Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-08-28 / 35. szám
# (Verhovay Journal) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM “SEMMITSÉM KAPUNK!” Sok jogos panasz szakad le óhazai testvéreink ajkáról? sok gyászban, kinban fogant sóhajtással terhesek leveleik, melyeket ők könnyezve Írnak és mi könnyezve olvasunk. Nincs levél, mely ne beszélne a magyar nemzet határtalan nyomoráról, a közelgő téltől való félelméről s arról a mérhetetlen nincstelenségről, melynek országos kinpadjáról milliók segélykiáltása árad el hozzánk. Minden józanul gondolkozó ember tudta, hogy ez igy lesz s felkészültünk rá azzal, hogy lelkünket megedzettük jóelőre a várható rossz hírekre és azzal, hogy szivvel-lélekkel belekapcsolódtunk az Amerikai Magyar Segélyakcióba. Az óhazai levelekből láthatjuk, hogy szükség volt mindkettőre. ■ S bár a kormány, a budapesti amerikai delegáció, a népjóléti hatóságok, a magyar újságok és a UNRRA bizottságának egybehangzó jelentése szerint az Amerikai Magyar Segélyakció működése óriási segítséget jelentett a magyar népnek, nincs oly jóérzésü amerikai magyar, akinek ne fájna az, hogy e mozgalmunkkal nem értünk el sokkal, de sokkal nagyobb eredményt, mint amilyet legalább is eddig elértünk. És ma már, hogy közvetlen hozzátartozóink cenzurálatlan leveleiből látjuk a magyar nép példátlan, leírhatatlan nyomorát, nincs oly jóérzésü amerikai magyar, aki ne volna hajlandó mélyen a zsebébe nyúlni, hogy segítségére siessen még ismeretlen magyar testvérének is, azon kívül, amit közvetlen rokonaiért tesz. Az Amerikai Magyar Segélyakcióval szembeni kételyeket ma már a legmakacsabb kételkedő lelkében is eloszlatták a tények és igy valóban semmi sem állná az útját annak, hogy behozzuk az elmulasztottakat és most adjuk össze azt a millió dollárt, aminek már együtt kellett volna lenni egy év előtt . . . Igen ám, Csákhoz most uj kételyek konkolyát hintik sokan el az amerikai magyarság lelkében s a különös és sajnálatos az, hogy azok hintik, akiknek legkevésbbé érdekük: óhazai ismerőseink. 1946 AUGUSZTUS 28 I NO. 35. SZÁM A SOUTH BEND, IND.-1132-IK FIÓK 75 ÁRVÁT VENDÉGEL MEG A Verhovay emberszeretetnek szép példáját adta a South Bend, Ind.-i 132-ik fiók, amikor a Misha. waka-i árvaház 75 lakóját meghívta vendégül a fiók által augusztus 11-én megrendezett Verhovay Estére, melyen a gyermekeken kívül a fiók Társaskörénk 600 tagja vett részt családjával. Ez alkalommal a Verhovay Est közönsége a Blue Sox nevű, South Bend-i női labdajátékos csapat kétszeri győzelmével végződő mérkőzést nézte végig a Peoria, Ill.-i “Red Wing” csapattal szemben. Közel ötezer néző volt jelen ezen a mérkőzésen, melyen a fiók tisztviselői élelemmel, frissitőkkel és fagylalttal vendégelték meg az árvákat. A fenti képen, melyet a South Bend Tribune szivességéből közlünk, az árvák között láthatjuk Wukovits Ferenc ügykezelőt és nejét, Horváth János pénztárnokot, Dóka Ferenc ellenőrt, Domonkos Istvánt és nejét és a fiók többi tisztviselőit. A 132-ik fiók “Verhovay Est”-jéről szóló kép és beszámoló a South Bend Tribune napilapban és a Városi Élet hetilapban is megjelent. Szóvá kell végre tennünk i ezt, mert igen-igen sok tag-1 társunk ir be hozzánk, idézve rokonainak panaszos leveleit, melyek egyre-másra hangoztatják ezt: “Semmitsem kapunk abból, amit ti ott öszszegyüjtöttetek ... A zsidók kapnak mindent!” Eleinte, mikor ily panaszokról hallottunk, azzal magyaráztuk a dolgot, hogy Magyarországon magyar zsidó testvéreink szenvedtek a legtöbbet és a legtovább, bizonyára tehát nekik van a legnagyobb szükségük a segítségre és igy elsősorban nekik jut abból a kevésből, amit az amerikai magyarság összeadott. De ahogy nőtt az ilyenfajta panaszok áradata, úgy nőtt ideát a kételkedők száma is, annál is inkább, mert ma már oly általános a nyomor, hogy zsidó és keresztény között nincs különbség és igy nyilván mindketten jogosultak a segítségre. Végül azonban mégis csak rájöttünk az egész dolog magyarázatára, még pedig ép az óhazai panaszos levelekből, valamint az óhazai lapokból és jelentésekből. Hogy csak egy példát mondjunk, már a múlt tél végén és a tavasz elején rengeteg levél hozta azt a hirt, hogy a magyar zsidók-között I pénzt és ruhát osztogatnak szét és a levél írója keserűen tette hozzá, hogy “semmitsem kapunk abból, amit öszszegyüjtöttetek, mert azt mind a zsidók kapják.” Nos, akik ezeket írták, nem tudták, hogy miről beszélnek. Mert amikor a magyarországi zsidók pénzt és ruhát kaptak, akkor az Amerikai Magyar Segélyakció még egyetlen hála ruhát sem indított el Magyarországra, pénzt pedig még a mai napig nem küldött. Ahban az időben az Amerikai Magyar Segélyakció GYÓGYSZEREKET KÜLDÖTT s azokat a gyógyszereket otthon meg is kapták és szétosztották ott, ahol azokra a legégetőbb szükség volt: a kórházakban! Tehát ha a mi magyar zsidó testvéreink kaptak, ha kaptak, pénzt és ruhát, azt nem abból kapták, amit az Amerikai Magyar Segélyakció küldött át azzal a kikötéssel, hogy azt politikai, felekezeti és társadalmi különbségre való tekintet nélkül osszák szét ott az illetékesek. Az óhazai zsidóság azt kapta, amit az amerikai zsidók az ő saját külön felekezeti Joint segélyakciójukból kifolyólag küldtek Magyarországra. Ezt persze nem tudták a mi óhazai keresztény testvéreink; csak azt tudták, hogy az adományok Amerikából jöttek és igy azon mód megszületett a vád, hogy az amerikai magyarság közös adományait egyetlen hitfele*kezet megsegítésére fordították odaát. Nos, ebből egy árva szó sem igaz. A nyomorban kínlódó ember kétségbeeséséből született meg sajnos ez a panasz s ez eléggé érthető. De az már nem érthető, hogy az amerikai magyarok közül sokan beveszik ezt az egyesek által még külön felfújt tévedésből született pletykát, mert hiszen az amerikai magyarság tudja, hogy az amerikai zsidóság rendkivüli áldozatkészséggel folytatta és folytatja közös gyűjtését, melyet azért szánt a saját hitsorsosainak, mert azok a nácizmus uralomra jutása óta szenvedtek, tehát első segélyre jogos igényük volt. /■ Minden kétségei kizáró módon be van bizonyítva, hogy az Amerikai Magyar S e g é 1 y a kció küldeményeit úgy osztják szét, ahogy az amerikai magyarság kívánta: politikai, felekezeti és társadalmi különbségre való tekintet nélkül. Mindenféle ennek ellenkezőjét állító hir tévedésen alapszik. Még óhazai testvéreink is tévedhetnek. T é v e d h e tnek még akkor is, amikor azt írják le, amit a saját szemükkel láttak! Meg kell értenünk a tévedésüket, de ne kövessük azt. Az ilyen tévedések terjesztése csak arra jó, hogy újra előidézze a náci-stilusu felekezeti és faji gyűlölködést és arra, hogy gyengítse a Segélyakció általánosan áldásosnak elismert működését. Mindkettőnek az óhazai magyarság inná meg a levét, mert boldogtalan Magyarország szerencsétlen népének még ma is leírhatatlan nagy szüksége van a mi adományainkra s csak a magyar nép testén üt újabb sebet az, aki ily híresztelések elfogadásával és terjesztésével a Segélyakció alatt vágja a fát. Segítsünk rokonainkon csomagok és pénz küldésével, de segítsünk rokontalan óhazai testvéreinken azzal, hogy a legmesszebb menő áldozatkészséggel támogatjuk az Amerikai Magyar Segélyakciót, az amerikai magyarság egyetlen szervezetét, mely személyválogatás nélkül segít azokon, akiken különben senki más nem segítene. Ezeknek nem vétkük, hogy nincs amerikai rokonuk . . . nem Ítélhetjük eket halálra érte.
