Verhovayak Lapja, 1946 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1946-04-03 / 14. szám
A halál angyala jár az állami gyermekmenhelyen A BUDAPESTI KÉPES IFJÚSÁG HETILAP EREDETI RIPORTJA, 1945 DECEMBER 26. Az Amerikai Magyar Segélyakció közleménye 946 április 3 7-ik oldal KIMUTATÁS A KÖTVÉNYEKRŐL 1946 FEBRUÁR 28-ÁN. Uj kötvény kiadva ................................................. 337 Visszahelyezve ...........................;............................. 109 Összesen ........................................... 446 Kötvényét beváltotta ............................... 35 Kifizetett kötvényt kapott ................... 5 Meghosszabbitott kötvényt kapott....... 88 Törölve lett ................................. 45 Elhalt .......................................... 31 204 Gyarapodás .........................—....... 242 Áthozat a múlt hóról ..................—.... 40,155 ' összesen ............................................. 40,397 Kifizetett kötvény van ........................................... 224 Meghosszabbitott kötvény van ______________ 695 Felnőtt Osztály taglétszáma összesen................. 41,316 Gyermek Osztály taglétszáma összesen............... 12,594 Taglétszám összesen ....................... 53,910 Felnőtt o. Gyermek o. Összesen 1946 február 28-án 41,316 12,594 53,910 1946 január 31-én 41,084 12,499 53,583 1946 február 28-án gyarapodás ........... 232 95 327 Pittsburgh, Pa., 1946 február 28-án. PHILLIPS EMMA E., h. kp. számvevő. Amióta világ a világ, sosem volt valami jó hire a menhelyi gyermek sorsának. Az Üllői-uti hatalmas állami gyermek menhelynek nem volt soha riasztó hire. Békés időkben orvosság, meleg étel, fütött szobák várták itt a kapuk elé kirakott kicsiny árvákat. Vájjon milyen lehet most a menhelyi gyermek sorsa, milyen élet vár arra a néhányhetes csöppségre, akit a nélkülözéstől elkinzott, könnyező szemű édesanyja rongyokba burkolva odalop a menhely kapuja elé. Aztán riadtan megnyomja a csengő gombot és elrohan, otthagyva kicsinyét, hadd legyen menhelyi gyermek belőle. MENHELY 1945-BEN Idős ember dr. Barabás Zoltán igazgató ur. Vagy huszonöt esztendeje foglalkozik az állam kis árváival és most bizony gondterhelt arccal, kabátosán, sálban, dideregve fogadja a vendéget. — Megmutatok mindent — mondja csendesen, — de előre megmondhatom, bizony nem sok vigasztalót lehet itt látni. Elindulnak a jeges, hideg folyosókon. Kinn zörög a decemberi szél, de itt legalább — más menhelyekkel ellentétben a lehetőségig — tiszta s ápolt minden. Dermedt kezű apácanővérek törlik fényesre hidegvizes ronggyal a folyosót. Bemegyünk az egyik szobába. Az ablaküvegeket deszkával igyekeztek pótolni. Tizenhat rácsos, fehér kis ágyban tizenhat csecsemő szendereg. Csodálatosan jók és rendesek valamennyien. Amelyiknek nyitva a szeme, az sem pityereg, vagy nevetgél. Sápadt kis képük szigorú, komoly szemmel világit ki a pólyából. Megnézzük a hőmérőt. Két fok fagypont felett. — Fa? — Fa nincs — feleli egyszerűen az igazgató ur. — Sajnos, tehetetlenek vagyunk, fát nem tudunk szerezni. Papírral néha befütünk egyegy órára, de mit tud egy-két régi könyv, vagy irka ezekkel a jeges termekkel csinálni? — Szörnyűség, hiszen megfagynak ezek az apróságok! Egyiknek, másiknak máris olyan hideg az arca, mintha üvegből lenne. Némelyiknek apró kezecskéjére felhúzták a rékli ujját és zsinórral elkötötték a végét. De mozognak a csöppek, kidugják ujjúkat, amely lila és dagadt lesz a hidegtől. És csodálatos, de mégsem sirnak. Pólyájuk aránylag meleg, testük őrzi saját hevét. Miért olyan jók, miért olyan csendesek ezek a kis emberbimbók? Odalépünk az egyikhez. Szája lila, arca furcsán komor, rideg. Amikor lélekzik, vékony ködpára csap ki miniatűr ajkai közül. — Beteg ez a csöpség? Az igazgató ur arca elkomorul. Sóhajt és a belépő fehérkabátos, kedvesarcu ápolónővérre néz. A nővér szeme furcsán elhomályosodik. Ő felel: — A kicsike haldoklik. Kiemeli ágyacskájából a fehérarcu kis virágot és kiemeli a mellette fekvő másik pólyást is. — Mi a bajuk? — kérdezem csendesen. — Éhenhalnak. NINCS REMÉNY ÉS NINCS SEGÍTSÉG A válasz olyan halk, hogy eloszlik, mint a lehelet, de mégis brutálisan megdöbbentő, arculcsapó. A nővérből kibuggyan a keserűség. — Igen, ez a két kisgyerek, mire az ön cikke megjelenik, már nem lesz életben. És nemcsak ők pusztulnak el. Itt, ebben a tizenhat kis gyermekágyban csaknem valamennyi kicsikére ez a sors vár. Tessék megmondani, mit csináljunk velük? Idehozzák őket, ide teszik a kapu elé és mi nem tudunk anyatejet adni nekik . . . — Nincsenek bejáró szoptatós anyák? — Vannak, de többnyire ezeknek is van kicsinyük, akiknek anyatej kell. Ami néhány csepp anyatej megmarad, azt próbáljuk kétségbeesetten méricskélve, egyegy ilyen halódó apróságnak csöppet juttatva szétosztani. De ez nem elég, nem elég ... Tehát nincs segítség! . . . Nincs segítség! NINCS SEGÍTSÉG! A nővér visszateszi kis fehér ágyába, nemsokára koporsójába ezt a két kicsi, még élő, lélekző emberpalántát. Az egyiket Kálmán Máriának nevezték el, mert édesanyjának volt lelke kitenni őt kéthetes korában a Tisza- Kálmán-térre. Ott fekszik másik kis társa mellett, felnyitja szemét és ez a szemnyitás talán már búcsú is rövid, szomorú életétől. A kis Kálmán Máriának ott kellett meghalnia a szemünk előtt. MIÉRT NEM VISZ HAZA A MAMÁM? A másik szobában csupasz matrácon kékszoknyás, leventesapkás, ájtatósarcu kisfiú guggol. A kék ruhadarab alatt nincs semmi rajta. Mezítláb didereg s amikor belépünk az ajtón, feláll az ágyon, szivszaggató mosoly kíséretében lábáig hajol és nagyon szépen igy szól: — Csókolom a kezecskéjüket. Elmebeteg kisgyerek. Társa egykedvűen guggol mellette. Ő nem is köszön, el van azzal foglalva, hogy a körmeire huhog, mert nagyon fázik. A szomszéd szobában ugyancsak fagyponton áll a hőmérő higanya. Itt két-három gyermek fekszik a vékony pokróc alatt. Ruhájuk nincs, igy csak a fejüket dugják az ágy rácsához. De az egyik rongyos ingecskéjében ül az ágyon, nem akar betakarózni, nem bánja, ha fázik. Halkan zokog és hagyja, hogy könynyei leperegjenek fájdalmas, négyéves gyermekarcán. — Miért nem visz haza a mamám? Mert itt volt a mamája, meglátogatta — karácsonyi ajándékul. Hogy magyarázhatta volna meg neki a mamája, hogy mást nem küldött a Jézuska, csak egy darab kenyeret újságpapírban. A mama ágyraj áró és ott, ahol alszik, az elnyűtt, fáradt, dolgozó felnőttek nem kedvelik az éhes kis gyermekeket. Itt mégis jobb, mert legalább ebédre van egy-egy tál meleg étel. Aztán hogyan is vihetné el magával, hiszen a gyermeknek a rongyos kis ingen kívül egyetlen ruhadarabja sincs. — Ezeknek az apróságoknak tulajdonképpen nem is nálunk van a helye — mondja az igazgató. — Háromszázötven gyermeket tartunk itt, akiket nem tudunk kihelyezni vidékre, mert kicsinyek és vidéken csak az olyan gyermeket kedvelik, aki már dolgozni tud. Hatezer nagyobb gyermekünk van falun, de ezeket már régebben kiadtuk. Itt, az intézetben csak vergődünk velük . . . HÁROMSZÁZAN EGY SZOBÁBAN Háromszáz gyermek — ha nem több — szorong itt egymás hegyén-hátán a kőpadlós pinceszobában. Itt van a melegedőjük, napközi-otthonuk, iskolájuk, ebben a gyérfényü iskolahelyiségben. Fujjákfujják a süket decemberi éghez esdeklő karácsonyi dalukat és közben halom papirossal etetik a sarokban álló rozoga vaskályhát. Sovány kis arcuk tele van reménységgel, dalolás közben talán elfelejtik, hogy apjuk, anyjuk is van, vagy volt valahol a világban. * * * A fenti cikket az Amerikai Katonai Bizottság küldte be Verhovayak TÖRÖLT TAGJAINK NÉVSORA 1916 FEBRUÁR 28-ÁN KEZDŐDŐ HATÁLLYAL LAPSED MEMBERS FEBRUARY 28, 1946 Fiók-Br. 9 Kota Louis Charles 14 Cockrell Victor M., Gothard Paul, Jr., Lucas Ernest, Nagy Charles 17 Odor Frank 27 Dudás John Budapestről a Segélyakció titkárságának. Közöljük, mert újabb fényt vet a magyarországi állapotokra. A halálbafagyott, éhségtől elpusztult kicsiny magyar gyermekek néma kórusa zeng ki belőle az amerikai magyarság, az emberiség felé: — Segítsetek! Mentsétek meg a még életben levőket! Egy árva ÉLETE havi HÁROM DOLLÁR. Havi három dollárért életet, hajlékot, ellátást, nevelést és boldogságot adhatunk egy magyar gyermeknek. A Segélyakció helyi osztályai kérik, várják az amerikai magyar egyházak, szervezetek, egyletek és egyének jelentkezését, hogy vállaljanak részt a magyar gyermekek, a magyar ifjúság és jövő megmentésében. 34 Nagy Lillian I., Nagy Mrs. William 36 Brooks Mrs. Elmer, Daru Winifred A., Masley John, R. 43 Vig Mrs. Alexander 45 Dudás Magdalene, Kusinko Leslie S. 54 Konya William A., Vigyikan John 57 Torjak Rose 73 Pavlick Pearl 83 Sera Mrs. John 89 Seech Zoltán 120 Lucas Vilma, Lukacs William 129 Wargo Charles C. 152 Demko Joseph 191 Shimek George L. 192 Ozvath Ernes (^Alexander 208 Bochy Paul E., Somjai Julia M. 229 Beko Louis J., Jr., Lucas Elmer 249 Almasi Helen E. 290 Girard Eileen C. 321 Timko Joseph S. 361 Kleinholz Gizella 399 Orosz Alexander S. 430 O’Brien Robert D. 443 Bentley Helen 452 Campbell Ora James, Chaney Clifford A., George William E., McCann Venevin, Wheeler Ernest, Jr., 490 Gulyanics Elsie, Gulyanics Violet 45 Members Pittsburgh, Pa., 1946 február 28-án. PHILLIPS EMMA E. h. kp. számvevő
