Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-02-07 / 2. szám
195 i. február 7. 15-IK OLDAL Verhovayak Lapja A VERHOVAY FEJLŐDÉS KULCSA (Folytatás a 14-ik oldalról) megelégedve velem, hanem a vállalat is és a vállalat megelégedése a zsebembe kerülő pénz tormájában lelt kifejezést.... AZ EGYLETI MUNKÁS TERMELÉSE Ezután kerültem a Verhovayhoz. S itt nemsokára csodálkozni kezdtem és az évek múlásával csodálkozásom egyre nőtt. Mert miközben minden biztosítási pályán élő ember betéve tudja azt, hogy a kötvénytulajdonosok kiszolgálása és az uj üzletszerzése együtt járó. öszszetartozó, egyformán fontos, lényeges részei ennek a munkának. az egyleti ügykezelők és titkárok nagyrésze egyszerűen [megtagadta ezt az elemi igazságot. Sokan állították akkor s állítják ma is, hogy a tagságkiszolgálása, vagyis a havidijak beszedése, elszámolása, a betegsegélyek és haláleseti segélyek igényléseinek intézése és a tagok megtartása teljesen elegendő ahhoz, hogy az ügykezelő munkája követelményeinek megfeleljen. És ha hébehóba felírtak egy uj tagot, akkor úgy érezték, hogy munkájuk követelményeit már jóval túlhaladták. Mi lett ennek a gondolkozásnak a következménye? Uj üzlet hijján az ügykezelő, vagy titkár, tagszerzési járulékban nagyon keveset keresett. Nem maradt neki más, csak a kollektálási kommissió és ezt keveselvén erőt vett rajta az elégedetlenség. Ennek következtében fokozatosan hanyagabb és türelmetlenebb lett a tagság kiszolgálásában, aminek az eredménye egyre több törlésben és kötvénybeváltásban mutatkozott meg. A megfogyatkozott tagság után persze még kevesebb lett a kollektálási kommissiója s ennek következtében még elégedetlenebb, még türelmetlenebb lett. Ez a magatartás nemcsak előttem volt érthetetlen. Érthetetlen volna az minden szakképzett bíztositási üzletember számára. Ebben a munkaágban a nagyobb kereset egyetlen útja a fokozott produkció. Aki elégedetlensége által vezettetve elhanyagolja munkáját, az tulajdonképen elvágja az aranytojást tojó liba nyakát. Volt okom és alkalmam csodálkozni más tüneteken is. A Verhovay bíztositási üzlet kezelése egyéb téren is lényegesen külömbözött a biztosítási vállalatokétól. Az amerikai biztositó nagyvállalat — legyen az kompánia vagy milliós taglétszámú országos egylet — nem kérdezi meg a kötvénytulajdonosokat, hogy kit akarnak ügynöknek vagy biztosítási ügykezelőnek. A vállalat keresi meg oka, ez a helyzet és a helyzettel számolni kell, még akkor is, az arra alkalmasnak látszó embereket és kiválasztja közülök 'azokat, akik legalkalmasabbnak látszanak. A kiválasztottakat gondosan kiképzi s bizony a kiképzési időszak folyamán igen sokszor kiderül egy kiválasztott egyénről, hogy mégisem való e munkára s ezzel biztosítási pályafutása véget is ér. S aki a kiképzési tanfolyamot sikeresen megállja, azt elhelyezi az ő képességeinek legmegfelelőbb körzetben vagy fiókban. Ha az ügynök szerzett uj üzletet — legalább annyit, amennyit a vállalat megkívánt tőle, — akkor a vállalat meg volt vele elégedve. És ha a kötvénytulajdonosakat gondosan, pontosan és barátságosan kiszolgálta, akkor a kötvénytulajdonosok is meg voltak elégedve vele. Ha akár a vállalat, akár a kötvénytulajdonosok nem voltak vele megelégedve, akkor biztosítási pályafutása máris véget ért. Viszont ha úgy a vállalat, mint a kötvénytulajdonosok meg voltak elégedve az uj ügynökkel vagy ügykezelővel, akkor az ügynek, ill. ügykezelő is meg volt elégedve. A kötvénytulajdonosok szerették, a vállalat megbecsülte és elismerte és jövedelme a megbecsülés arányában növekedett. A Verhovaynál azonban, a kötvénytulajdonosok, vagyis a tagok szokták választani az ügykezelőt. Régen, amikor a tagok tömegesen jártak el a gyűlésekre és tényleg választottak, ennek meg is volt a teteje. A sok tag közül rendszerint akadt alkalmas, tehetséges és készséges ember, akit meg lehetett választani. De ma más a helyzet. Egy-kétszáz taggal rendelkező fiók gyűlésein jó ha megjelenik 4-5 ember s rendszerint ugyanaz a 4-5 ember. Sokszáz vagy ezernél is több tagot számláló fióknál 25-30 ember jön el a gyűlésre és rendszerint ugyanaz a 25-30 ember. S ezek közül kell választani. Valakit, aki hajlandó elvállalni a munkát, akár van rá tehetsége, akár nincs. De a lényeges ez: nem a fióktagság választ, hanem a fióktagságnak csak az az elenyészően kis töredéke, mely eljár a gyűlésekre. A legtöbb esetben tehát választék nincs és a választást egy kisebbségi csoport dönti el — a fióktagok óriási többségének megkérdezése vagy beleszólása nélkül. Igen sok fióknál egyáltalán nincs gyűlés. Az ügykezelő a helyén marad, mert a becsülete tiltja, hogy otthagyja a már terhessé vált munkát. Évtizedekkel ezelőtt megkezdődött fejlemény kialakulása ez. Az okát hiába keressük, az idő 'kerekét nem lehet visszafordítani 20-25 évvel. Akármi is az amikor tagsági jogokat emlegetünk. No de tegyük fel, hogy igy is rendjén volna, hogy a fiókügykezelőt a fióktagság elenyésző kisebbsége választja. Mi a helyzet? Ha az ügykezelő kielégíti a választóit, vagyis ?. fióktagság e kis csoportját, akkor makacsul ragaszkodnak hozzá még akkor is, ha az Egyesület fejlődése szempontjából munkája nem kielégítő! Sok esetben még akkor is, ha maguk a tagok, akik gyűlésre ugyan nem 'járnak, de biztosításuk van és Így gondos és készséges kiszolgálásra jogosak, — panaszkodnak, de hiába, a választók ki- ' 'tartanak mellette. A legtöbb fióknál a gyűlésre járó tagok irtóznak az ügykezelő változástól. Hivatkoznak arra, hogy minden ügykezelőváltozás rettenetes megrázkódtatást jelent a fióknak. A tapasztalat persze azt mutatja, hogy a megrázkódtatás csak a fiókgyülésen megjelenő néhány tagnak a gondolatában létezik, 'különösen akkor, ha valami az ügykezeléssel semmi összefüggésben nem lévő okból nem kedves az uj ügykezelő személye. Mert minden biztositási intézménynél, legyen az kompánia, vagy hatalmas, országos ‘egylet, jól tudják azt, hogy a tagok, a kötvénytulajdonosok nagy többsége nem bánja a változást, nekik csak az a fontos, hogy pontos, lelkiismeretes és udvarias kiszolgálást kapjanak. S igy, ha az ügykezelőt, ‘aki évek óta alig szerzett tagot, vagy nem szerzett tagot, udvariasan és alapszabályszerűen felkéri a vezetőség az Egyesület fejlődése érdekében, hogy adja át a helyét egy megfelelően kiképzett s e munkára különleges ambíciót érző embernek, (akkor mindjárt a törlések és' beváltások zuhatagával fenyegetik meg a vezetőséget. Ez különösen csodálatos, ha meggondoljuk, hogy az Egyesület minden egyes tagja nemcsat biztosítottja, hanem TÁRS-TULAJDONOSA is az intézménynek. Mint ilyennek, neki különös ÉRDEKE, hogy az Egyesület FEJLŐDJÖN. A tagok, úgy a gyűlésekre járók, mint a nem járók, a szilárd biztosításon kívül AKARNAK — osztalékokat, tanulmányi segélyeket, sportsegélyeket, aggok eltartását és sok másféle kedvezményt. De sokan vannak, akik nem hajlandók elismerni, hogy mindezeket a kedvezményeket csakis állandó és rohamos taglétszámgyarapodás révén nyújthatja az Egyesület. S mikor a vezetőség az összes 'biztosítóknál, kompániáknál úgy mint hatalmas, országos (amerikai egyleteknél bevált módszerek bevezetésével lehetővé akarja ezt tenni, akkor a meginduló szervezési gépezetbe köveket szórnak, hogy megállítsák, tönkre tegyék s igy lehetetlenné teszik oly kedvezmények nyújtását, amilyeneket csak egy taglétszámában állandóan és rohamosan növekedő Egyesület adhat. Azok a tagtársak, akik ezt a gondolkozást követik, nem akarják megérteni, hogy elvágják a NEKIK aranytojást tojni készülő liba torkát. S a választóinak ragaszkodásában biztos — bár külömben lényeges tagszerzési munkát nem végző — ügykezelő nekitámad a vezetőségnek azzal, hogy igazságtalan, megfosztja a tagságot a jogaitól, mintha a tagságnak első és főjoga nem az volna, hogy egy állandóan és rohamosan fejlődő Egyesület gyarapodása révén lehetővé tett külön kedvezményeket élvezze. S persze az ilyen támadások szerteszét való hangoztatása révén az illetők rengeteg rosszakaratot teremtenek az Egyesülettel szemben, aminek következtében igen sok, egyébként kész tagjelölt elveszíti a kedvét attól, hogy beálljon az Egyesületbe. Alighanem sok nyilvános rosszakaratot teremtő egyénnek ez Is a célja.... A VEZETŐSÉG A FIÓKOKKAL SZEMBEN Egy biztosító kompániánál vagy nagy amerikai egyletnél elképzelhetetlen volna az, hogy a helyi képviselője házról-házra járva legyalázza a saját intézményét, sárral dobálja meg annak vezetőségét és azt hiresztelje róla, hogy megrabolni készül az intézmény tagságát. Pedig hej, nem egy Verhovay fióktisztviselőnek, sőt ügykezelőnek is, kedvenc foglalkozása ez! Sőt, ha egy ügykezelőről az a hir járja, hogy a központi hivatallal kooperál, megvádolják azzal, hogy “a központ barátja” és “a tagság ellensége” mintha a központi vezetőség és igazgatóság természetes ellensége volna a tagságnak és szüntelen azon törné a fejét, hogy miként rövidítheti meg a tagságot. IGAZSÁG SZERINT AZON BAN A JÓZAN ÉSZ AZT DIK TÁLJA, HOGY A KÖZPONTI VEZETŐSÉGNEK ÉS IGAZGATÓSÁGNAK NINCS ÉS NEM LEHET MÁS CÉLJA, MINT AZ ÖSSZTAGSÄG ÉRDEKÉT SZOLGÁLNI AZZAL. HOGY A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET TOVÁBBI FELVIRÁGZÁSÁT, GYARAPODÁSÁT ÉS ÉLŐMÉ NETELÉT MUNKÁLJA ŐK A TAGSÁG LEGJOBB ÉS LEGIGAZABB BARÁTAI, MERT HISZEN ÉLETCÉLJUK OLYAN INTÉZMÉNNYÉ FEJLESZTENI AZ EGYESÜLETET, HOGY MINDEN TAG BÜSZKE LEHESSEN A TAGSÁGÁRA! Ez a központi vezetőségnek és igazgatóságnak saját, magátó< értetődő érdeke is. Ezeket kétségbevonni józan ésszel nem lehet. S ha valaki mégis kétségbevonja, még hozzá nyilvá(Folytatás a 16-ik oldalon)
