Verhovayak Lapja, 1947 (30. évfolyam, 1-24. szám)
1947-09-03 / 17. szám
10-IK OLDAL 1947. szeptember 3 Verhovayak Lapja Szükséges-e a kötvényfajták szaporítása? (Folytatás a 9-ik oldalról) hogy apja halála esetén a biztosítás teljesen ki van fizetve. Sokan kedvelik ezt a formát, de Egyesületünk egyik legutóbbi igazgatósági gyűlése megállapította, hogy meglévő kötvényeinkkel ugyanezt a célt el lehet érni. Hogyan? Amit sokan nem vesznek észre, az az, hogy e biztosítási fajtában tulajdonképen nem is annyira a gyerek, mint az apja van bebiztosítva. Pedig ez nyilvánvaló már abból is, hogy — bár a kötvény a gyerek nevére szól — az apjának is el kell menni orvosi vizsgálatra és a biztositást csak akkor adják meg a — gyereknek, ha biztositható az — apja is! Mi történik, ha az apa meghal? A gyerek kötvénye ki var. fizetve, de az apa után senkisem kap semmit. A biztosítás összegét majd akor fizeti ki a társaság, ha a gyerek elérte a kötvényen erre megjelölt kort. Úgy érezzük, hogy helyesebb bebiztosítani az apát is, meg a gyermekét is. Ha az apa meghal, a haláleseti segély megvan. És ha arra nincs oly égető szükség, akkor abból egészen ki lehet fizetni a gyermek biztosítását és még marad is a pénzből, pedig a gyerek biztosítása is ki van fizetve. Viszont, ha a szülő a kölcsönös biztositási formát választotta, akkor csak kifizetett kötvény van, de nincs mihez nyúlni. Az apa-gyermek együttes biztosításánál a biztositó kettős kockázatot vállal egy kötvényen. Ha a gyerek hal meg, akkor azonnal ki kell fizetni a haláleseti öszeget. Ha az apa hal meg, akkor nem kell azonnal kifizetni, de több befizetés nincs, tehát a biztositó ismét vészit. Ép ezért ez a biztosítás drágább, mint a rendes gyermekbiztositás. Tulajdonképen végigmehetnénk az összes különleges biztositási válfajokon és rámutathatnánk arra, hogy minden ilyen “modern” biztositási fajta tulajdonképen csak változata az alapvető biztositási formák valamelyikének, csak másként nevezik, tetszetős jelszóval látják el. Szükség van rájuk? Szüksége annak az intézménynek van rengeteg biztositási formára, amelyik minden áron el akarja adni a kötvényeit, tekintet nélkül arra, hogy igazán szüksége van-e a felvételi iv aláírására rávett egyénnek arra a biztositásra vagy nincs. Testvérsegitő egyesületek nem dolgoznak ily erőszakos módszerekkel, mert ők a tagság érdekeit akarják szolgálni, nem pedig üzleti hasznot hajszolni. Mint fentebb jeleztük, azt állítják egyesek, hogy ma már alig lehet eladni csak halál esetén kifizetésre kerülő biztositást. Aki ezt mondja, az még sohasem adott el biztositást és fogalma sincs az alaposan kiképzett ügynök módszeréről és arról, hogy ő mit tekint “jó üzletnek”. A Verhovay Segély Egylet érvényben lévő kötvényeinek osztályok szerinti kimutatása a következő képet tárja elénk: Egész életen át fizetendő, halálesetre szóló biztosítás volt 1946 végén 13,934. Húsz éven át fizetendő, halálesetre szóló biztosítás volt 10,563. E két osztályban tehát együttvéve 24,497 kötvény volt érvényben, vagyis a felnőtt osztály ösztaglétszámának több mint a fele! Most nézzük az egyéb formákat: 20 évig fizetendő és akkor kifizetésre kerülő eléréses kötvény volt 5,506. Ez összesen 30,003 kötvény, 3 osztályban. A felnőtt osztály többi ÖT osztályában együttvéve volt 12,874. Ez bizonyítja a legjobban, hogy az Egyesületi biztosítás vásárló közönsége túlnyomó (Folytatás a 11-ik oldalon) Kimutatás a Fiókok Befizetéseiről------------1947 Jtllfus l-től 31-ig Payments Received from Branches------from July 1 to 31* 1947 Fiók összeg Fiók összeg Fiók Összeg Fiók Összeg Fiók Összeg Fiók Összeg Fiók összeg Fiók Összeg Fiók Összeg Br.Amount Br.Amount Br.Amount Br.Amount Br.Amount Br.Amount Br.Amount Br.Amount Br.Amount T. Fund 37.77 59 770.40 128 65.35 196 40.85 285 50.23 367 61.60 451 7.44 M 16 33.95 M 99 49.79 Parent 46.37 60 45.84 129 1,427.09 197 171.54 286 161.26 368 70.41 452 236.07 M 18 23.20 M100 15.08 1 69.58 61 133.59 130 1,387.49 200 166.52 288 717.07 369 1,266.77 453—.— M 19 82.24 M101—.— 2 421.38 62 179.05 132 3,696.56 201 62.76 289 20.99 370 63.22 457 18.14 M 20 139.39 M105 39.09 3 411.26 63 281.93 133 391.70 204 178.47 290 190.62 372 176.88 461 84.06 M 21 83.35 M106 205.45 5 148.20 64 414.56'134 92.67 207 40.21 291 207.16 373 50.96 466 286.19 M 22 23.60 M107 33.52 6 197.20 66 257.04 135 175.87 208 351.86 292 485.25 375 113.03 467 53.58 M 23 175.31 M108 25.41 7 160.90 67 246.99 136 145.19 209 386.14 293 163.31 376 261.20 468 159.53 M 26 53.57 M109 65.18 8 844.44 68 599.74 137 192.22 210 42.48 295 116.41 383 632.85 475 188.15 M 27 21.43 M114 30.96 9 350.61 69 109.48 138 749.24 213 106.53 296 907.48 386 212.88 477—.— M 28 22.23 M116 46.72 10 382.03 70 377.01 141 565.87 214 657.76 301 131.49 387 135.34 478 36.85 M 29 39.67 M117 77.06 11 196.78 71 690.74 142 174.90 215 257.31 302 227.61 389 86.93 479 148.90 M 33 73.53 M121 33.20 12 397.22 73 167.21 143 80.63 216 1,357.72 303 475.49 390—.— 480 92.28 M 34 28.11 M122 10.26 13 1,355.41 74 145.05 145 234.65 217 137.48 305 351.48 391 104.17 481 29.93 M 38 60.22 M124 6.86 14 3,789.07 76 789.50 146 118.27 218 136.74 307 61.95 394—.— 482 224.81 M 39 81.96 M126 39.76 16 138.05 78 97.62 147 94.65 219 146.19 310 333.67 395 165.88 483 28.37 M 40 24.33 M128 35.82 17 2,450.31 79 99.29 149 402.37 220 244.78 312 88.29 396 294.51 485 43.97 M 42 28.43 M129 11.59 20 '1,083.11 81 80.44 150 515.98 221 181.64 313 169.61 399---.---487 391.43 M 43 63.07 M130 51.44 21 821.71 82 35.13 151 36.89 222 287.68 317 67.90 403 90.93 488 69.66 M 44 42.02 M131 29.82 22 563.33 84 418.06 152 400.27 226 625.64 318 19.38 404 37.49 489 144.96 M 45 57.93 M132 67.08 23 373.81 85 541.80 153 117.58 227 45.10 321 282.09 405 77.71 490 130.58 M 47 22.21 Ml 33 53.53 24 64.82 86 137.38 156 40.81 229 601.65 322 39.58 408 89.44 495 36.24 M 48 32.29 M134 11.63 25 474.66 87 721.21 157 151.55 230 355.48 324 138.34 409 179.43 496 72.35 M 51 14.29 M135 31.29 26 722.61 88 610.53 158 138.86 232 30.50 327 135.89 412 729.90 499 52.49 M 53 5.98 M136 7.41 27 995.92 89 632:95 159 694.78 234 225.25 331 61.04 415 134.12 500 739.58 M 54 119.92 M142 79.78 29 193.49 90 638.42 160 111.53 236 63.25 333 35.86 416 170.37 501 201.90 M 59 24.63 M143 115.97 30 33.26 91 671.95 162 57.54 237 268.57 334 96.49 417 612.96 503 639.89 M 61 97.92 M144 54.90 31 413.84 92 69.04 163 284.12 238 32.71 335 183.29 418 118.34 504 21.36 M 62 599.56 M148 23.83 32 413.09 93 70.80 164 1,702.03 239 151.79336 561.00 420 269.49 506 M 63 26.93 M150 19.31 33 560.11 95 49.55 166 51.04 242 123.49 338(39.97 421 52.61 509 87.75 M 64 138.22 M153 196.60 34 1,034.21 96 1,462.01 168 354.04 245 30.29 340 156.13 422 137.29 511 680.48 M 65 25.95 M163 38.90 36 5,044.69 97 98.21 170 287.35 247 603.26 341 74.19 423 126.37 514 326.04 M 67 16.77 M164 109.58 37 1,320.84 98 1,357.76 171 366.99 248 673.15 342 636.80 424 59.28 515 55.67 M 68 17.08 M166 14.85 38 60.49 100 142.47 172 531.09 249 1,052.11 343 279.83 425 94.12 517 97.71 M 69—.— M168 38.79 39 674.36 101 227.43 173 33.50 253 11.38 344 116.35428 262.56 518 480.11 M 73 56.05 M171 14.77 40 902.06 103 67.02 174 679.28 257 101.36 345 96.72 429 309.86 519 40.56 M 77 154.42 M173 13.35 41 65.04 106 321.24 175 153.87 261 72.59 347 183.28430 301.19 520 169.63 M 78 7.66 M174 32.59 42 235.76 107 383.84 176 91.18 262 178.08 348 109.60431 39.35 521—.— M 82 11.03 M180, 24.98 43 246.74 108 939.72 177 78.44 264 207.65 349 323.05 432 211.59524 186.35 M 84 98.24 M188 15.82 45 1,722.57 111 152.43 180 269.72 265 36.63 350 152.52433 45.20525 2,511.38 M 86 33.32 M189 16.52 46 106.12 112 38.07 182 42.70 269 599.61 351 36.65 435 73.08 527 152.63*M 87 45.02 M191 12.62 47-120.68 114 96.51 184 60.59 271 70.12 352 427.42438 113.78 48 4,660.65 115 24.07 186 209.09 272 275.13 355 187.31439 229.14M 3 63.86 M 88 12.00 M194 51.48 49 133.72 116 257.37 187 1,054.42 273 83.72 356 779.59441 12.42 M 4 58.76 M 89 62.06 M195 68.38 52 772.26 117 13.20 188 80.23 275 656.961 360 87.02 442 79.14 M 5 25.14 M 90 23.75 M196 45.03 53 80.31 119 47.75189 472.09 276 194.42 361 557.48 443 1,963.99 M 6--.--M 92 25.90 M200 35.16, 54 685.84 120 499.37191 96.37 277 263.09 362 590.42 444 123.40 M 7 10.41 M 93 13.03 M201 21.07 55 210.94 121 808.39 56 79.67 123 278.75192 143.53 278 330.46 363 87.60 447 639.91 M 12 18.46 M 95 24.35 M203 21.51 57 202.45 126 66.52193 81.31 282 34.52 364 633.25 448 120.47 M 13 142.99 M 97 33.65 M206 43.70' 58 152.29 127 318.24 194 505.39 284 144.61 366 403.64 449 60.40 M 15 70.71 M 98 22.29 M211 87.63 TOTAL: $125,505.83 Pittsburgh, Pa., 1947 julius hó 31-én. SZABÓ JÁNOS, központi számvevő. SZALÁNCZY JÁNOS, központi pénztáros.