Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-06-05 / 23. szám
VOL. XXIX. ÉVFOLYAM 1946 JUNIUS 5 Megjöttek az első vendégek ... Leszáll a nap a pittsburghvidéki dombok mögött . . . elpirul, aztán elszürkül az ég, mely oly ragyogó büszkeséggel hordozta fénylő ékességét . . . Itt-ott előbukkannak a csillagok, halvány fényárnyékai a Napkirálynő tündöklő büszkeségének . . . Halványan pislognak az égen, mintha resteinék, hogy ennyi sok melegség és világosság után az ő kis halványan pislogó fénylámpásaikkal elő mernek állni ... A nagy fényességre lassan ráborul a sötétség irgalmas palástja, melynek ezernyi tüszurta nyílásából úgy csillognak a csillagok, mintha meg akarnák értetni, hogy a sötét maestéből lesz még tündöklő holnap is . . . * * * A nagy Vcrhovay ünnepnapok előestéjén íródnak e sorok, melyek már csak akkor jutnak el testvéreink kezébe, amikor már a jubileum és a székházavatás is emlékké vált . . . Még futnak az autók az országutakon s hozzák az ünneplőket a Gyárak Városába ... Az elfeketedő éjszakába messzire dobott lámpáik fénykévéje nyomán vonatok tucatjai rohannak lihegve Pittsburghba, hogy elhozzák a Verhovay testvéreket. az amerikai magyarokat, a jóbarátokat ebbe a nagy városba, mely koromban mosakszik és füstbe törülközik. Holnap már tele lesz a Verhovay Székház vendégekkel. Az utcákon jóbarátok százaival találkozunk össze ... de ma még magunkban vagyunk, a csendes éjszakával és a sötétségben némán fehérlő Verliovay Székházzal . . . * * * S egyszerre csak úgy éreztük, mintha a néma esti Srákban kihalt épület egyszerre megtelne élettel . . . 2árva van a kapu, sötét a olyosó s mégis úgy érezzük, íogy nem vagyunk egyedül. Megjöttek az első vendégek, lépteik zaját nem verik viszza a zászlócsokros díszbe dtözött falak ... ők nem épkednek, hanem szállnak . . ajtó nyílását nem várák, keresztül libbennek a alakon . . . Nem ismernek kadályt, sohasem ismertek, iz ő szivüket nem aggaszotta a vasutasok sztrájkja, ekik nem kellett prioritás repülőgépre ... A saját szárnyaikon jöttek, messziről, igen messziről . . . Magyarországból, Romániából, Olaszországból, németföldről, Franciaországból, Angliából, az óceán habjaiból szálltak ki, Uj Guinea maláriás őserdejéből, Okinawa, Iwo Jima rögös szikláiról, Japán rombadőlt városaiból, Kínából, índiából jöttek . . . Igen, igen messziről . . . Az Óperenciás tengeren is túlról... Az örökkévalóságból jöttek. * * * Beléptek a csendes, fehérfalu hajlékba, melynek csarnokában nemzeti színekbe foglalt papirtábla a képe annak a bronztáblának, mely nemsokára az ő eljövetelüket fogja megörökiteni. S most itt vannak a teremben . . . megtöltik annak néma ürességét . . . Száznyolcvannyolc vendég van a teremben, melyben húszán dolgoznak nappalonként . . . Leülnek a székekre, az asztalokra, az Írógépekre . . S a kívülről behulló utcai fény rávilágít halvány, szomorúan mosolygó arcukra . . . Pihennek. Kipihenik a nagy utat . . . Kipihenik a nagy vérzivatart és tüztengert, melyben elfoszlott a testük ... Pihenhetnek, hiszen hazajöttek. Tele van velük a nagy terem, de nem zavarnak semmit . . . Még. egy papírlap sem tolódik el a helyéről... Bizony, ők már nem zavarnak meg semmit... Pedig megtehetnék, hiszen ők a holnapi nagy eseménynek az igazi díszvendégei; ők azok, akiknek emlékét megörökíti a Verhovay Székház; ők azok, akiknek dicsőségére épült; ők azok, akik nélkül .Amerikában nem épülhetett volna semmi sem, mert itt is minden úgy omlott volna össze, mint Európa és Ázsia tönkrebombázott országaiban . . . Isten hozott benneteket, első ünnepi vendégek . . .! Ti elsők, a legelsők között . . . Hősi Halottai a Verhovay Segély Egyletnek . . . Száznyolcvannyolc lövete az Örökkévalóságnak! * * * Csendesen nézitek a késői munkást. Nem szóltok. De az a szomorú, merev mosoly arcotokon ezer szónál is ékesebben szól . . . Mennydörgésnél, is hangosabban menydörög . . . Viharnál is félelmetesebben zug . . . És az ölelésre felétek táruló kar megszégyenülten hull vissza. Nektek hiába énekeljük el lelkes szívvel a himnuszt... Nektek hiába mondunk magasztos fogadalmakban dús ünnepi beszédet... Nektek hiába hullatjuk a könnyeinket ... Ti nem a szavakat halljátok, hanem a szivek őszinte dobogását ... Ti nem a mi Fehér Házunk méltóságteljes fényét látjátok, hanem azt a háromezer mérföld széles zűrzavart, mely azt körülveszi . . . Fehér merev mosolyotok vakító fénykévét dob az életbe s attól, amit látunk, megdermed ajkunkon az ünnepi szó, úgy, ahogy megdermedt a ti arcotokon az ifjúság mosolya . . . Látjuk a véres harcban eggyé forrott nemzet széthullását . . . Azok, akik Pearl Harbor fekete napján a Világ Végének szörnyű mennydörgésében reszkettek meg, ma egymást fojtogatják garasokért, előnyökért, haszonért . . . Mindez nem volna, ;ha ti nem lettetek volna hajlandók mindhalálig harcplni azokkal a fegyverekkel, melyeket mi adtunk a kezetekbe .. . Mindez nem volna, ha nem lettetek volna hajlandók rongyosan, mezítláb, éhesen, szárított ételeken élve emberfeletti munkát végezni, óriások küzdelmét megvívni . . . Mert ha minderre nem lettetek volna hajlandók, akkor nem volna gyár, nem volna bánya, nem volna üzlet, nem volna otthon ... És boldogok volnánk, ha a kanálisból egy darabka penészes kenyeret tudnánk kikaparni ... És menynyei ajándék volna egy darab újságpapír, amibe beleöltöztethetnénk csecsemőink mezítelenségét . . . * * * Az esti fényben megmerevedett szomorú mosolyotok arról beszél, hogy titeket már nem bánt sem a hideg, sem a meleg, sem az eső, sem a szél . . . Nektek nem kell házat épiteni vágj' bérlakást keresni . . . Nektek van házatok és ha van Igazság a mennyekben, akkor pompás, örökkévaló hajlékotok van, melyből csak szomorú sajnálattal tudtok lenézni azokra az emberférgekre, akik mihelyst megmentették rongyaikat, azonnal egymásnak esnek, hogy több jusson nekik. De azok a veteránok, akik hazatértek, azoknak kell még ház . . . Ha házat vesznek szeretteiknek, nem költözhetnek bele és ha nem vesznek házat, akkor még úgysem költözhetnek sehová . . . * * * Szomorú, merev mosolyotok fényében megjelenik a vergődő földgömb mindenükből kivetkeztetett népeivel . . . Ti katonák ellen harcoltatok, nem asszonyok és gyermekek ellen . . . Mikor olaszföldön jártatok, a legyőzött' ellenség kis gyermekeinek csokoládét adtatok és csonttá aszott anyjuknak kenyeret ... De mi most Amerikában úgy készülünk békét csinálni, hogy az ellenünk harcoló katonák asszonyait és gyermekeit halálra ítéljük . . . Nem golyó általi irgalmas halálra, hanem a tüdővész, az éhség, a vérhas nyavalyáiban való lassú, kínos pusztulásra . . . Óh, nem gyűlöletből, dehogy, hiszen “jószivü” emberek, “nagylelkű” nemzet vagyunk . . . Csak azért, mert — a népek megmentése rossz üzlet .. . Nincs benne nagy haszon a tőkések számára . . . És akkor nem lehet magasabb bérekért sem harcolni. Inkább állítsuk le a vasutakat és hajókat . . . fogjunk egymásra mindent, vádoljuk egymást profitéhséggel, haszonleséssel, érdekhajhászás^ sál, diktatórikus sztrájkokkal, égignőtt igényekkel . . . vádoljuk meg egymást mindennel, csak azzal nem, amit a I ti hősi halálban megmerevedett szomorú mosolyotok süt ránk: hogy halálra ítéljük az ártatlanokat . . . ❖ * * Holnap könnyes szemmel, gyászoló lélekkel, fájó szivvel emlékezünk meg rólatok, hősi halált halt tagtársaink. Néktek szenteljük ezt az épületet, ugyanolyan nemes aktussal, mint amilyennel megígérték néktek, mikor háborúba mentetek, hogy a “nemzet hálája” mindég a tietek lesz . . . s hogy az itthonmaradottak megőrzik számotokra ennek a hazának demokratikus szabadságát és áldozataitok oltára felett megteremtik a minden népek szabadságát! Nem! Ez a mi Házavatásunk nem érhet csak annyit mint ezek az ígéretek, melyek egy rövid esztendő alatt feledésbe mentek! Az értünk való önfeláldozásban elesetteknek adott Ígéretet nem szeghetjük meg! Mert ha megszegnők, az az ígéret átokként hullana vissza ránk s fejünkre döntené ezt a hajlékot ... Ti nem azért haltatok meg, hogy most széthulljon az a nemzet, mely örök dicsőséget szerezhetett volna magának, ha a béke szent és áldott munkájában is összetartott volna! De mert nem igy lett, azt a hős vér árán szerzett babérkoszorút éhes kezek tépik le a Haza homlokáról és indulatban dii- Jiöngő tömegek tapossák a sárba ... S ha igy megy tovább, a megszegett ígéretek átokká válnak s az a keserű sors, melytől másokat akartunk megszabadítani, nemzeti börtönünkké válik. * * a: Most e csöndes esti órában az Örökkévalóságból idejött áldott vendégek jelenlétében (Folytatás a 2-ik oldalon) \
