Verhovayak Lapja, 1949 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1949-07-06 / 7. szám
12-IK OLDAL Verhovayak Lapja 1949. julrus 6, TANULMÁNYI KÖLCSÖNÖK — $1,455.00 Tanulmányi Kölcsönt fizettek vissza elhelyezkedett tagjaink az elmúlt évben. — Igazgatóságunk 1949 márciusában felkérte Ári B. Albert alelnököt, az Igazgatóság elnökét, hogy szólitsa fel mindazokat a tagtársakat, akik tanulmányi kölcsönökben részesültek, de azokat még nem fizették vissza, hogy ebbeli kö-' telezettségüknek tegyenek eleget- , Az idei márciusi gyűlésen Igazgatóságunk nagy megelégedéssel vette tudomásul a központi tisztviselők jelentéséből, hogy Ári B. Albert alelnök eljárása eredményesnek bizonyult, mert 1948 december 31- ikéig a kintlévő kölcsönökből $1,455.00 folyt be. Kevés kivétellel mindazok, akik ily kölcsönben részesültek, megkezdték a törlesztést s akik a felszólitásnak semmiképen sem tudtak eleget tenni, komoly Ígéretet tettek arra nézve, hogy a közel jövőben ők is megkezdik a törlesztéseket. A tandíj kölcsönökben részesült tagtársak elvégezték az egyetemet s rövidesen jól jövedelmező állásokban helyezkedtek el, ami annak is jele, hogy a gazdasági viszonyok kedvezőek. Van olyan tagtársunk, aki száz dollárjával fizette vissza a tandij kölcsönét és az év vége előtt már teljesen le is törlesztette azt. S van olyan, aki nehezebb körülmények között élve, havi 5-10 dollárjával folytatja adósságának törlesztését. Ezek a tagtársak egytől-egyig méltónak bizonyultak az Egyesület beléjük vetett bizalmára s leveleik szerint őszinte hálával gondolnak egyesületünkre, melynek segítsége lehetővé tette számukra azt, hogy magasabb iskolát végezzenek és igy jobban jövedelmező hivatásokban helyezkedjenek el. Ezzel kapcsolatban örömmel jelentjük, hogy tandij-kölcsön alapunk a visszafizetések révén ismét megkezdhette működését. A múlt esztendőben egy tagtársunk részesült kölcsönben, melynek segítségével a Miami Universityn folytatja tanulmányait. A Philadelphiai Verhovay Kuglizó Klub Trentonban Tartott Évzáró Bankettet Nagysikerű első évadjának végeztével a Philadelphiai 76-ik fiók Verhovay Kuzlizó Klubja bankettet és táncmulatságot rendezett és pedig a Trenton, N. J.-i Magyar Házban, ahová bérelt autóbuszon utaztak el a fiatalok április 30-ikán. Már az utón is nagyszerű volt a hangulat, mert hiszen a lelkes, sportoló ifjúságot a pompás hangú Szemes Istvánná szórakoztatta szebbnél szebb magyar nótákkal. A trentoni Magyar Házban pedig nagyszerű bankett és elsőrendű zenekar várta a csoportot, melynek tagjai felejthetetlenül kedves estét töltöttek el itt. Noel Antal, a fiók elnöke, ekkor köszöntötte fel 6-ik házassági évfordulója alkalmával Mudry Carment és nejét, Helént, a klub tagjait, akiket Mrs. Starr, a klub egy másik tagja, sok tréfálkozás közepette egy zsák cukorral ajándékozott meg. A philadelphiai 76-ik fiók tisztviselői minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a fiók társadalmi, fraternális életét fellendítsék s munkásságuknak egyik biztató eredménye a Verhovay Kuglizó Klub megalakulása. A kuglizók minden pénteken este találkoztak és a klub működésének első évében is már szép eredményeket értek el, úgy hogy számítani lehet arra, hogy a jövő évben már Ők is részt fognak venni a Verhovay Országos Kuglizó Mérkőzésen. Külön érdekességként említjük meg, hogy a fióknak két kuglizó csapata van s az egyiknek neve “Huszárok” a másiké pedig “Bakák”. Úgy a fiók tisztviselői, mint a “huszárok” és “bakák” arra kérik a 76-ik fiók tagjait, úgy az idősebbeket, mint a fiatalokat, hogy vegyenek részt a hónap második szombatján este megtartott havi gyűléseken, amikor a fiók társadalmi és sportéletének a jövő évadra vonatkozó terveit tárgyalják meg. Fiókunk gyűlésein igen szép számmal vesznek részt a tagok, de minél többen vagyunk, s minél hathatósabb érdeklődést tanúsítanak a tagtársak a fiók nagyratörő programja iránt, annál többre fogjuk vinni. Mudry Julia, laptudósitó. * EXTENDBŐL TÖRÖLTETTEK LAPSED FROM EXTENDED — APRIL 30, 1949 SENIOR ORDER: FIÓK-BR: 10 Cope Ellis P.; 14 Hudak Johanna; 32 Krych Stanislaw; 36 Tomaszenski J.; 37 Bognitsar Joseph J.; 48 Tormassy Mrs. Mary; 67 Senger Mrs. M. J.; 68 Risko Joseph; 171 Aranyos Frank; 187 Csömör Mózes; 214 Bucsi Ethel Marion; 277 Waddell John; 317 Kish Frank, Tutty James; 336 Stamm Ross M.; 366 Fritz János Jr.; 430 All Mrs. John; 480 Lupes Peter; 517 Stosich Mrs. Jos.; 520 Rummel William; 542 Fleming Wm. Howard, Kochasic Mihály; 548 Sogo George, összesen 24 felnőtt tag. SZABÓ JANOS, központi számvevő. ÜGYKEZELŐINK FIGYELMÉBE — MIKOR HASZNÁLJUK AZ UJ ‘PAYOR BENEFIT’ ■* FELVÉTELI IVET? — Junius eleién körlevél kíséretében küldtük meg ügykezelő tagtársainknak azokat az újfajta felvételi iveket (Form No. 162, “Aduit Application for Juvenile Payor Rider”), melyeket akkor használunk, amikor egy a 35 éves kort még be nem töltött szülő, vagy gyám, a gyermeke kötvényéhez ‘Payor Benefit’ biztosítást is kíván csatolni, még pedig anélkül, hogy orvosi vizsgálatnak kelljen magát alávetnie. Mint e lapszámunk egy másik tudósításában jelentettük, hét államban a 35 éves kort meg nem haladott szülő orvosi vizsgálat nélkül kaphatja meg gyermeke kötvényére a ‘Payor Benefit’ biztosítást, feltéve, hogy jó egészségnek örvend. Számos ügykezelő tagtársunk nyilván félreértette magyarázatunkat, mert ilyen újfajta felvételi iveket állítottak ki oly esetekben is, amikor azok nem használhatók fel. Ép ezért felhívjuk ügykezelő tagtársaink figyelmét arra, hogy ez az újfajta, fentjelzett, felvételi iv, mely egyelőre csakis Pennsylvania, Ohio, Virginia, Delaware, New Jersey és Connecticut államban van érvényben, kizárólag akkor használható, ha egy szemmel láthatólag és a saját legjobb tudomása, valamint köztudomás szerint egészséges szülő, vagy gyám, aki még nem töltötte be a 35-ik életévét, s aki ép ezért orvosi vizsgálatnak nem köteles magát alávetni (hacsak az Egyesület külön meg nem kívánja azt), az általa bebiztosított gyermek kötvényére a ‘Payor Benefit’ biztosítást is kéri. Amikor az ügykezelőnek kételyei vannak az illető szülő egészségi állapotára vonatkozólag, akkor ne használja ezt az uj felvételi ivet, hanem egy rendes, felnőtt osztályban használatos felvételi iv orvosi vizsgálati űrlapjával küldje az illetőt orvoshoz. Ezenkívül nem használható az uj “Aduit Application For Juvenile Payor Rider” cimü felvételi iv a következő esetekben: 1. ) ha a szülő meghaladta a 35 éves kort, 2. ) ha egy 16-ik életévét meghaladt egyén bármilyen más biztosítást kér a maga számára, nem pedig ‘Payor Benefit’ biztosítást a gyermeke kötvényéhez, 3. ) ha gyermektagot veszünk fel bármilyen biztosításra. Gyermektagok biztosítására kivétel nélkül minden esetben csakis a gyermekosztályban használatos felvételi ivet használjuk. Felnőttek biztosítására csakis a felnőtt osztályban használatos rendes felvételi ivet használjuk. ‘Payor Benefit’ biztosításért való folyamodás esetén az uj formát csakis akkor használjuk a fenti hét államban, ha a szülő még nem töltötte be a 35-ik életévét és az orvosi vizsgálatot az ügykezelő a legjobb lelkiismerete szerint melőzhetőnek tekinti. Semmiféle más esetben ne használjuk ezt a felvételi ivet, mert a központi hivatal más célra a biztosítási előírások miatt nem fogadhatja azt el. A KÖZPONTI HIVATAL. KIMUTATÁS A KÖTVÉNYEKRŐL MEMBERSHIP STATEMENT FELNŐTT OSZTÁLY—SENIOR ORDER November December January 1948 1948 1949 Active Membership—End Prev. Month Fizető Tagság Előző Hó Végén ..... ........... 45,453 45,498 45,557 Increase—Present Month Növekedés—Jelen Tónapban ................................ ‘267 276 265 Total—összesen .......................................... 45,720 45,774 45,822 Decrease—Present Month Csökkenés—Jelen Hónapban ..............................222 217 221 Total Active Membership Fizető Tagok Száma ................................................ 45,498 45,557 45,601 Paid-Up—Kifizetett kötv........................................481 493 497 Extended—Extended kötv......................................1.370 1,284 1,366 TOTAL SENIOR MEMBERSHIP FELNŐTT OSZTÁLY TAGLÉTSZÁMA.... 47,349. 47,334 47,464 JUVENILE ORDER—GYERMEKOSZTÁLY Active Membership—End Prev. Month • Fizető Tagság Előző Hó Végén ........................... 13,311 13,281 13,317 Increase—Present Month Növekedés E Hónapban .......................................148 223 115 Total—összesen .......................................... 13,459 13,504 13,432 Decrease—Present Month Csökkenés E Hónapban ......................................178 187 190 Total Active Membership Fizető Tagok Száma .............................................. 13,281 13,317 13,242 Paid-Up—Kifizetett kötv. .................................. 18 18 18 Extended—Extended kötv......................................143 121 136 TOTAL JUVENILE MEMBERSHIP GYERMEKOSZTÁLY TAGLÉTSZÁMA ......13,442 13,456 13,3% GRAND TOTAL—ÖSSZTAGLÉTSZÁM.... 60,791“ 60,790 60,860 SZABÓ JANOS,Központi Számvevő.