Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-04-02 / 7. szám
VOL. XXX. ÉVFOLYAM (Verhovay Journal) 5f 1947. APRILIS 2 NUMBER 7. SZÁM Az igazgatósági gyűlés eseményei és határozatai Március 17-ikén, hétfőn reggel, vette kezdetét egyesületünk igazgatóságának tavaszi gyűlése a Verhovay székházban. A gyűlésen résztvettek a központi tisztviselőkön kívül a következők: Szalay József és Ári B. Albert alelnökök, Dr. Prince József, Fal ussy Alajos, Macker Gyula, Turner József, Kelemen P. János, Dobos András, Kőrösfőy János, Vizi Lajos, Smith Károly igazgatók és egyes ülé■ seken Dr. Gömöry Sámuel főorvos és Mátyás István jogtanácsos. Gyászhir A gyűlést a részvét és gyász jegyében nyitotta meg Bencze János központi elnök, aki mély szomorúsággal közölte az igazgatósággal, hogy Phillips Richard detroiti igazgató tagtársunk édesanyja, Fülöp Józsefné, az igazgatósági gyűlésre virradó éjtszakán, március 17- ikén éjfél után 1 órakor váratlanul elhunyt 59 esztendős korában. Az igazgatóság mély részvétét fejezte ki Phillips igazgatónak és édesanyja ravatalára koszorút küldött. Phillips Richard igazgatónak és a gyászoló hozzátartozóknak ezúton is őszinte együttérzésünket fejezzük ki az őket ért fájdalmas veszteség alkalmából. A szokásos irodavizsgálat elvégzése után az igazgatóság megkezdte tárgyalásait. Állásfoglalás Az öszmagyarságot érdeklő ügyek sorában első helyet foglalta el Magyarország helyzete s ezzel kapcsolatban az Igazgatóság elhatározta, hogy hazánk elnökéhez és külügyminiszteréhez terjeszti fel rezolucióját, melynek teljes szövegét, magyar fordításban, ez oldal 4-ik és 5-ik hasábján találják meg olvasóink. Verhovay Testvérszeretet morékká vált Verhovay gyermektagok támogatására és azt, hogy az Alliance-ban február 23-ikán lefolyt nagy ünnepségen Verhovay fiókok, tagtársak, vendégek és nemeslelkü i n t é z m é nyék adományaiból ez az alap máris $l,500-ra növekedett. Hogy ebből az alapítványból minél hathatósabb támogatást nyújthasson egyesületünk az arra rászorultaknak, az igazgatóság kéri a Verhovay Otthonokat, fiókokat és tagtársakat, hogy ezt az alapot 1948. április 1-jéig adományaikkal növeljék. Egyesületünk alapításának napját, február 21-ikét, a Verhovay Testvérszeretet Napjának nyilvánította az igazgatóság azzal az elgondolással, hogy e napon minden fiókunk igyekezzen valamily módon ez alapítvány gyarapítására lehetőséget találni. Az igazgatósági gyűlés folyamán vettük az értesítést, mely szerint a 288-ik és 432- ik fiók Crescent, O.-i Verhovay Otthona 100 dollárt szavazott meg az alapítvány cél jaira. Hisszük, hogy a nemes példát országszerte fogják követni fiókjaink. Verhovay testvérszeretettel emlékezett meg az igazgatóság a világháborúból csonkultan hazatért tagtársainkról is és egyenként 50- 50 dollár ajándékot szavazott meg a következőknek: Vérnél Lajos, a Joliet, Ill.-i 127-ik fiók tagja, Kiss Vilmos, a Rossford, O.-i 194-ik fiók tagja, Buck Tódor, a McKeesport, Pa.-i 226-ik fiók tagja és Petyák Ernő, a Perrvopolis, Pa.-i 389-ik fiók tagja. Kitüntetett Fióktisztviselők. A “Verhovay Elismert” címmel és jelleggel járó Ezüstérmet és Diszokmányt szavazta meg az igazgatóság hervadhatatlan érdemeik elismeréseként a következő fióktisztviselőknek: ügykezelőjének; Iróczky Józsefnek, aki 25 éve tölt be tisztséget a chicagói 164-ik fióknál; Smith Pálnak, aki több mint 20 éve ügykezelője a Milwaukee, Wis.-i 204- ik fióknak; Mazik Lajosnak, a Flint, Mich.-i 214-ik fiók elnökének, aki 35 éves tisztviselői múltra tekint vissza külömböző fiókoknál, és Wank Gyulának, a Milwaukee, Wis.-i 475-ik fiók ügykezelőjének, aki kiváló tagszerzési és tagmegtartási tevékenységével érdemelte ki az egyesület hálás elismerését. Verhovay Otthonok Az elmúlt évben nagyszerű munkát végeztek Verhovay Otthonaink vezetői s a gyűlésre beküldött évi számadásaikat a legnagyobb megelégedéssel hagyta jóvá igazgatóságunk, mely különösen meleg elismeréssel illette a South Bend, Ind.-i, Alliance, O.-i, Kulpmont, Pa.-i, Granite City, Ill.-i, Crescent, O.-i, Springdale, Pa.-i, Cleveland, O.-i, McKees Rocks, Pa.-i, és Columbus, O.-i otthonainkat, melyek rendkívüli eredményeket mutattak fel az elmúlt évben, hála vezetőik lelkiismeretes, hozzáértő munkájának és a tagság összetartó pártfogásának. Gyermek-biztosítás felemelése. Az igazgatóság határozata értelmében egyesületünk két éven felüli gyermekeknek ezentúl $2,000 erejéig ad biztosítást minden oly államban, ahol ezt a biztosítási törvények megengedik. — Ez a határozat akkor lép életbe, amikor központi hivatalunk erre nézve a szóbanforgó államokban működő ügykezelőknek és helyi szervezőknek megküldi az értesítést. Addig tehát ne írjunk fel $2,000 biztosításra gyermekeket, amig a központi hivatal ily értelmű értesítését meg nem kaptuk! Igazgatósági határozat Magyarország ügyében — Az Egyesült Államok Elnökéhez És Külügyminiszteréhez felterjesztett határozat szövege fordításban. — “A Verhovay Segély Egylet Igazgatósága, 56,000 túlnyomóan magyar származású amerikai polgárt képviselve. a következő határozatot fogadta el hétfőn, 1947 március 17-ikén, a Verhovay Székházban. 436 Fourth Avenue, Pittsburgh, Pennsylvania, megtartott rendes félévi gyűlésén: TEKINTETTEL ARRA, HOGY az Egyesült Államok kormánya ünnepélyes ígéretet tett, hogy az összes elnyomott népek számára biztosítja a “Négy Szabadságot” és ARRA. HOGY bizonyos terrorista kisebbségek gazdasági és katonai kényszer nyomásának védelme alatt irgalmatlanul megakadályozták a többséget a “Négy Szabadságiban biztosított előjogok gyakorlásában azzal, hogy a többség által választott képviseleti kormányok szabad működését meggátolták és e választott kormányokat rákényszeritették arra, hogy a kisebbségek akaratát hajtsák végre félelemből és elnyomatás miatt, és ARRA, HOGY a magyar származású amerikaiak hősies teljesítményei a totalitarianizmus elleni világküzdelemben, melyben több. mint 100,000 magyar származású amerikai katona vett részt és több mint 3,000 adta életét a szabadságért, tanúsítják, hogy mi, magyar származású amerikaiak közvetlenül vagyunk érdekelve abban, hogy az Egyesült Államok kormányának ígéretei megtartassanak és, ARRA, HOGY, Magyarország, őseink hazája, egyike azoknak az országoknak, melyekben terrorista kisebbségek katonai védelem és támogatás mellett kísérlik meg azt, hogy uralmukat erőszakkal érvényesítsék a többség akarata ellenére, mely Magyarországon az Amerikai Demokrácia elvet szerinti kormányzatot igyekszik megvalósítani, és ARRA, HOGY az Egyesült Államok kormánya az orosz kormányhoz intézett két utóbbi tiltakozó jegyzékében jelezte azt, hogy ellenzi a nevezett kormánynak Magyarország belügyeibe a terrorista kisebbségek felhasználása révén való beavatkozását, EZÉRT MI, a Verhovay Segély Egylet tisztviselői és igazgatói, egyesületünk 56,000 tagja nevében hálás köszönetét mondunk kormányunk állásfoglalásáért, melyben kormányunk jelezte abbeli eltökéltségét, hogy az Egyesült Államok kormányának felelős képviselői által minden nemzetnek tett Ígéreteit valóra váltja, és tisztelettel kérjük kormányunkat, hogy rendíthetetlenül járjon tovább a megkezdett utón és a rendelkezésére álló gazdasági és diplomáciai eszközök latbavetésével mindent kövessen el annak érdekében, hogy a totalitáriánus hatalmi politika Magyarországon való uralomra jutását megakadályozva megadja Magyarország népének a jogot és lehetőséget arra, hogy nemzeti függetlenséget és demokratikus életmódot élvezhessen, és Nagy örömmel és elismeréssel vette tudomásul az Igazgatóság, hogy az Alliance, O.-i Verhovay Otthon ezer dolláros adománnyal alapítványt létesített a nyo-Rickó Andrásnak, a Passaic, N. J.-i 87-ik fiók több mint 20 éve szolgáló alelnökinek; Kiss Péternek, a Joliet, Ill.-i 127-ik fiók több mint két évtizede működő Alapszabály Módosítások Tekintettel a közelgő konvencióra, az Igazgatóság is(Folytatás a 2-ik oldalon.) ünnepélyesen Ígérjük támogatásunkat kormányunknak minden már eddig megtett és ezután megteendő lépésében, melynek célja valóra váltani azokat az ígéreteket, melyekért fiaink és leányaink harcoltak a többi amerikaiakkal együtt, mint ahogy mi is fogunk harcolni az odaadás és hűség legvégső határáig.”