Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-12-05 / 49. szám
VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM 1945 DECEMBER 5 NO. 49. SZÁM (Verhovay Journal)31 Ötszáz főnyi közönség hódolt Youngstownban hősi halottaink emlékének A YOUNGSTOWN VINDICATOR ELŐZETES KÖZLEMÉNYE Youngstown, O.-ban nemcsak a magyarság készült a Verhovay hősi halottak emlékünnepére. A hatalmas iparváros amerikai és más nemzetiségű közönsége is tudomást vett róla, mert a1 város legtekintélyesebb s országszerte ismert napilapja, a “Youngstown Vindicator” november 25-iki, vasárnapi számában hatalmas cikkben számolt be erről a jelentős ünnepségről. Brogley Ferenc igazgató érdeme, hogy egyesületünk ezt a nagy figyelmet megkapta. Mikor ugyanis az átadásra szánt hat arcképfestmény megérkezett, az egyikkel elment a Youngstown Vindicator szerkesztőségébe s bemutatva a képet elmagyarázta, hogy mily ünnepségre készül Youngstown és vidékének Verhovay tagsága. A gyönyörű arcképfestmény megkapta a szerkesztőket és meghatottan jelentették ki, hogy a részvét meg nyilvánulásának ehhez hasonlóan szép és nemes •módjáról még eddig nem hallottak. S igy történt meg, hogy kiküldték riporterjüket, Miss Ann Börtönt, aki az ünnepély előtt megírta az előzetes bejelentést és utána pedig az emlékünnep lefolyásának történetét a Youngstown Vindicatorban. A fenti felvételt a hat hősi halott arckép festményeiről is a Youngstown Vindicatornak köszönhetjük. AZ EMLÉKÜNNEP MEGNYITÁSA Vasárnap, november 25-én délután két órára zsúfolásig megtelt a Szent István hitközség Fehér Terme. Ötszáz főnyi közönség jelent meg, hogy kifejezze háláját az elesett hősök és részvétét gyászoló hozzátartozóik iránt. Az ünnepélyen résztvett a Központi Hivatal is, melynek képviselőit Brogley Ferenc és Turner István igazgatók fogadták a vasútnál s kiket Turner József és kedves családja látott vendégül ebédre meghitt otthonában. Röviddel a Szent István Pfc. Balazs Csepke Cpl. Frank Bolha Pvt. Albert Tomory Sgt. Joseph Tenke Pvt. John Kasky EM 2/c Zoliié Rayner Courtesy of Yougstown Vindicator terembe való megérkezésünk után az ünnepély megkezdődött. A függöny felgördült és feltárult a szinpad, melyet remek Ízléssel díszített ki ez alkalomra Szabó István, youngstowni temetkezési vállalkozó. Virágok és pálmák között álltak a hősi halottaknak az amerikai csillagsávos lobogóval letakart képei. Az emlékünnepet Turner József igazgató nyitotta meg remek beszéddel. “Ezen kegyeletes ünnepen — mondotta a 108-ik fiók érdemes ügykezelője, egyesületünk igazgatója — a Verhovay Segély Egylet 53,000 tagja mutatja meg a szeretetét a gyászoló szülők iránt, akiknek tiszteletére készült ez a hat gyönyörű arcképfestmény. — Igazgatóságunk sokat gondolkozott azon, hogy miként hálálhatjuk meg azoknak az áldozatát, akik ebben a háborúban a legtöbbet veszítették, S mikor megegyeztek abban, hogy megfestetik e hősi halottak arcképeit, akkor nem az a szándék vezette őket, hogy feltépjék a sajgó sebeket, hanem az, hogy alkalmat adjanak a Verhovay ^együttérzés megmutatására. Bár ez a szeretet ne csak megmutatkozna, hanem állandó lenne az egész világon, hogy soha többet ne kellene hősi halottainkat ünnepelni. A kegyelet és hála jegyében nyitom meg ezt az ünnepélyt és felkérem Brogley Ferenc igazgató társamat az ünnepi program levezetésere. AZ ÜNNEPI MŰSOR Brogley Ferenc elsősorban angol nyelven ismertette az ünnepély jelentőségét, rámutatva arra, hogy egyesületünknek eddig 184 tagja vesztette el életét a haza szolgálatában. Minden egyes hősi halottunk legközelebbi hozzátartozója megkapja az egyesület ajándékát, hősi halált halt fiának arcképfestményét. (Folytatás a 2-ik oldalon) A TETEMREHIYÁS ÓRÁJA Drámai hirtelenséggel érte az amerikai magyarságot régi vágyának teljesülése: a Magyarországgal való postai forgalom megnyitása. Panaszkodtunk, zúgolódtunk, lázadoztunk azért, hogy nem kapunk és nem írhatunk levelet s most, hogy hirtelen beteljesült kérésünk, érezni lehet az amerikai magyarságon annak az embernek megdöbbenését, aki nem is számított rá, hogy fohásza ily hirtelen meghallgatásra találjon . . . Eredményes fegyver volt a Segélyakció ellenzékének kezében az, hogy Magyarországgal nem lehetett levelezni. Százezreket lehangolt, százezrek kedvét és bizalmát vette el. Hiába tudta mindenki azt, hogy a Németországban és Ausztriában, amerikai és angol megszállás alatt vergődő kihurcolt testvéreinkkel sem levelezhetünk . . . ezt úgy látszik mindenki természetesnek vette, de a magyar határok lezártságban ugyanakkor mindenki óriási sérelmet látott ... És ez a sérelem a jogos felháborodás köntösébe öltöztette azoknak érveit, akik azt hangoztatták, hogy nem adnak addig, amig a postai forgalom meg nem nyílik. Hát most megnyílt ... és mi kérdezzük: fognak-e adni? Megmondjuk előre a feleletet is: nem adnak. Nem adnak, mert most majd jönnek a személyes levelek, kinekkinek édes szüleitől, rokonaitól, testvéreitől . . . levelek, melyekből sikolt a nyomor és jajgat a bánat és szivbehasit a kérés . . . levelek, melyeknek egyetlen gondolata ez a kérés lesz: ADJÁL! Megírtuk mi réges-régen és megírták velünk mások, hogy nekünk most kell adni, MOST — ami akkoriban azt jelentette, hogy addig, amig még nincs postai forgalom Magyarországgal. Mert abban az időben nem kötötte még le az amerikai magyarság áldozatkészségét és akaraterejét rokonainak segítségre váró nyomora . . . abban az időben még odaszánhattuk minden nélkülözhető dollárunkat a Segélyakcióra ... De most, hogy a postai forgalom megnyílt, most MEGOSZLIK adakozó képességünk a mi közvetlen családtagjaink és a segélyakció által szolgált magyar nép összessége között . . . Megindult a postai forgalom és máról-holnapra lehetséges lesz a Segélyakciónak hatalmas arányú segítséget nyújtani: HA UGYAN LESZ MIBŐL? És volna miből, ha az elmúlt esztendőben az egész amerikai magyarság összerakta volna nélkülözhető filléreit. Volna miből, ha az elmúlt évet arra használtuk volna fel, hogy tőkével lássuk el a Segélyakciót . . . De hát ősmagyar Pató Pálok ráértek. És a magyar nép ellenségei örültek. És most itt van: a postaiorgalom megnyílt és rövidesen megnyílnak a határok. És az amerikai magyarság MAJD akkor fog megmozdulni, a hazulról kapott levelek szivet dermesztő hatása alatt . . . akkor f°g gyülésezni, határozni és a munkához fogni . . . Közben eltelnek a drága hónapok és a magyar nép nyomorultjainak ezrei hullanak a sírba . . . És a magyar nép lelke ott lebeg majd a sir felett, hogy tetemre hívja az amerikai magyarságot . . . Minden a mi hanyagságunk miatt sirbahullott magyar gyermek vére azok kezén szárad, akik ráértek! Minden a mi ráérősünk miatt elpusztult beteg halála a mi amerikai magyar lelkiismeretünket terheli . . . Ki tudja hány millió magyar pusztult el az elmúlt évek folyamán? Halálukért vádolják a nácikat, az orosz megszállókat ... de magunkat vádoljuk-e majd azért, hogy nekünk is volt részünk a magyar nép pusztításában? Hiszen még a Szentirás is azt mondja, hogy “aki pedig valami jót tehetne és nem teszi meg, BŰNE AZ ANNAK!” Örülünk annak, hogy megnyílt a póstaforgalom. De örömünkbe hátborzongató félelem, szivetdermesztő aggodalom vegyül . . . Mert eddig még csak bírtuk valahogy a rossz híreket ... De most mi lesz, amikor majd családjainktól jönnek a levelek és elmondják, hogy mi volt ott és mi van ott??? Most mi lesz???!!! Az lesz, hogy akik a Segélyakciót szivvel-lélekkel támogatták, sírva bár, de nyugodt lelkiismerettel élnek to(Folvtatása a 2-ik oldalon)
