Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-10-30 / 44. szám

1946 október 30 5-ik oldal Hirek az Óhazából! A magyar terhek.. A Washingtoni Magyar Kö­vetség Sajtóirodája jelenti: Gyöngyösi külügyminiszter részletes levélben fejtette ki a békekonferencia elnöksége előtt a Magyarországra rótt elviselhetetlen- terhek által előidézett lehetetlen helyze­tet. Rámutatott arra, hogy a magyar kormány már eddig is az állami kiadások 34 szá­zalékát irányozta elő a nem­zetközi kötelezettségek telje­sítésére, de a Magyarország­ra mért terhek annyival ma­gasabbak még ennél az ösz­­szegnél is, hogy azok csak az ország tönkremenetelét idézhetik elő és — írja Gyön­gyösi — “az ország ahelyett, hogy tevékeny részt vehetne a háború által elpusztított Európa újjáépítésében, a sta­bilizált nyomor országa lesz, annak minden következmé­nyeivel együtt. Magyarország legyőzött állam és tudja azt/ hogy viselnie kell ennek kö­vetkezményeit. Azonban bí­zott abban, hogy nem foszt­hatják meg gazdasági fejlő­désének lehetőségeitől. An­nál inkább bízott ebben, mert csak erőteljes gazdasági fej­lődés biztosíthatja az ország uj demokratikus berendezé­sének sikerét. Mindezek foly­tán a magyar delegáció köte­lességének érzi, hogy beje­lentse, hogy a magyar gazda­sági életre rótt terhek annak összeomlását idézhetik elő.” Ezzel szemben Bezzeg más hangokat pen­get Benes, a világhírű de­mokrata, aki a washingtoni követség hírszolgálati irodá­jának jelentése szerint Prágá­ban a következőket jelentet­te ki: “Egészében véve meg lehetünk a párisi békekonfe­rencián tevékenykedő küldöt­teink munkájának eredmé­nyével elégedve. Az értekez­leten teljes mértékben dia­dalmaskodott a csehek és a szlovákok nemzeti államának elmélete. (De még mennyi­re!) Ez azt jelenti, hogy or­szágunkban nem lesznek töb­bé kisebbségek és nem fo­gunk aláírni semmiféle ki­sebbségvédelmi egyezményt. A németek már elhagytak benünket a -magyarok pedig szintén menni fognak...” (Amire csak azt jegyezzük meg, hogy most már lesz egy ország, amelynek fajtiszta la­kossága lesz__Párisban ezt is elintézték. De mintha a faj tisztaság elméletét Hitler ta­lálta volna fel? Persze, ha Benes átveszi az más . . .) Szegények városa. A főváros társadalompoliti­kai ügyosztálya jelenti, hogy jelenleg körülbelül 30,000 fel­nőtt és gyermek étkeztetését biztosíthatja a főváros, de elő­reláthatólag ez a létszám a tél folyamán a háromszorosá­ra növekszik. * 130,000-re rúg a közsegély­re szorult családok száma (Budapest összlakosságának csaknem a fele?). A hatósági főzőhelyeken 87 fillér az ebéd ára, de bizony az étkezők jó­része nem tudja megfizetni ezt sem. Megszűntek a címek. Hatóságilag megszüntették a címeket. Most már senki­­sem méltóságos, nagyságos, kegyelmes, főméltóságos... —t Tudtunkra is hozta ezt a washingtoni követség sajtói­rodája régen, közölték is a lapok, de mi eddig nem kö­zöltük, mert vártunk... Arra vártunk, hogy hátha elárul­ják azt is, hogy most már e­­zentul hogyan tiszteljük óha­zai rokonainkat és ismerőse­inket? Elvégre nagyban Íro­gatjuk haza a leveleket, de nem szeretnénk senkit bajba hozni azzal, hogy neve elé odabiggyesztjük a régi “te­kintetest” vagy legalább utá­na az “urat”... Hálásak vol­nánk a sajtóirodának, ha pó-Verhovay események NAPTÁRA NOVEMBER 2, SZOMBAT. — CLEVELAND, O. — A 45-ik fiók táncmulatsága és bankettje a veteránok tiszteletére a Szent Mihály gör. kát. teremben, Bridge Avenue—W. 45th Street, este 7.30 órai kezdettel. — Beléptidij $1.25. NOVEMBER 17, VASÁR­NAP. — SHARPSVILLE, PA. — A 171-ik fiók 35 éves jubileumi bankettje és táncmulatsága a Farrel, Pa.-i Magyar Római Kato­likus Hitközség nagyter­mében. NOVEMBER 17, VASÁR­NAP. — SHARPSVILLE, PA. — A 171-ik fiók 35 éves jubileumi bankett és táncmulatság keretében es­te 6 órai kezdettel a Far­rel, Pa.-i Magyar Római Katolikus Hitközség nagy­termében. NOVEMBER 17, VASÁR­NAP. — DETROIT, MICH. — A 36-ik fiók 40 éves ju­bileumi bankettje és tánc­­mulatsága a veteránok tisz­teletére a Szent Kereszt R. K. Hitközség Márvány­­termében délután 2 órai kezdettel Berki zenekará­nak közreműködésével. — Jegy ára $1.50, csak táncra 75 cent, a fiók veteránjai­nak ingyenes. NOVEMBER 28. CSÜTÖR­TÖK. — PHILADELPHIA, PA. — A philadelphiai 76- ik és a phoenixvillei 159-ik fiók arcképátadással egy­bekötött kegyeletes ünne­pélye Kassá Bálint, Dees Béla, Smith Henrik és Mis­­kiv Bálint emlékére. Az igazgatósági “Elismert” ki­tüntetés átadása Erdőssy Jánosnak és Pincehelyi Ist­vánnak. Kezdete 3 órakor. Verhovayak Lapja tolná az elmulasztottat és tu­datna affelől, hogy ezentúl ho­gyan is címezzük leveleinket, hogy se kárt ne tegyünk, se esetleg meg ne sértsük azt, akinek levelünk szól... Folyik a vita. Választójogi reformról van szó a reakció elleni küzde­lemmel kapcsolatban. Nagy Ferenc miniszterelnök kije­lentette Kecskeméten, hogy a Kisgazdapárt tiltakozik a vái lasztójog megszükitése ellen. A különféle pártefk koalíció­jának köszönhető az', hogy az ország ennyit haladt az el­múlt másfél év folyamán. A koalíciót továbbra is fenn kell tartani, de ennek érdeké­ben áldozatokat is kell hozni. Az áldozathozatal terén ed­dig a kisgazdapárt járt elől, de ez nem tekintendő gyen­geségnek. — A kisgazdapárt nem engedi át a hatalmat egyik vagy másik kisebbségi pártnak. A párt radikális irányban halad és nem a régi világért küzd, de azt nem tűrheti, hogy a reakció ellen folytatott harc jelszavával alá ássák törekvéseit. Rákosi Mátyás helyettes miniszterelnök erélyes han­gon válaszolt Nagy Ferenc beszédére. Szerinte a kisgaz­dapárt nem teljesíti legfőbb feladatát, a dolgozó paraszt­ság védelmét, amint lehetet­len észre nem venni azt is, hogy a nagytőke befolyása mily nagy [iramban erősödik a párt kebelében. Megvádolja a kisgazdapártot azzal, hogy nem hajlandó a reakciós irányzat elfojtásában közre működni. A baloldali blokk azonban nem marad tétlen s semmikép sem fogja tűrni a választójognak reakciós érte­lemben való kiszélesítését. S a kommunista párt kong­resszusa kiáltványt intézett a magyar néphez, melyben ki­hangsúlyozza, hogy a párt tette a legtöbbet a súlyos bé­ke elhárítása érdekében, a párt járt élen a termelő mun­ka megindításában és az új­jáépítésben, amint a párt kezdte meg és küzdötte vé­gig a harcot a jó forintért. (Mi ugyan azt hisszük, hogy a Kisgazdapárt is meg­tette a magáét... A súlyos bé­ke elhárítása érdekében már akkor elkezdte a harcot, ami­kor még nem is volt kommu­nista párt... Bajcsy Zsilinszky és a többiek az életüket ad­­ták azért, hogy a magyar nép kiszabaduljon a náci rab­iga és igy az emiatt rámért méltatlan béke alól is... De hisz végeredményben mind­egy, hogy kié a vesztett harc szomorú dicsősége...) Keserű vigasz... Végre hazánk kormánya is ráébredt arra, hogy Csehszlo­vákia nem demokratikus sze­relemből dörgölődzik annyit az Egyesült Államokhoz. — Nem elég, hogy mindent meg kaptak, amit csak megálmod­tak, de a tetejébe még meg Pittsburgh és vidéke figyelmébe! A pitísburghi második generációs ifjúság csodá­latos lendülettel megindult “600,000 CIPŐT MAGYAR­­ORSZÁGNAK!” nevű, magyar népet segélyző mozgal­máról lapunk múlt számában tettünk részletes jelen­tést. Említettük, hogy az Amerikai Magyar Segély­akció ez uj 117-ik osztálya magyar szülők amerikai születésű fiainak és leányainak önálló megmozdulása, mely főként az amerikai nagyközönség körében gyűjti az adományokat a szerencsétlen magyar nép számára. Első, gondosan előkészített és páratlan lelkesedéssel végrehajtott akciójuknak szintere Mt. Lebanon volt, ahol Fiók Albert ügyvéd és Bencze Jolán, központi elnökünk leánya, kezdeményezésére gyűjtést folytat­tak, mely több mint 1,000 pár jó cipőt és több mint 1.000 font nagyszerűen használható ruhaneműt ered­ményezett. Most már “csak” arról van szó, hogy ezt a több mint 4,000 font súlyú küldeményt Magyarországra kell szállítani. Hogy ez milyen költséget jelent, azzal minden olvasónk tisztában van s igy csak a legszé­lesebb körű pártfogásban részesíthetjük a fiatalok segélyakciójának második lépését, mellyel ezt a kér­dést kívánják megoldani. NOVEMBER 16-ÁN, SZOMBATON ESTE 8:30 ÓRAI KEZDETTEL FÉNYES SEGÉLYBÁLT RENDEZ A FORT PITT SZÁLLÓ “ENGLISH” TERMÉBEN (Pittsburgh, Pa., 10th St., Penn Ave.) az Amerikai Magyar Segélyakció 117-ik osztálya, melyre őszinte szeretettel hívja meg ifjúságunk e lel­kes csoportja Pittsburgh és vidéke magyarságát. Be­léptidij személyenként $1.25 (és ha van, egy pár nél­külözhető cipő, melyet ott a helyszínen hálásan fogad el a rendező bizottság) s a jegyek elővételben is, meg­rendelhetők a 117-ik Segélyosztály pénztárnokánáJ, Szabó János központi számvevőnél, kinek cime: Verhovay Building, 436 Fourth Ave., Pittsburgh 22, Pa., telefon COurt 3454. Horváth Guszti hires zene­kara fogja a szebbnél-szebb magyar nótákat huzni ezen a táncmulatságon, melynek teljes jövedelmét a Segélymozgalom javára fordítja a rendezőség. Az az érzésünk, hogy ez a Segély-bál egyike lesz a legsikeresebb piítsburghi társadalmi eseményeknek. Azért érezzük ezt, mert hisszük, hogy Pittsburgh és vidéke magyarsága őszinte örömmel és hálával figyeli ifjúságunknak óhazai véreinkért folytatott munkáját és meg fogja ragadni az alkalmat arra, hogy a tánc­­mulatságon való részvételével mutassa meg segély­akciónk amerikai osztálya iránti elismerését és meg­becsülését. Menjünk el mindnyájan! Menjünk cl abban a tudatban, hogy MINDEN CENT A MAGYAR NÉP NYOMORÁT FOGJA ENYHÍTENI! Menjünk el ab­ban a bizonyosságban, hogy ifjúságunk ezután még fokozottabb lelkesedéssel fogja folytatni munkáját szerencsétlen magyar véreink javára. Legyen hát az ifjúság Segély-bálja a pittsburghi és vidéki magyarság nagy találkozója . . . November 16-án, szombaton, este 8.30-kor a Fort Pitt Szálló “English” termében! 600.000 CIPŐT MAGYARORSZÁGNAK — SEGÍT­SÜNK MI IS, HOGY NEMES CÉLJUKAT ELÉRHESSÉK! is támadták azt az országot, melynek segítsége nélkül Eu­rópa sohasem szabadult vol­na fel a náci uralom alól. S igy hazánk kormánya vissza­vonta egy hatalmas kölcsönre vonatkozó ígéretét... Persze ez csak annyiból vigasz, hogy eggyel csökkenti a csehek ja­vára elkövetett igazságtalan­ságokat.... Igazán vigasz ak­kor volna, ha hazánk kormá­nya rájönne arra, hogy van Csehszlovákiának egy agyon nyomorított szomszédja, aki nemcsak, hogy méltónak bi­zonyulna erre a kedvezmény­re, hanem mindörökké hálás is volna érte. S ha hazánk kormányának annyira szive vágya, hogy Európában de­mokratikus országok alakul­janak, akkor keresve sem ta­lálhatna támogatásra alkal­masabb országot, mint Ma­gyarország, mely másfél év alatt több demokráciát való­sított meg, mint Csehszlová­kia negyedszázados fennállá­sa óta. Ez a vigasz azonban nem adatik meg se nekünk, sem a magyar népnek és. igy nem marad más hátra, csak az, hogy könnyezve sóhajt­suk el: Szegény Magyaror­szág!

Next

/
Thumbnails
Contents