Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-09-18 / 38. szám
.946 szeptember 18 5-ik oldal Verhovayak Lapja EZREN RÓTTÁK LE A KEGYELET ADÓJÁT HŐSI HALOTTAINK CHICAGÓI EMLÉKÜNNEPÉN (Folytatás a 3-ik oldalról) ÍONGRESSZUSI KÉPVISELŐNŐ “Egész Amerika hódol önöknek és fiaiknak, ikik a hazának az odaadás legteljesebb mértétét ajándékozták. CONGRESSWOMAN EMILY TAFT DOUGLAS.” :HICAGO POLGÁRMESTERE “Kérem önt, Mr. Kunstadt, adja át e hősök íozzátartozóinak veszteségük felett érzett őszine részvétemet. Nemcsak azok, akik meghaltak, hanem azok s, akik készek voltak arra, hogy életüket adják, öbbet tettek értünk, mint amennyit valaha visszafizethetnénk nekik. Az amerikai magyarok hősiesen harcoltak — azoknak az embereklek a bátorságával, akik a szabadságot értékelni tudják, és akik készek áldozatot is hozni azért, :iogy azt megtartsák. Mindnyájan büszkék lehetünk arra, amit tettek és azokra a kiváló tulajdonságokra, melyeket megtestesítettek. Chicago polgársága nevében részvétemet és az egész Város nagyrabecsülését fejezem ki. Tisztelettel EDWARD J. KELLY, MAYOR.” ILLINOIS SZENÁTORA “Magyarország joggal büszke a fiaira, akik Szent István zászlaja alatt életüket adták azért, hogy a törökök meg ne hódíthassák Európát és azokra, akik Kossuth Lajost követték 1848-ban, a zsarnokság elleni küzdelmében. Ugyanilyen büszke Amerika magyar vérü fiaira, akik az Egyesült Államok egyenruhájában harcoltak a szabadság védelmében. Az önök hatezer veteránjának a Második Világháborúban teljesített szolgálata és egyesületük kétszáz hősi halottja, kell hogy megihlessen bennünket arra, hogy a béke megnyeréséért harcoljunk azzal, hogy itthon és külföldön biztosítjuk a szabadságot és azí igazságot. Ezeknek az eszméknek végső győzelme meg fogja vigasztalni a gyászolókat és biztosítani fog bennünket arról, hogy a hősi halottak áldozatai nem voltak hiábavalók. Tagtársi tisztelettel C. WAYLAND BROOKS, U.S. SENATE, COMMITTEE ON NAVAL AFFAIRS.” KONGRESSZUSI KÉPVISELŐ Rajtunk, a háború borzalmaitól megmentetteken áll, hogy megörökítsük az emlékét azoknak a hősöknek, akik a hazának védelmében és a demokrácia ügyéért folyó küzdelemben az odaadás végső, tökéletes mértékéig mentek el. Mint a nemzet egyik képviselője mindenkor kötelességemnek tartottam, hogy támogassak minden olyan törvényjavaslatot, melynek célja, hogy ébren tartsa a nemzet háláját a Második Világháború hőslelkü vitézei iránt. Sohasem tudjuk visszafizetni nekik hálánknak azt a nagy adósságát, mellyel egyénenként és együttesen, mint minden idők legnagyobb nemzete, tartozunk azoknak, akik a Második Világháborúban életüket áldozták fel. Folytatnunk kell most a munkát, hogy azt a békét, melyért meghaltak, tartóssá tegyük. Tisztelettel WM. A. ROWAN, M. C., CONGRESS OF THE UNITED STATES.” A KÉPEK ÁTADÁSA Közvetlenül a táviratok és levelek felolvasása után, a függöny lezárult egy pillanatra s mikor újra felemelkedett, végtelenül megható látvány tárult a közönség szemei elé. Tiz bájos, magyar díszruhába öltözött leányka csatlakozott a katonai diszőrséghez s mig a veteránok az arcképfestmények mögött álltak, addig a leánykák párosával fogtak közre minden egyes képet. Horváth Berta, Schmidt Marian, Kozarits Joan, Balaskovits Joan, az 503-ik fiók tagjai, Rohály Mary, Tisza Anna Ruth, a 37-ik fiók tagjai, Matányi Olga, Miss Daro, a 96-ik fiók tagjai, Hollandy Mária és Szosniak Éva, a 164- ik fiók tagjai voltak e lányok, akiknek a színpadon való megjelenése jelezte az ünnepély fénypontjának elérkezését és a drámai műsor utolsó felvonásának kezdetét. Mély csend hullott a hallgatóságra, amikor szólásra emelkedett Szalánczy János, központi pénztárnok, aki a következő szavakkal vezette be a képek leleplezését. “Kedves barátaim, sokáig éltem önök között, mielőtt jelen hivatásom más városba szólított. Ez az én városom és mindig örömmel fogadom az alkalmat arra, hogy hazajöjjek önök közé. Két tisztviselőtársam, Bencze János, központi elnök és Révész Kálmán, központi titkár, nem jelenhettek meg ezen az ünnepen, de megkértek arra, hogy átadjam mindnyájuknak szívélyes üdvözleteiket és kifejezzem a gyászoló családok tagjainak szívből fakadó mély részvétüket. A testvérsegités szelleme tette lehetővé ezt az ünnepséget. Ez a szellem különösen sokat jelent nekünk ebben az évben, amikor hatvanadik évfordulóját ünnepeljük meg annak a napnak, melyen tizenhárom bányász Hazleton városában megalapította egyesületünket. Okom van arra, hogy ezt felemlítsem, mert feltűnő hasonlóság van egyesületünk alapitói és hősi halottai között. A Verhovay Segély Egylet alapját megvető tizenhárom bányász azért szervezkedett meg, hogy ne kelljen nekik másokra szorulni a baj órájában, amikor segítségre van szükség. Amikor igy cselekedtek, nem keresték a dicsőséget, épp úgy, ahogy katonáink sem hajszoltak harctéri babérokat, sem a hősi halált nem keresték. Egyesületünk hatezer katonája közül igen sokkal beszélgettem és meggyőződtem arról, hogy mint szabad emberek vonultak a háborúba, nem azért, mert hódítani, hanem azért, mert szabadítani akartak. Mint a tizenhárom hazletoni bányász, ők is csak segíteni akartak és ez oka annak, hogy megnyerték a háborút. Most pedig hadd mondjam el önöknek, hogy miként született meg hősi halottaink emlékének arcképfestményeikben való megörökítésének gondolata. Sokat gondolkozott Igazgatóságunk azon, hogy miként segíthetnénk testvéreinken. Hiszen a Verhovay Segély Egylet mindig támogatta a betegeket, aggokat, bajbajutottakat, de amikor a háború uj feladatok, uj tragédiák elé állított bennünket, akkor úgy éreztük, hogy valami uj módot kell találnunk arra, hogy a tizenhárom bányász jelszavához, a testvérsegités eszméjéhez, hűek maradjunk. S a gyászoló családok fájdalmán való enyhítésnek a vágyából született meg az a szép terv, hogy hősi halottaink.emlékét arcképeik megfestése által örökítsük meg és e képeket, mint egyesületünk tagságának ajándékát, adjuk oda a gyászoló szülőknek vigasztalásukra, fájdalmuk enyhítésére. Önök azt is tudják, hogy az Igazgatóság ennél is messzebb ment, amikor kimondotta, hogy az összes katonai halálesetek után fizesse ki egyesületünk a teljes haláleseti dijat, hatályon kívül helyezve kötvényeink háborús záradékát, mely e kötelezettség alól felmentette volna az egyesületet. Mindig szívesen jövök haza Chicagóba, de ezúttal nehéz szívvel szántam el magam erre az útra. Hiszen e fiukat jól ismertem _s azt mondhatnám, hogy velük nőttem fel, mert ismét fiatal lettem, amikor velük dolgoztam. Nehéz az embernek végtisztességet tenni azoknak, akiket közelről ismert. De e fiatal fiuk halála által okozott nagy fájdalmam megérttette velem, hogy még sokkalta nagyobb fájdalom terhe alatt roskadoznak azok, akik még jobban ismerték őket, szüleik, hitveseik, testvéreik! S mert testvéreink fájdalmában osztoznunk szent kötelességünk, úgy éreztem, hogy el kell fogadnom azt a szomorú feladatot, melyre önök meghívtak. E feladat fájdalmas teljesítésének pillanata elérkezett most, amikor ennek az öt hősnek arcképét átadom szüleiknek . . .” Ekkor az arcképek felé fordult ... A bajtársi végtisztességtevés jeléül megszólalt a katonai kürt . . . S könnyek öntötték el a szemeket, amint Mr. Szalánczy kimondotta a hősök neveit, miközben a képeket egyenként leleplezték áhitatos kezek . . . “CBM. DEMETER BÁLINT . . . PVT. KÓRÓDY BÉLA . . . ST. SGT. TÓTH ISTVÁN . . . PFC. SZABÓ TÓDOR . . . R.2/C. MARKOS FERENC RÓBERT . . . ‘Midőn az utolsó képről is lehullott a lepel, Mr. Szalánczy visszalépett és Lipták Máté veterán parancsnok elszavalta angolul az “Aludj, pihenj, katona fiam ...” cimü szivbemarkoló költeményt . . . A minden szemet könnybeboritó, fájdalmas, drámai jelenet után Török A. W. ügyvéd lépett a mikrofonhoz, hogy megköszönve a bizottság munkáját, a szereplők szolgálatait és a közönségnek ily nagy számban való megjelenését, bezárja az ünnepséget. ZÁRTKÖRŰ VACSORA Az ünnepség után a rendezőség zártkörű vacsorán látta vendégül a vendégeket, szereplőket, a bizottság tagjait és másokat. Felkérésére Szalánczy János központi pénztárnok az Amerikai Magyar Segélyakcióról szólott s rámutatott arra, hogy más, a magyarokénál sokkal kisebb számú nemzetiségek mennyivel többet adtak óhazái véreik megsegitésére, mint az amerikai magyarok. Rámutatott arra is, hogy e más nemzetiségek nem azért adtak oly bőkezűen, mert mindenben egyetértettek régi hazájuk politikai és társadalmi átalakulásával, sem pedig nem vonták meg adományaikat ezen a címen. Egy gondolat vezette őket: segíteni az éhező testvéreken. Minden más szempontot félretették. Mi, amerikai magyarok, is elérhetjük ezt az eredményt, ha e példát követjük. KÖSZÖNETÉT MONDUNK A legnagyobb elismerés és hála illeti meg az Emlékünnep Bizottságot azért a nagyszerű munkáért, melyet az ünnepség előkészítésével végzett. Varga András, a 37-ik fiók és a Bizottság elnöke. Rohály József, a 37-ik fiók ügykezelője, a bizottság jegyzője; Tinich Ferenc, a 9G-ik fiók elnöke, pénztáros; Kunstadt Ernő, a 164-ik fiók ügykezelője, sajtó megbízott; Balogh Ferenc, az 503-ik fiók ügykezelője és Iróezky József, a 164-ik fiók elnöke, ellenőrök, mindent elkövettek azért, hogy ez az ünnep emlékezetes esemény legyen. Ugyanakkor elismerésünket fejezzük ki a chicagói fiókok tagjainak azért, hogy ily rendkívül nagy számban vonultak fel. Az összes eddig lefolyt emlékünnepek közül a chicagóinak volt a legnagyobb közönsége. És ez bizonnyal jól esett a gyászoló szülőknek és hozzátartozóknak, akiknek szeretteiket sirató lelkére a vigasztalás bársonyos melegségét árasztja testvéreik résztvevő szeretete . . .
