Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1947-11-05 / 21. szám

A konvenció utáni kerületi gyűlések — Hivatalos közlemény. — Az Alapszabályok még ér­vényben lévő rendelkezései ér­telmében a kerületek konven­ció utáni gyűléseiket novem­berben tartják meg és pedig valamikor a hó 9-ike után, amikorára a központi hivatal kiküldi a konvenció által esz­közölt alapszabály módosítá­sok szövegét a kerületi jegy­zőknek. Az Alapszabályok 8-ik cik­kelyének előírása értelmében a novemberi kerületi gyűlések tárgya kizárólag “a nagygyű­lés által eszközölt ajapszabály módosítások fölött való dön­tés”. Egyéb ügyek megvitatása tehát nem tartozik a konven­ciót követő kerületi gyűlések hatáskörébe. A konvenció által eszközölt alapszabály módosítások akkor lépnek érvénybe, ha azokat a kerületek többsége elfogadja. A többség ' megállapításánál minden kerületnek annyi sza­vazata van, ahány nagygyülé­­si képviselő kiküldésére volt jogosult. Utólagos félreértések elkerü­lése végett hangsúlyozzuk azt, hogy a kerületi gyűlések csak­is az EGÉSZ alapszabály-mó­dosítás elfogadása mellett vagy ellen szavazhatnak. NEM LE­HET részben elfogadni, rész­ben pedig elvetni a módosítá­sokat. Ne tegyük kockára te­hát a nagygyűlés által végzett hatalmas munkának sikerét helytelen szavazással. Magától értetődik, hogy a konvenció által eszközölt mó­dosítások minden egyes részle­te nem lehet tetszésére az ösz­­szes kerületeknek. Több módo­sítás van, mely ellen egyes ke­rületek a helyi viszonyokra va­ló tekintettel kifogást emel­hetnek. Mégsem adhatják le az ily kerületek a szavazatai­kat úgy, hogy a kifogásolt mó­dosításokat elvetik, mig a töb­bieket elfogadják. A kerületi gyűlések tagjainak meg kell érteniök azt, hogy ebben a fon­tos ügyben felül kell emelked­­niök a helyi viszonyokon és az egész egyesület össztagságának érdekeit figyelembe véve kell szavazatukat leadniok. A konvenció lefolyásáról szó­ló részletes beszámolónkból és a nagygyűlés jegyzőkönyvéből Örökbe fogadta St. Louis-i fiókunk Verhovay SZABÓ MARIKA Megható levél kíséretében küldte el a fenti képet egy magyarországi kislány, akit St. Louis, Mo.-i 209-ik fiókunk fo- j gadott örökbe. S a fiók tagjai- I nak jóságát megköszönő leve- i lét igy irta alá: ‘Sok szeretet- ! tel kislányuk, Verhovay SZA- - Bó MARIKA.” Szivünkre ölel- I jük a magyarországi kis Ver- ; hovay Szabó Marikát és hálás elismerésünket fejezzük ki a 209-ik fiók magyarszivü tiszt­viselőinek, kiváló ügykezelőjé­nek Schafnitz Károlynak és a \ fiók á’dozatkész tagjainak, akik a Verhovay testvérsegités nemes gondolatát tetté váltót- j ták ennek a magyar kislány­nak életében. 200,000 magyar árva várja epedve, hogy az ő életében is bekövetkezzen a testvéri szeretetnek az a cso­dája, mely bearanyozza a kis Verhovay Szabó Marika életét. olvasóink láthatták azt, hogy a nagygyülési delegátusok l tisztában voltak kerületeik tag­ságának óhajaival és igyekez- | tek azoknak érvényt is szerez- i ni. Ha mégis fogadtak el egyes oly alapszabály módosításokat, melyek a kerületeik tagságá­nak nincsenek tetszésére, ak­kor azt azért tették, mert kény­telenek voltak. Sok nagyhord­erejű módosítást a biztosítási j felügyelőségek határozott kö- ' vetélésére fogadott csak el a nagygyűlés. Bár a delegátusok szívesebben döntöttek volna ! másként, a nagygyűlésen fel­sorolt érvek és bizonyitékok í meggyőzték őket arról, hogy a j Válasz egy fellebbezésre — A Kerületi Gyűlések Figyelmébe! — . A Canton, O.-i 64-ik fiók három tagjának, Novák Eleméi elnöknek, Bors Ferenc jegyzőnek és Mazalin Jánosnak aláirásá val egy állítólag a cantoni 64-ik fiók nevében írott és az Alap szabályok 48-ik cikkelyének b.) pontjában leirt rendelkezése két sértő körlevél ment ki a kerületekhez és érkezett be köz ponti hivatalunkhoz is. A közelgő kerületi gyűlésekre való te kintettel kötelességünknek érezzük, hogy a körlevélben foglak állításokra és vádakra a választ a következőkben adjuk meg: A XXI.-ik nagygyűlés tagjai meggyőződtek arról, hogy a2 állami biztosítási felügyelőség — Insurance Department — meg­követelte a betegsegélyzés átszervezését oly módon, hogy a be­­tegsegélvző osztály törvényes tartalék alappal rendelkezzem. Az ennek megvalósítására kidolgozott javaslatok közül az In­surance Department azt az egyet minősítette elfogadhatónak, melyet a Központi Hivatal, az Insurance Department utasítására, a nagygyűlés elé terjesztett. Ha a központi hivatal az Insur­ance Department követelésének és utasításának nem tett volna eleget, akkor az Insurance Department betegsegélyző osztályunk működését előbb-utóbb felfüggesztette volna, amint azt október 15-iki lapszámunkban megirt cikkünkben is jeleztük. A XXI.-ik nagygyűlés ezt a tervezetet nem fogadta el, s ezzel az Insurance Department követelésével helyezkedett volna szembe, ha azon nyomban ki nem dolgoztunk volna egy uj ja­vaslatot, amivel a nagygyűlés Egyesületünk jóhiszeműségét bi­zonyította. Tekintettel az Insurance Department lxatározott és világos követelésére, a nagygyűlés ezt a tervezetet törvényes utón a magáévá tette. Az Insurance Department ezt a javaslatot még nem hagyta jóvá. mert arra csak a kerületi gyűlések döntése után kerülhet sor. Minden remény megvan azonban arra, hogy az Insurance Department jóváhagyja a tervezetet, mert az lényegileg nem kü­­lömbözik az eredetileg beterjesztett tervtől. Bár a két tervezet részleteiben külömbözik, az eredmény úgy az idős tagtársak, mint az Egyesület szempontjából ugyanaz. A konvenció törvényes határozata ellen izgató körlevél úgy állítja be a dolgot, mintha a két tervezet között óriási külömb­­ség volna az öreg tagok kárára. Ez a rosszhiszemű beállítás a való tények eltorzításán alapszik, amint azzal minden a nagy­gyűlésen résztvett delegátus tisztában van. A kiküldött körlevél tiltakozik az UJ SZERVEZÉSI REND­SZER ellen azon a címen, hogy annak célja a FIÓK-ÉLET MEG­SZÜNTETÉSE. A rendszer céljának ezt a félremagyarázását a le­vél szerzői arra alapítják, hogy a szervezési rendszert a nagy­gyűlés részleteiben nem tárgyalta és igy sem annak rendelke­zéseivel. sem pedig következményeivel tisztában nem volt. Leszögezzük mindenekelőtt, hogy ezen utóbbi állítás nem felel meg a valóságnak. A nagygyűlés a tervezet minden részle­tét alaposan megtárgyalta, kivéve a tagszerzési munkáért és tagmegtartásért járó kommissió kulcsát, amit nagyon érthető okokból, úgy mint a múltban, úgy ezúttal sem feszegettek, ha­nem azt az Igazgatóság hatáskörébe utalta a konvenció. A tárgyalások folyamán megállapitást nyert, HOGY A TER­VEZET MEGFELELŐ ALKALMAZÁS MELLETT A FIÓK-ÉLET­NEK NEM A MEGSZŰNÉSÉT, HANEM A FELLENDÍTÉSÉT FOGJA SZOLGÁLNI. Megállapitást nyert akkor és leszögezzük most is, hogy az uj szervezési rendszer a fiókok autonómiáját, önállóságát semmilyen tekinietben sem fogja korlátozni. A mó­dosított alapszabályok szövege is hangsúlyozza, hogy még ott is, ahol a központi hivatal nevezi ki az ügykezelőt, a fiók tagságáé a döntő szó, mert a fiók jóváhagyása nélkül a központi hivatal ügykezelőt nem nevezhet ki. Szándékosan figyelem kívül hagy­ták a körlevél szerzői azt is. hogy a központi hivatal csakis a körülbelül ezer taggal rendelkező, szervezési kerületnek minő­sített fiókokhoz nevez ki ügykezelőt — de csakis a fiók jóváha­gyásával — már pedig az Egyesület körülbelül négyszáz fiókjá­(Folytatása a 2-ik oldalon) (Folytatás a 2-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents