Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1946-07-24 / 30. szám

VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1846 JULIUS 24 ______ __________NO. 30, SZÁM ÜZENNEK A MAGYAR ÁRVÁK — A Budapesti Protestáns Országos Árvaház Igazgató­jának levele a Verhovay Lapja Szerkesztőségéhez Kedves Főszerkesztő Ur! Meghatott az a nemes fel­buzdulás, amit a Verhovayak Lapjában itthoni nyomorúsá­gunk kiváltott s az a mély­séges, kegyclctes megemléke­zés, mellyel hőseink, a csil­lagos lobogóért áldozatos ma­gyar fiuk emlékének hódol­nak. Az a megértő, szeretet­teljes részvét, ami az árvák, gyermekeiket vesztett szülők, magukra hagyott özvegyek felé szivükből kisugárzott, példaadás lehet nekünk, mi­képen kell megbecsülnünk azokat, akik bősökként hal­tak meg és akik ennek kö­vetkeztében egyedül, árván maradtak. _ Ne vegye rossz néven, ha lapjának nemes megnyilatko­zásait, lélekemelő ünnepsé­gük hangját felhasználom arra, hogy a szenvedést, nyo­morúságot látni akaró sze­müknek tekintetét árva-ott­honunkra s az itteni magyar árvák nehéz helyzetére irá­nyítsam. Ha igaz és kötelező az amerikai magyaroknak oly szép segélysikolya: — “Mentsétek meg az elha­gyottakat!” — akkor ez pa­­rancsolóan igaz és kénysze­rítő a mi árva gyermekeink helyzetében. Sokan vannak nagyon, pe­dig igazán nyilvántartásuk még be sem fejeződött. Az intézmények száma nem sok és ami megvan, az is nagy nehézségekkel küzködik. A mi intézményünk 1859 óta működik, mint a legelső ma­gyar szeretetintézmény. Küzdelme, nehézsége óriási. Az ostrom nagyon megpró­bált, célpontok voltunk, pe­dig 50 gyermek szorongott a kezeim között. Egy ép abla­kunk nem maradt, a belövé­­sek, bombák épületünkben nagy kárt tettek. Felszerelési tárgyainkból is sokat veszí­tettünk, 150 személyes bala­toni üdülőnkből csak a tető és a falak vannak meg. Pesti anyaintézetünket óriási erő­feszítéssel rendbehoztuk, úgy, hogy már 90 gyermeknek adhatunk helyet. Igaz, még szimpla üvegezése sincsen ablakainknak, gyerekeink ru­házata szakadozott, cipőjük jórészének teljesen lerongyo­lódott. Legnagyobb részük mezítláb jár, ami még az is­kolába járásukat is veszé­lyezteti. Ellátásuk nagyon nehéz. Épületünket helyre kellene állítani, de fedeze­tünk nincsen rá. A télre is fel kellene készülni, de a tü­zelőanyagnak csillagászati ára van. Szivük húrján szeretném megszólaltatni azt a dalla­mot. mely áldása lenne intéz­ményünknek, gyermekeink­nek, melyben Isten keze si­mogatja meg szenvedő, nél­külöző gyermekeinket. Áldott legyen a kéz, mely felénk szórja szeretetét, áldott az a szív, mely a segíteni akarás készségével felénk dobban. Nem kérünk mást, csak mor­zsákat .... Bizonyára akad használt, nélkülözhető cipő, ruha, ami gyermekeinknek nagy segítségére volna. Eze­ket itt megvásárolni lehetet­lenség, mert nincs annyi pénzünk, hogy egyetlen egy cipőt is vásárolhatnánk. Sok megpróbált magyar árva tekint bizalommal kife­lé. Úgy nézünk fel napról - napra az égre, hogy kéré­sünkben benne van amerikai véreink segítségébe vetett reménységünk. Ne szégyenit­­senek meg, hogy el ne fárad­junk, agyon ne törettessünk s néhány lépés oda ne vigye megmaradt ifjúságunkat a halál küszöbére. Mert mi lesz, ha a megmaradt is ha­lálra fárad???!!! Mentsétek meg gyermeke­inket! Ezzel a kéréssel, biz­ton remélve a felénk dobba­nó szív jóságát, ismeretlenül is minden magyar testvérnek gyermekeink üdvözletét tol­mácsolva, maradok magyar testvéri szivem köszöntésé­vel, Budapesten, 1948 junius 3-án, RUZICSKA LÁSZLÓ, evangélikus lelkész, árvaházi igazgató. Budapest, VII. kér., Rózsák tere 1. szám a cime a Pro­testáns Országos Árvaháznak. Innét jön hozzánk a magyar árvák sorsáról írott cikkeink viszhangjaként a reménnyé éledt könyörgés hangja. In­nét jön az az üzenet, hogy azok a rongyos, éhes magyar árvák az amerikai magyar­ság felé tekintenek abban a reményben, hogy talán lesz­nek, akiknek szive nemcsak a rokonaikon esik meg, ha­nem azokon is, akiknek nin­csen rokona, se az Óhazában, sem Amerikában . . . Innét jön az a lelkiismeretbe hasitó üzenet, hogy “Ne szégyenit­­senek meg, hogy el ne fárad­junk, agyon ne törettes­sünk . . .!” Vájjon mi lesz a vála­szunk? Megelégszünk azzal, hogy mindössze ezer magyar árva egy évi eltartásának költségeire akadt irgalmas adakozó félmillió magyar születésű amerikai polgár körében? Vagy felébredünk-e végre megértvén azt, hogy nem szégyenithetjük meg a bennünk reménykedő kis ár­vák csodahitét . . . ínért ha az is halálra fárad, ami meg­maradt . . . annak felelőssé­ge és bűne a mi lelkűnkön szárad . . . Magyar árvák siró szivéből irta ezt az üzenetet magyar árvák fáradtszivü gondozó­ja .. . Vájjon alszunk, hogy nem halljuk, Vagy talán nem is akarjuk...? Amikor a győztes önmagát végzi ki S HITLER LELKE KACAG A POKOLBAN Soha sincsen közelebb az ember az eleséshez, mint amikor azt hiszi, hogy biztosan áll. A megnyert ütközet után győzelmi mámorban úszó hadsereget fenyegeti a leg­nagyobb veszedelem. És a szakadék szélére lép az a nem­zet, melyben a háború végeztével- komoly béke-épités helyett fosztogatás folyik. Ilyen sorsdöntőén veszedelmes ponthoz érkezett el ame­rikai hazánk is. A háborús évek alatti diadalra vezető össze­tartás és együttműködés helyébe a harácsolás programja lépett. A haszon koncán marakszanak az ország polgársá­gának rétegei és egy-egy darab rongyért egymás nyakát metszik el. S Hitler lelke kacag a pokolban sorsunkon. A harctéren elvesztette a háborút, de amit a német haderő nem tudott megtenni, azt megteszik helyette az amerikaiak. A nácik rakéta bombái nem tudtak volna annyi kárt okozni, mint amennyit már eddig is okozott a kapzsiság szelleme. S nem hisszük, hogy a mai katasztrofális arányokat öltő áremelkedéseknek oka egyedül az, hogy az OPA eredeti formája kimúlt. Nem ott van a baj, hogy nincs árszabályo­zási törvény, nem ott, hogy nincsenek mesterségesen fel­állított korlátozások, hanem ott, hogy a nemzet polgársá­gának különféle rétegei nem hajlandók az ország gazda­sági kérdéseire oly megoldásokat keresni, melyek minden gazdasági csoport számára méltányosak volnának. Alig akad valaki, aki törődne azzal, hogy mi lesz a többi embertársával. Alig akad valaki, aki hajlandó volna arra, hogy az orrán túl lásson. Csaknem mindenki a maga érdekét, a maga hasznát, a saját zsebét szolgálja. A nemzet vagyona konc lett és aki bírja—marja . . . akinek a leg­nagyobb a szája és legkeményebb az ökle, az harapja le a legnagyobb darabot. Hogy mi lesz a többivel? Erre csak vállat von. Tülekedjen az is, ha élni akar! S Hitler lelke kacag a pokolban és mosolyog azon, hogy a győzelem végül mégis az övé lesz. Az árak és bérek kergetik egymást a csillagok felé vezető utón. És ennek nem az OPA megszűnte az oka, akár ki akármit mond, mert ez a folyamat megkezdődött már akkor, amikor az OPA még érvényben volt és teljhatalom­mal folytatta munkáját. Az OPA csak zsilip volt, mely a háborús idők alatt ugy-ahogy mederben tartotta a kapzsi­ság íolyóját, de abban a pillanatban, amikor véget ért a háború, maguk a polgári rétegek kezdték bontogatni a zsi­lipet, mely meggyengülve összeomlott, amikor az igazi ár­víz elérkezett. S a kapzsiság áradata rázuditja hazánkra mindazokat a bajokat, melyektől hőseink életük és vérük árán akarták megvédeni az országot. S Hitler lelke kacag a pokolban . . . Neki nem sikerült tönkre tenni az Amerikai Egyesült Államokat, de immár látja, hogy azt elvégzik helyette mások a helyszínen . . . Gazdag Amerika máris sokkal szegényebb, mint ahogy azt legtöbb polgára tudná. Néhány év alatt a dollár vá­sárló értéke lecsökkent 50—60%-al. A mai dollárnak csak a neve dollár, az értéke 40 cent. S holnap 35, holnapután 30 és egy hónap múlva 15 cent lesz, ha ez igy megy tovább. Emelhetik a béreket a csillagokig, ha az árak is emel­kednek, akkor az ötszörös bérek sem fognak annyit érni, mint a mai munkabérek. Persze, aki megkapja az ötszörös árakat és az ötszörös béreket, az nem fog veszíteni. Az akkor is ott lesz, ahol ma van. De veszíteni fog az ország polgárságának a legnagyobb része: a fehérgallérosok tíz­milliói, a postások, a rendőrök, a városok és megyék alkal­mazottai. És veszíteni fog kivétel nélkül mindenki, akinek életbiztosítása van és koldusbotra jutnak az özvegyek, ár­vák, akikről életbiztosítás formájában gondoskodtak a csa­ládfők. Veszíteni fog az ország minden polgára, ha ráébred arra, hogy a 25 dollár értéket elért War Bondért csak 5 dollárt érő cikkeket vásárolhat. Veszíteni fog az ország (Folytatása a 2-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents