgató meleg szeretettel köszöntötte a jubiláló fiókot és ünnepelt tisztviselőit, maid felszólította a. közönséget, hogy bizalommal fogadja az Egyesület vezetőségének tanácsait és intézkedéseit, mert a vezetőséget mindenkor az a cél vezeti, hogy az Egyesület fejlődését és szilárdságát biztositsa. Piszker Rudolf, Eachren Robert és Horváth József zenetanár vonós hármasa következett, melynek kedves számait lelkesen megtapsolták. Majd Révész Kálmán központi titkár mondott ünnepi beszédet, melyben a Verhovay Segély Egylet testvérsegitő teljesítményeit ismertette. “Büszke vagyok Egyesületemre.” tmondotta, “mely az elmúlt hónapok folyamán több mint háromezer ABC könyvet küldött ki a világ minden részébe, még Ausztráliába is, ahol a hontalanná vált magyar gyermekek tanítói megható levelekben köszönik meg a Verhovay Segély Egyletnek azt. hogy lehetővé tette számukra a Magyar Betű, Magyar Szó tanítását.” Révész Káimáp, aki a 36-ik fióktól került a központi titkári tisztségbe, meghatottan emlékezett vissza az ott eltöltött évekre s a.fiók tagjai hatalmas tapssal fogadták nagy lelkesedést keltett beszédét. Beszéde végén felfűzte a már kétszeresen kitüntetett Lukács Istvánnak az “Elismert” tagoknak járó uj szolgálati aranyérmet, melyet ő még eddig nem kapott meg. Solmosi Ethel, a Michigan Opera Company bájos tagja, hatalmas sikert aratott mesterien előadott énekszámaival Káplár Ernő zongora kisérete mellett. Rettmann Henry főszervező elismeréssel adózott a 36-ik fióknak, mely a vezető egyéniségek egész sorát adta az Egyesületnek. Gratulált Marczis Józsefnek az őt ért elismerés alkalmából, majd Lukács István kerületi szervezőnek negyedszázados szolgálati jubileuma alkalmából. Rámutatott arra, hogy a Verhovay titkár, ügykezelő és szervező kenyere nehéz kenyér, melyet csak kitartó .munkájának eredményeként megsegített özvegyek, árvák és kedvezményezettek hálája édesít meg. Kívánta, hogy Lukács István még szolgálati idejében megérje azt a napot, amikor a Verhovay Segély Egylet taglétszáma eléri a százezret. Ezután Heck József, a fiók jegyzője, és Papp Gáspár, az Ellenőrző Bizottság tagja, léptek a színpadra Marczis Józseb fel és Lukács Istvánnal, hogy az ünnepeiteknek átadják a 36- ik fiók ajándékát. S a 36-ik fiók valóban kitett magáért, mert mindkét ünnepeltnek egy-egy értékes, gyönyörű naptári karkötő órát ajándékozott. . Úgy Marczis József, mint Lu- i kács István meghatottan mondottak köszönetét a gyönyörű megemlékezésért s ígérték, hogy á 36-ik fiók elismerésének ezt a pompás megnyilvánulását fokozott odaadással és egyletépitő munkával fogják meg' hálálni. Következett a vendégek bemutatása, *majd az ebédet kéj szitett asszonyok bemutatása. Tekintettel arra. hogy az ünnepély közvetlenül lapzárta előtt folyt le, amikor a bemutatottak pontos jegyzékét még nem lehetett elkészíteni, ezt a névsort lapunk következő számában közöljük. Tóth Péter, a 36-ik fiók uj- Amerikás tagjának pompás ' énekszámai után Perlaki Ferenc, a fióknak szintén uj-Amerikás alelnöke bezárta az ünnepséget. melynek végeztével a közönség elénekelte a magyar himnuszt. ■ . I A vendégek bemutatása alkalmával került felolvosásra Kolozsvári Kálmán clevelandi j igazgató üdvözlő távirata és Hornyák A. János farmingtoni igazgató köszöntő levele, melyért hálásan megtapsolta őket a közönség. A mindvégig élvezetes műsort táncmulatság követte, mely csak a késő éjtszakai órákban ért véget. A 36-ik fiók vezetősége minden elismerést megérdemel ez emlékezetes ünnepség lerendezéséért. — Lukács J. Viktor Városi Tanácsosnak Pályázik Trentonban A Trenton, N. J.-i 417-ik fióknak közkedvelt tagja Viktor J. Lukács, a sok magyart alkalmazó John Roebling Company személyzeti osztályának segédügyvezetője. Nős ember, a 417- ik fiók életében tevékeny részt vesz, de a politikai életben is közismert már, hiszen a Magyar Demokrata Klubnak elnöke. A demokrata párt támogatásával pályázik városi tanácsosi tisztségre Trentonban s mint magyar származású Verhovay tagot a trentoni Verhovay tagság teljes jóakarattal fogja őt támogatni, AZ ÜGYKEZELŐK VERSENYE — 65 éves jubileumi, Konvenció előtti versenyünk augusztusi 31-ikén ér véget. — Igazgatóságunk az Egyesület fennállásának 65-ik évfordulója alkalmából az ügykezelő tagtársak körében nagyszabású konvenció előtti versenyt rendez, mely 1951 augusztus 31-ikén ér véget. A versenyben részt vesz minden ügykezelő az év 8 hónapjára eső tagszerzési kvótáját meghaladó termeléssel. Beleszámít a versenybe minden 1951 január 1-je óta kiadott kötvény. A verseny* győzteseit a konvenció alkalmából hirdetjük ki. Hogy a verseny-i dijak előre méltányosan legyenek megállapíthatók, minden fiókügykezelőnek jelentkeznie kell a versenyre. Tagszerzési versenyünkre ezúton hívjuk fel a fiókok tisztviselőinek és tagjainak szives figyelmét azzal a kéréssel, hogy ügykezelőik iránti megbecsülésüket és jóakaratukat a tagszerzés munkájában nyújtandó segítséggel mutassák meg. Igazgatóságunk reméli, hogy a versenyben minden ügykezelő részt fog venni, hogy Egyesületünk 65 éves jubileumi évét rekordtcrő taglétszám gyarapodással végezhessük. Torna József Szervezési Felügyelő Az Igazgatóság intézkedése értelmében Torna József, a New York, N. Y.-i 48-ik fiók ügykezelője és kerületi szervezője, április 1-jével Szervezési Felügyelővé léptetett elő. Hatáskörébe beosztattak a 38, 48, 68. 145, 160, 175, 188, 197, 200, 239, 239, 273, 390, 424, 444 és 528-ik fiókok, melyek az északkeleti tengerparti szervezési vidéken működnek. E fiókok eddig Cher J. Ferenc szervezési területéhez tartoztak s az uj beosztás szerint Torna József ezután úgy a kerületi szervezői, mint a szervezési felügyelői teendőket el fogja látni eben a körzetben, mig Cher J. Ferenc tovább folytatja szervezési felügyelői működését a New Jersey-i és keletpennsylvaniai fiókokból álló szervezési körzetben. Amikor Torna Józsefnek az előléptetéséhez g r a t u látunk, kérjük a hatáskörébe beosztott' fiókok ügykezelőit, hogy a legteljesebb együttműködést adják meg neki az Egyesület fejlesztéséért folytatandó munkájában. Wukovits Ferenc Szervezési Felügyelő A Kórházban Sajnálattal jelentjük tagtársainknak, hogy Wukovits Ferenc Szervezési Felügyelő, a South Bend, Ind.-i 132-ik fiók kövekezetesen rekordtörő eredményekkel munkálkodó érdemes ügykezelője megbetegedett és néhány hete a South Bendi kórházban fekszik, ahol e sorok írásakor operációnak készül alávetni magát. Bencze János központi elnök, Rettmann Henry főszervező és neje, április 19-ikén és 21-ikén meglátogaták a beteg szervezési felügyelőt a kórházban. Szívből reméljük, hogy az operáció jól fog sikerülni és Wukovits Ferenc mielőbb visszatérhet a munkájába, melyben fájdalmasan érezzük hiányát. Kérjük is a South Bend-i Ver' UTALJUK AZ OSZTALÉKOKAT Mint már előzőleg levélileg kiértesítettük fiókjaink ügykezelőit, az osztalékok kiutalása megkezdődött. Az sztalékok minden egyes arra jogosult tagnak nevére kiállított csekken kerülnek kiutalásra és e csekkeket az ügykezelők vannak hivatva továbbítani a jo f gosult tagtársaknak. A múlt hónapban a központi hivatal azon kötvények után utalta ki az osztalékokat, melyek 1951 január, február és március havában töltötték be az érvényesség második évét. Utána hónapról-hónapra kerülnek kiutalásra az osztalékok mindazon 1949 január 1-je óta kiadott kötvények után, melyek az érvényesség második évét betöltik. Osztalékban részesülnek az 1949 január 1-je óta kiadott, 2M>% -os értékelési alapon számított kötvények. A régebben kiadott kötvényekre ezidőszerint osztalék még nem utalható, mert a lényegesen olcsóbb havidiju 3'1-os, 3V2%-os és 4'y -os kötvények havidijai után a befektetési kamatjövedelem nem teszi lehetővé az osztalékok Utalását, mert hiszen Egyesületünk kamatjövedelme, úgy mint a többi biztosítóké, 3% körül van. E régebbi tagjaink alacsonyabb havidijakat fizetnek s igy takarítják meg azt az összeget, mely a 21/2%-os kamatjövedelem mellett számított havidijak esetében megtakarithatónak mutatkozott. hovay tagságot, hogy legyenek tekintetei Wukovits Ferenc betegségére s felgyógyulásáig ne várjanak látogatására, hanem keressék fel a Verhovay irodát, ahol .felépüléséig Nyers István igazgató helyettesíti igaz testvéri szolgálatkészséggel Wukovits Ferencet. Reméljük. hogy mire a kuglizó mérkőzés alkalmából ismét arra vesszük utunkat, Wukovits Ferenc szervezési felügyelő tagtársunkat már a rohamos gyógyulás utján fogjuk találni.