Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-03-20 / 12. szám

(Verhovay Journal)31 VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 MÁRCIUS 20 NO 12. SZÁM A VERHOVAY SZOLIDARITÁS HETE 1946 MÁRCIUS 18-23 E meggyőződésben maradok sok sikert kívánva, tagtársi tisztelettel BENCZE JÁNOS központi elnök. Ifjak és öregek könnyei folytak egybe Trentonban Március 10-ike, vasárnap, gyönyörű napsütéssel kö­szöntött Trenton városára New Jerseyben. És a tren­­toni magyarság tömegesen áradt a helybeli római kato­likus, görög katolikus és két református templomba, ahol Istentisztelet keretében emlékeztek meg imádságos lélek­kel arról a négy hősről, akinek tiszteletére kegyeletes emlékünnepélyt rendezett aznap délután a 13-ik és 417- ik fiók. Zsúfolásig megtelt a Magyar Ház, melynek több, mint négyszáz ülőhelye távolról sem volt elegendő a ha­talmas közönség befogadására. Évek óta nem volt vi­lági összejövetelnek ily hatalmas, diszes közönsége. Az ékesen feldiszitett színpadon óriási amerikai lobogó alatt sorakozott fel az ezúttal átadásra kerülő négy arcképfestmény. Mellettük a hősi halottak jóba­rátainak húsz tagú csoportja állt diszőrséget. A közön­ség rendkívüli csendben várta az ünnepség kezdetét. Az amerikai himnusz eléneklésével kezdődött meg az ünnepély, majd Radványi Ferenc, a 13-ik fiók elnöke köszöntötte a közönséget majjyar nyelven, megható sza­vakkal, az igazi testvéri szeretetnek érzésben és gondo­latban egyaránt szivbe markoló kifejezéseivel. Majd Baky A. János, a 417-ik fiók elnöke, kapitányi egyenru­hában angolul köszöntötte a közönséget. Meghatóan emlékezett meg azokról az iskolatársakról, akikkel együtt küzdötte végig a háborút és kegyelettel emlékezett meg azokról, akik ezen az ünnepségen nem lehettek jelen... Mint Gerenday Istvánnak közeli jóbarátja, szavaiból ki­érződött a személyes gyász érzése, mellyel a hozzátarto­zók fájdalmában osztozott . . . Ezután Dr. Kondor S. József, orvos, aki szintén ka­pitányi egyenruhájában jelent meg, átvette a műsor le­vezetésének munkáját, ő is tengerentúl teljesített szol­gálatot és úgy a diszőrséget álló baj társak, mint az el­esett hősök jóbarátai voltak . . . Egyszerű, de szivből fakadó szavakkal emlékezett meg róluk és tiszteletadá­sából valósággal templomi csend hullott a közönségre, mely az ünnepély befejezéséig megőrizte ezt az áhitatos hangulatot, melyet még jobban elmélyített Nt. Laky Zsig­­mond ref. lelkész imádsága.. Csanyi Helén énekszáma következett, önmagát ki­sérte zongorán s szép hangja, mélyen átérzett előadása nagy hatással volt a közönségre. Duch J. András, Trenton város magyar származású polgármestere sajnos nem jelenhetett meg ezen az ün­nepélyen. Dr. Kondor olvasta fel levelét, melyben mély részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak s ugyanakkor elismeréssel adózott a Verhovay Segély Egy­letnek azért, hogy hőseinek ezekben az arcképfestmé­nyekben maradandó emléket állít. 1 Harold Saidt, az American Legion egykori parancs­noka és az American Legion State Departmentjének he­lyettes parancsnoka, a veteránok e hatalmas intézménye nevében juttatta kifejezésre tiszteletét. Raymond Wilcox, a második világháború amerikai veteránjainak Joseph Hickmanról elnevezett 1. sz. osztaga nevében, mint an­nak parancsnoka, nagy elismeréssel nyilatkozott a Ver­hovay Segély Egyletről és őszinte részvétét fejezte ki az elesett hősök hozzátartozóinak. New Jersey állam volt kormányzója, Lt. Col. Harold G. Hoffman betegsége miatt nem jelenhetett meg. Lt. Col. Howard K. Shaw képviselte őt és a legnagyobb el­ragadtatással nyilatkozott egyesületünkről, melynek hős katonáiról való megemlékezéséhez hasonlót egész katonai pályafutása alatt még sohasem látott. Father Kish Gyula, a Szent István hitközség közsze­retetben álló plébánosa, mélyenszántó beszédében mél­tatta a hősi halottak arcképfestményekben való meg­(Folytatás a 2-ik oldalon) Bencze János központi elnök a március 18-án kezdődő igazgatósági gyűléssel kap­csolatban a következő körlevéllel fordult az ügykezelő, helyi szervező tagtársakhoz. TISZTELT ÜGYKEZELŐ URAM, KEDVES TAGTÁRSAM! Első körlevelem ez a tagtársakhoz Egyesületünk uj Központi Székházából. Ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra, hogy szivből fakadó köszönetemet fejezzem ki mindazon jóbarátaimnak és kedves tagtársaimnak, akik lel­kesítő üzeneteikkel és jókívánságaikkal halmoztak el egyesü­letünk 60-ik születésnapja és a Verhovay Épületbe való át­költözés alkalmából. Ugyanakkor köszönetét szeretnék mondani mindazoknak a kedves Tagtársaknak, akiknek részük volt abban, hogy Egye­sületünk 100,000 dollár értékű uj biztosításban páratlanul szép születésnapi ajándékot kapott. Végül köszönetét szeretnék mondani azért, hogy Tagtár­saim a jubileumi tagszerzési verseny utolsó hónapját oly hatalmas lendülettel kezdték meg, hogy március első hetében $117,700 értékű uj köt­vényt adhattunk ki. Felhívásaimnak ily páratlanul bátorító visszhangja adja meg nekem a bizalmat abban, hogy hat hónapos jubileumi versenyünkkel kapcsolatban tagtársaim elé ter­jesztendő utolsó kérésemet is lelkes szeretettel fogják teljesíteni a testvérek. Tpgtársaim tudják, hogy 1946 március 18-tól 23-ig tartja meg Igazgatóságunk első tavaszi gyűlését egyesületünk uj Központi Székházában. Ennek a gyűlésnek rendkívüli jelentőségét növeli az a tény, hogy ez az utolsó gyűlés a hatvan éves jubileum előtt. Kétségtelen, hogy ezen a jubileumi gyűlésen Igazgatóságunk tagjait az egyetértés, az összetartás lelke hatja át. Úgy érzem, hogy e rendkívüli alkalommal ugyanez a lelkű­iét kell, hogy áthassa egyesületünk tagjait s a fiókokban buzgón munkálkodó ügykeze­lőit is. És a Verhovay összetartásnak, a szolidaritásnak ez a lelkülete kell, hogy e jelentős héten egy családdá forrassza össze a jubileumot és egyesületünk további jö­vőjét tervező igazgatóságunkat és a fiókokban a Verhovay jövendőt építő ügykezelő testvéreket. Ugyanakkor kívánatos az, hogy e történelmi jelentőségű héten a Verhovay összetartás lelkülete nyilvánosan is megnyilatkozzék oly módon, hogy arra még a nagy­­közönség is felfigyeljen. Mindezek alapján én, mint a Verhovay Segély Egylet központi Elnöke, 1946 már­cius 18-ikának hetét ezennel ünnepélyesen A VERHOVAY SZOLIDARITÁS HETÉNEK jelentein ki és tisztelettel felkérem ügykezelő és versenyző tagtársaimat, hogy min­den szabad idejüket és erejüket ezen a jelentős héten szenteljék uj tagok szerzésének, hogy ez legyen a Verhovay 60 éves történelmének legeredményesebb, gyümölcsökben leggazdagabb hete. Központi tisztikarunk és Igazgatóságunk mindent el fog követni annak érdeké­ben, hogy ez az igazgatósági gyűlés a Verhovay Segély Egylet történelmében egy még a múlténál is nagyobb arányú fejlődésre való fordulópontot jelentsen. Igazgató­ságunk tagjai nevében biztosítom tagtársaimat arról, hogy ennek a nagy jelentőségű gyűlésnek minden határozata egyesületünk gyarapodását, előrehaladását és a tagság ér­dekeit fogja szolgálni. Ennek fejében arra kérem tagtársaimat, hogy ezen a történelmi fontosságú héten árasszák el a központi hivatalt felvételi ivekkel, hogy igy a nagyközönség előtt is meg­győző módon mutatkozzék meg a mi egyesületünk eddigi fejlődésének egyetlen titka: a Verhovay szolidaritás! Mi a központi székház gyüléstermében megtesszük a magunkét. Meg vagyok győződve arról, hogy a munkamezőn dolgozó tagtársak is kiveszik a részüket a Verho­vay Összetartás Hetének munkás megünnepléséből!

Next

/
Thumbnails
Contents