Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-12-03 / 23. szám
1947. december 3. Verhovayak Lapja 5-IK OLD Ali A kerületi gyűlések jegyzőkönyvei »Folytatás a 4-ik oldalról.) Következett a levelek felolvasása, melyhez a tagok érdemlegesen hozzászóltak és tudomásul vették azokat. A 20-ik kerület egyhangúlag kimondja a sérelmeit, melyek szerint a megválasztott és beküldött delegátust a 21- ik nagygyűlés nem fogadta el, pedig a kerület az alapszabályok értelmében járt el, amikor a delegátusait megválasztotta. A sérelmeket megtetőzte az, hogy nem hivták be a megválasztott pótdelegátust, amikor a megválasztott delegátust nem fogadta el a nagygyűlés. Ennek következtében a 20-ik kerület nem volt kellőképen képviselve. Előbb a delegátusok beszámolóit hallgatta meg a gyűlés. Takács Béla elnök először is Daragó Józsefet, a visszautasított delegátust kérte fel, hogy mondja el, miért nem fogadták őt el, és tárja fel a gyűlés «előtt, hogy mi volt a bűne, amiért visszautasították. Daragó József előadta az ő hét lakat alatt tartott nagy bűnét, és szóról szóra elmondotta mindazt, amivel őt vádolták. A 20-ik kerület mosolyogva fogadta a beszámolót és kijeléntete, hogy ezektől a bűnöktől még most is főelnöke lehetne a Verhovay Segély Egyletnek. Ezután Szász János, a 47-ik fiók ügykezelője, a 20-ik kerület elfogadott delegátusa számolt be az otí történtekről. Hangsúlyozza, hogy nem beszélni ment oda, mert nagyon sokan voltak ott, akik nálánál sokkal jobban tudtak beszélni. De nem vették őt észre még akkor' sem, amikor szót kért. Feljegyzése szerint ép húsz ízben állt fel és kért szót, de csak három ízben vették észre. Lehet, hogy kis termeténél fogva nem vették észre, hogy kezét nyújtogatja, s asztalra állni pedig restéit. Ezért csak szavazott és figyelte, hogy mi megy végbe a Verhovay konvención. És megfigyelése alapján mondhatja, hogy sok olyat látott, ami igazán nem illik a magyar nemzethez. A gyűlés egyhangúlag jóváhagyta és elfogadta Szász János előadását a konvenció lefolyásáról. Ezután került sor a nagygyűlés által elfogadott és a központtól kiküldött alapszabály módosítások felolvasására. Ezt a gyűlés minden egyes delegátusa figyelemmel hallgatta végig. És minden pont, mely a Verhovay tagság szempontjából életbevágó, nyomatékosan lett felolvasva. Ámbár vannak pontok, amik megfelelnek a mostani kor szellemének, de a központ azt az utasítást adta Rt, hogy vagy az egészet kell elfogadni, vagy egyet sem. így a 20-ik kerület nem fogadta el az alapszabály módosítást. A szavazás egyhangúlag Nem volt. Megokolás: ml nem akarunk semmiféle a fiókjaink életét és testvérsegitő életünket gátló rendelkezést elfogadni. Még ha maradinak mondanak is, akkor is: maradjon a régi. Mivel a központi hivatal körlevélben adta ki azon tilalmat, hegy e gyűlésen csakis az alapszabály módosításokkal lehet foglalkozni, a gyűlés véget ért. Takács Béla elnök megköszöni-a delegátusok csendes és érdemleges viselkedését és hogy a 20-ik kerület ezen gyűlését oly megértő szellemben és egyetértéssel végezték el. Ezzel a gyűlést bezárta. A következő, négy év utáni gyűlést Canton, O.-ban tartja meg a kerület. TAKÁCS BÉLA, elnök. SZÁSZ JÁNOS, jegyző. 22-IK KERÜLET COLUMBUS, O. A 22-ik Kerület az uj alapszabályokat egyhangúlag elfogadta. TANKOVICH ANTAL, jegyző. 25/B KERÜLET DETROIT, MICH. JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a 443-ik fiókból álló 25/B kerület november 16-ikán megtartott gyűlésén, Detroit., Mich.ban. Burdohán Mihály kerületi elnök üdvözli a megjelent tagokat és a kerületi gyűlést délután 2 órakor megnyitottnak nyilvánítja. 1. ) Burdohán Mihály kerületi elnök felkéri a kerületi jegyzőt, hogy olvassa fel az 1947 junius 15-iki kerületi gyűlésnek és az Alapszabály módosító bizottság július 12-ikén megtartott gyűlésének jegyző- ! könyvét, melyet a tagság egy- I hangulag elfogad és hitelesít. 2. ) Burdohán Mihály kerületi elnök felkéri a kerületi jegyzőt a beérkezett levelek felolvasására. Kerületi jegyző jelenti, hogy levél érkezett a Canton, O.-i 64-ik fióktól és a központi hivataltól. Elnök kérdésére a tagság kimondja, hogy ja jegyző ne olvassa fgl a két levelet, hanem csak magyarázza meg azok tartalmát. 3. ) Elnök felkérésére ezután a nagygyülési delegátusok pontról pontra beszámolnak ,a 21-ik nagygyűlésen hozott szabályokról és ismertetik az uj év kezdetével életbe lépő szabályokat. A tagság egyhangúlag tudomásul vette és elfogadta a 21-ik nagygyűlésen hozott szabályokat. Burdohán Mihály kerületi elnök a gyűlést délután 4:30- kor bezárta. BURDOHÁN MIHÁLY, kér. elnök, SZABÓ JÓZSEF. kér. jegyző. Mostanában ismét sokféle hir kering az amerikai magyarság körében arra nézve, hogy a Magyarországra küldött szerété tcsomagokat megvámolják az óhazai hatóságok. Mivel az amerikai magyarságnak segítő tevékenysége nagyobbrészt szeretet csomagok küldéséből áll, az ily hírek természetesen általános nyugtalanságot kelte- ; nek. Hogy a kérdésre világos- ! ságot derítsünk, kérdést intéztünk a washingtoni magyar ; követséghez ez ügyben és levelünkre 1947. november 13-iki dátummal. 5270/1947 sz., alatt, i a következő felvilágosítást kap- j tűk: ‘‘Igen tiszteit Szerkesztő Ur! Folyó hó 10-iki levelére válaszolva tiszteletei értesítem,! ; hogy tudomásom szerint a Maj gyárországra menő. szeretetcso■ magok megvámolása kérdésé! ben végleges határozat még nincs* csak bizonyos tervek vannak kidolgozás alatt és értesülésem szerint egyáltalán nem arról van szó, hogy a sseretetcsomagok általában vámkötelesek legyenek, hanem- csak arról, hogy az egy személynek egy időben vámmentesen küldhető árak mennyiségéi korlátozzák., Kiváló tisztelettel MARIK PM, &fc. ügyvivő,” A magyar követség felvilágosítását örömmel hozzuk olvasóink és az amerikai magyarság tudomására, abban a reményben, hogy csomagok rendszeres küldésével továbbra is folytatják azt a nemes- Testvérmentő munkát, méllyel már eddig is magyar családok Tízezreinek nyomorát enyhítették. 27/B KERÜLET CHICAGO, ILL. JEGYZŐKÖNYV, felvétetett a chicagói 164-ik fiókból álló 27/B kerület 1947 nov. 14-ikén. a 333 West North Avenue alatti helyiségben megtartott gyűléséről. Iróczky József, a 27/B kerület elnöke a gyűlést este Svakor megnyitja és felkéri a jegyzőt az uj alapszabály módosítások ismertetésére. Minden pontnak külön-külön való tárgyalása után a kerület a konvenció által hozott határozatokat egy szavazat ellenében elfogadja. A szavazás'után Iróczky József elnök megköszöni a megjelentek tárgyilagos hozzászólásait és a gyűlést 11 óra után bezárja. Chicago, 111., 1947, nov. 15-ikén. IRÓCZKY B. JÓZSEF, kér. elnök, KUNSTADT ERNŐ, kér. jegyző. 3<MK KERÜLET TOLEDO, O. JEGYZŐKÖNYV, mely felvétetett a 27-ik fiókból álló 30- ik kerület nov. 9-ikén megtartott gyűlésén. Pityér József elnök a gyűlést délután három órakor megnyitotta s felkérte a kerületi jegyzőt, hogy olvassa fel a junius 8-ikán megtartott kerületi gyűlés jegyzőkönyvét/ melyet megjegyzés nélkül elfogadott a tagság és hitelesíttetett Póes József és Potcvezki József tagtársak aláírásával. : Az elnök felkéri a jegyzőt a beérkezett levelek felolvasására. Először a Canton, O.-i 64- ik fiók körlevelét olvassa fel a jegyző. A körlevelet tudomásul veszi és elejti a tagság. Ez j után a jegyző felolvassa a központi hivataltól érkezett alapszabály módosításokat és Kerekes Gyula delegátus minden egyes pontra nézve részletes > felvilágosítással szolgál, ami után a gyűlés egyhangúlag elfogadja az. összes pontokat és azok életbeléptetését ajánlja. Több tárgy nem lévén elnök I megköszöni a tagok szives türelmét, a gyűlést hat órakor bezártnak nyilvánítja. KEREKES GYULA, kerületi jegyző. 34-IK KERÜLET DAYTON, O. JEGYZŐKÖNYV, felvétetett, j a 34-ik kerület Dayton, O.-fen, j a Szent Imre teremben, 639 i Dakota St., 1947 november 9- : ikén megtartott gyűlésén. Jelen vannak Mandreky Lajos és Ifj. Bokor János a Elint, Mich.-i 412-íiöktól, Bonnie J I András és Mrs. Robb-Dániel a ; Dearborn. Mich.-i 429-ik fiók- I tói, Polichany Gyula a Dayton, O.-i 362-ik fióktól és Mrs. Jolán Lucas kerületi jegyző. A gyűlést megnyitja Id, Kochmar Sándor helyettes elnök, akit Dr. Prince H. Jó- I zsef kerületi elnök bízott meg tekintettel arra. hogy kórházban fekvő édesapja mellett kellett lennie. Kochmar elnök-helyettes. tudomására hozza a de: legátusoknak, hogy a gyűlés I célja a XXI.-ik nagygyűlés ál; tál elfogadott alapszabálymódositások jóváhagyása és hogy a kerületi jegyzőnek, küldött utasítás értelmében a- módosítások teljes egésze felett kell ! határozni, tehát nem lehet azokat részben elfogadni, részben pedig elejteni. Tekintve,, hogy : a 34-ik kerületnek csak három j szavazata van, a konvenció, által elfogadott alapszaMlymódositások felolvasását a legnagyobb figyelemmel kell kísérni. Az alapszabály módosítások alapos áttanulmányozása; és megvitatása után a kerületi ; delegátusok azokat egyhangúlag elfogadják. I Felhivatott a kerületi jegy(Folytatása a 6-ik oldalon) \ A szer etetcsoma gok nem vámkötelesek