Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-08-07 / 32. szám
(Verhovay Journal) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 AUGUSZTUS 7 NO. 32. SZÁM Add meg nekik ma az Ő mindennapi kenyerüket! — MA IS CSAK HÁROM DOLLÁR A MAGYAR ÁRVA! — A Magyar Köztársaság washingtoni követségének sajtóirodája részletes közleményt bocsájtott ki a magyar árvák eltartásának ügyében, mely már régóta foglalkoztatja az amerikai magyar közvéleményt. A közlemény a magyar népjóléti minisztérium által ez év junius 6-án rendelkezésre bocsájtott adatai alapján ismerteti a magyarországi árvák lesújtó helyzetét. “Magyarország végtelenül súlyos anyagi helyzetére jellemző — jelenti a sajtóiroda, — hogy az összes magyarországi gyermekmenhelyeket, gyógyintézeteket, gyógypedagógiai intézeteket figyelembe véve, MINDÖSSZE 2659 GYERMEK ELHELYEZÉSÉRŐL tudunk gondoskodni magyar intézményekben.” Ezeken kívül 22,518 gyermek van elhelyezve magónházaknál.” — KÖRÜLBELÜL 64,823 NÉLKÜLÖZŐ, ELHAGYATOTT ÁRVA MAGYAR GYERMEKRŐL AZONBAN EDDIG GONDOSKODÁS NEM TÖRTÉNT.” A magyar népjóléti minisztérium ezzel kapcsolatban a a következő scgitési módozatát ajánlja az amerikai magyarságnak elfogadásra: “Az amerikai magyar kolóniák részéről tervbevett adoptálási akciót jelképes örökbefogadással tartja a minisztérium megvalósithatónak.” “Jelképes adoptálásra mintegy 30,000 menhelyi, 3,500 árvaházi, továbbá kb. 20,000 teljesen árva és kb. 30,000 félárva hadigondozott, végül intézményes gondozás alá eddig még nem vont árvákkal is számolva (6—8,000), öszszesen kb. 90,000 eltartásra szoruló gyermek jöhetne tekintetbe. A minisztérium gondoskodna a legrászorultabbak kiválasztásáról, részükre az ellátási segélyek folyósításáról és azok felhasználásának ellenőrzéséről a szociális igazgatásnak erre hivatott szervei utján. Természetesen lehetővé kell tenni azt is, hogy az adoptáló külföldi magyar kolóniák névszerint is megjelölhessenek olyan óhazai árvagyermekeket, akiknek eltartását biztosítani akarják. Az akció technikai lebonyolításához szükséges volna a segélyt nyújtó külföldi magyar kolónia, illetve tagjainak megnevezésére, valamint pontos cimükre, megjelölve azt az időtartamot, melyre az évi segélyezést felajánlották. Kívánatos ugyanis, hogy a jelképesen örökbefogadott gyermek tudja, hogy kinek köszönheti eltartását s azzal postai, alkalomadtán pedig személyesen is érintkezésbe léphessen, vele a hála-megkövetelte lelki kapcsolatba kerülhessen. Az eltartásba vett gyermek azért egy, a jelképes adoptálásról szóló okirattal is ellátható volna. Olyan esetben, amikor nem maga az adoptáló jelöli meg az örökbefogadásra szánt gyermeket (és ez volna az esetek túlnyomó többsége), az adoptáló értesítést kapna az általa jelképesen örökbefogadott kilétéről és rászorultságának indokairól. Az akciónak ilyen módon való lebonyolítása nagyban hozzájárulna a külföldön élő és az óhazai raagyarság személyes kapcsolatainak kiterjesztéséhez és ápolásához.” Mindehhez a magunk részéről csak azt fűzhetjük hozzá, hogy a tervnek javaslatként való felvétésére tulajdonképen nincsen szükség, . mert azt részleteiben is igy gondolta el s javasolta már egy évvel ezelőtt az Amerikai Magyar Segélyakció és az általa javasolt tervet szivvellélekkel tette a magáévá a segélyakciót támogató magyarság. Ez azonban mellékes, a fő az, hogy a magyar kormány és az amerikai magyarság között találkoznak egy oly tervben, melyben mindannyian megegyezhetünk és igy a magyar árvák sokat hánytorgatott ügye végre-valahára dűlőre jut. Az Amerikai Magyar Segélyakció birtokában van azok nevének és címeinek, akik már eddig vállalkoztak “jelképes örökbefogadásra” és igy a népjóléti minisztérium és az amerikai magyarság terve megvalósításának a postai forgalom lassúságán kívül semmiféle akadálya nincs többé. Rövidesen kicserélődnek te-Folyik az aratás a Verhovay földeken LÉNYEGES EMELKEDÉST MUTAT AZ ARANY GYŰRŰ VERSENY MÁSODIK HÓNAPJA hát Amerika és Magyarország között a jelképes örökbefogadók és a jelképesen örökbefogadottak névsorai és bizonyosra vesszük, hogy ez hatalmas lendületet fog adni ennek az eleinte lelkesen felkarolt, de azóta lassan lelanyhult mozgalomnak. A jelképes örökbefogadási mozgalom uj lendülettel való megindulásának első igazán nagyszerű példáját nyújtotta a Református Egyesület, mely ötven éves jubileuma alkalmából az Egyesület Bethlen Otthonán keresztül 300 magyarországi árvának eltartását vállalta el s ugyanakkor felkérte a református gyülekezeteket is arra, hogy a mozgalomhoz csatlakozzanak, aminek következtében amerikai magyar református testvéreink közel 400 árvának elvállalásával máris vezetnek ezen a téren. Az 50 éves Református Egyesület e nemes tettét “Isten iránti hálája megbizonyitásának” nevezi. Erre a hálára a 60 éves Verhovay Segély Egyletnek annyival több oka van, mint amennyivel több esztendei működésre tekinthet vissza. S ezért jubileumi esztendőnk derekán megismételjük egy év előtti kérésünket fiókjainkhoz és tagtársainkhoz: karolják fel ujult lelkesedéssel, irgalmassággal és áldozatkészséggel ezt a mozgalmat, melynek megvalósítása végre folyamatban van, amint azt a népjóléti minisztériumnak ez ügyben megmutatkozó készsége bizonyítja. Ma is csak három dollár a magyar árva életének ára. Felmentek az árak, felmentek a bérek, de a magyar árva ma is csak három dollár havonta. 90,000 elhagyott, gondozatlan magyar árva epekedve tekint ismeretlen amerikai testvérei felé . . . Vájjon, mire eljön a tél, lesz-e cipő a lábukon? Lesz-e födél a fejük felett? Lesz-e falat a szájukban? Amerikai testvér! Ne isteni csodától várd azt, amit magad is megtehetsz, amit magadnak KELL megtenned: ADD MEG NEKIK MA AZ Ő MINDENNAPI KENYERÜKET! E sorok írásakor még folyik a júliusi kötvények kiadása és igy a hónapot még nem lehetett lezárni. Ennek következtében még nem kaptuk meg a kiadott kötvények részletes kimutatását az utolsó hétről. Versenyzőink második havi teljesítményeit tehát lapunk e számában még nem mutathatjuk ki. A jövő héten azonban már részletes jelentéssel fogunk szolgálni a Jubileumi Arany Gyűrű Verseny első két hónapjában elért eredményekről. Annyit azonban máris tudunk, hogy a második hónapban lényegesen magasabb eredményt értünk el, mint az elsőben. * * * JÚNIUSBAN 246 kötvényt adtunk ki $203,300 biztosításra. JÚLIUSBAN, beleszámítva azokat a kötvényeket, melyek e sorok írása közben készülnek, 349 kötvényt adtunk ki. Ezek biztosítási értékét még nem tudjuk pontosan megállapítani, de már ennyi is elég annak bejelentéséhez, hogy a verseny második hónapjában 103 kötvénnyel TÖBBET adtunk ki, mint az első hónapban. Az emelkedés tehát 42-%os volt! * * # MÉG KEDVEZŐBB képet kapunk azonban versenyzőink teljesítményeiről, ha nem a KIADOTT KÖTVÉNYEKET, hanem a BEÉRKEZETT FELVÉTELI IVEKET nézzük. Júniusban beérkezett 271 felvételi iv $220,800 értékben. Ezeket 22 kivételével fel is dolgozta az illetékes ügyosztály a hónap végére. JÚLIUSBAN azonban, nem számítva az előző hónapról függőben maradt ügyeket, befolyt 410 FELVÉTELI IV $324,750 BIZTOSÍTÁSI ÖSZEGBEN. Ügykezelőink tehát 51%-al TÖBB felvételi ivet küldtek be a második hónapban, mint az első hónap folyamán! * * * SZOKATLANUL magas volt julius végén az elintézetlen felvételi ivek száma, mely száznál többet tett ki. Most már azonban, hogy a szokásos vakációk okozta lelassudáson túl vagyunk, rohamosan folyik a munka és néhány napon belül kimennek az összes függőben maradt kötvények, kivéve persze azokat, melyek esetében a felvételi ivek kiegészítésekre várnak. A VERSENY első két hónapjában tehát felvettünk 598 uj tagot, de ez a szám lényegesen alacsonyabb, mint a versenyzőink által felvett uj tagok száma, mert hiszen öszszesen 681 fevételi iv folyt be junius 1 és julius 31 között. * * * PONTOSAN 100 felvételi iv érkezett be a verseny 9-ik hetében, $79,500 biztosításra. Ezeknek a felvételi iveknek nagy része természetesen már augusztus havára szól. * * * AZ ARATÁS most kezdődik el igazán a Verhovay földeken. Augusztus az ügykezelők hónapja és most már minden jel arra mutat, hogy a versenynek e harmadik hónapjában versenyzőink messze felülmúlják majd az első két hónap folyamán elért eredményeket. * * * NÖVEKSZIK a versenyben való részvételre jelentkező tagtársak száma is. A hivatalból versenyző ügykezelő és helyi szervező tagtársakon kiviil a versenyre múlt heti lapszámunk szerint addig 17 önkéntes tagtársunk nevezett be. Azóta a következők jelentették be részvételüket: New York, N. Y., 83-ik fiók: Id. Balogh Károly, Mikó Zsigmond és Tyukodi András. Perth Amboy, N. J., 120-ik fiók: Dienes J. László, a fiók elnöke. South Bend, Ind., 132-ik fiók: Nagy József. Scranton, Pa., 174-ik fiók: Németh János, Dunmore, Pa., Reisman Zoltán, Scranton, Pa., Kovách Lajos, Throop, Pa., Kish József, Scranton, Pa. E tagtársakkal önkéntes versenyzőink száma 26-ra emel- I kedett. Még mindég lehet jelentkezni 1946 augusztus 31-ig!