Verhovayak Lapja, 1945 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1945-01-03 / 1. szám

2-ik oldal 1945 január 3 UJ VERH9VAY HAVIDIJAK (Folytatás az 1-ső oldalról) mán felvételre jelentkezőknek. Az uj kötvényeknek ugyan­is a magasabb havidijaknak megfelelően magasabb lesz a tartaléka, tehát kölcsönértéke is és ez sok esetben kár­pótolni fogja a tagot azért, hogy ő már csak magasabb ha­­vidij fizetésével lehetett tagja az egyesületnek. A VERHOVAY ÍGY IS OLCSÓ% Sokan talán abban a hiszemben vannak, hogy a Ver­­hovay most már nem olcsóbb, mint a nagy biztositó tár­saságok. Ez azonban tévedés. Amerika, sőt a világ leg­nagyobb biztosító társasága, már 1942 óta 2.75 százalékos alapon működik, tehát a Verhovay ma is negyed százalék­kal magasabb kamatot biztosit a kötvények tartaléka után. Meglátszik ez a havidijakon is. A 20 évig fizetendő, ha­lálesetre szóló “B” osztályú kötvény évi dija egy 25 éves egyén részére a Verhovaynél a magasabb díjszabás szerint $29.03, a mig amannál $32.66. — Tehát a Verhovay az uj díjszabás szerint is olcsóbban nyújt életbiztosítást, mint a legnagyobb társaságok. — Azt se felejtsük el, hogy nem a Verhovay az egyetlen magyar egyesület, mely a 3 szá­zalékos kamatlábra tért át: egyletközi megegyezés szerint az összes nagy magyar egyesületek egyszerre térnek át a 3 százalékos számításra és igy minden egyesületnek arány­­lagosan emelkednek a havidijai az uj esztendő első nap­jától kezdődőleg. — Nyilvánvaló tehát, hogy egyesületünk most is a legolcsóbban nyújtja a legjobb biztosítást a tag­jainak, bár a viszonyok megváltozása az életbiztosítás árá­nak emelkedését hozta magával az egész vonalon. A VERHOVAY CSAK ERŐSEBB LESZ Mivel az életbiztosítási dijak általánosan emelkedtek, a Verhovay tagszerzési munka NEM LÁTJA KÁRÁT a mi díjszabásunk változásának. Tekintettel arra, hogy a biztosítás iránt érdeklődők máshol sem kaphatnak olcsóbb biztosítást, a Verhovay továbbra is versenyképes marad, mert a nagy biztosító intézményekkel összehasonlítva — sokkal kedvezőbb feltételek mellett nyújt biztosítást. Nem kell tehát attól tartani, hogy most már nehezebb lesz el­adni a Verhovay kötvényeket. Be még más tekintetben is előnyére lesz a Verhovay Segély Egyletnek a havidijak emelése. Világos tagtársaink előtt az, hogy erre az emelésre azért volt szükség nálunk és minden más biztositó intézménynél, mert a befektetések kamatjövedelme csökkent. Alacsonyabb kamatszámitás mellett könnyebb lesz biztosítani a kötvények tartalékának kamatjövedelmét és igy a havidijak emelése végered­ményben a Verhovay Segély Egylet anyagi állapotának további megszilárdulását hozza magával. Ennek legtöbb hasznát épp öreg tagjaink fogják látni, mert hiszen ez az emelés egy lépés a Verhovay osztalék jövendő kifizetésé­nek biztosítása felé. Öreg tagjaink tehát örömmel fogják üdvözölni a havidij emelést, mert hiszen megelégedéssel töltheti el őket, hogy ők olcsóbban jutottak a kötvényeik­hez és megnyugvással töltheti el őket az a bizonyosság, hogy az ezután felveendő tagok még jobban meg fogják szilárdítani a Verhovay Segély Egyletet, mely már eddig is Amerika egyik legszilárdabb biztosítási intézményévé fejlődött. FEL A TAGSZERZÉSI MUNKÁRA! Álljunk tehát neki a tagszerzési munkának az uj esz­tendőben bizalommal és buzgalommal. A Verhovay-köt­­vény a legjobb befektetés, mert nemcsak biztos, hanem ugyanakkor biztosit is. Bármely biztosítási intézménnyel nyugodtan felveszi a versenyt a Verhovay, mert kötvé­nyeinek és dijszabásának más intézményekével való össze­hasonlítását nyugodtan állhatja és állja is. Január hava pedig különösen sikeres lehet tagszerzés szempontjából, mert hiszen még egy ideig használhatjuk az alacsonyabb díjszabást is és bizonyára sokan lesznek, akik ezt az utolsó alkalmat szívesen felhasználják, mert most már, hogy megjelent az uj ráta-könyv, tisztán és vi­lágosan láthatják, hogy érdemes belépni az egyesület tag­jainak sorába a régi díjszabás szerint, decemberre vissza­­keitezett kötvény kérvényezésével. UJ FORMÁJÚ KÖTVÉNYEK Ez alkalmat használjuk fel arra, hogy bejelentsük, hogy rövidesen a Verhovay kötvények uj köntösben fog­nak megjelenni. Ezt azért tartjuk szükségesnek bejelen­teni, nehogy ügykezelő tagtársaink meglepődjenek, ha egy napon uj formájú kötvényeket kapnak az uj tagok Verhovayak Lapja EMLÉKEZÉS RÉGI TÖRTÉNETEKRŐL Az Ur 1904-ik esztendejé­nek október 27-ikét Írták Lorain, Ohio, városában, a mikor az azóta megboldogult Szarvas Pál barátommal azon tusakodtunk, hogy merre is fordítsuk akkor még félig zöld szekerünk­nek rudját, mert ezen a na­pon, az akkor építkező Na­tional Tube Company 1200 munkását bocsáj tóttá el bi­zonytalan időre s csak ter­mészetes, hogy Szarvas Pál barátom és én az elbocsáj­­tott munkáscsapatnak vol­tunk tagjai. Abban egyetértettünk, hogy nem illő dolog vagyon he­lyett adósságot halmozni s ezért úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük utrakelni va­lamerre, máshová ... Az el­határozást mihamar tett kö­vette s én már 1904 novem­ber 5-én búcsút intettem a loraini “Steel Plant”-nek. Egy tiszteletreméltó bará­tom értesített Barton, Ohio bányavárosából, azt mond­ván, hogyha nem riaszt el a föld alatt való bujkálás, akkor bizonyos, hogy nem kell adósságot felhalmoz­nom . . . Zámbó Mihály barátom meghívásának engedve 26 esztendővel vállamon felug­rottam a B & O gőzparipá­jára és egy napon érkeztem be Roosevelt Tivadarral. A külömbsóg köztünk csupán annyi volt, hogy mig én a bartoni “Maple Hill” szén­Irta: NYERS ISTVÁN bányájának méhébe, addig Roosevelt Tivadar más irány ból csupán a washingtoni Fehér Házig utazott. Ezt a kis történetet jut­tatta eszembe a 14-ik fiók­nak Verhovayak Lapja 1944 évi 51-ik lapszámában meg­jelent felhívása a Verhovay tagtársakhoz, mely felhívás­ban Vida György tagtársunk tragédiáját hozzák nyilvános Ságra. Engem, aki Vida Györgyöt több mint negy­ven éve ismerem Ameriká­ban, fájdalommal tölt el az ő tragikus helyzete. Ki is ez a Vida György? Vida György néhány évti­zeden keresztül délkelet Ohio-ban világitó fáklyája volt a Verhovay Segély Egy­letnek. Ha egy, vagy több hazánk­fia érkezett a bányatelepre, az bizonyos volt, hogy Vida György rövidesen tiszteletét tette az újonnan érkezett­nél és felkínálta neki a Ver­hovay Segély Egylet testvéri szeretetét. Az ő buzdításának eredményeképen alakult meg a 46-ik fiók is . . . E sorok íróját is Vida György eskette fel ott, 1907 február 2-án, a Verhovayak zászlójára. De a legnemesebb és legemberibb tette az volt, amikor felkarolta egy Illi­nois államban, a munka me­zején elesett honfitársunk­részére a központi hivataltól. Természetes, hogy amig a régi kötvényekben tart a készlet, azokat használjuk, de mihelyst elfogy a régi készlet, áttérünk az uj formájú köt­vények kiadására. Az uj kötvények a modern kor követelményeinek megfelelően vannak tervezve, nyelvezetük egyszerűbb, vi­lágosabb, úgy hogy bárki megértheti a szövegből a tagsági feltételeket és előírásokat. Szükséges azonban nyomaté­kosan hangoztatnunk, hogy az uj kötvényben CSAK FOR­MAI VÁLTOZÁSOK lesznek, mert természetes, hogy az alapszabályokban lefektetett ELVEK, amint azok a köt­vényeken fel vannak tüntetve, azonosak a régi kötvények szövegével. A Nusser testvérek a Beaver Falls, Pa.-i 39.-ik fiók­nak tagjai. Nusser János a francia fronton harcolt hő­siesen és megsebesült. Sebesülten hozták haza Ame­rikába és most egy katonai kórházban lábbadozik. Test­vérét, Albertet most viszik át az európai frontra, hogy folytassa hős fivérének munkáját. nak öt vagy hat árváját. Régen történt, az évekre nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy Vida György ezt mondotta: “Ba­rátaim, én magányosan élek s úgy határoztam, hogy el­halt barátom hátramaradt gyermekeit én, Vida György fogom felnevelni becsületes amerikai magyaroknak.” Ezzel a cselekedetével irta bele a nevét Vida György mindazok szivébe és emlé­kezetébe, akik megértették azt a nagy áldozatot, melyet Vida György — idegen em­ber létére — magára vál­lalt. Verhovay testvéreim, Tag­társak! Olyan tagtársunk fordul segítségért hozzánk, Verhovayakhoz ,aki minden tekintetben méltó támogatá­sunkra. Nagy lészen Vida György, öreg testvérünk örö­me és lelki gyönyörűséggel fogja eltölteni, ha megtudja, hogy nem felejtettük őt el. Legyen ez a jelszó: Meg­segítjük Vida Györgyöt, öreg tagtársunkat. Tagtársi szeretettel: NYERS ISTVÁN o o o Nyers István tagtársunk­nak, a South Bend, Ind.-i 132- ik fiók elnökének kedves, visszaemlékezésének a legna­gyobb örömmel adunk helyet lapunkban, örömünket nagy­ban emeli az, hogy Nyers István tagtársunk az igazi Verhovay test vér szere tettől áthatott írásához HÚSZ DOLLÁRT mellékelt, melyet kérése értelmében a Cleve­land, O.-i 14-ik fiókhoz, Vida György testvérünk részére el­juttattunk. A SZERKESZTŐSÉG]--------------v--------------­AZ ÖSSZES FIÓKOKHOZ! Azokat a fiókokat, amelyek a 429-ik fiók Emlékkönyve részére üdvözletét óhajtanak feladni, kérem szíveskedjenek azt a fiók ügykezelőjéhez el­juttatni legkésőbb 1945 janu­ár 4-ig. A 429-ik fiók tisztvi­selői és tagjai már most há­lás köszönetét mondanak mindazoknak, akik szívesek voltak a jubiláló fiókkal ko­operálni. Minden Verhovay taghoz! Mindnyájukat, bárhol is van­nak, szívélyesen meghívjuk, szeretettel várjuk a 429-ik fiók Tízéves Jubileumi Vacso­rájára és azt követő táncra a detroiti Verhovay Házba, 8005 West Jefferson Avenue, 1945 január 20-án, szombaton dél­után pontosan fél 7 órára. — Belépőjegy: vacsora és tánc $1.50, csak tánc 75 cent. Jöj­jenek el — jól fogják érezni magukat! Boldog Újévet mindnyájuk­nak! LUCAS JOLÁN, fiók-ügykezelő • “ " *1 Pvt. NUSSER JANOS Pvt. NUSSER ALBERT

Next

/
Thumbnails
Contents