Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-04-04 / 4. szám
2-IK OLDAL 1951. április 4. (Folytatás az 1-ső oldalról) kísérletezni, mert a biztosítási tapasztalat már régen megmutatta azt, hogy a leghelyesebb eljárás az, ha a havidijakat az uj tagtól különösen az első évben, de még jobb, ha az. első két évben, az kollektálja, aki a tagot megszerezte. Biztosítás eladásánál a tagszerző egyéniségének döntő szerepe van. Sokkal inkább mint pl. autó, jégszekrény, ing, kalap vagy élelmiszer eladásánál, Az uj tag legkönnyebben az első évben esik ki. Még a második évben is elég nagy eshetőség van a kiesésre. Csak azután szilárdul meg az uj üzlet. Már most, ha a döntő első évben a havidijakat nem az a tagszerző kollektálja, aki főként egyéniségének súlyával nyerte meg az ui tagot, hanem egy másik ember, ez esetben a ! kevesebb gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező Verhovay ügykezelő, akinek egészen más a fellépése, az egyénisége, akkor bizony minden lehetőség fennáll arra. hogv az uj tag 4-5 hónap elteltével kiesik. E TERV GYENGÉJE Tegyük fel, hogy elfogadjuk a javaslatot, melynek értelmében alkalmazunk egy sereg gyakorlott, képzett “szervezőt,” kiknek feladata az, hogy fiókról-fiókra járva megszerezzék az e fiókokra kiszabott számú uj tagot. Az utazó “szervező” igen sok olyan embernek is el tudja majd adni a Verhovay kötvényt, akit a helybeli ügykezelő meg sem tud közelíteni. Ahogy a szervező, vagyis tagszerző továbbutazik,» az uj üz let megtartásának feladata a helybeli ügykezelőre marad. Mi történik? Egyszerűen az, hogy a helybeli ügykezelő számtalan esetben képtelen lesz újra eladni — mert lényegileg ez a tagmegtartás — a Verhovay kötvényt. Az egyéniségnek, vagyis az egyéni tulajdonságok összességének, van ebben szerepe, de elég az hozzá, hogy a tapasztalat minden kétséget kizáróan bebizonyította azt, hogy az egyik ember által megszerzett friss üzletet a másik nem tud ja megtartani, különösen a döntő első évben, ha csak a másik nem ép oly ió biztosító szakember és tagszerző, mint az. 1 aki a tagot megszerezte. Már most, ha épp oly ió tagszerző. akkor nincs szüksége a szervezőre. Ha pedig nem épen olyan jó, akkor a szervező segítségéből nincs haszna, mert a legtöbb esetben úgysem lesz képe" megtartani az ui tagot. Ez ennek az elgondolásnak általános érvényű gyengéje. Van azonban még más gyengéje is, mely a Verhovay munkamező sajátosságában rejlik. “MIND KIBUKTATTAM!” A minap egy tagtársunk oly kijelentést tett a sajtóban, miszerint “a szervezők csak szervezzenek, az ügykezelők tárt karokkal várják őket.” Látszik, hogy az illető legalább is az utóbbi évtizedben nem volt “szervező.” Ugyanis tisztelet a kivételnek, de a legtöbb esetben a tény az, hogy a fiókok ügykezelői nem képesek értékelni a látogató szervező segítségét. Sőt! Az érzékenységüket sérti, ha a látogató szervezőnek sikerül, ami neki nem sikerült. Ennek következtében könnyen engednek annak a kisértésnek, hogy az uj tagot kibuktassák anélkül, hogy komoly erőfeszítést fejtenének ki a megtartására. És ezen a központi hivatal nem. tud segíteni, mert a fiókgyülés választotta ügykezelőt még szép szóval sem képes rávenni, hogy kedve elleni munkát végezzen. A következő példának magam vagyok a tanúja. Évekkel ezelőtt egy ügykezelő tagtársam elmondotta nekem, hogy az egyik kerületi szervező negyven uj tagot irt fel a fiókjához. Fel is vette tőlük, át is adta, neki az első havidijakat. “De kérem,” panaszolta felháborodottan, “ezek az uj tagok azt képzelték, hogy majd én fogok utánuk szaladgálni a havidijakért.” Majd elnevette magát és büszkén jelentette ki: “Mind kibuktattam!” Tessék meggondolni: az a kerületi szervező 40 Verhovay kötvényt adott el. Hogy tényleg eladta, azt bizonyítja a havidijak befizetésének a ténye. Az ügykezelő, aki az akkori rendszer szerint minden ilyen uj üzlet után a kommissó felét kapta volna meg, büszkén jelentette ki, hogy egy tag sem maradt meg addig, hogy kommissiót lehetett volna utánuk fizetni. Tehát a kerületi szervező egy heti munkájának keresetét és azonfelül az útiköltségeit is elveszítette. S az ügykezelő? Az inkább elveszítette a tetemes komrnissiót, melynek nagy részéért ő azonban nem is dolgozott. Tette ezt azért, hogy .“bebizonyítsa,” hogy az őt is keresethez juttatni igyekvő kerületi szervező segítségével “nem sokat ért.” Nos, tegyük fel, hogy Egyesületünk elfogadja a “munkamegosztás” elvét és fizet az ügykezelőnek a kollektálásért és tagsági szolgálatokért, no meg a még nem általa szerzett uj tagokért is és ugyanakkor külön fizet a látogató szervezőnek az uj tagok szerzéséért. Tisztelettel kérdem: hány látogató szervező lesz képes megélni munkájából, ha az általa szerzett uj tagok utáni kommissiók kiutalhatósága a helybeli ügykezelő jóakaratától függ? Megmondom egyenesen: a munkájához igazán értő hivatásos üzletszerző féléven belül menekülne a Verhovay munkamezőről és egy biztositó kompánia szolgálatába állana, mely tenne róla, hogy munkájának megérdemelt bérétől másnak hanyagsága vagy hozzá nem értése utólag ne fossza ímeg. i BALKISÉRLET Számtalan ily balkisérlet után jött a rendszerváltoztatás, melyben az Egyesület az uj tagok utáni komrnissiót teljes egészében az ügykezelőnek adta — még akkor is, ha nem ő, hanem a szervező szerezte az uj tagot — s ugyanakkor a szervezőknek havi készpénz fizetést nyújtott. Hát ez a puska aztán igazán | visszafelé sült el. Miért? Mert bizony nem egy, hanem sok a fiókgyülés által választott ügykezelő “féltékeny” lett a szervező “biztos” havi fizetésére és még kevésbbé kooperált vele. Megtörtént, hogy az ügykezelő oly családhoz vitte, ahol előre tudta, hogy nincs'üzlet. Ha aztán mégis volt, nem egyszer bizony azt is “kibuktatta.” Erre aztán következett a felhorkanás, hogy milyen rettenetesen költséges a Verhovay szervezés. Érdekes, hogy mai rendszerünknek is leghangosabb bírálói — akik folyton a költségeket hánytorgatják — egy szóval sem panaszkodtak mikor a szervezést az óhazai hajóutazásokkal egybekapcsolt és végül is gyászos eredményekkel járt munkaterv tette a mai-' hoz képest leirhatatlanul költségesebbé. Azt el kell felejteni. És nem kell meglátni azt sem, hogy a szervezést költségessé az tette, hogy a “munkamegosztás” elve alapján két embernek kellett fizetni azért a munkáért, amit egy embernek kellett volna elvégezni. Az Egyesület vezetősége aránylag hamar felismerte, hogy a szervezők ilyetén való javadalmazása még rosszabb eredményekkel járt, mint a régi rendszer és változtatott rajta. Karosszéki bírálóink nagy dolgot csinálnak abból, hogy ez a balkisérlet másfél évig tartott. De a biztosítási üzletágban nincsenek csodatervek, melyek máról holnapra tüneményes eredményeket prod ukálnak. Egy uj munkatervnek kell adni egy-két évet, mielőtt véglegesen lehetne dönteni felette. Különösen nálunk, ahol minden újítás ellenkezést vált ki bizonyos körökben, melyek mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák az uj terv sikerét. S ezért nincs jogosultsága az Igazgatóság újabb intézkedései türelmetlen bírálóinak, a kik azt mondják, hogy “most van főszervező, mégsem megy a szervezés.” Ez először is nem igaz. Megy a szervezés, sokkal jobban, mint egy évvel ezelőtt — amint erről meggyőződhet majd a konvenció — és még jobban menne, ha az Egyesület derék munkásait bujtogató kritikusok nem követnének el mindent — szóban, tettben és írásban — a rendszer aláásása érdekében. Ne de mindegy. Nem sikertelenségért való felelősséget akarunk áthárítani a kritikusokra. (A kritika jogában mi: is hiszünk, de abban is, hogy a megkritizáltak is bírálhatják a bírálóikat.) Ellenkezőleg: azt bizbnyitjuk be, hogy a hadjárat ellenére is van és lesz siker! Bocsánat a kitérésért. Elég az hozzá, hogy az uj tagot megtartani a legtöbb esetben csak (akkor lehet, ha annak, aki az uj tagot szerezte, módjában lesz gondosan felügyelni annak megtartására, különösen az első egy-két esztendőben. Nem akarunk technikai részletekbe menni, fő az. hogy szervezési rendszerünk — ha hagyják, hogy kifejlődjön — pontosan ezt fogja elérni. A Központi Hivatal által kinevezett ügykezelőkben meglesz a hajlandóság arra, hogy a kerületi szervezőikkel kooperáljanak. A képzett kerületi szervezők létszámának fokozatos emelkedése révén lehetséges lesz a szervezési kerületek területi korlátozása, mely lehetővé fogja tenni számukra, hogy kisebb területen intenzivebb munkát fejtsenek ki és ugyanakkor gondosan ügyeljenek a kisebb fiókok részére felirt tagok megtartására. A szervezésifelügyelők a személyes látogatási kerületüket képző fiókok ellátásán kívül felügyelnek a hozzájuk beosztott kerületi szervezők ténykedéseire, gondoskodnak uj kerületek kiépítéséről, megüresedett fiókok és kerületek betöltéséről, a tagszerzési munka fokozásáról és az azt követő tagmegtartási munka gondos elvégzéséről, stb. S a sokat hánytorgatott főszervezői állás betöltőjének feladata az egész munka irányítása, ellenőrzése, ügykezelői, kerületi szervezői és szervezési felügyelői emberanyag felkutatása, kiképzése vagy kiképeztetése s elhelyezése, s végül pótolni, kisegíteni a szervezési felügyelőket ott, ahol nincs felügyelő, valamint ott ahol egyebütt való elfoglaltságuk esetén nem jelenhetnek meg pont akkor, amikor intézkedésre van szükség, ami szintén fontos, mert képzett munkaerők hijján ma még tulnagy területek felügyelete hárul egyre-egyre. TESTVÉRI VAGY ÜZLETI ALAP? “Ho-ho!” — kiáltják erre a bírálók — ez biztosítási üzleti rendszer, nem pedig testvéri, alapon való működés! Egyesületünket testvéri alapra építettük és követeljük, hogy továbbra is testvéri alapon müköd(Folytatás a 3-ik oldalon) A “Testvéri Alap” kizárja-e a józan üzleti módszereket?
