Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-07-31 / 31. szám
(Verhovay Journal) VOL. XXIX. ÉVFOLYAM. 1946 JULIUS 31 NO. 31. SZÁM Augusztus az ügykezelők hagyományosai nagysikerű hónapja! TISZTELGÜNK . . . Régi szokás szerint egyesületünk augusztus havát az ügykezelőknek szenteli. Ez az ő hónapjuk, melyben megkülömböztetett szeretettel méltatjuk érdemekben dús működésűket és hálás elismerésünket fejezzük ki velük szemben, mert hiszen ők azok, akik az ország minden részében szétszórt Verhovay végvárakat őrzik, tatarozzák, erősitik és tovább építik. Ha a központi hivatal intézményünknek a szive, akkor az ügykezelő a jobb-keze, mely hűségesen s hozzáértéssel végzi el a szív sugallotta munkát . . . Az ügykezelő az egyesület lába, mely nélkül nem juthatna el száz meg száz városba és faluba ... Az ügykezelő az egyesület szeme, mellyel meglátja, hogy hol mire van szükség . . . Az ügykezelő az egyesület füle, mellyel meghallja a segítségre szorulók jajkiáltását és a megsegítettek hálájának szavát . . . Szív nékül nincs élet, de láb, kéz, fül s szem nélkül nem élet az élet és ha egyesületünk 60 éves működése folyamán nagy sikereket, rendkívüli eredményeket ért el, az azért volt, mert helyén volt a szive, de helyén volt minden munkás tagja is s ahogy dobbant az egyesület szive, úgy volt készen a kéz arra, hogy dolgozzon, a láb arra, hogy szaladjon, a szem arra, hogy lásson és a fül arra, hogy halljon ... És ugyanígy: a szív mindég megérezte a test valamelyik tagjának fájdalmát és gondját s mindenkor azon volt, hogy védelmébe vegye és megerősítse azt . . . Egyesületünk erejének, egészséges fejlődésének ez a titka és ennek az áldásait élvezik a Verhovay testvérek. Annak, hogy augusztus havát ügykezelő tagtársainknak szenteljük, jelképes jelentősége van. Jelképe ez a hónap annak a megbecsülésnek, mellyel munkájuk értékét elismerjük átérezve azt, hogy mennyi türelem, mennyi kitartás, mennyi önfeláldozás, mennyi szolgálatkészség s mennyi az egyesülettel és a tagsággal szembeni felelősségérzés kell ahhoz, hogy valaki eredményesen tudja ellátni az ügykezelő teendőit. Nagyon is megérdemlik ügykezelő tagtársaink azt, hogy ennek az elismerésnek egy teljes hónapot szenteljünk. De nemcsak arról van szó, hogy megérdemlik, hanem még sokkal inkább arról, hogy szükség is van rá. El szeretnénk ugyanis érni azt, hogy egyesületünk minden tagja úgy ismerje meg és úgy lássa az ügykezelő munkáját, mint mi, akik itt, az egyesület szivében, érezzük az ő küzdelmük nehézségét, munkájuk terhét, csalódásaik keserűségeit, örömeik önzetlenségét, önfeláldozásuk mértékét. Mert bizony, a tagság nagy része nem tudja, hogy mit is jelent Verhovay ügykezelőnek lenni. Oly magától értetődő dolognak tekintik azt, hogy az ügykezelő mindég mindenben rendelkezésükre áll, hogy sokszor bizony vissza is élnek vele, amikor hiába futkostatják, munkájában magára hagyják, vagy elvárnak tőle oly szolgálatokat, melyeket ők ugyan nem volnának hajlandók teljesíteni senki fiával szemben. Pedig meg kellene érteniök azt, hogy az ügykezelő nem magának dolgozik, hanem a tagtársainak. Az ő örökségükről gondoskodik, őket igyekszik megvédeni attól, hogy az élet csapásai kellő védelem nélkül érjék őket s nekik tesz jót, amikor azon van, hogy igényeiket késedelem nélkül elégítse ki az egyesület. Sohasem mondja az ügykezelő, hogy “nincs időm elintézni betegsegélyre való igénybejelentésedet ...” Sohasem mondja a hónap utolsó napjának késő estéjén nála bezörgető tagtársnak, hogy “nincs időm átvenni, nyugtázni és bevezetni a havidijakat ...” És nincs ügykezelőnk, aki belenyugodna egyetlen tag törlésébe anélkül, hogy nyakába ne venné a várost, a vidéket, az országutat, hogy megpróbálja megvédeni azt a családot annak veszedelmétől, hogy biztosítás nélkül maradjon. És ez távolról sem minden, de elég ahhoz, hogy rámutassunk arra, hogy mindezt az ügykezelő a tagíársaiért teszi . . . Ügy tag törléséből neki kára nincs (nem úgy, mint a biztositó társaságoknál) s egy betegsegély ügy elintézéséből neki haszna nincs . . . Mindezt azért teszi, mert a testvérik ouiaion) “Meghajtok az Egyesület nagysága előtt” — Köszönetnyilvánítás — Nem szokásunk a köszönetnyilvánítások leközlése, részint azért, mert úgy érezzük hogy a kötelesség teljesítéséért köszönet nem jár, részint pedig azért, mert oly sok köszönő levelet kapunk, hogy hétről-hére megtölthetnénk vele lapunkat s hírszolgálatra nem maradna hely. Kivételt teszünk azonban Smóling Kálmán tagtársunk levelével azért, mert kivételes esetről van szó. örömünk és büszkeségünk, ha alapszabályaink előírásai módot adnak nekünk arra, hogy segítsünk a testvérünkön olyankor is, amikor arra szerződéses kötelezettségünk nincsen. S mert ily esetekben mutatkozik meg legteljesebben a testyérsegitő egyesületek értéke és a Verhovay tagság testvéries gondolkozása, örömmel adunk helyet az alábbi levélnek, melynek Írója arról számol be, hogy mivel találkozott a Verhovay portán s mily viszhangot keltett lelkében az Egyesület Igazgatóságának vele szemben tanúsított magatartása, íme a levél: “Harminchat éve múlt, hogy tagja lettem a Verhoval Segély Egyletnek. Néhány évvel később oly betegségbe estem, mely egy évnél tovább tartott. Az alapszabályok akkori rendelkezései szerint fel kellett vennem haláleseti illetékeimnek a felét, $500-t, a másik felére, $500-ra, pedig a kötvényemben megnevezett örököseim lettek volna holtom után jogosak. És ezzel az egylettel szembeni jogaim is úgy, mint a kötelességeim megszűntek. Azóta többször történtek változások az egyesület belső életében. így például 1914- ben úgy formálták át az alapszabályokat, hogy egy évet meghaladó betegség esetén a tag megkapta haláleseti illetékének felét és ezzel az egylettel szembeni jogai, valamint kötelezettségei is megszűntek. De — természetesen — 1910 óta az alapszabályokkal (Folytatása a 3-ik oldalon) Háborúból a családi békébe . . . MARKVAN MIHÁLY ÉS MONDELL ZSUZSANNA Rokonok és jóbarátok százai töltötték meg május 18- án az Ellwood City, Pa.-i “Purification Of The Blessed Virgin” templomot, melyben Ft. Golliano Vince plébános Ft. Pernatozzi József és Ft. Joswiack Staniszló segédletével fényes szertartás keretében áldotta meg Markvan Mihálynak, Markvan István és neje derék fiának és Mondell Zsuzsikának, Mondell János és neje szépséges leányának házasságát. Gyönyörű látvány volt a feltűnő szépségű, karcsú, magas menyasszony hófehér nylon marquisette menyasszonyi ruhájában, ujja hegyéig érő fátyoléban, fehér rózsacsokorral karján. Lengyel Margit, Youngstown, O.-ból volt a nyoszolyó lány, Káldy Delores és Gaul Lujza, Ellwood Cityből a koszorús lányok, Hampton Judit, a menyasszony unokahuga, a virágoslány és Lengyel Ronald, Youngstownból, a gyűrűs legény. Petrovich Sámuel, Youngstownból volt a vőfély és Levitsi András és Bondros Sámuel, Ambridge, Pa.-ból a vendégfogadók. A menyasszony száz százalékos Verhovay-család leszármazottja. Édesapja, Mondell János, 12 éve ügykezelője és pénztárnoka a 141-ik fióknak, egyike volt a 60 éves jubileumi verseny nagy díjnyertes résztvevőinek és a jubileumi ünnepségeken az egyesület díszvendégeinek. Mondellék nemrég ünnepelték meg ezüstlakodalmukat. Leányuk a női tengerészekkel teljesített szolgálatot a világháborúban, hadnagyi rangban. A vőlegény Ambridge, Pa.-ból való, a háborút a Manne Corps kötelékében szolgálta végig s nemrég szerelt le. Mindketten becsülettel szolgálták a hazát s most, visszatérve a háborúból, együtt indultak el a családi béke boldogságának utján. Niagara Fallson eltöltött mézesheteikről visszatérve a fiatalok 824—llth Street, Ambridge, Pa.-i otthonukban telepedtek le. Sok boldogságot kívánunk úgy nékik, mint a büszke örömszülőknekI
