Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-09-26 / 39. szám
1945 szeptember 26 7-ik oldal Fiok-hirek (Folytatás az 5-ik oldalról) megmagyarázta, hogy már nem érdemes a gyűlésre menni, mert ott nincs más mint veszekedés és tovább folytatta: “Tudja tagtárs, mikor mi Cincinnatiban Verhovay tagok lettünk, alig vártuk, hogy gyűlés legyen, mert úgy szerettük egymást és annyira kívántuk egyik a másikat látni, hogy a gyűlés ünnepszámba ment a mi részünkre.” Ez a kijelentés jár eszemben, mikor arra gondolok, hogy miért nem lehet az úgy most is mindenhol, ahol Verhovay tagok gyűlésre jönnek össze. Szeptember 7-én este a los angelesi Magyar Házban, az 525-ik fiók rendes gyűlése alkalmával mégis olyas valami történt, mint a régi időkben a fent emlitett városban. Vagy 30-an voltunk jelen és igazán mindenki jól érezte magát. A gyűlés üzleti részének befejeztével a fiók határozata értelmében három tagját tüntette ki a Verhovay aranyjelvénnyel, mivel öt-öt tagot szereztek az Egyesületnek. A kitüntettek voltak: a fiók agilis alelnöknője, Fodor Józsefné, a fiók volt ügykezelője, Steinmetz Albert és a harmadik a Verhovay 14-ik fiók Nő Clubjának volt szorgalmas munkása, özv. Papp Györgyné. Nevezetteknek Gyulay Sándor kér. szervező adta át a fiók nevében az arany-gombokat és példaképen állítva a jelenlevő tagok elé arra kérte őket, hogy ez a megtiszteltetés, ami a jól végzett munkának a jutalma, serkentse őket még több, még fokozottabb Verhovay munkára. Ezt az alkalmat használta fel a fiók elnöke Kosztin Mihály is arra, hogy néhány buzdító szót szóljon és jókívánságait tolmácsolja. A gyűlés után tudtuk meg, hogy Fodor Józsefné, aki a chicagói 164-ik fióknak volt az áthelyezése előtt tagja, rövidesen repülőgépen néhány hétre Chicagóba utazik és részt vesz a 164-ik fiók, október 7-iki jubileumi ünnepén is. Hogy minél szebb emlékekkel távozzon és hogy érezze testvéri szeretetét és mielőbb siessen vissza hozzánk. Arch Elizabeth, régi hűséges Verhovay harcos, aki Fodornét még Chicagóból ismeri, az Inglewood-on lakó minden nemes ügyet támogató és vendégszeretetükről hires Petus családdal összefogott és Fodor Józsefnét egy jól sikerült “Farewell Party”-ban részesítette Verhovayak Lapja a fiók jelenlevő tagjaival együtt. Finom sandwicheket, házilag készült süteményt és kávét szolgáltak fel a tagtársaknak és Fodor Józsefnét ünnepelték és megkérték arra, hogy amikor Chicagóban a 164-es testvérfiók ünnepélyén megjelenik, adja át a los angelesi 525-ik fiók szerencsekivánatait. Fodor .tagtársnőt nagyon kellemesen érintette ez a meglepetés és könnyes szemekkel köszönte meg a Mrs. Archnak és Petuséknak a figyelmességüket és a fióknak ígéretet tett, hogyha Isten visszasegiti, akkor még sokkal többet tesz és sokkal többet dolgozik, hogy a Verhovay nagyobb legyen és Los Angelesben is elfoglalhassa azt a helyet, mely a nagyságánál fogva megilleti. GYULAI SÁNDOR, kér. szervező. A. VERHOVAY FIÓKOK ÉS A MAGYAR SEGÉLYAKCIÓ Coraopolis, Pa. A magyar segélyakció támogatására egyakarattal fogtak össze testületeink. A coraopolisi Magyar Otthon, a Verhovay 352-ik fiók, a Munkás Betegsegélyző 119-ik, az IWO (Testvériség) 1043-ik és a Református Egyesület 160- ik fiókja NAGYSZABÁSÚ TÁNCMULATSÁGOT rendez október 6-án, szombaton este a Magyar Otthonban. Kezdete este 8 órakor. A zenét Bunchy János messze földön hires zenekara szolgáltatja. E nemescélu mulatságra szives szeretettel hívja a rendezőség a magyar testvéreket. SEGÍTSÜK Ä MAGYAR NÉPET. Vayo János ügykezelő. Chicago, 111. A magyar segélyakció városi bizottsága utolsó gyűlésén úgy határozott, hogy október havában a város minden részében társas vacsorákat, vagy jelképes banketteket rendez a szenvedő, nyomorgó magyar nép javára. Ezt a határozatot mindhárom chicagói Segélybizottság magáévá tette és testvéri egyetértéssel közösen állapította meg e bankettek idejét és helyét. OKTÓBER 6, SZOMBAT este a 19-ik Osztály tartja meg vacsoráját a Burnside-i Magyar Házban. OKTÓBER 14-ÉN, VASÁRNAP a 9-ik Osztály vacsoráját tartjuk meg a West Side-on a Társalgó Egylet termében. OKTÓBER 21-ÉN, VASÁRNAP délután a 43-ik Osztály tartja meg ily összejövetelét a Dr. Herzl Hall báltermében. Kérjük a magyar testvéreket, hogy fáradhatatlanul támogassák a Segélyakció fenti osztályainak mozgalmát, vegyenek át jegyeket, rendeljenek asztalokat, küldjenek ŐRSÉGVÁLTÁS CZIKA ERNŐ Czika István és nejének fia, 1769 Hayden Avenue, Cleveland, O., a 14-ik fióknak a tagja, valóban őrségváltásra indul. Alig múlt el 18 éves, önként jelentkezett katonai szolgálatra a Maríné Corps-ba ez év áprilisában. Parris Island, S. C.-ban nyerte él kiképzését s már áthelyezték Californiába, ahonnét átviszik tengerentúlra, hogy leváltsa egyik bajtársát, aki végig harcolta a Csendes Óceán véres háborúját. A Czika családnak ő a harmadik katonája . . ./ segítséget a rendező bizottságoknak, válasszanak segélymegbizottakat, hogy október Végére büszkén, külömbség nélkül, jelenthesse ki Chicago minden magyarszármazásu családja: “CHICAGO NEM TELEDKEZETT MEG KÖTELESSÉGÉRŐL ..._ MEGMUTATTA, HAGY VAN SZIVE.” Magyaros testvéri üdvözlettel az “AMERICAN HUNGARIAN RELIEF” Chicagói, Városi Bizottsága. WINDBER, SCALP LEVEL ÉS VIDÉKE! Felhívom a Windber, Scalp Level, Pa. és vidékén élő magyarság figyelmét arra, hogy a Magyar Segélymozgalom helyi Bizottsága gyűlést tart szeptember 30-án, délután 4 órai kezdettel, a magyar római katolikus templom alatti teremben. Tekintettel arra, hogy a New York-i iroda kiküldte az első és teljes, félévi kimutatását, kérem minden honfitársamat, hogy jelenjen meg és győződjön meg személyesen az American Hungarian Relief, Inc., eddigi munkájának, valamint a helyi bizottság tévéké nységének eredményéről. Hazafias tisztelettel VÍZI LAJOS, bizottsági elnök.--------------v-------------JOGI PROBLÉMA. A székely végrendeletet ir: — A tinómat, aki tavaly elveszett, ha megkerül, Áron öcsémre hagyom. Ha azonban nem kerül meg, akkor a jegyző urra. JÓKAI MÓR REGÉNYE: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI (Folytatás) Hanem annál hamarább elkomorodott ismét a leány arca, úgy változott derűre borúra, mint a tavaszi tájkép, mely fölött széttépett hófelhőket kerget az északi szél. — Nos, mi az? — Csak ez a két szó az ő írása; a többit egészen idegen kéz irta és franciául. — Idegen kéz? Oh, kérlek, olvasd sietve. A leány kezében reszketett a levél. “Asszonyom! Megbocsásson ön a kegyes csalásért, melyet a cim-boritékon elkövettem. Hogy önt meg ne rémítsem, utánoztam barátom vonásait, amiért gályarabságra küldenek, ha ön elárul. Ödön barátom maga akarta Írni önhöz e levelet; de a két első szó után kihullott a toll a kezéből. Nagyon áléit.” “Ne rettenjen ön meg: Ödön nagy veszélyben forgott; de már túl van rajta. Két hét múlva annyira kiépül, hogy folytathatja útját”. — Veszélyben forgott? szólt bele az úrnő: oh kérlek olvasd! Még sem kerülte el figyelmét önrémülete mellett, mennyire meg van indulva a leány. Annak minden lélekerejét össze kellett szednie. “Leírok önnek mindent őszintén, a hogy történt.” “Amint Ödön az ön levelét kapta, mely őt hazahívja, itt hagyott rögtön mindent: cári udvart, kitüntetést, mulatságokat; hasztalan kértem, hogy maradjon; azt felelte rá: anyám hiv, megyek.” A leány szemei e sorok után egy hálatelt, ihlett pillantást veiének a levélből kitévedve, az úrnő arcára. “Mikor láttam, ihogy nem tartóztathatom, felfogadtam, hogy vele megyek: elkísérem a határig. Bár ne tettem volna. Akkor Szmolenszknél nem bocsátják tovább; nem jut bele a hózivatarba, nem kergetnek meg bennünket a farkasok; nem kell menekülni a Dnjeper jegén két óra hosszat korcsolyázva.” “Mondhatom önnek asszonyom, hogy Ödön. remek fiú; mikor a hevélyben korcsolyám leszakadt lábamról, védképtelenné lettem; ő egydül visszafordult üldözőink ellen s elverte őket rólam, pisztollyal, handzsárral; négyet leölt: neki köszönhetem, hogy élek.” Az úrnő arcán a büszkeség pírja gyuladt ki e magasztalásnál. De láthatta jól, hogy a leány arca annál halaványabbra változik, mentül tovább olvas; ajkai elkékülnek; csak nagy erőltetéssel bir tovább olvasni. Oh a leány szerelme más! őt az a hőstett kétségbe ejti, a mi a spártai anyának gyönyör. “Azután ismét folytattuk a menekülésünket: a mi nem volt tréfa. Valami kétszáz farkas volt a nyomunkban!” — Az égre! — kiálta fel nyugtalanul az anya. Most már ő is!x A leány sebesen olvasá tovább; de szemei már zavarodtak, hangja akadozott: “Már közel voltunk a megmeneküléshez; katonai őrállomáshoz jutottunk, midőn egy rossz helyre értünk a Dnjeper jegén, hol halászok léket ütöttek elébb; nem vettük észre az újonnan befagyott helyet, s mind a ketten leszakadtunk a jég alá és elmerültünk a befagyott jégboltozat alatt.” — Irgalmas Isten! Sikolta fel Baradlayné magán kivül. A leány nem szólt semmit; de feje hátrahajlott és szemei lecsukódtak: arca halvány lett, mint a fal. A levelet görcsösen tartá kezébe szorítva. Egész teste reszketett a láztól. Ajkait összekulcsolta a borzasztó fájdalom. Az úrnő karjaiba fogta az aléldozót, megsimogatta arcát, homlokát. — Térj magadhoz. Lásd; te nálamnál is gyöngébb vagy. Hiszen én anyja vagyok. Én is érzem azt, amit most te. A leánynak megeredtek a könnyei. Az aléltság jege ebben olvadt fel. Az úrnő odavonta őt keblére; és úgy vigasztald. (Folytatjuk)
