Verhovayak Lapja, 1951 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1951-11-07 / 11. szám
1951. november 7. 9-IK OLDAL Verhovayak Lapja (Folytatás a 8-ik oldalról) és 52 szavazat a névváloztatás ellen, melynek értelmében a névváltoztatás mellett foglal állást a konvenció. 72. ) Elnök felolvassa Siket Imre, a N. Y. és N. J. Első Jótékonysági Egylet elnökének üdvözlő táviratát, melyet a konvenció tagjai hálásan fogadnak. 73. ) Elnök felolvassa Rettmann Henry levelét, mely szerint a főszervezői állásról e hó végével lemond és ennek szives tudomásulvételét kéri. Egyben hálás köszönetét fejezi ki a kpi vezetőségnek és Igazgatóságnak a jóakaratért és támogatásért, mellyel a munkaköre betöltésénél megtisztelték. 74. ) Elnök felkéri a konvenció tagjait, hogy jelöljenek ki egy tíztagú bizottságot, akik a beérkezett névváltoztatási leveleket felbontják, megszámozzák és előkészítik a konvenció elé való terjesztésre. E tíztagú bizottság Bencze elnök vezetése mellett a következő delegátusokból áll: Tinich Ferenc, Korintus János, Lachman Antal, Pállá Miklós, Wank Gyula, Hodich József, Nagy Géza, Danes Gyula, Pintér Ferenc és Vészi László. 75. ) Elnök elrendeli ezután az alapszabály-módosítási javaslatok részletes tárgyalását, melynek folyamán a következő módosítások történnek: 76) 6. oldal, 4. bekezdés a következőképen lesz módosítva: “Az Igazgatóság és az Ellenőrző Bizottság tagjai, a központi tisztviselők és alkalmazottak, valamint azok, akiknek főjövedelme a Verhovay Segély Egylettől származik, nagygyülési képviselők nem lehetnek. Továbbá, ha az itt felsoroltak valamelyike tisztségéről lemond vagy elmozdittatik, vagy szerződése megszűnik, nagygyülési delegátus csak úgy lehet, ha lemondása, elmozdítása vagy szerződésének megszűnte a Nagygyűlés előtt legalább egy évvel történt.” 77. ) 6. oldal utolsó bekezdés és folytatása a 7. oldalon a következőképen módosul: “Ha a megválasztott képviselők vagy pótképviselők valamelyike meghal, lemond vagy ha kerületéből állandó tartózkodásra eltávozik, vagy ha a felebbezési tanács viselt tisztségének elvesztésére ítéli, vagy bármi okból megszűnik az Egyesület rendes fizető tagja lenni, továbbá, ha az Egyesület elnökévé, igazgatósági vagy ellenőrző bizottsági taggá vagy központi tiszviselővé válaszjak, vagy központi alkalmazott lesz, vagy akinek főjövedelme a Verhovay Segély Egylettel fennálló szerződésből származik, annak megbízatása megszűnik és helyére uj képviselőt vagy pótképviselőt kell választani. Az ilyen módon megválasztott tag megbízatása addig tart, ameddig azé a képviselőé vagy pótképviselőé tartott volna, akinek helyére megválasztották.” 78. ) A 7. oldal utolsó bekezdésének javasolt módosítását a delegátusok egyhangúlag elvetik, igy megmarad az eredeti szöveg. 79. ) 9. oldal, utolsó bekezdés és folytatás a 10. oldalon. “A Nagygyűlés hatásköre. A Nagygyűlés hatáskörébe tartozik a.) a fiókok taglétszám szerinti többsége által előzőleg jóváhagyott alapszabálymódositási javaslatok feletti határozathozatal, továbbá mindazon alapszabály-módosítási javaslatok feletti határozás, melyek érvénybe lépéséhez a fiókok többségének utólagos hozzájárulása szükséges. 80. ) 12. oldal 3. bekezdés a következőképen módosul: “Egy tag sem választható meg kerületi képviselővé több, mint egy fióknál. Az Igazgatóság, az Ellenőrző Bizottság, a központi tisztviselők és alkalmazottak, valamint azok, akiknek főjövedelme' a Verhovay Segély Egylettel fennálló szerződésből származik és ezek, ha tisztségükről lemondanak, vagy állásukból elbocsáttatnak vagy szerződésük megszűnik, kerületi képviselővé nem választhatók meg, csak akkor, ha lemondásuk, elmozdításuk vagy szerződésük megszűnése a rendes konvenciót megelőzően egy évvel előbb történt. 81. ) 13. oldal első bekezdés. “Csakis a konvención elfogadott uj javaslatok felett kell a fiókgyüléseknek a konvenció után szavazni, hogy ezeket elfogadják és ezek az uj határozatok és javaslatok a fiókok által ugyanazon a módon hagyandók jóvá, mint az Igazgatóság által javasolt módosítások és határozatok.” 82. ) 17. oldal, 2. bekezdés a következőképen módosul: “n) Viszontbiztosítási szerződések kötése és fontosabb szerződések kötése, stb.” 83. ) 30. oldal, első bekezdés. “A fiók tisztviselői. Minden fiók köteles elnököt és ellenőrt választani.” 84. ) 30. oldal, 2. bekezdés kimarad és helyette a következő jön: “A fiók ügykezelőjét a központi hivatal nevezi ki, az Igazgatóság jóváhagyásával.” 85. ) 35. oldal, 2. bekezdés utolsó sorában a bejelenteni szó után beszúrandó: “Az Egyesületnek.” 86. ) 35. oldal, 3. bekezdés után az alábbi uj bekezdés: “Abban az esetben, ha a kötvény visszaváltási értéke a halál idején több mint a csökkentett biztosítási összeg, a visszaváltási érték fizetendő az örökösöknek.” 87. ) 36. oldal, utolsó bekezdés és folytatása a 37. oldalon a következőképen módosítandó az utolsó mondatban “kérdőivet vagy biztosithatósági nyilatkozatot kitölteni és azt sajátkezűié^ aláírni.” 88. ) 37. oldal, első bekezdés kimarad. 89. ) 37. oldal, 2. bekezdés: “Az Egyesület egy személyt 500 dollártól 10,000 dollárig biztosit.” 90. ) 38. oldal, 2. bekezdés az alábbiakban módosul: “A jelentkezőnek a tagsági igazolványt csak akkor szabad kézbesíteni, ha a tagsági igazolványon feltüntetett legalább egy hónapi havidiját befizette és a tagsági igazolványt az ügykezelő f előtt aláírta.” 91. ) 38. oldal, 3. bekezdés. “A tagsági igazolvány érvénye a felvételi iv keltétől számítódik, feltéve, hogy azt a főorvos jóváhagyta.” 92. ) 39. oldal, első bekezdés. “A tagsági igazolvány kedvezményezettjeinek bárki, vagy bármilyen jogi személy megnevezhető.” 93. ) 41. oldal, 3. bekezdés (uj bekezdés) “Ha a tag halálát a kedvezményezett vagy ennek cselekvése okozta és ezt a tényt illetékes bíróság állapítja meg, halálesett segély nem fizethető az ilyen kedvezményezettnek. A segély ez esetben úgy fizetendő ki, mintha a kedvezményezett a tag halála előtt elhalt volna.” 94. ) 41. oldal, utolsó bekezdés és folytatása a 42. oldalon: “Általános feltételek. 1.) A szerződés. A felvételi kérelem, az orvosi vizsgálati iv, vagy biztosithatósági nyilatkozat...” 95. ) 42. oldal, első bekezdés. “Ha a felvételi kérelmen és az orvosi bizonyítványon, vagy a biztosithatósági nyilatkozaton bemondott, a tag egészségi állapotára vonatkozó lényeges adatok.. ” 96. ) 42. oldal, utolsó bekezdés és folytatása a 43. oldalon: “2. A havid jak fizetése. Minden dij a hónap első napján esedékes, a tagsági igazolvány keltének hónapjától kezdődőleg és legkésőbb az illető hónap huszadik napjáig befizetendő a fiók ügykezelőjének kezéhez, az Egyesület azonban csak olyan befizetéseket ismer el, amelyekről a fiók ügykezelője hivatalos nyugtát állított ki. Az esedékesség napjától számítva 3 hónapos várakozási időtartam adatik, amely időszakra kamat nem számítható s amely időszak alatt a biztosítás teljes érvényben marad. De ha a tag ez alatt a várakozási idő alatt meghalna, az erre a három hónapra eső havidij az Egyesülettel szemben tartozást képez, amiért a tagsági igazolvány biztosítékul szolgál. A tagnak továbbá joga van tetszése szerint negyedévente félévente vagy évente fizetni. A tagnak azon az alapon kell fizetnie, amelyet ő választott. Ha a tag fizetési módszerét meg akarja változtatni, ezt Írásban a fiók-ügykezelőn keresztül a központi hivataltól kéri s erre az engedélyt a központi hivataltól kapja.” 97. ) 44. oldal, 3. bekezdés és folytatása a 45. oldalon. 6.) A kedvezményezettek megváltoztatása. A tag kedvezményezettjeit bármikor megváltoztathatja, de csakis az Egyesület által előirt űrlap felhasználásával és a tagsági igazolványnak az Egyesület központi hivatalához való egyidejű beküldése mellett. Az Egyesület központi hivatala az örökösváltoztatást a tagsági igazolványra rávezeti, vagy az eredeti tagsági igazolvány feltételeivel azonos uj igazolványt bocsát ki az uj örökös, vagy örökösök feltüntetésével. A változtatás azon a napon lép hatályba, amelyen a központi hivatal a' változtatást a tagsági igazolványon elismerte. Csak az az örökség-megváltoztatás érvényes, amelyet a tag a fenti eljárásnak megfelelően, Írásban s halála előtt legalább 24 órával előbb kér.” 98. ) 45. oldal, 2. bekezdés első mondata, az alábbiak szerint módosul: “ ... három éven belül, annak a hónapnak utolsó napjától számítva, amelyre utoljára havidijat fizetett, bármikor újból érvénybe helyezheti azt, ha a volt tag biztosiható korban van és biztosíthatóságáról olyan bizonyítványt...” Ezen bekezdés utolsó mondata teljes egészében kimarad. 99. ) 45. oldal, 3. bekezdés kimarad és helyette a következő szöveg kerül be: “9.) Kicserélés más osztályú tagsági igazolvánnyal. Bármikor, amíg a tagsági igazolvány teljes érvényű, az a tag kérelmére kicserélhető egy ugyanolyan összegű, az Egyesület által abban az időben kiadni szokott más osztályú tagsági igazolvánnyal.” 100. ) 46. oldal, első bekezdés kimarad és helyette jön: (Folytatás a 10-ik oldalon)