Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1945-04-11 / 15. szám
(Verhoyay ~ Journal) VOL. XXVIIL ÉVFOLYAM___________ / _______________1945 ÁPRILIS 11 NO. 15. SZÁM AZ IGAZGATÓS ÁGI GYŰLÉS JEGYZŐKÖNYVE JEGYZŐKÖNYV! Felvétetett a Verhovay Segély Egylet igazgatóságának 1945. március 19-ikén, hétfőn és az azt követő napokon Pittsburgh, Pa.-ban az egyesület székházában tartott rendes gyűlésén. Jelen vannak: Bencze János, kpi. elnök, Szalay József és Ari B. Albert alelnökök, Brogley Ferenc, ifj. Dobos András, Falussi Alajos, Kelemen P. János, Kőrösfőy János, Macker Gyula, Phillips Richard, Dr. Prince H. József, Turner József, Vizi Lajos igazgatók, Révész Kálmán kpi. titkár és Szalánczy János kpi. pénztárnok. 1. Délelőtt 10 órakor Bencze kpi. elnök a gyűlést megnyitja. Szeretettel üdvözli az igazgatóság tagjait. Sajnálkozásának ad kifejezést, hogy még mindig szegényes körülmények között, az át nem alakitott székházban kell tartanunk gyűlésünket. Reméli, hogy az európai háború nem sokára véget ér s akkor hozzákezdhetünk központi épületünk átalakításához s mire egyesületünk 60 éves jubileumát ünnepli, a már teljesen átalakított és modem székház elkészül. 2. Az igazgatóság elfogadja a tárgysorozatot s ennek során elsősorban a központi tisztviselők jelentését hallgatja meg. 3. A jelentés kegyeletes szavakkal emlékszik meg az egyesület hősi halottairól. Az igazgatóság- felállással és egy perce imával adózik az ő soha el nem múló emléküknek. 4. Központi tisztviselők jelentését részletes tárgyalás alapjául elfogadja az igazgatóság. 5. Kimondja az igazgatóság, hogy a jövőben az egyesület tagjainak átlagos életkora kiszámítandó s a jelentésben feltüntetendő. 6. Átnézi az igazgatóság a biztosítási felügyelőségekhez beterjesztett évi számadást (Annual Statement) s azt jóváhagyja. 7. Pálos Ernő, a Verhovayak Lapját előállító Associated Hungarian Weeklies elnöke, Macker Gyula igazgató utján szivbéli üdvözletét küldi és jó munkát kíván az igazgatóságnak. Köszönettel veszi tudomásul igazgatóságunk az üdvözletét. Az igazgatóság hálás köszönetted veszi tudomásul Csömör Mózes, East St. Louis, 111., Lukács István, Detroit, Mich., és Weismann József Milwaukee, Wis. tagtársak üdvözletét. Angyal János, a 8-ik fiók tagja, Vizi Lajos igazgató utján juttatja el jó kívánságait. Köszönettel tudomásul szolgál. Kari Albert, a 14-ik fiók ügykezelője Szalay József utján kíván eredményes munkát az igazgatóságnak. Köszönettel tudomásul szolgál. 8. Az igazgatóság tudomásul veszi, hogy California Állam működési engedélye megérkezett s elhatározza, hogy április 1-től ebben az államban is megkezdjük működésűnket. Ennél a határozatnál Macker Gyula és Vizi Lajos nemmel szavaztak avval, hogy a háborús idő tartamáig ellenzik California államban üzleti működésűnk megkezdését. 9. Gyulay Sándor californiai lakos, tagtársunk, volt központi szervező, javult egészségi állapotára hivatkozva, kéri, hogy az igazgatóság bízza meg őt, mint kerületi szervezőt California államban a szervezési és tagszerzési munkálatokkal. Az igazgatóság kérésének eleget tesz. 10. Az igazgatóság megkezdi négy bizottságra oszolva az irodavizsgálatot. a) Könyvvezetést felülvizsgáló bizottság: Szalay, Dobos, Vizi. b) Pénzügyi bizottság: Falussy, Kelemen, Phillips. c) Ingatlan befektetési bizottság: Ari, Brogley, Macker. d) Szervezési ügyek bizottsága: Dr. Prince, Kőrösfőy, Turner. A vizsgálat befejezéséig kp. elnök a közös gyűlést felfüggeszti. 11. A könyvvezetést felülvizsgáló bizottság: Szalai, Dobos, Vizi igazgatók jelentik, hogy átvizsgálták az egyesület könyvvezetését — és pedig: a bevételi és kiadási, haláleset kifizetési, gyermekosztály bevételi és kiadási, szervezési, Trust Fund, General Ledger-t. A Trust Fund egyéni számláit tartalmazó, valamint a szervezők munkateljesítményeit kimutató könyveket s azokat teljesen rendben találták. A következő kiutalásokat vizsgálták felül: Betegsegélyek B. 77589-77609. Felnőtt osztály 116796-947-962-970- 996-117241 117250-261-291-306-459-468-981 - 999 118372-517-573-590-896-919 119396-415-435-573. Gyermek osztály: 114664-669-928. Tagszerzési járulékok utalásai: 118201-304 119707-811. A fiókok befizetéseinek nyilvántartásában megállapították, hogy 1944 utolsó hat hónapjában a 82-ik fiók, Homestead, Pa. öt esetben, a 116-ik fiók, Wadsworth, O. minden esetben, a 125-ik fiók, Listie, Pa. öt esetben, a 231-ik fiók, Iselin, Pa. minden esetben, a 360-ik fiók, Massilon, O. öt esetben, a 362-ik fiók, Dayton, O. minden esetben és az 520-ik fiók, Jerome, Pa. négy esetben zárlat után küldték be a havidijakat. Javasolják, hogy az állandóan késedelmeskedő fiókok szigorú megintésben részesüljenek. Az igazgatóság a bizottság jelentését köszönettel veszi tudomásul s határozza, hogy a havidijakat késedelmesen beküldő fiókok ügykezelőit felszólítja, hogy alapszabályunkban előirt kötelességüknek tegyenek eleget. 12. A pénzügyi bizottság, Falussy, Kelemen, Phillips igazgatók jelentik, hogy átvizsgálták az elmúlt évben kicserélt eladott, beváltott és vásárolt bondokat, s azokat a legnagyobb rendben, az előírásoknak megfelelőknek találták. Részletes jelentésük kapcsán megállapítják, hogy az egyesület központi pénztárosa és tisztviselő társai minden részletre kiterjedő figyelmének és körültekintő munkásságának köszönhető, hogy vagyoni helyzetünk javult. Az igazgatóság a pénzügyi bizottság jelentését jóvá hagyja. 13. A szervezési bizottság: Kőrösfőy, Dr. Prince, Turner igazgatók, jelentését hallgatja meg az igazgatóság. A bizottság átvizsgálta az elmúlt év szervezési eredményeit s megállapítja, hogy az adott háborús körülmények közepette az kielégítő. A jelentés beszámol arról, hogy egyes részidőket dolgozó szervezők nem tettek eleget vállalt kötelezettségüknek. Az igazgatóság utasítja az egyesület központi Elnökét, hogy a vállalt kötelezettségeiket teljesíteni nem tudók megbízását vonja vissza. 14. Az igazgatóság a szervezési bizottságjavaslatára, az egyesület főorvosának Dr. Gömöry S. C. meghallgatása után elhatározza, hogy a jövőben gyermek tagokat 5 éves korig (Age next 6 Birthday) orvosi vizsgálat nélkül fog felvenni ezer dolláros biztosításra is, mindazokban az államokban, ahol ezt a a biztosítási törvények megengedik. Ezt a határozatot az igazgatóság négy szavazat ellenében (Ari, Macker, Phillips, Vizi) hozta. Az igazgatóság utasítja a központi hivatalt, hogy a határozattal kapcsolatos előkészítő munkákat végezze el, hogy az minél előbb életbe léptethető legyen. 15. Cher Ferenc az 1-ső kerület szervezőjének kérését, hogy a Verhovay kötvények feltételein változtasson az igazgatóság s a biztosítás összege részletekben is utalható legyen, —nem teljesítheti az igazgatóság. Második kérelmének, hogy az “Endowment at age 18” kötvényünk ezentúl Educational Endowment néven legyen ismert, készséggel teljesiti az igazgatóság s rendeli, hogy a jövőben hivatalos iratainkban, díjszabás-könyveinkben s magán a kötvényen ez a név is használtassék. 16. Az igazgatóság utasítja a központi hivatalt, hogy igyekezzék adatokat szerezni arra nézve, hogy a magyar rádió programok hallgatóinak számát állomásonként meg lehessen állapítani. 17. Az igazgatóság foglalkozik az üresedésben lévő főszervezői állással. Részletes tárgyalás után kimondja, hogy a jelenlegi körülmények között azt nem kívánja betölteni. Felkéri és megbízza az egyesület központi elnökét, hogy a főszervezői munkakört a jövőben is minden díjazás nélkül lássa el. 18. Az igazgatóság az elmúlt év szervezési eredményeinek átnézésénél azt látja, hogy a legszebb eredményt az 1-ső szervezői kerület s Cher Ferenc kerületi szervező érte el. Cher Ferenc kerületi szervezőnek s munkatársainak, valamint mindazoknak, akik ezt a kiváló eredményt lehetővé tették, az igazgatóság köszönetét és elismerését nyilvánítja. 19. Az igazgatóság a szervezési bizottság és Bencze kpi. elnök előterjesztése alapján foglalkozik egyesületünk 60 éves jubileumának kérdésével. Tekintettel arra, hogy a háborús kor( Folytatása a 2-ik oldalon)