Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-05-21 / 10. szám
(Verhovay Journal) VOL. XXX. ÉVFOLYAM 1947. MAJUS 21 No. 10 AZ ELNÖK ASSZONY PITTSBURGHBAN “Üzenetet hoztam a magyar földtől, az erdőtől, mezőtől, virágtól, melynek az illata is más, mint az ittenié . . . üzenetet hoztam ft víztől, melynek még az ize is más, üzenetet hoztam a széltől, a napsütéstől, üzenetet hoztam a magyaroktól, akik egy leírhatatlan vész után életben maradtak s most igyekszenek oly országot építeni, mely boldogságot, szabadságot és emberi életet biztosit mindazoknak, akik dolgozni akarnak . . .” E szavakkal kezdette egy órás szivbemarkoló, lenyűgöző, lesújtó és felemelő, könnyeket fakasztó és egekig lelkesítő előadását Tildy Zoltánná Elnökasszony a Pittsburghi Magyar Házban kedden, május 13-ikán este .. . Odakint zengett az ég s a fekete felhőket tüzes villámokkal ostorozta a tavaszi vihar s zúgva omlott az eső, mintegy aláfestve a Halál Völgyéből életre szállt nemzet Első Asszonyának eleven leírásait, melyekből diadalmasan bontakozott ki az uj magyar demokratikus életnek Ígéretes képe. Nem politizált. Az Életet irta le. Azt a porba sújtott, összetört, mindenéből kifosztott, százszorosán legázolt, tehetetlenné szegénye dett magyar életet, mely a Halál küszöbén megfordult és a semmiből világot teremtő akarattá formálódott. Gyorsan beszélt. Folyékonyan beszélt és mégis érezni lehetett, hogy minden szót a szivéből tépett ki, asz szonyi, anyai, honfilányi szivéből, s ezért minden szava belevésődött a hallgatók szivébe, akik számára ez az elő adás — kinyilatkoztatás volt. — A szivét tárta fel és a szivek feltárultak előtte. Borzadva tekintett viszsza és vele borzadtunk. Hittel nézett előre és vele hittünk. Mosolygott ránk és visszamosolyogtunk. Könynyezett és könnyek fakadtak a szemünkből. Felzokogott és vele zokogtunk fel. őszinte volt. Hiszünk neki. Az Elnök Asszony a pittsburgh-i Magyar Otthon színpadán A magyar falut ábrázoló színfalak előtt, hatalmas rózsacsokorral az ölében ül Tildy Zoltánná Elnökasszony. Mikor a felvétel készült, Révész Kálmán központi titkár a lelkes hallgatóság mély háláját tolmácsolta az Óhaza üzenetéért. Az Elnökasszonytól balra ül Beneze János központi elnök, jobbra pedig Dr. Chornoky Viktor, országgyűlési képviselő, főszerkesztő, az Elnökasszony veje, és Lengyel Ignác, az Amerikai Magyar Segélyakció 2-ik osztályának és a UMCA-nek elnöke. Az Elnök Asszony kíséretéből nem láthatók a képen Révész Kálmán központi titkáron kívül Borsody István és Dr. Sik Endre követségi tanácsosok, Szalánczy János központi .pénztárnok. Szabó József, központi számvevő, Bányácsky-Baves Géza ügyvéd, a Segélyakció 117-ik amerikai osztályának elnöke és Cincel Lajos kerületi szervező. Sokat segítettek — foly-' tatta — főként az utolsó, két esztendőben s itt, eb-: ben a városban, még azok is sokat segítettek, akik nem odaát, hanem itt születtek. Már nagyon régen tudok arról a nagyszerű munkáról, amit ebben a városban végeznek a második generációsok és azért nektek itt köszönöm meg a fiatalok áldozatkészségét. Mert ha bennetek nem lett volna ekkora hazaszeretet, akkor nem tudtátok volna felnevelni gyermekeiteket a magyar nemzetnek e szeretetében. Köszönöm mindazok nevében, akiken segítettetek, azoknak a gyermekeknek nevében, akik nektek \ köszönhetik azt, hogy ruhájuk van. Köszönöm a férjem nevében, ki annak az országnak első polgára. Köszönöm a magam anyai* szivem nevében, mert hiszen minden anyátlan, apátián magyar árvának sorsát könnyes fájdalommal érzem át.” Mi Újság Otthon? Megható köszönő szavai után rátért arra, hogy elmondja “mi újság van otthon? Mi van a házzal, a földdel, terméssel, a rokonokkal és barátokkal . . .” “Nem volna elég könnyem a sok szenvedés elmondására és nektek nem volna elég könnyetek a meghallgatására. Ha leirnám a hábo'rut. annak utolsó nyolc hónapját, amikor a magyar föld harctér volt és azt az utol-i só két hónapot, mely Budapest ostromában telt el . . . Ha leirnám, hogy vált pusz tává a legszebb magyar föld, hogy sülyesztették el, vagy robbantották fel a hidakat, nemcsak a nagy, hadászatnak fontos hidakat, hanem a kis falusi hidacskákat, melyeken a föld népe ment ki földjét munkálni... hogy rabolták ki a gonoszok a nemzetet minden javából, hogy vittek el minden felszerelést, gépet, barmot, bútort ... Ha beszélnék azokról a gyermekekről, akik Budapest ostroma alatt a pincékben születtek és a pincékben haltak meg . . . S aztán mikor kijöttek a pincékből és feltárult előttük a pusztulás . . . Akkor úrrá lett a reménytelenség és fáradság és úgy éreztük, hogy eljött az az óra, melyről a költő irta, hogy “a sirt hol egy nemzet sülyedt el Népek veszik körül ...” A felszabadítást követő első hónapok halálos kétségbeesésben teltek el, melyet akkor váltott fel az élet első jele, amikor az amerikai magyarság átnyúlt a tengeren és megkezdte segitő munkáját. Sokat segítettek a svédek és más népek, még Írország is . . . Felragyogott az Elnökasszony arca, amikor elmondotta, hogy mit jelentettek azok az első küldemények abban az időben, amikor a gyermekeknek nem volt tej, nem volt cukor, nem volt ruha, nem volt betevő falat, amikor a csecsemő halandóság ötven százalékos volt . . . “De ti tudjátok, hogy a magyar sohasem volt koldus!” — mondotta az Elnök Asszony — “Mikor aranyi segítséget kapott, hogy már nem halt éhen, akkor megrázta magát és igy fohászkodott: ‘Megsegítettél Istenem, segíts hát tovább, de most már magam is akarok segíteni magamon!’ (Zugó tapsvihar fogadta ezt a büszke kijelentést.) S Megindul A Munka. S a testvérkezek adta biztatás hatása alatt megindult a munka. Megindult a földeken és itt uj reménységet adott a szegény magyarnak a földosztás. A háború előtt a magyar föld legnagyobb része nagybirtok volt. S hiába akarta valaki vinni valamire, “a legszorgalmasabb sem tudott földet venni. És sokan azok közül, akiknek sohasem lehetett reményük arra, hogy földet szerezhessenek, kijöttek ide Amerikába s megmutatták, hogy akiket az ország elengedett, azok itt oly munkát tudtak produkálni, hogy az becsületére vált a magyarnak. Számtalan amerikaival, nem magyarral, beszéltem, s egy(Folytatás a 2-ik oldalon.)
