Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-10-24 / 43. szám
8 ik oldal 1945 október 24 JÓKAI MÓR REGÉNYE: a kőszívű EMBER FIAI Verhovayak Lapja_____________________________ Szabady Pál törzsőrmester tagtársunk mestermüve (Folytatás) — Ne sírj. Már most én fogom neked olvasni tovább a levelet Látod, én nem könnyezek, Én sokáig tanultam, hogyan kell nem sírni, mikor valami fáj, mig betanultam jól Olvassuk, mi van még a levélben? Jöjj, nézz bele te is. S azzal átölelve a leányt, úgy tartá kezében a levelet, hogy mindketten beláthassanak. — Olvassunk tovább. “Engem megőrzött amulótom, mit anyámtól kaptam; elindulásunk előtt kínáltam azt barátomnak; igaz amulet: megóv vizbefulástól, vad harapástól, golyó sebétől, rossz szem verésétől, ragály mérgétől; de nem fogadta el . Azt felelte, hogy őt csillagai vezetik, s megváltó, hogy e csillagok: szerető női szemek! Mikor partra vontak bennünket a halászok, nem távoztam mellőle, míg meg nem kérdhetem tőle: ragyognak-e még csillagaid? ő mosolyogva felelt: mind a négy.” (E szónál mind a két hölgy érezte a másik villanyos rándulását: e bűvös szikra egyszerre ütött át idegeiken.) Azután egy kis forróláz következett Ödönre, a min most.már szerencsésen túl vagyunk. Nem távozom mellőle sem éjjel, sem nappal. Bátran nyugodhatnak ágya fölött őrcsillagai. — Ma erővel levelet akart Írni, de hát ime nem sikerült. Nekem kellett azt folytatnom. Hanem ez ne nyugtalanítsa önt, asszonyom. Nincs már semmi veszély: két hét múlva, folytatjuk az utat. Addig csak arra kérem Ödön csillagait, hogy ne sokat sírjanak miatta, mert a csillagok könnye itt Oroszországban hóvá alakul s az utunkban több van, mint elég. RAMIROFF LEONIN.” A két csillagpár összenézett. S szemsugaraikban már nem volt könny: ragyogtak az égi örömtől. Baradlayné odavonta magához Aranka fejét s homlokát megcsókolva, gyöngéden suttogd: — Leányom! Arra a leány leomlott lábaihoz s térdeit átölelve, odafekteté égő arcát az úrnő Ölébe és nem szólt hozzá semmit, semmit. De a néma elhallgatásnak egy teleirott titokteljes könyv volt az értelme oly szgmek előtt, mik a szivekben olvasni megtanultak. Az úrnő keze ott nyugodott a leány fején. Egy óra múlva a falu minden népe nagy bámulatára a Baradlay urasági hintóbán a bárónő mellett ülve hagyta el a pap leánya a szerény papi lakot. A két hölgy derült arccal beszélgetett egymással; hiszen tárgyuk volt hozzá elég. Nótáriusné asszonyom ez ámulatos tüneményt megpillantván, nosza hirtelen két pofont kiosztva két léhütő siheder fiának: egyik “szaladj a hintó után, hová ■mennek?” másik “szaladj a parochiára, mi történt ott?” Nem sokára visszatért mind a kettő; egyik meghozta, hogy a hintó a kastély udvarára hajtott be; a nagyságos asszony megölelte a kisasszonyt, mikor leszálltak a hintóból, nem is vette le a válláról kezét, mig fölmentek a lépcsőkön; a másik lelkendezve hozta a hirt, hogy a papék szolgálója, meg az egyházfi azt mondták, hogy az egész ház rájuk van bízva most már, mert a kisasszony ezentúl a kastélyban fog lakni, sohasem is jön ide vissza. Szalmás Mihályné asszonyom csak kiejté e szóra kezéből a szakajtó kosarat kotlóstul együtt s összecsapá két első extremitását: — Ha ezt a megboldogult nagyságos ur látná! AZ ALÁHÚZOTT SOROK Ettől a naptól fagva Szalmás Mihályné asszonyom egy istenáldotta napot sem mulasztott el, hogy már korán reggel fel ne menjen a kastélyba, s ott végére" ne járjon az utóbb történteknek. (Folytatjuk) A magyar nemzet sok nagy művészt adott a világnak. S nem túlzás, ha azt Írjuk, hogy ezeknek a művészeknek volt a legnagyobb szerepe abban, hogy a világ tudomást szerzett Magyarországról és annak művészi képességekkel oly csodálatos gazdagon megáldott népéről. Ezek a művészek több érdeklődést, jóakaratot keltettek a magyar nép iránt, mint a legkiemelkedőbb államférfiak. A szép minden nyelven szép és mindenkit vonz cs mindenkiben felkelti az érdeklődést annak alkotója iránt. S nagy jelentősége van annak, hogy a magyar MŰVÉSZEK majdnem mindég hirdetői voltak a MAGYAR népnek. Nem szégyelték magyar mivoltukat, nem próbálták rejtegetni, titkolni, hanem büszkén hirdették a világnak, hogy ők a Kárpátok gyűrűjében fekvő magyar földről származtak. Ilyen ember Szabady Pál, a Chicago, IlL-i 503-ik fióknak tagja s e fiók egyig legnagyobb büszkesége. Értékét számunkra emeli az, hogy második generációs amerikai fiú, aki ezt a hazát az egyenruhában is tökéletes hűséggel szolgálja, de ugyanakkor nyiltan hirdeti, hogy rendkívüli tehetségét oly szülőktől örökölte, akik Magyarországból vándoroltak ki Amerikába. A fenti remekművet a hires Camp Pickett-i tisztiklub nagyterme számára készítette s a képnek másolatát hatalmas cikk kíséretében lehozta a “Camp Pickett News” tábori újság is, mely Szabady tagtársunkról igy emlékszik meg: “Camp Pickett tiszti-klubja uj ékességet kapott ezen a héten Szabady Pál törzsőrmester hatalmas falfestményének megérkezésével... Szabady őrmester, AKI MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ, magasrangu tisztek sorozatát festette meg Camp Lee-ben való állomásozása idején és ezen a falfestményen május 15-ikétől múlt héten (május végén) való elkészültéig dolgozott.” A lap azután részletesen ismerteti a képet, melynek Szabady mester ezt a címet adta: “BÉKE ÉS JÓLÉT.” Elmondja, hogy amikor megkérdezték, hogy egy katonai klub termébe miért békés tárgyú festményt készített, ezt felelte: “Igaz, hogy most harcolunk, de minden szabadságszerető népnek célja egy békés háború utáni világ.” Remek felelet a feltett kérdésre s a festmény méltó szemléltetője e kijelentésnek. A hatalmas alkotáson a polgári élet minden formája látható ... A festmény közepén a növényvilág királya a tölgy, a múlt, jelen és jövő Erejének jelképe jelenik meg s a fa előtt áll a Béke három görög Istennője. Ezek köré csoportosulnak játszadozó gyermekek, legelő bárányok és az összes foglalkozásokat jelképező alakok: a halász, a favágó, a pap, az orvos, az ápolónő, a tudós, a vegyész, az építész. A jövő vasútja, repülőgépei, Fort Dearborn, a régi Chicago jelképe s egy hidon túl a jövő Chicagója, úgy, ahogy azt Szabady festőművész elképzeli. A leírást ezekkel a szavakkal fejezi be a cikk írója: ’’Igazán nagyértékü falfestményt nem lehet úgy leírni szavakkal, hogy igazságot szolgáltassunk értékének ... ezt is látni kell ahhoz, hogy értékelni juk.” tud-Hisszük, hegy tagtársaink büszke szeretettel, gondolnak Szabady Pál törzsőrmester tagtársunkra, aki hatalmas léptekkel halad előre a nagy magyar festőművészek utján. Bár a képnek az újságban megjelenő másolata távolról sem közelítheti meg az eredeti alkotásnak sem a nagyságát, sem a szépségét, mégis sejtelmet ad nekünk arról, hogy oly művészi teljesítménnyel állunk- szemben, mely párját ritkítja. Abból, hogy Szabady tagtársunk a magasrangu tisztek sorának arcképeit festette meg, következtethetünk arra, hogy mestere a festőművészet legnehezebb ágának, a portraitfestésnek is. Magasra ívelő pályájának elején áll még Szabady Pál törzsőrmester, de máris hire van és ennek a hírnek dicsőségéből ráhull az amerikai magyarságra is a dicsőségnek egy fénysugara, mert Szabady Pál is azok közé a magyar érzésű művészek közé tartozik, 'akik nevükkel együtt megtartják magyar szivüket is és mint az újságcikk is biztosítja, ő is hangoztatja, hogy magyar szülők leszámazottja. Minden második generációs tagtársunk karrierje öröme és büszkesége az idős magyaroknak és Szabady Pál művészetében uj forrása nyílik meg ennek az örömnek és büszkeségnek. És mondanunk sem kell, hogy legbüszkébbek mi, Verhovayak vagyunk, mert ebben a nagy művészben egyik tagtársunkat becsüljük és tiszteljük, akinek jövőjéhez sok-sok sikert ‘és boldogságot kívánunk!
