Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-11-07 / 45. szám
Journal)(Verhovay 1945 NOVEMBER 7 NO. 45. SZÁM VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM NEM FELEDKEZÜNK EL FELADATAINKRÓL! AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉGRŐL Nagy hiba az egyoldalúság Terjedelmében korlátozott lapunk ily célokra felhasználható hasábjait az utóbbi hónapokban csaknem kizárólag a Magyar Segélyakció ügyének előmozdítására használtuk fel. Akadnak, akik ebből arra következtetnek, hogy már másra nem is akarunk és nem is tudunk gondolni s behunyjuk szemünket az amerikai magyarság többi feladatai előtt. Tévedés volna azonban ezt hinni. A Segélyakciót azért toljuk annyira előtérbe, mert annak támogatásában tagtársaink egyenként és együttesen részt tudnak venni. Ebben az ügyben megvalósítható és elérhető célja van a cikkezésnek, beszámolók és jelentések közlésének. Ezeknek az írásoknak újabb jótettekben mutatkozik meg a visszhangja. Bányatelepeken, falvakban és városokban egyaránt minden ember tud tenni valamit a magyar népért. És tenni kell, még pedig sürgősen, mert a magyar nép nincstelenség-okozta betegségek és járványok áldozata lett és égető szükség van orvosságokra, ruhaneműkre és mindazokra a holmikra, melyek elsősorban a testi élet megmentésére és fenntartására valók. Az eladósodott ember legnagyobb gondja az, hogy miként fogja kifizetni adósságait, de ha súlyos betegségbe esik, akkor a betegségnek, hogy úgy mondjuk, “prioritása” lesz, mert a halott ember nem tud adósságot fizetni s örökösök híján a sírba viszi az adósságait. Hasonló ehhez a magyar nemzet mai helyzete. Halálos nyomorának prioritása van minden más kérdéssel szemben. Mert ha a magyar népnek nem adjuk-meg az életbenmaradás eszközeit, akkor a magyar nép többi kérdése megszűnik magától. Halott nemzetnek nincsenek kérdései. Halott nemzetnek mindegy, hogy a határai hol vannak és kik élnek azokon a határokon belül. Ezért van az, hogy a Segélyakciót tartjuk MA legfontosabb és legelső ügyünknek. De nem vagyunk egyoldalúak. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a haláltól megmentett népnek , további sorsát is szivünkön kell viselnünk. Szüntelenül gondolnunk kell a jó orvos módjára arra is, hogy, ha majd egyszer a magyar népet feldolgoztuk a lábbadozás állapotáig, akkor arra is kell gondot fordítanunk, hogy oly körülmények között éljen, melyek életbenmaradását biztosítják. Ma elsősorban a magyar nemzet életének megmentéséért dolgozunk. De ez nem jelenti azt, hogy ebben kimerül a feladatunk. A megmentett népnek emberi életet, jogot, biztonságot kell biztosítani. Mi, amerikai magyar polgárok, sokkal jobban tudatában vagyunk annak, hogy mit jelent a szólásszabadság, vallásszabadság, jogi egyenlőség, általános választójog, demokrácia, mint azok, akik itt születtek. S ezért nekünk a magyar nép megmentése után a legfontosabb és leghőbb vágyunk az, hogy a magyar földön igazi demokrácia legyen, melyben a föld egyszerű művelőinek, gyárak és bányák munkásainak ugyanannyi joga van az élet javaiban való részesedéshez és az ország ügyeinek intézéséhez, mint a tanult embernek, vagy annak, aki magát “nemes” embernek hiszi azért, mert valamelyik őse egy pohár friss vízzel kínálta meg a háza előtt elkocsikázó királyt. Az általános tragédia Hiszen, ha a 'magyar népnek csak egy baja volna, akkor talán még könnyen is lehetne rajta segíteni. A szörnyűség ott van, hogy a magyar népre általános tragédia, totális katasztrófa zuhant. A magyar nemzet e világháború előtt belesodródott a német “érdekszférába” úgy, ahogy most ellenállhatatlanul belesodródott az orosz érdekszférába. Sajnos, a mai Szövetséges Nemzetek részéről a magyar nép nem sok biztatást kapott akkor, amikor a németség hatalmi körének gyilkos ölelésébe került. Hiába nyújtogatta sovány karjait a magyar nép az angolok felé, akkor még senkisem látta a jövendőt s magára hagyták a magyar népet. Most a helyzet annyiból kedvezőbb, hogy sem Anglia, sem Amerika nem helyesli azt, hogy a keleteurópai népek az orosz érdekszférába tartozzanak. Truman elnök beszéde pedig egyenesen tiltakozás volt az ellen, hogy a magyar nép ezután gazdaságilag Oroszországtól függjön, mert hiszen a mi népünk háborús célkitűzése épen az volt, hogy véget vessen a kis népek függő állapotának s helyébe függetlenséget adjon nekik. A gazdasági függés a rabszolgaság kezdete és a nemzeti függetlenség vége. Bármit mondjon bárki, bizonyos az, hogy Magyarország nem élhet nemzeti függetlenségben, ha gazdasági élete egyetlen országtól függ. Truman elnök beszéde bizonyítéka annak, hogy Amerika kormánya ettől félti Magyarországot, már pedig Truman elnök az ország legtájékozottabb embere s tudja, hogy mit beszél. Magyarország nemzeti létét úgy, mint a magyar nép kenyerét, talpraállásának lehetőségét veszélyezteti továbbá az az aránytalanul nagy megszálló sereg, mely ma a magyar földön él. Hogy miért van szükség arra, hogy a kis, leszegényedett, katonailag tehetetlen Magyarországot 800,000 katona tartsa megszállva, azt nem értjük. Ha japán megszállásához elég 200.000 katona, akkor Magyarországot 10,000 katona játékpisztollyal is kordában tudná tartani, feltéve, hogy arra is szükség volna. Meggyőződésünk, hogy a magyar nép sokkal őszintébb és tartósabb baráti érzéssel s felszabadításáért való hálával fordulna az orosz nép felé, ha az egy nagylelkű elhatáro(Folytatás a 2-ik oldalon) VEQYENEK ÁRVÁT Kemény Györgytől, az amerikai magyarság nagy költőjétől, az amerikai magyar lélek legrégibb énekesétől, kaptuk az alábbi költeményt. Méltathatnánk e költeményt, írhatnánk róla sok szépet és jót, megírhatnánk róla, hogy mily tökéletesen fejezi ki az amerikai magyar léleknek rettenetes fájdalmát a magyar árvákról szóló hírek hallatára. De úgy érezzük, hogy a költemény mellé csatolt levelében Kemény György oly mélységes szépséggel mutatja meg azt az ihlető érzést, mely tollat adott a kezébe, hogy annál meggyőzőbbet senkisem irhát. íme a levél: “Tisztelt Elnök Ur! A Verhovak Lapja 1945 október 24-iki számában reszkető szívvel olvastam a “Magyar árvák — Végeladás a magyar portán” cimü írást. Minden további beszéd helyett szerény tehetségemtől telhetöleg jelentkezem erre a szomorú licitálásra és vállalom egy árva évi eltartását. Sajnálatomra nem tehetek többet, mert évek óta havi keresetem mindössze 10 dollár és ennek egyharmadát szívesen adom a magyar árvák megváltására. Barátságos köszöntéssel régi hive, KEMÉNY GYÖRGY.” Ehhez a levélhez nem kell magyarázat. Megérezheti belőle mindenki azt az igazi fájdalmat, mely még a művészi kifejezéssel sem tud megelégedni, hanem meg kell azt tetéznie oly önzetlen tettel, melynek láttára csak tisztelet foghatja el a lelkünket . . . Most pedig szóljon az amerikai magyarság szivéhez a költő, talán az ő szomorú énekének szivettépő dallama fel hídja ébreszteni az amerikai magyarság szivében a — tettrekészséget. VEGYENEK ÁRVÁT . . . Irta Kemény György Ezeresztendős Golgotha felett bus károgással éh-varjak szállnak: az embervéres keresztfák alatt vérlakomára egyig megállnak. Asztalt terített a véres vásár, a varjú mégis ezt mondja: “Kár-kár;" Ezeresztendős Golgotha felé viszi keresztjét százezer árva, hogy véres vadság ezer bűnéért éhesen jusson a keresztfára. És mig a nagy megfeszítést várják, megperdül a dob: “Vegyenek árvát!” Dobszóra került a magyar nyomor, árváit éhínség licitálja; keresztjét vivő, magyar árvának kevés a becse, olcsó az ára. Perdülő dobok igy licitálják: “Vegyenek olcsón kis, magyar árvát!” , Magyar nyomorra perdülő dobok hangja elszáll a nagy Óceánra, hátha a messzin jobb sorban élő testvérek szivét ébren találja. Hátha meghallják, mikor kiáltják: “Vegyenek árvát, kis magyar árvát!” * Perdült a dobszó, magyar testvérek: a magyar árvák hozzánk beszélnek s remegő szívvel egyig azt várják: veszünk-e árvát, kis magyar árvát? Értsük meg a szót, magyar emberek s váltsuk meg a sok, árva gyereket. \
