Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-10-10 / 41. szám
(Verhovay Journal) 31 VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM 1945 OKTÓBER 10 NO. 41. SZÁM A TOLEDO-I ÜNNEPSÉG PÁRATLAN VISSZHANGJA VOLT A TOLEDOI EMLÉKÜNNEPNEK ... Sok ünnepe volt már a 60-ik évéhez közeledő Verhovay Segély Egyletnek, de alig hiszszük, hogy jelentőség dolgában egy is vetekedhetne a toledoi emlékünneppel. Szinte megindultan Írjuk e sorokat, előttünk a toledoi amerikai lapok nagy és jelentős cikkeivel, mert ez az emlékünnep egészen kivételes volt abban a tekintetben, hogy az amerikai közvéleményt a mi Egyesületünk és népünk felé fordította. Előttünk vannak a toledoi napilapok, közöttük az országnak, ha nem is a legnagyobb, de kétségkívül egyik leghíresebb, legismertebb lapja, a TOLEDO BLADE, melynek országos hirü szerkesztője, GROVE PATTERSON, az ünnepélynek hatása alatt oly mélyen szántó, a tiszta igazságot bátran hirdető cikket irt a Verhovayról, az amerikai magyarságról és az Óhazában élő, gyötrődő magyar népről, hogy azzal minden időkre mély hálára kötelezte az amerikai magyarságot. Alázattal és mégis büszkeséggel adunk hálát azért, hogy a Verhovay Segély Egyletnek adatott meg az a ritka dicsőség, hogy ily cikk megírását kiváltó érzéseket és gondolatokat ébreszthetett amerikai hazánk egyik legkiválóbb, legismertebb és legigazságosabb Írójában, akinek szava tulhallatszik Toledo városán, túl Ohio államán s elhallatszik Washingtonig, sőt még annál is tovább... A toledoi emlékünnep lefolyásáról Révész Kálmán központi titkár irt remek jelentést, de mielőtt azt közölnénk, lehozzuk magyar fordításban GROVE PATTERSON szerkesztőnek a TOLEDO BLADE-ban október 2-ikán megjelent cikkét. Lehozzuk azért, mert semmisem mutatja pieg tökéletesebben ennek az ünnepélynek nagy hatását és semmisem visszhangozza jobban az amerikai közéleti vezérférfiak érzéseit, mint ez a cikk, mely a Verhovay történelemnek egyik legdrágább ékessége. Átadjuk tehát a szót HON. GROVE PATTERSON szerkesztőnek. * * * “VERHOVAY” TÚLSÁGOSAN KEVESET TUD Toledo közönsége arról az országos egyesületről, melynek tekintélyes fiókja van Toledo városában. Ötvenháromezer tagja van s azok mind magyar származású amerikaiak. Tagjai jólétének szenteli tevékenységét. Ötvenkilenc évvel ezelőtt alapította ezt az egyesületet 13 bányász a pennsylvaniai Hazletonban. Hosszú volt az ut a 13 tagtól a mai 53,000 tagig és hosszú az ut, mely a kezdetbeni néhányszáz dolláros vagyontól a hétmillió dollárig vezet. Ahol magyar otthonokban, magyar szivekben gyász lakik, a Verhovay ott van vigasztalásával. Hatezer tagja teljesített szolgálatot ez elmúlt háborúban s közel kétszázan adták életüket azért a hazáért, melyet atyáik fogadtak örökbe. * * * MIÓTA KOVÁCS MIHÁLY EZREDES PARANCSNOK, Washington hadseregének kiképző mestere, csapatait a dicsőséges győzelemre vezette s a küzdelemben halálát lelte, a magyar földről ideszármazott amerikaiak mindig készek voltak Amerika védelméért harcolni. Néhány évvel ezelőtt, amikor először láttam Budapestet, Magyarország pompás fővárosát s megtudtam egy keveset ennek az országnak történelméről, akkor megértettem, hogy úriért jött oly sok százezer magyar az Egyesült Államokba s miért fogadták el oly szivvel-lélekkel a demokratikus életmódot s miért lángolt a lelkűk a szabadság szeretetében. Lényegileg, e két országnak múltja hasonló. Mi harcoltunk a függetlenségért és megnyertük azt. Magyarország, évszázadokon keresztül, szintén harcolt a függetlenségért, de bizony keveset ért el belőle. De a szabadság utáni komoly vágyakozás mindig megvolt e népben. És, bár könnyek áztatják azt, e vágyakozás most is él ott. * * * VASÁRNAP DÉLUTÁN RÉSZTVETTEM EGY ÖSSZEJÖVETELEN, melyet a Verhovayak toledoi fiókja rendezett. Lehetetlenség volt meg nem hatódni az amerikai hazafiasság tüzének láttára. Ezt az összejövetelt abból az alkalomból rendezték, hogy az egyesület hat hősi halált halt fiúnak arcképét adta át a szülőknek. A gyásznak s ugyanakkor mégis a csodálatraméltó büszkeségnek órája volt az. A mi amerikai polgártársaink szeretik az ő vagy az apáik szülőföldjét, de ugyanakkor a tősgyökeres amerikiaiak számára ismeretlen érzés mélységével szeretik ezt az országot, mely megadta nekik azt, amit a múlt harcai révén sohasem tudtak egészen elérni. * * * S MERT ÖK ILYENFAJTA EMBEREK, mert oly sokra értékelik az igazságot és a szabadságot, ezért megjósolom, hogy Magyarországnak még lesznek boldogabb napjai. A magyarok nem rokonszenveztek a náci kormányformával. Fel sem lehet tételezni, hogy rokonszenveztek volna bármely szomszédos néppel, mely uralkodni akart rajtuk. S mert ez a nép szive szerint demokratikus, el fogja foglalni a helyét a demokráciák sorában. El fog jönni a nap, amikor Magyarország a Világszövetségnek tagja lehet. S a magyar nép sokkal jobban tudja majd értékelni a Világcharternek jelentőségét és beláthatatlan lehetőségeit, mint sok nemzet, mely könnyebb uton-módon került bele abba. Magyarország a nehezebb módon harcolt a szabadságért, de a győzelem közel van!” * * * Nem tudunk szavakat találni elragadtatásunk és hálánk kifejezésére ezekért a sorokért, melyek egy nagytudásu, sokat tapasztalt, bölcs embernek lángelméjével jellemzik a Verhovayt . . . az amerikai magyarságot ... és az Óhazában gyötrődő magyar népet. Szeretnénk külön lenyomatot készíttetni erről a cikkről, s megküldeni minden tagtársunknak, hogy bekeretezve elhelyezhesse azt otthonában és, ha bármikor a Verhovayról esik szó, rámutathasson erre a cikkre s ezt mondhassa: “EZ A VERHOVAY!” Igaz, hogy mindezeket a dolgokat mi sokszor elmondtuk és sokszor elmondjuk ezután is. De ennek a vezércikknek óriási jelentőséget ad az, hogy nem mi irtuk, hanem Grove Patterson, az amerikai közélet egyik legkiválóbb, országosan elismert tagja, akinek szavait nem szokták amerikai körökben sem kétellyel, sem gyanakvással fogadni. Patterson szerkesztő — aki többször utasította vissza már a szenátori jelölést — nem ir propagandát, hanem személyes tapasztalatai alapján formált világos, félreérthetetlen meggyőződést. Amerikaiak nem igen kételkednek szavában. A magyarságnak még kevesebb -oka van arra, hogy fenntartással fogadja kijelentéseit. És ezért, Patterson vezércikke megerősíthet bennünket a mi büszkeségünkben, melyet mint Verhovay tagtársak és mint magyar származású amerikai polgárok hordozunk szivünkben. Mert hiszen nem mi mondjuk, hanem korunk egyik legkiválóbb amerikai nagysága, hogy a Verhovay és az amerikai magyarság értékes szolgálatot tett annak az országnak, mely megnyitotta kapuit előttünk és őseink előtt. Grove Patterson szerkesztőnek szivünk mélyéből fakadó köszönetünket fejezzük ki ezért a vezércikkért, melyért mindenkor hálás lesz neki a Verhovay Segély Egylet tagsága és az amerikai magyarság. Most pedig átadjuk a szót Egyesületünk központi titkárának, aki ezen a jelentős ünnepélyen résztvett s annak történetét megörökítette. * * * ÚTKÖZBEN . . . Rohan a vonat Toledo felé. A mai modern repülőgépes világban bizony hosszú az ut Pittsburghból s igy akaratlanul is, mikor már az olvasást megunja az ember, a szomszédai beszélgetését hallgatja. A most befejeződött háborúról esik a szó, az utasok azt vitatják, hogy ki volt ennek a háborúnak legnagyobb hőse s ki fizette a legnagyobb árat ezért a győzelemért? .A munkás talán, aki éjjet nappallá téve dolgozott azon, hogy a fegyverek kéznél legyenek? A hadvezérek talán, akik páratlan katonai szakértelemmel készítették elő ennek a győzelemnek minden lépését? A tudósok talán, akik a modern gyilkoló fegyverek légióját megkoronázták az Atom bombával? A hosszú vita során azonban abban állapodtak meg utitársaim, hogy a névtelen katonák tízezrei, akik életüket adták ezért a győzelemért a legnagyobb hősök. Nem szóltam bele a beszédjükbe, hiszen az én gondolataim messze jártak s eszembe jutottak az ókor, a középkor és az újkor háborúi s akaratlanul arra a római császárra gondoltam, aki gypzelmes háborúinak befejezése után összehívta a római birodalom művészeit s elrendelte, hogy háborúinak legnagyobb hősét, azt aki a legtöbb áldozatot hozta, márványszoborként örökítsék meg az utókor számára. Még mindig megvan ez a szobor, fehér márványba vésett édesanyát ábrázol, hiszen ő volt az, aki mindig a legnagyobb áldozatot hozta. Hat édesanyának, a mostani világháború hat igazi hősének tett tisztességet szeptember 30-án, vasárnap este Toledo és környékének társadalma. A 27-ik toledoi, a 194-ik rossfordi és a 301-ik port clintoni fiókok hat hősi halottjuk emlékére rendezték ezt a feledhetetlenül szép ünnepélyt Toledoban, a Virág Hallban. Gyönyörűen feldíszített színpadon állt a hat hősi halott arcképfestménye amerikai zászlókkal letakarva. A zászló és virág-erdő közepette ott álltak a leleplezésre kerülő katonai emléktáblák is. AZ ÜNNEPÉLY1 MEGKEZDŐDIK Délután 3 órakor már zsúfolva volt a terem, amikor Béres József, a 27-ik fiók elnöke megnyitotta az ünnepséget. A Szt. István ének- és zenekar vezetésével az amerikai Himnusz következett, majd Ft. Gaydos Albert imája emelte az ünneplő közönséget lelki magasságba. (Folytatása a 2-ik oldalon)
