Verhovayak Lapja, 1944 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1944-03-16 / 11. szám

2-ik oldal 1944 március 16 Verhovayak Lapja vényeseknek juttatni a kötvénytulajdonosok gyakran ne­hezen összeizzadt dijaik nyereségéből. A Verhovayban — és minden testvérsegitő egyesület­ben — a tagság pénze a tagságé. Ezért jut öregek és ín talok és anyák segélyezésére. Ezért jut KONVENCIÓRA éi hasonló dolgokra, amikkel biztositó társaságok mitsem törődnek. * * * És mégis egyre többen vannak a Verhovay tagság kö­zött olyanok, akik azt KÖVETELIK, hogy a Verhovay ál­lítson be — a mostani alacsony havidijak mellett — kol­lektorokat, akik hivatásuknak tekintve az életbiztosítást, pusztán a pénzért dolgoznak és munkájuknak semmiféle ideális tartalmat nem keresnek. Vagyis — azt kívánják, hogy a Verhovay lépjen a biztositó társaságok útjára. Le­gyenek kollektorai, rendes ágensei. De ugyanakkor azt is akarják ugyanazok a tagtársak, hogy jusson is, maradjon is konvencióra, betegsegélyre, aggok ellátására, fiatalok taníttatására, anyák segélyezésére és hasonló jókra. Van az amerikaiaknak egy jó közmondásuk az ily elgondolásra: “You can’t eat yiíur cake and have it, too.” (Nem eheti meg a kalácsát úgy, hogy az meg is marad­jon) Ha a Verhovay üzleti társasággá alakul, kollekto­rokkal, ágensekkel, akkor ennek a lépésnek nemcsak a Fraternal törvények szempontjából lesznek meg az elma­radhatatlan és költséges következményei. Annak meg lesz az a végzetes következménye a TESTVÉRSEGITÉSRE IS, mert el fogja juttatni az egyesületet oda, ahová cikkünk címe utal: A TESTVÉRISÉG CSŐDJÉBE! Értsék meg a tagtársak végre valahára azt, hogy egy egyesület csak abból testvérieskedhet, amit az üzletveze­tésen megtakaríthat- Ha üzleti alapokra helyezkedünk, akkor az amerikai üzleti társaságokat azon a téren is kö­vetnünk kell, hogy többé nem foglalkozhatunk segítéssel. És nem megy az eszünkbe, hogy testvéri tagtársak csak a saját kényelmüket nézzék, amikor tudják, hogy egy kis odaadással lehetővé tehetik azt, hogy az egyesület annyit, sőt még többet tudjon tenni az arra rászorultakért, mint eddig. Ez, kérem, a testvériség gondolatának csődje a saját berkeinkben s kár nekünk azon sopánkodni, hogy mások hogy árulják el a testvérszeretet eszméjét, ha mi, a saját berkeinkben ugyancsak gyászosan elmaradunk at­tól az eszmétől, mely nagy betűkkel van ráírva a Verho­vay lobogóra. * * * De itt még nem is csak a testvérsegités csődjéről van ézó, hanem arról, hogy akik mindenáron költségbe akar­ják keríteni az egyesületet a havidijak bekollektálását, maguk alatt is vágják a fát. MERT UGYAN HOGYAN TUDHATJA AZT BÁRKI IS, HOGY NEM LESZ-E EGY­SZER ABBAN A HELYZETBEN, HOGY A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET SEGÍTŐ KEZÉRE SZORUL??? Nagyon könnyen lehetséges, hogy akkor épp az fogja a leghango­sabban követelni a testvéri segítséget, aki ma minden ere­jével azon van, hogy közömbösségével kihúzza a testvér­­segítés megvalósítása alól a gyékényt! A mi RENDKÍVÜL ALACSONY havidijunk a halál­eseti segély, a balesetsegély és a betegsegély biztosítási dija. De az a fáradság, amivel a tagtársak eljárnak a gyű­lésre, hogy ott befizessék a havid'jakat és résztvegyenek a fiók életében, AZ A TESTVÉRISÉG MEGVALÓSÍTÁ­SÁNAK BIZTOSÍTÁSI DIJA. Ára a testvérsegités meg­maradásának. Gondolják meg ezt jól tagtársaink, annál is inkább, mert nem tudhatják, hogy nem lesz-e egyszer szükségük a testvéri szeretet segítő kezére. Tegyünk meg mindent, hogy egyesületünk ne váljon az egyes tagtárssal mitsem törődő üzleti vállalkozássá, hanem megmaradjon, sőt fejlődjön testvérsegitő tevékenységében. Ez a tagtár­saknak nem kerül pénzbe, csak egy kis fáradságba. Aki azt a fáradságot is sajnálja, az két kezével munkálja a TESTVÉRISÉG CSŐDJÉT! NEM FIZETEK TÖBBET A TÖR­VÉNYSZABTA MAXIMÁLIS ÁRNÁL! NEM FOGADOK El ADAGOLT ÁRUT ÉLELMISZERJEGY BESZOLGÁL­TATÁSA NÉLKÜL! Az itthoni front magyar hősei Csak egy példa a sok kö­zül. De lapunkba kívánko­zik, mert különösen fel­emelő, megható példa. Derda Sándor tagtársunkról van szó, a Pricedale, Pa.-i 7-ik fiók tagjáról. Régi amerikás ő már, régóta járja a mun­kásember életének görön­gyös útjait. Pontosabban 1877 óta. Ma már a 67-ik évét tapossa. Már jó ideje nem dolgozik, hogy miért, megírja maga is pár mon­datban, szivrehatóan, egy­szerű soraiban. Amit el akarunk róla mondani, az, hogy Derda Sándor tagtársunk minden áron részt akart venni a Nyugatpennsylvaniai ame­rikai magyar War Bond mozgalomban. De nehéz jó­szándék is ez annak, akinek se pénze, se munkája! De az akarat mindég talál módot. Derda Sándor is elindult munka után. Rendes, állan­dó munkát nem kaphatott, de alkalmi munkára mégis szert tudott tenni és öreg, fáradt csontjait nem kiméivé addig dolgozott, mig el nem érte a célját. Beküldött egy csekket a Központi Pénztári Hivatalba, azzal a kéréssel, hogy neki is vegyenek egy War Bondot, hogy azzal ő is résztvehessen ebben a nagy mozgalomban. A War Bondot megvettük, elküldtük és a Nyugat­pennsylvaniai magyarság ja­vára könyveltük el- De ugyanakkor mélységes meg­hatottsággal köszöntük meg írásban is és most lapunk­ban is ennek a derék tagtár­sunknak, testvérünknek azt a nagyszerű példát, amit nyújtott s mely hü tükre az igazi amerikai magyar gon­dolkozásnak. Most pedig né­hány sort szeretnénk közöl­ni leveléből. Hadd lelkesít­sen, ihlessen meg másokat is! “Mellékelten küldöm a Bondért járó csekket — Írja Derda Sándor — és hálásan köszönöm önnek, hogy meg­csinálta, hogy ebből a moz­galomból én is kivehettem a részemet Bár többet tehet­nék az ország érdekében, de a korom miatt nem tehetek többet. Az idővel én is ki­mentem a divatból. Már nem kellek seholsem és hozzá még hibás is vagyok s igy nem juthatok munkához rendes fizetéssel.” Köszönjük a szép példát Derda Sándor tagtársunk! Az Isten áldja meg és tartsa meg közöttünk sokáig! RÉGI BARÁT UJ RUHÁBAN Visszaemlékezik még a kitűnő fánkra, melyet édesanyja házában evett? Ilyenkor, böjt idején, min­den magyar család asztalán ott volt a fánk, melynek jóságát azonban a lekvár biztosította. A lekvárkészités titka anyáról leányra szállt. Nem volt könnyű mesterség a lekvárfőzés és az a lány, aki jó lekvárt készített, rendszerint hamarább kapott fér­jet. Legalább igy beszélik. De ez odaát volt igy, a szülő­hazában. Amerikában mindent másként csinálnak. Itt az anyák nem adnak át titkos főzési recep­teket leányaiknak, mert a titok csakhamar kiderül és a legna­gyobb titokban tartott receptek alapján készült ételek is csak­hamar ott állanak a fűszeres bol­tok polcain — kannákban. A lekvár sem kivétel. Megkap­hatja a fűszeresnél. A gyáros Lacqua-“Lekvár” nevet adott neki az amerikai vevők kedvéért, de a magyar vevőnek csak lekvár marad. Olyan az ize, mint az édes anyja házánál készült hazai lekvárnak, úgy is mutat. A Park Avenue pentházaiban talán “Lek­várt” esznek, de a magyar csalá­dok asztalára már lekváros fánk kerül. A Lacqua az a lekvár, melyet nagyanyáink főztek. Talán vala­mivel jobb is. De ez nem csoda. Max Am telepén készül a Lacqua-lekvár, nagyszerű gépeik vannak, hozzáértő munkásaik, sok pénzt költenek most is kutató munkára és félszázados tapaszta­latuk van. Hogy tudott volna szegény nagyanyánk mindezzel versenyezni? De ez Amerika! A szabad em­berek országa, ahol bármelyik fiúból elnök lehet és minden lány a legjobb lekvárral töltheti meg fánkját. Egyesek azt mondják Lacqua­­“Lekvár” de nekünk csak lek­vár! VERHOVAY HŐSI HALOTTASNK MOHA PÁL EGYESÜLETÜNK 29-IK HŐSI HALOTTJA Moha Pál, az Elyria, O.-i 515-ik fiók tagja, 1943 szeptember 27-ikén Emden felett, Németor­szágban, hősi halálát lelte. Bizonyára, mint repü­lőtiszt vett részt a nagy emdeni bombázásokban és ebben a veszélyes szolgálatban adta oda életét áldozatul hazája győzelméért 1943 szeptember hó 27-ikén. BELLUS JÁNOS EGYESÜLETÜNK 30-IK HŐSI HALOTTJA Bellus János, az Omaha, Nebraska-i 278-ik fiók tagja, a föld másik oldalán lévő véres fron­ton, Uj Guineában veszítette el életét hősies harc közben 1942 november 10-ikén. Ennek a szörnyű világháborúnak talán a legszörnyübb, legkegyet­lenebb, legmegpróbálóbb frontján harcolt a leg­irgalmatlanabb ellenség, a japán ellen. BODÁK B. JÁNOS EGYESÜLETÜNK 31-IK HŐSI HALOTTJA Bodák János a Gary, W. Va.-i 32-ik fiók tag­jának halála hírét a hadvezetőség közli. A jelen­tés szerint az egyik hires tengeralattjárón telje­sített szolgálatot hős tagtársunk. Ezt a tengeralatt­járót már több, mint egy éve elsülyesztettéL " pánok a Csendes Óceánon. A hajó legénységéről semmi hirt nem kapott a hadvezetőség és igy kénytelen volt egy évvel a szomorú esemény után 1944 január 11-iki hivatalos dátummal hősi ha­lottnak nyilvánítani Bodák János tagtár«unkat összes társaival egyetemben. G O G A Verhovay Segély Egylet hősi halottainak száma 31-re emelkedett. Nagy, fájdalmas veszte­séget jelent nekünk e három derék, fiatal tagtár­sunknak elvesztése úgy, mint azé a 28-é, aki előt­tük ment a vérmezőn. Fájdalmunkat csak meg­nehezíti az a tudat, hogy ezekért a fiukért édes­anyák, édesapák és testvérek hullatják a gyász könnyeit. Dicsősége e hozzátartozóknak az, hogy az, aki az övék volt, életét a társai győzelméért adta oda. Dicsőségük az, hogy fiuk, testvérük hős volt. aki halálával felejthetetlenné tette életét. De ez a dicsőség mégis keserű dicsőség, tele könnyel, gyógyíthatatlan fájdalommal. Részvétünket küld­jük e mélyen sújtott családoknak. Az egész Ver­hovay tábor osztozik gyászukban, melyben rájuk­szakadt a mostani kor legnagyobb keresztje. A VERHOVAY HŐSÖK EMLÉKE LEGYEN ÁLDOTT KÖZÖTTÜNK!

Next

/
Thumbnails
Contents